Politikai Ujdonságok, 1861 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1861-08-01 / 31. szám

487 igazság ügye. Természetes, mert ha vannak, kik tagadják a népek abbeli jogait, hogy maguk intézzék sorsukat, maguknak is el kell ismerniük a magyar ügy szentségét, mert az általuk hirdetett legitimitáson alapszik. „Egy évvel ezelőtt egy legitimista családból származott hölgygyel találkoztunk, ki épen magyarul tanult. Tréfásan kérdeztük:„S ön legitimistanő létére forradalmi nép nyelvét tanulja?“ „Csalatkozik, felelt a hölgy. Épen a legitimitásnál fogva szeretem e nemzetet. Gyűlölöm az olaszt, ki az idő szentesítette uralkodói jogot forgatja fel; egészen más a magyar nép. Épen ő védi a legitimitást, s a kormány áll a forradalom terén.“ „Íme, még akik a természeti jogot tagadják is, mennyire méltányolják Magyarországnak függetlensége visszanyerésére irányzott törekvéseit ! „És épen ez teszi előttünk annyival megfoghatlanabbá azon részakaratot, melyet Weiss J. J. elárul, valahányszor a „Journal de Débats-ban“ a magyar kérdésről szól. Nem vizsgáljuk az indokokat, miért oly szerelmes a tisztelt író a bécsi Reichsrathba, csak azt kérdjük, minek bántja a magyar országgyűlést ? Mi okból ítél el egy százados intézményt egy ma született intézmény kedvéért, mely már csak annálfogva sem állhat fenn, mert a birodalom fele ellenszenvvel van iránta? Mi okból tetszik neki jobban a körülmények hatalma által kicsikart alkotmány, mint az, mely ama kezdetleges institutiók természetes kifolyása, melyeket a magyarok azóta mindig élveznek, mióta helyet foglalnak az európai nemzetek sorában. „Tán azt mondja Weiss úr, hogy szereti a magyar alkotmányt, csakhogy Magyarország alárendelt fontosságú ország, s szabadsága hatása szűk körre lenne szorítva, míg Ausztria alkotmányossága üdvös befolyást gyakorolna az egész európai államrendszerre. „Akkor azt kérdjük tőle : Ausztria-e az, vagy Magyarország, mely századok óta törekszik elhinteni a politikai szabadság eszméit a körelé fekvő országokban? Ausztriától tanulták-e, vagy Magyarországtól a szászok, a románok, a horvátok a szabadságot szeretni? Hát a dunai fejedelemségekben az osztrák eszmék gerjesztették e fel a lelkesedés szikráját a függetlenség mellett? De hogy oly messze ne menjünk érveket keresni, azt kérdjük Weiss úrtól : ki tette magát Ausztriát is úgyszólván alkotmányossá, ha nem Magyarország? Nem az a másodrendű ország gyakorolt-e üdvös befolyást arra a nagy osztrák monarchiára? Hát a nyugati civilisatio ki által van jobban képviselve Európa ezen keleti részében, Ausztria által-e, vagy Magyarország által? „Nagyon lekötelezne bennünket Weiss úr, ha szíves lenne idézni azon osztrák egyéniségek neveit, akiket szembe lehetne állítani Magyarországnak egy Kossuth-jával, Telekiéivel, Deákjaival, Eötvöseivel, Petőfiéivel, Jókaiaival. Nem kerülne semmi nagy fáradságunkba a történelemből megmutatnunk, hogy politikai, vallási, valamint az irodalmi téren mindig Magyarország képviselte a haladást s mindig Ausztria volt az, mely amazt minden lehető eszközzel akadályozni iparkodott, ha nem tudnók, hogy Weiss úr sokkal jártasabb a népek történetében, semhogy ezt nem tudná. „Bizonyára mi egyetértünk Weiss úrral abban, hogy az európai rendszerre nézve nagy nyereség lenne, ha Ausztria az alkotmányosság zászlaját őszintén ki akarná tűzni, ámde miféle oka van Weiss úrnak, hogy ebben annyira higgyen? Alkotmányossá válik-e valaki mától holnapig? .... Nem veszi észre inkább, hogy az osztrák kormány azért folyamodik a szabadsághoz, hogy megölje a szabadságot ? „Ha valaki fáradságot vesz magának, komolyan szemügyre venni ezen kormány eljárását, nem lát benne semmi újat. Felhajtása mindig az marad, ami három század óta volt, hogy lerontsa a magyar alkotmányt, csupán a gyógymódot változtatta. Miután az allopathiának Metternich, Schwarzenberg és Bach által sugallt minden orvosságait kimerítette minden siker nélkül, Ausztria most már a homoeopathiához folyamodik, mely, a mint ön tudja, azon elvre van alapítva, hogy : Similia similibus curantur. Ezért állott elő tizennyolcz apró alkotmánynyal, mint megannyi hasonszenvi labdacscsal, hogy Szent István ama régi alkotmányát megölje. „Azonban Weiszer nem éri be azzal, hogy Magyarországgal csak azon lapban bánjon kíméletlenül, mely kezében van ; még a többi lapokat is arra akarja kényszeríteni, hogy példáját kövessék. Ezért esik egész keserűséggel a „Morning Post“ angol lapnak, mely egyik újabb czikkében nem fél kijelenteni azon véleményét, hogy a magyarok megsemmisítenék multjukat és jövőjüket, ha a bécsi Reichsrathba bemennének. Miután az érdemes szó nem képes semmivel ellene mondani ezen ítélet erejének, azon kérdéssel fordul az angol laphoz, várjon Anglia beérné-e puszta personális unióval Skótországot és Izlandot illetőleg. — Nem tudjuk, mit felelt vagy fog felelni a „M. Post“ ezen kérdésre ; részünkről csak annyit jegyzünk meg, hogy Weiss úr ugyancsak rosz helyen kereste a példát. A különbség a két monarchia közt egyszerűen abban áll , hogy Anglia reál-unióban él azon országokkal, melyekre ő a világ legszabadelvűbb és legszilárdabb alkotmányának áldásait árasztja; míg Ausztria a magyarokkal hasonló uniót úgy akar létrehozni, hogy elvegye tőlük alkotmányukat, mely az 1848-iki módosításokkal vetekedik Angliáéval, azért, hogy egy árnyékalkotmányt toljon rájuk, mely addig fog tartani, mig azon körülmények tartanak, melyek előidézték. „De föltéve, ha Weiss úr hasonlítása tökéletes volna is, vájjon ok volna-e ez arra, hogy a magyarok ahhoz alkalmazkodjanak? Ez épen olyan, mintha azt kivánná valaki, hogy a poseni lengyelek ölessék magukat, mivel a varsói lengyeleket ölette az orosz kormány. „Kérjük Weiss urat, legyen kissé igazságosabb oly nép iránt, mely ellenségei szuronyai elé nem szegez egyebet igaz jogánál. Vagy ha e pontban nem akar engedni, hagyja meg legalább más lapoknak azon szerencsét, hogy egy igazságos és szent ügyet, igazságosan védelmezzenek.“ (A „Nord“ Magyarországról.) A „Nord“ Brüsszelben jelenik meg, és franczia nyelven van szerkesztve, azonban köztudomás szerint az orosz érdekeket képviseli. E lap, a szabadelvű „fiatal Oroszország“ közlönye, s nézetei Gorcsakoff herczeg miniszterelnök véleményével gyakran találkoznak. A „Nord“ már nem tartja szükségesnek, hogy oly óvatosan járjon el, mint a franczia lapok, s azért úgy beszél Magyarországról, mintha itt titokban minden ember csak a kardját köszörülné, a legközelebbi átalános felkelésre. Természetesen szeretné, ha más kaparná ki számára a parázsból a gesztenyét. Meg kell azonban vallani, hogy épen a „Nord“ azon lap, mely Magyarország viszonyairól a leghívebben van értesülve, néha egy nap két roppant hasábot szentel a magyar ügyek fejtegetésére, és az események körülményes leírására. Csaknem kivétel nélkül minden nap közöl egy vagy két pesti levelet is. Azonban, ha sejtelmünk nem csal, e leveleket csak Brüsszelben élő hazánkfiai írják, mert ritkán van azokban egyéb, mint ami a pesti magyar lapokban közöltetett. De ez is nagy nyereség, mert ezáltal a franczia olvasók, ügyeinket egészen az eredeti forrásokból ismerhetik meg. A „Nord“ jul. 25-ki számában Ludvig hazánkfiának, és 1848-ki népképviselőnek „Ausztria és a magyar országgyűlés“ czimű, még sajtó alatt levő munkájából hoz egy pár czikket mutatványképen. Az első czikk a személyi unió elvét bizonyítja be, a másik Erdély és Magyarország egyesülésének törvényességéről értekezik. Az első czikkből kiszemeljük a következő eszméket: Előre bocsátván a sanctio pragmatika nevei két oldalról kötelező szerződésnek megismertetését, írja. „A magyar törvényhozás mindig külön volt választva az ausztriaitól. A németek számára a miniszteri hivatalszobákból küldték a törvényeket, Magyarország törvényhozó gyűléssel bírt. „A magyar törvények ereje nem terjedt túl a Lajtán, az osztrák rendeleteknek pedig a folyó túlpartján nem volt érvényük. „A magyar határszél külön volt választva a némettől, némely tekintetben a vámviszonyok szigorúabbak voltak, mint akár a török határ ellenében. Ausztriában útlevél nélkül mozdulni sem lehetett, míg Magyarországban utazhatott az ember akadály nélkül, amerre tetszett. Ausztriában rég időtől fogva be volt hozva a dohány-egyedáruság, a bélyeg- és fogyasztási adó, mikről a boldog Magyarország legfölebb csak hallomásból tudott valamit. Ausztriában mindenütt a kétfejű sas uralkodott. Magyarországban az ország czimere, mely a törvényben csakis az ország czimerének és nem a királyénak neveztetik. Nem „insignia regis,“ hanem „insignia regni.“ „Ausztriában, még a szláv tartományokban is, mindenütt a német nyelv volt a hivatalos, Magyarországban régebb időben a latin, később a magyar. Ausztriában az uralkodóház feje minden feltétel nélkül lép a trónra. Magyarországban a trón birtokának feltételét a törvények így határozzák meg : „Pro legitimo suo rege et domino ergo praemittendam diplomaticam articulorum acceptationem,juramentique ibidem descripti mox subinserti depositionem se habituros et coronaturos declarant.“ így a franczia lapok. Megjegyzendő, hogy a franczia félhivatalos lapok, a „Times“-nek azon pesti levelét, melyből mi is közlünk kivonatokat, mindnyájan egész terjedelmében átvevék. Ami Angliát illeti, ezen ősi szabad nemzet mindig meg tudta különböztetni a szemet a polyvától. Van ugyan egy pár makacs tory lap, mely ellenségünk, de roppant túlnyomó rész egészen kedvünk szerint nyilatkozik. A szabadelvű lapok egyik legtekintélyesebbje a„Daily News“ így ír : „A császár visszautasítja az országgyűlés követeléseit. A régi magyar alkotmány fentartása politikájával nem egyezik. Magyarországnak osztrák tartománynyá kell lenni; gyermekeit és pénzét a császár szükségeire szavazni meg, mégpedig nem a magyarok szavazzanak fölötte, honunkban, hanem a polyglott bécsi gyűlés. Magyarország katonai és polgári egyesítése a többi birodalommal : ez azon sarkpont, melytől Schmerling ép oly kevéssé akar tágulni, mint egykor Schwarzenberg. Ha a császár egyszer jogot nyer, központi gyűlése által adót, katonaszedést rendelni, aztán örömest megengedi a magyaroknak, hogy Pestre összegyűlve, egyházi dolgaikról szabadon tanácskozzanak. Ez a leirat értelme . .