Politikai Ujdonságok, 1862 (8. évfolyam, 1-53. szám)
1862-01-29 / 5. szám
ban a király, a diplomatiában pedig Ratazzi, a követkamra elnöke tartozik, előbb a velenczei kérdés eldöntését tűzte zászlójára. Úgy tapasztaltuk, hogy e két kérdés közös, majd egyik, majd másik lép előtérbe, amint az időt nyerni szándékozó Napóleon császár jónak látja, az olaszok kedélyével játszani. A két kérdést, mint mindenki tudja, két különböző uton lehet megoldani. A római kérdéshez csak egy szó kell. Írja alá Napóleon császár a rendeletet, melyben hadait az örök városból visszahívja, s akkor Olaszország fővárosa, mint érett gyümölcs, önként hull az olasz király kezébe. A velenczei kérdés roppant háborút, s e mellett európai megrázkódtatást idéz elő, s a szükséges fegyveres erők megszerzése, időbe, pénzbe, s az olasz nemzet legnagyobb erőfeszítésébe kerül. Napóleon császár eddig kevés hajlamot mutatott Róma elhagyására. Időközönként ugyan megpendíti e kérdést, elmondja, hogy megszálló hadai határtalan ideig nem maradhatnak Rómában, de utóvégre mégis minden a régiben marad, s Goyon tábornok híven őrzi a pápát és a kardinálisokat. Az olasz kamarák megnyitásakor, Ricasoli miniszter hivatalosan jelenti, hogy Olasz- és Francziaország között szerződés jött létre, melynél fogva a francziák akadályozni fogják azon fegyveres készülődéseket, miket az ott tartózkodó volt nápolyi király, trónja visszanyerése végett másfél év óta tenni szokott. Ezen szerződés gyakorlati eredménye eddig ele igen csekély , annyit azonban mégis olvasunk, hogy a francziák néha 20 - 30 embert, kik a római területről Nápolyba szándékoznak surranni, elfogatnak; a bandák megfékezésére a nápolyi területen Francziaország nem látszik hajlandónak lenni, nem akarván nyíltabban avatkozni az olasz ügyekbe, mint diplomatiailag megengedhető. Legújabban (talán csak változás kedvéért) megint a római kérdés lépett előtérbe. Napóleon császár külügyminisztere jegyzéket intézett Antonelli bibornokhoz, s újra, ki tudná megmondani, hányad ízben ? azzal fenyegetőzik, hogy a franczia hadsereg el fogná Rómát hagyni, ha a pápa nem akar, vagy nem tud Olaszországra kibékülni. A történtek rövid vázlata következő : A gazdag bonyodalmi anyagokkal kínálkozó Trent úgy kiegyenlíttetvén, Napóleon császár hirtelenében megint a római kérdést ránta elő, hogy legyen a világnak valamivel foglalkoznia, ezen igazi, vagy csak látszólagos politikai szélcsendben is. A franczia külügyminiszter Thouvénél báró levelet küldött Rómába, Lavalette úrhoz (aki Grammont herczegnek Bécsbe történt áttétele után, Francziaországot Rómában képviseli.) Ezen levélben a franczia külügyminiszter nagy sajnálkozását jelenti ki, hogy a közelebb múlt időkben a pápa Umbriát és a Határgrófságokat elvesztette, aztán elmondja, hogy mennyire óhajtotta volna Napóleon császár, hogy a keserű pohár a szentszéktől elmúlnék, s hogy az olasz hadseregnek bevonulása végett a császár még követét is visszahívta Turinóból; de miután, a mi megtörtént, azt meg nem történtté tenni nem lehet, most már azon gondolkoznék a szent kollégium, hogy a még meglevő birtokok felől is egyezkedjék ki Viktor Emánuellel. Másfél év folyt le a castelfidardói ütközet óta, s Olaszország és a pápaság ügye mindig azon állapotban van, hogy Európa békéjét folyvást veszélyezteti. A nápolyi királyság megszűnése csak növelé a helyzet veszélyeit s Francziaország a legnagyobb nyugtalansággal kénytelen szemlélni, miszerint hadserge még mindig kénytelen Rómát elfoglalva tartani, holott a császárnak legfőbb kívánsága volna, ha ezen rá nézve oly terhes, mint kellemetlen beavatkozás valahára véget érne. Ezzel egyszersmind kijelenti a franczia kormány, hogy Róma megszállását határtalan időkig meghosszabbítani nem lehet. Francziaország, mely pénzügyi tekintetekből hadserge létszámát leszállítani kívánja, minden kép arra törekszik, hogy Rómába küldött csapatait is visszavonhassa- Míg ez meg nem történik, a lefegyverzés kérdése, komly alakban nem tárgyalható. Ennél fogva a franczia kormány azon szíves kérelemmel járul a pápához, miszerint ő szentsége ismert bölcseségénél fogva találna fel valami módot, mely által a közte és Viktor Emánuel között fenforgó viszályok békés után kiegyenlíttetnének. A jegyzék végén forma szerint felszólítja a franczia miniszter a pápát, hogy terjeszszen elő oly javaslatot, mely a pápa függetlenségét biztosítja, ellenben Olaszország kívántainak is eleget tesz. Ennyiből áll a Thouvenel bárónak legújabban köztudomásra jutott jegyzéke, mely azonban már jan. lke táján küldetett el Párisból Rómába. Ezóta tudva van az is, hogy mily hatást idézett elő Rómában a franczia kormány ezen lépése. írják, hogy Antonelli bibornok csendesen, nyugodtan, de keserű mosolyok között hallgatta végig az előtte felolvasott iratot. Ő eminentiája valóban maga sem hitte volna, miszerint a pápai birtok jelen helyzete nem engedi meg az óriás Francziaországnak a seregleszállítás kérdését komolyan tárgyalni. Amidőn pedig Lavalette úr készen lett a felolvasással, Antonelli kardinal vállat vonított s azt mondta : „Követ úr, valóban egy szót sem értek az egész levélből. IX Pius pápa, és én most is azt mondjuk, a mit eddig mondtunk : adják vissza Umbriát, a Határgrófságokat, valamint a legallokkal együtt Bolognát is, s akkor szent lesz köztünk és Viktor Emánuel között a béke, különben úgy kell őt tekintenünk, mint szent Péter örökségének bitorlóját." A válasz rövid volt, de világos. Meglátjuk, annyiban marad-e a dolog, vagy Napóleon császár eljöttnek tekintendi az időt, melyben a főtisztelendő urakkal másként beszéljen. Követeli-e Ausztria, Olaszország lefegyverezését ? A bel- és külföldi lapirodalmat igen komolyan foglalkoztatja e kérdés : követeli-e Ausztria, Olaszország lefegyverezését ? A lapok nagyon sokat tudnak írni ilynemű diplomatiai lépésekről, azonban meg kell jegyeznünk, hogy e tárgyban még semmi sem jutott teljes hitelt érdemlő alakban köztudomásra. Kénytelenek vagyunk tehát, e részben puszta csak mások után beszélni, s a mondandók valósulását az időre bízni. A dolog állás a következő. Hírlik, hogy Ausztria részéről, a lefegyverezés tárgyában legközelebb lépések fognak történni, a diplomatiai téren, vagy már történtek is. A többi között a bécsi kabinet felszólítaná Francziaországot, hogy e hatalom nyíltan mondja ki, miszerint a turini kormány harczias politikáját rosálja, szóval hogy Ausztria, (miután Turinból nincs képviselve) a franczia követ által Olaszországot hadsergének békelábra állítására szólítja fel. Azok, akik erősítik, hogy ily követelés még csak szándékban van, hozzáteszik, hogy Austria, mielőtt elhatározó lépést tenne, előbb ezen követelését magában foglaló jegyzékét a többi európai nagyhatalmakkal is közölni fogná. Ugyanezen jegyzékben Austria azon kérdést intézné a hatalmakhoz , hogy állnak-e még teljes erejükben a villafrancai, és zürichi határozatok pontjai? Austria a maga részéről kijelenti, hogy ezen béke czikkeit ma is az olasz kérdés megoldás alapjaiként tekinti, és nem mond le jogairól, mik ezen szerződésekben fentartva vannak. Meg lévén azonban győződve az európai béke fentartásának szükségéről, egyelőre rám akarja jogait érvényesíteni, de azért nem tűrheti, hogy Viktor Emánuel király kormánya folyvást háborúval fenyegetőzik. Szardinia királyának le kell mondania ezen, a békével folyvást ellenkező demonstrációkról; egyszersmind Francziaország is, mely a zürichi békét aláírta, nyíltan jelentse ki, miszerint a turini kormány politikájával egyet nem ért. Különben pedig Ausztria nem fog támadó politikát követni, s jövendőre nézve is megtartandja védelmi állását. A porosz lapok szintén nagyban vitatják e kérdést. A sok közöl a „National Zeitung“ párisi levelezője így ír : „A franczia kormány, Bécsből oly sürgönyt vár, melyben panasz foglaltatnék a turini kormány ellen, mely folytonosan hirdeti, hogy minő czéljai vannak Velencze irányában? a jegyzék kiterjeszkedik aztán az olasz nemzeti felfegyverkezési készületekre s azon megkeresést intézi Francziaországhoz, hogy maga Napóleon császár sürgesse Turinban a hadkészületek megszüntetését, miután ezen harczi zaj úgy Francziaországot mint Ausztriát roppant költségbe veri. Egy másik német lapnak pedig azt írják Párisból, hogy ott a kormány folytonos feszültséggel tekint Olaszországra. Párisban meg vannak a felől győződve, hogy Ausztria viszonyai az új olasz királysághoz napról napra aggasztóbbak. Rechberg gróf panaszkodik azon izgatások miatt, miket Velenczében tapasztal, és nagyon sajnálja, hogy Francziaország ily kihívó tények irányában csak közönyt és egykedvűséget tanúsít. Ezek azon hírek, melyek az osztrák jegyzékre vonatkozólag