Politikai Ujdonságok, 1863 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1863-05-28 / 21. szám

álljanak, mert a harczosnál is kérdést tá­masztanak a múlt iránt. Óvakodni kell oly tisztektől, kiket rész maguk viselete miatt valamely hadseregtől elbocsátottak; a va­lódi elhatározottság erkölcsi erőn alapszik. Hogy mindenki szakember legyen, nem szük­séges; a guerillák vezetői molnárok, orvosok és papok voltak, de azért bátrak, előrelá­tók, erélyesek és fáradhatlanul tevékenyek. Legczélszerűbb és legkönnyebb öltöny a fölkelők számára a parasztviselet; a tisztek gyapot övét, az altisztek gyapot szalagot hordjanak, mi könnyen eltávolítható, hogy midőn a fegyver el van dugva, a megkülön­böztetés levéve, semmi katonai jelvény ne maradjon rajtok. A fölkelőnek semmi pod­­gyászt nem kell vinnie magával; kis tarisz­nya, melybe egy ing fér s kevés kétszersült elég. Az öreg katonák borszeszszel és szap­pannal dörzsölik be lábukat s vászonba ta­karják; tegyék ezt a fölkelők is; lábbelijüket pedig hosszabb menet után ne változtassák addig, mig pihenés által meg nem halt. A fegyverszerzés nehéz, de határozott akarat mindenkor segít. Legjobban a rokon­­érzelmű lakosoknál lehet elrejteni a fegyvert. A gyalogságnak elég a szuronyos fegyver, a legroszabb esetben vadászpuska, utóbbi esetben még kézi szekercze, minden század­nál 20 okvetlenül legyen. A lovasság fegy­vere a kozákdzsida, ezenkívül, kard, pisztoly, vagy mi jobb, rövid lőfegyver. Legjobb a kozáklószerszám. A lovagló gyalogok pa­rasztnyereggel is megelégedhetnek; kettős pokrócz, kengyel helyett kötél, fegyver hátra akasztva, szurony az oldalon. Leszál­láskor egy ember hat lovat tart a csapat kö­zelében. A felkelőknél a fegyelem a rendes kato­naságéhoz hasonló legyen, különben csapá­sul szolgálnának hazájuknak. A rendetlensé­gekért a vezetők felelősek. Ha több század­o­s egyesül hadműveletre, a tartományi vezér egyik századost teszi vezetővé. A zsákmány, fegyvert és lőszert kivéve, az egész csapaté, az utóbbi nemzeti vagyon, de az elfoglalók­nak van előjoga, hogy szükségletöket belőle kiegészítsék. A portyázás tilalmas. Élelmi­szert kapnak a fölkelők községeiktől; min­den egyebet nyugtatniok kell, hogy későb­ben az adóból leszámíttassék. A vezetők lás­sák el magukat nyomtatványokkal e czélra. Midőn valahol fölkelő-századok alakul­nak, egyúttal postát kell alapítani a jelenté­sek beküldésére és hírek vételére. Minden városban és faluban készen álljon a futár, hogy a körülményekhez képest éjjel vagy nappal, gyalog vagy lovon megindulhasson. Terjedelmes levelezés kerülendő. Legjobb, ha írás helyett a fontosabb rendeleteket ér­telmes és megbízható futárok viszik meg. A guerillaharcznak tartósságában rejlik ereje, azért türelem kell hozzá és kitartás. Minél tovább tart, annál nagyobb eredményű, mert minél huzamosabban viseli a nem­zet, annál jobban gyakorolja magát benne. Harczereje növekszik, míg az ellen hadse­­rege gyengül és romlik, minél tovább kell ily harczot folytatnia. E harcz nagy pusztí­tással jár ugyan, de a legnagyobb szeren­csétlenség, mely nemzetet érhet, elpusztulása. A rendes hatalom első erősödése neki adand előnyt: a felkelőknek eleinte kerü­lniök kell az összecsapást s a hadsereg egyes apróbb, attól elváló részeinek megsemmisí­tésében fáradozniok, futárok, tábornokok, hivatalnokok elfogására, egyes katonák meg­ölésére szoritkozniok. Ez kényszeritendi az ellent, hogy erős helyőrségeket vonjon össze közlekedési főpontjain, futárait, szállítmá­nyait s hasonlókat erős fedezettel lássa el s mozgócsapatokat küldjön szét. Ettől kezdve már sok­­pontot fedezetlen hagy, hol hozzá lehet férni s a fölkelők alkalmat nyernek a tevékenységre. Ha nem elég erősek, hogy előőrsi csapatot elfogjanak, képesek zakla­tásukra, egyes őrök megkerülésére, elfogá­sára vagy megölésére. Ez apró veszteségek, ha eleinte nem feltűnők is, minden nap száz helyen ismételve, végre tönkre teszik a legnagyobb hadsereget. Mikor a századok szervezése befejezve s a legénység önbizalmat nyert, nagyobb mű­veletek is megkisérelhetők; ilyenek az ellen hatóságainak letétele, elfogása, fegyver-, lő­szer-gyárainak s raktárainak lerombolása, pénztári készleteinek elvétele, élelmi­szerei­nek elfogása, pogyászának, szállítmányainak, előőrseinek, telepeinek megrohanása, közle­kedési eszközeinek elrombolása, a foglyok kiszabadítása, a helyőrségek fölriasztása, a mozgócsapatok nyugtalanítása. Minden vállalatnál ügyesnek kell lennie a fölkelőnek, a helyiséget, fő- és mellékuta­­kat ismernie, az ellenről biztos hírekkel bír­nia, erejét, rendszabályait tudnia. A kém szerepe, mely a legaljasabb és büntetésre méltóbb, midőn a zsarnokot szol­gálja , a legnemesebbé válik, midőn a haza ügyét mozdítja elő. A veszély, melylyel ösz­­sze van kötve, megszentesíti a kém föladatát, ha a haza megmentésében áldozza föl ma­gát. Senki ettől ne vonakodjék. A hon megmentése minden áron első kötelesség. Minden lakos rajta legyen, hogy a fölkelő­­vezéreket lehető gyorsan biztos tudósítások­kal ellássa az ellen erejéről, vezérei nevéről, lövegei számáról, az általa tett hadmozdula­tokról, a sereg szelleméről és érzületéről. Másrészt a fölkelőcsapatok számáról mély hallgatás szükséges; az ellenség kérdéseire, ha kitérő felelettel meg nem elégszik, idő, hely és szám tekintetében félrevezetendő. A kormány küldötteinek útja minden módon előmozdítandó, ők maguk szükség esetén elrejtendők. A legbátrabbak az ellen­hez fognak kémekül szegődni s igy biztos híreket szerezni felőle; továbbá ezeknek könnyű lesz az ellent félrevezetni s alkalmi­lag tőrbe csalni. Megrohanásnál legalább két annyi ereje legyen a felkelésnek. A felállításnál a vezető képessége és lángelméje határoz. Szabályul szolgáljon, hogy a csapat két­harmadánál több soha se támadjon, a többi tartalékul szolgál, hogy az ellen végellenállását meg­törje, vagy szükség esetén a visszavonulást födözze. Guerilla-harcznál az ellenség lovai elleni viadal a fődolog. Az ellen lovasságát föl kell zaklatni éjjel; a legelőn a lovak, melyek el nem hajthatók, megölendők; az ólak, melyek­ben lovakat tart, fölgyujtandók; abrak és szénaraktárai megsemmisítendők, mire az is­mert gyújtópálczák használandók. Spanyol­­országban gyakorolták a gyermekeket, ejnek idején hogyan szúrják ki gombostűvel a lo­vak szemét. A vendéglőkben, mereny folya­dékkal kenték meg a jászolt, a kutakba és tavakba ugyanazt öntötték. Elhagyott há­zakban az élelmiszer közé mákony és mireny volt vegyítve. A nemzetet az egyház szó­széke lelkesité erre s Európa tapsolt hozzá, miért ne lenne hasonló esetben nekünk is megengedve. Az egyszer megkezdett nem­zeti háború, hogy sikert arasson, mindig az irtóháboru jellemével bir. A kimúlt, az élő és a jövendő nemzedék ellen elkövetett igaz­­talanság és gyalázat megboszulása, a haza védelmében ontott annyi vér, a becsület és szükség szent kötelességévé teszi minden lakosnak, hogy nem­, kor- és rangkülönbség nélkül minden eszközt felhasználjanak az ellenség elpusztítására, minél megjegyzendő, hogy működésök annál sikeresebb, minél jobban el tudják rejteni gyűlöletüket, és hogy minden rendszabályt annak sikere iga­zol leginkább. A lovas csapatok ugyanazon vidéken soha se időzzenek huzamosan, legyenek egyszerre mindenütt és sehol; a folyamok átú­szása vagy 10 mérföldnyi gyorsmenet rendkívüli ne legyen előttük. A gyalogság helyhez kötötteb­b, hol védheti magát, a lo­vas biztossága mozgékonyságában rejlik; 110 lónak könnyű helyet találni. Közönséges harczban a kórház kétannyi embert öl meg, mint a szablya. Nemzeti harcz idején minden sebesült vagy beteg katona gyermekként fogadandó minden ház­ban ; a kórház csak nehéz sebesültek és sú­lyos betegek számára való. Ennek folytán jobb karban állnak a kórházak s a halálozás csekély lesz bennök, mig az ellen kórházai túltelnek. Lesz rá gond, hogy a sebesültek az ellen kezébe ne kerüljenek és ápoltassa­nak, mely czélra biztos menhelyek kere­sendők számukra. „Az utasítás a guerillaharczra — ezek zárszavai ezen utasításnak — nem foglalhat minden helyzetet magába, melybe a fölkelők juthatnak. Mint minden hadmű­ködési elmé­let, a gondolkodás és megfontolás tárgya lehet csupán, a fölfogási­­képességnek meg­adja ama ruganyosságot, mely szükség ese­tén a jó gondolatokat szüli. Leginkább a legveszélyesebb helyzetre kell gondolni s ítélni a fölött, hason esetekben mi lenne teendő. E módon a meggyőződésen és szak­ismereten alapuló bátorságot e két tulaj­donság vezérlendi s lehetővé teszi, hogy oly véletlen, mely némi esetben megsemmisülést idézne elő, újabb dicsőségszerzésnek szolgá­­land alkalmuk“ 242 HETI KRÓNIKA. Németország.­ ­ (Vita a porosz képviselőházban.) Máj. 18-án a karzatok a gyűlés kezdete előtt jóval zsú­folásig megteltek. A teremben nagy volt az izga­lom. A követek közt Waldeck látható. A minisz­terek asztala üres. Grachow megnyitja az ülést. Az elnök fölolvassa a ház elnökségének átiratát az államminisztériumhoz, melyben a ház határozata­iról értesittetik. A hadügyminiszter külön értesit­­tetett a Forckenbeck-féle javaslatról. Az elnök mondja : „Azon perezben, midőn a gyűlésbe jö­vendő valók, mindkét átiratra választ nyertem. A minisztérium azt mondja, a ház a kivánt nyilatkozatot megtagadta: a miniszterek nem a félbeszakasztás lemondására vonatkozó nyilatko­zatot kívántak, hanem annak elismerését, hogy az elnökségnek nincsen fegyelmi illetéke a miniszte­rek fölött. Ennek igénybevétele ellen tiltakoznak a miniszterek. A hallgattatás ellenkezik az alkot­mány 60-ik pontjával. Az ügyrend nem törvény a minisztereknek, csak szabály a háznak. A bizott­­mányi javaslat elfogadásával a ház még nem fo­gadta el a bizottmány indokait. A minisztérium világos kijelentését kívánja annak, hogy az elnök­nek nincsen fegyelmi joga a miniszterek fölött s őket rendre nem utasíthatja. Mig ez meg nincs, nem jelenthetnek meg a miniszterek a házban. Az átirat fölolvasása után Hoverbeck azon indítványt teszi, nyilatkoztassa ki a ház, hogy ez átirat nem adott okot határozata megváltozta­tására. Elnök : A javaslatot eddig nem támogatták; kérdem, támogatják-e ? A kath. töredéket s a konservatívoket kivéve az egész ház föláll. Következik a vita. Wachsmuth néhány szóval támogatja a ja­vaslatot. Behrend és Heidenreich a vita befejezését in­dítványozzák; ez elfogadtatik. Hoverbeck javaslata nagy szótöbbséggel elfo­gadtatik ; két kath. követ is rá szavaz. Folkenbeck indítványozza, határozza el a ház: 1) hogy a katonai törvény fölött a tárgyalást nem folytatja mindaddig, míg az államminisztérium al­kotmányos kötelessége szerint a házban meg nem jelenik; 2) hogy a legközelebbi napirendre a király-

Next