Politikai Ujdonságok, 1862 (8. évfolyam, 1-53. szám)

1862-01-29 / 5. szám

ban a király, a diplomatiában pedig Ratazzi, a követkamra elnöke tartozik, előbb a ve­lenczei kérdés eldöntését tűzte zászlójára. Úgy tapasztaltuk, hogy e két kérdés közös, majd egyik, majd másik lép előtérbe, amint az időt nyerni szándékozó Napóleon császár jónak látja, az olaszok kedélyével játszani. A két kérdést, mint mindenki tudja, két különböző uton lehet megoldani. A római kérdéshez csak egy szó kell. Írja alá Napóleon császár a rendeletet, melyben hadait az örök városból visszahívja, s akkor Olaszország fővárosa, mint érett gyümölcs, önként hull az olasz király kezébe. A velenczei kérdés roppant háborút, s e mellett európai megráz­kódtatást idéz elő, s a szükséges fegyveres erők megszerzése, időbe, pénzbe, s az olasz nemzet legnagyobb erőfeszítésébe kerül. Napóleon császár eddig kevés hajlamot mutatott Róma el­hagyására. Időközönként ugyan megpendíti e kérdést, elmondja, hogy megszálló hadai határtalan ideig nem maradhatnak Rómá­ban, de utóvégre még­is minden a régiben marad, s Goyon tábor­nok híven őrzi a pápát és a kardinálisokat. Az olasz kamarák megnyitásakor, Ricasoli miniszter hivata­losan jelenti, hogy Olasz- és Francziaország között szerződés jött létre, melynél fogva a francziák akadályozni fogják azon fegyve­res készülődéseket, miket az ott tartózkodó volt nápolyi király, trónja visszanyerése végett másfél év óta tenni szokott. Ezen szer­ződés gyakorlati eredménye eddig ele igen csekély , annyit azon­ban mégis olvasunk, hogy a francziák néha 20 - 30 embert, kik a római területről Nápolyba szándékoznak surranni, elfogatnak; a bandák megfékezésére a nápolyi területen Francziaország nem lát­szik hajlandónak lenni, nem akarván nyíltabban avatkozni az olasz ügyekbe, mint diplomatiailag megengedhető. Legújabban (talán csak változás kedvéért) megint a római kérdés lépett előtérbe. Napóleon császár külügyminisztere jegyzé­ket intézett Antonelli bibornokhoz, s újra, ki tudná megmondani, hányad ízben ? azzal fenyegetőzik, hogy a franczia hadsereg el fogná Rómát hagyni, ha a pápa nem akar, vagy nem tud Olaszor­szágra­ kibékülni. A történtek rövid vázlata következő : A gazdag bonyodalmi anyagokkal kínálkozó Trent úgy ki­­egyenlíttetvén, Napóleon császár hirtelenében megint a római kér­dést ránta elő, hogy legyen a világnak valamivel foglalkoznia, ezen igazi, vagy csak látszólagos politikai szélcsendben is. A franczia külügyminiszter Thouvénél báró levelet küldött Rómába, Lavalette úrhoz (a­ki Grammont herczegnek Bécsbe tör­tént áttétele után, Francziaországot Rómában képviseli.) Ezen levélben a franczia külügyminiszter nagy sajnálkozását jelenti ki, hogy a közelebb múlt időkben a pápa Umbriát és a Ha­tárgrófságokat elvesztette, aztán elmondja, hogy mennyire óhaj­totta volna Napóleon császár, hogy a keserű pohár a szentszéktől elmúlnék, s hogy az olasz hadseregnek bevonulása végett a csá­szár még követét is visszahívta Turinóból; de miután, a mi meg­történt, azt meg nem történtté tenni nem lehet, most már azon gondolkoznék a szent kollégium, hogy a még meglevő birtokok felől is egyezkedjék ki Viktor Emánuellel. Másfél év folyt le a cas­­telfidardói ütközet óta, s Olaszország és a pápaság ügye mindig azon állapotban van, hogy Európa békéjét folyvást veszélyezteti. A nápolyi királyság megszűnése csak növelé a helyzet veszélyeit s Francziaország a legnagyobb nyugtalansággal kénytelen szem­lélni, miszerint hadserge még mindig kénytelen Rómát elfoglalva tartani, holott a császárnak legfőbb kívánsága volna, ha ezen rá nézve oly terhes, mint kellemetlen beavatkozás valahára véget érne. Ezzel egyszersmind kijelenti a franczia kormány, hogy Róma megszállását határtalan időkig meghosszabbítani nem lehet. Francziaország, mely pénzügyi te­kintetekből hadserge létszá­mát leszállítani kívánja, minden kép arra törekszik, hogy Rómába küldött csapatait is visszavonhassa- Míg ez meg nem történik, a lefegyverzés kérdése, kom­ly alakban nem tárgyalható. Ennél fogva a franczia kormány azon szíves kérelemmel járul a pápához, miszerint ő szentsége ismert bölcseségénél fogva találna fel va­lami módot, m­ely által a közte és Viktor Emánuel között fenforgó viszályok békés után kiegyenlíttetnének. A jegyzék végén forma szerint felszólítja a franczia miniszter a pápát, hogy terjeszszen elő oly javaslatot, mely a pápa függetlenségét biztosítja, ellenben Olaszország kívántainak is eleget tesz. Ennyiből áll a Thouvenel bárónak legújabban köztudomásra jutott jegyzéke, mely azonban már jan. l­­ke táján küldetett el Párisból Rómába. Ezóta tudva van az is, hogy mily hatást idézett elő Rómában a franczia kormány ezen lépése. írják, hogy Antonelli bibornok csendesen, nyugodtan, de keserű mosolyok között hallgatta végig az előtte felolvasott iratot. Ő eminentiája valóban maga sem hitte volna, miszerint a pápai birtok jelen helyzete nem engedi meg az óriás Francziaországnak a seregleszállítás kérdését komolyan tár­gyalni. A­midőn pedig Lavalette úr készen lett a felolvasással, Anto­nelli kardinal vállat vonított s azt mondta : „Követ úr, valóban egy szót sem értek az egész levélből. IX Pius pápa, és én most is azt mondjuk, a mit eddig mondtunk : adják vissza Umbriát, a Határ­grófságokat, valamint a legallokkal együtt Bolognát is, s akkor szent lesz köztünk és Viktor Emánuel között a béke, különben úgy kell őt tekintenünk, mint szent Péter örökségének bitorlóját." A válasz rövid volt, de világos. Meglátjuk, annyiban marad-e a dolog, vagy Napóleon császár eljöttnek tekintendi az időt, mely­ben a főtisztelendő urakkal másként beszéljen. Követeli-e Ausztria, Olaszország lefegyvere­zését ? A bel- és külföldi lap­irodalmat igen komolyan foglalkoztatja e kérdés : követeli-e Ausztria, Olaszország lefegyverezését ? A lapok nagyon sokat tudnak írni ilynemű diplomatiai lépésekről, azonban meg kell jegyeznünk, hogy e tárgyban még semmi sem jutott tel­jes hitelt érdemlő alakban köztudomásra. Kénytelenek vagyunk tehát, e részben puszt­a csak mások után beszélni, s a mondandók valósulását az időre bízni. A dolog állás a következő. Hírlik, hogy Ausztria részéről, a lefegyverezés tárgyában legközelebb lépések fognak történni, a diplomatiai téren, vagy már történtek is. A többi között a bécsi kabinet felszólítaná Francziaországot, hogy e hatalom nyíltan mondja ki, miszerint a turini kormány harczias politikáját ro­­s­álja, szóval hogy Ausztria, (miután Turinból nincs képviselve) a franczia követ által Olaszországot hadsergének békelábra állítására szólítja fel. Azok, a­kik erősítik, hogy ily követelés még csak szándékban van, hozzáteszik, hogy Austria, mi­előtt elhatározó lépést tenne, előbb ezen követelését magában foglaló jegyzékét a többi európai nagyhatalmakkal is közölni fogná. Ugyanezen jegyzékben Austria azon kérdést intézné a ha­talmakhoz , hogy állnak-e még teljes erejükben a villafrancai, és zürichi határozatok pontjai? Austria a maga részéről kijelenti, hogy ezen béke czikkeit ma is az olasz kérdés megoldás alapjai­ként tekinti, és nem mond le jogairól, mik ezen szerződésekben fentartva vannak. Meg lévén azonban győződve az európai béke fentartásának szükségéről, egyelőre rá­m akarja jogait érvényesí­teni, de azért nem tűrheti, hogy Viktor Emánuel király kormá­nya folyvást háborúval fenyegetőzik. Szardinia királyának le kell mondania ezen, a békével folyvást ellenkező demonstrációkról; egyszersmind Francziaország is, mely a zürichi békét aláírta, nyíltan jelentse ki, miszerint a turini kormány politikájával egyet nem ért. Különben pedig Ausztria nem fog támadó politikát kö­vetni, s jövendőre nézve is megtartandja védelmi állását. A porosz lapok szintén nagyban vitatják e kérdést. A sok kö­zöl a „National Zeitung“ párisi levelezője így ír : „A franczia kor­mány, Bécsből oly sürgönyt vár, melyben panasz foglaltatnék a turini kormány ellen, mely folytonosan hirdeti, hogy minő czéljai vann­ak Velencze irányában? a jegyzék kiterjeszkedik aztán az olasz nemzeti felfegyverkezési készületekre s azon megkeresést intézi Francziaországhoz, hogy maga Napóleon császár sürgesse Turinban a hadkészületek megszüntetését, miután ezen harczi zaj úgy Francziaországot mint Ausztriát roppant költségbe veri. Egy másik német lapnak pedig azt írják Párisból, hogy ott a kormány folytonos feszültséggel tekint Olaszországra. Párisban meg vannak a felől győződve, hogy Ausztria viszonyai az új olasz királysághoz napról napra aggasztóbbak. Rechberg gróf panaszko­dik azon izgatások miatt, miket Velenczében tapasztal, és na­gyon sajnálja, hogy Francziaország ily kihívó tények irányában csak közönyt és egykedvűséget tanúsít. Ezek azon hírek, melyek az osztrák jegyzékre vonatkozólag

Next