Politikai Ujdonságok, 1861 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1861-11-21 / 47. szám
47-ik szám Pest, november 20-án 1861 A Politikai Újdonságok hetenkint egyszer két nagy tömött íven jelennek meg. Előfizetési dij julius-december azaz 6 hónapra Buda-Pesten házhoz küldve vagy posta után elküldve a Vasárnapi Újsággal együtt 5 ft., külön a Politikai Újdonságokra félévre 2 ft. 50 kr. uj pénzben. — A Politikai Újdonságok kiadóhivatala (Pest, egyetem-utcza 4-dik szám alatt. (Szerkesztőségi szállás : magyar-utcza 1. szám.) Az alkotmány módosítása Francziaországban. Napoleon császárt a franczia nemzet roppant többsége szereti, mondhatni imádja és bálványozza. Bizonyos az, hogy Francziaország a gazdagság és hatalom oly fokára emelkedett alatta, mint azelőtt soha , azonban ami a politikai szabadság élvezetét illeti, e részben Európa első nemzete, a kormány által meglehetősen mostoha állapotban részesíttetett. III. Napóleon 1851-ben, fegyveres erővel verte le a köztársaságot, s azután a nép felhatalmazása folytán alkotmányt adott az országnak, ezen alkotmány azonban távolról sem elégítheté ki a nemzet műveit osztályrészét, hiányozván ezen alkotmányból minden, ami a szabadság biztosítékait képezi , s nagyon is meg lévén abban írva minden, a mi a kormánynak, a gyakorlati téren, korlátlan hatalmát megállapítja. 1851. óta ezen alkotmány, Napóleon császár engedékenysége folytán, már néhány apróbbszerű módosítást szenvedett. Legújabban Napóleon császár ismét elérkezettnek látta azon időt, melyben az országnak visszaadja a nemzet szabadságának egyik lényeges garantiáját. Ugyanis addig azon szokás divatozott Francziaországban, hogy az évenkénti költségvetés előterjesztésekor a minisztérium előadó, hogy például a hadseregre és hadi készületekre, ennyi és ennyi száz millió szükséges. A sommák rendesen mérsékletten voltak kiszabva, de amidőn a törvényhozótest bevégezte munkáját, s haza ment pihenni, egymásután következtek a dekrétumok, mikben a kormány azon indokolás mellett, hogy a kirendelt s előre meghatározott summák, elégteleneknek tapasztaltatván, pótló-hitel alakjában újabb összegek utalványoztattak. Az ily pótló-hitel-féle gazdálkodás annyira ment, hogy a törvényhozástól meg nem szavazott s csak kormányi dekrétumok következtében elköltött összegek 1000 millió franknál többre mentek! — A „függő adósság“ ily szerfeletti megnövekedésével, Fould Achil, egykori államminiszter memorandumot intézett a császárhoz, melyben indítványozta, hogy a császár a pótlóhitel elrendelhetése jogáról mondana le, különben az állam bevételei és kiadásai között az egyensúlyt soha sem lehetene helyreállítani. Napóleon császár hajlott a tanácsra, s kimondta, hogy e jogáról, melyet különben az 1851-ks alkotmány ruházott rá, a nemzeti jólét kedvéért lemond, s ezen lemondását, a dec. 2-án összeülendő szenátus előtt is kijelentendő A francziák örvendenek, hogy a császár ezen határozata által az alkotmányos jogok egyik legfontosabbját újra visszanyerik. Európára nézve azonban sokkal fontosabb azon kérdés, hogy várjon mire költötte a franczia kormány ezen 1000 millióra menő összeget, melyre nem a törvényhozó test határozata, hanem csak a császár dekrétuma hatalmazta fel? Az előterjesztendő számadásokból minden az utolsó frankig ki fog tűnni, s akkor azt is meglátandjuk, hogy hány száz milliót költött el a franczia kormány hadi készületekre, az utóbbi két év alatt, a teljes európai béke idejében. Mert sokan vannak, akik így gondolkoznak : „Az egész nem más, mint egy kis pénzügyi terv, mely által a kormány kölcsönhöz akart jutni. Európában béke uralkodott, s ez okból a franczia kormány nem tehető, hogy hadkészületek végett az országtól nyilvánosan pénzt kérjen; nem maradt tehát egyéb hátra, mint pótló-hitel utalványozás által pénzt szerezni, azt elkölteni hadkészületekre, s most utólagosan kinyilatkoztatni, hogy mily temérdek függő adósság nyomja az országot! Természetes, hogy ezen összeg letisztázására a franczia nemzet, sietve fog új forrásokat nyitni; a kormány czélja azonba már el van érve : a raktárakban halmazokban feküsznek a hadkészletek, s hogy a nemzet ezen játék miatt, meg ne haragudjék, biztosítékokat nyer a jövendőre nézve A „Reichsrath.“ Úgy látszik, hogy napról napra kevesebb örömük telik a bécsieknek a Reichsrathban. Tudjuk, hogy a német polgárok ezen igen új keletű intézménytől főleg a pénzügyek rendezését várták, s most, amidőn e tárgyban és ezúton semmi intézkedés sem történhetik, a most együtt ülő törvényhozótest pedig csak a szűkebb értelemben vett Reichsrathnak tekinthető, a közönség annyira elfordult tőle, hogy, mint írják, ülések alkalmával alig látni valakit a karzatokon. Legújabban azonban Schmerling úr, államminiszter, mégis kigondolt valamit, a mi által ezen nehezen mozgó testületbe egy kis fris vért önthetne. Tudniillik, daczára azon körülménynek, hogy az 1862-re szóló adók, a teljes Reichsrath jelen nem létében, egyszerűen patens által rendeltettek beszedetni, s hogy ezen tény által a bécsi törvényhozó testnek a jelen évre legalább nem lesz már alkalma, adómegajánlási jogát gyakorolni : egyszerre azon hír futamodott el, hogy a minisztérium, az 1862-re szóló költségvetést (budget) a ház elé szándékozik terjeszteni. Eszerint így állna a dolog : az adó ki van rendelve, erre, s ennek mennyiségére nézve, a Reichsrathnak nem lehet szava , ellenben a költségvetési javaslat előterjesztése után, legalább annyit tehet a Reichsrath, hogy beleszólhat : mire fordítsák a pénzt, mire nem? De még erre nézve sincs minden tisztában , mert azon kérdés támadt, hogy ha a Reichsrath tanácskozása alá veszi a költségvetést, s egyet most el is határoz : várjon a minisztérium tartozni fog-e magát ezen határozatokhoz szabni? vagy pedig az egészet egyszerűen csak oly jó tanácsnak veendi, amit az ember vagy elfogad vagy nem. A költségvetés előterjesztéséről szárnyaló hírek már néhány nap óta terjedtek a bécsi politikai körökben. Sokan hitték,/^ok'an^\ gj§