Politikai Ujdonságok, 1863 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1863-11-19 / 46. szám

egyenesebb érintkezésbe teszi magát a fran­­czia dynastiával, s valószínű, hogy ha a kon­gresszus összeül, ott a czárt a nagyherczeg fogja képviselni. Sőt már távirati tudósítással is bírunk, mely így szól : „Gorcsakoff herczeg sür­gönyt küldött Drouyn de Lhuys úrhoz, je­lentvén, hogy az igenlő válasz a kongresz­­szus kérdésében, Sándor czár visszaérkezte után el fog küldetni.“ Mindamellett e tárgyban teljes bizonyos­sággal semmit sem lehet mondani; a többi között az orosz félhivatalos „Invalide“ czímű lap a legnagyobb ingerültséggel szól a kon­gresszus ellen. A pápa magatársáról is érdekes közlé­seink vannak : Antonelli bibornok előre bizalmasan megkérdeztetett, vájjon kormánya hajlandó lenne-e megjelenni oly kongresszusban,­­ melyben valamennyi fennforgó kérdés sza­­bályoztatnék. Erre a pápai kabinet feje kö­vetkezőkép válaszolt : „A szentsége részt kíván venni két föltét alatt: 1) hogy a pápa vigye az elnökséget, és 2) hogy a világi hata­lom kérdése legkisebb vita alá se vonassák. (Az „Europe“ szerint a bibornok úr feltétül Rómát is kikötötte volna, mint a kongresz­­szus székhelyét.) Erre a bibornoknak meg­jegyeztetett, hogy Rómába meghívás fog küldetni, noha azon feltét­elekre ráállni nem lehet. Ellenben eddig elé a kongresszusra nézve igenlő választ adott: Olaszország, Spanyol­­ország, Svejcz; ugyanezt lehet várni Török­országtól, Görögországtól, Dániától, Portu­gáliától, Hollandiától és Belgiumtól. — Következik azon kérdés : „mint foga­­dandja Francziaország azon hatalmak vála­szát, melyek a kongresszust feltételekhez kötötték, s különösen a kik követelik, hogy a kongresszus összejövetele előtt a megol­dandó kérdések fölött egyezség jöjön létre.“ Erre legbiztosabban csak azt lehet felelni, hogy Francziaország az ily húzáshalasztást egyenesen tagadó válasznak fogja venni. Hi­szen, (köztünk maradt szó legyen) Napóleon császár soha egy pillanatra sem hihette ko­molyan, hogy ily kongresszus létre jöhessen. Szándéka csak az volt, hogy kijelenthesse az 1815-ki szerződések megszüntetését, s aztán felszabadulva minden kötelezettség alól, jö­vőben a szerint cselekedhessék, a mint ér­deke és szive vonzalma sugalja.­­Vagos dolgok előestéjén állunk : lesz mit hallani, olvasni, és tapasztalni. Hogy Napóleon császár legkevésbbé sem lehet hajlandó, a hatalmaktól követelt „elő­­leges programm“ készítésére, s annak a diplo­­matia útján vita alá bocsátására, bizonyítja a félhivatalos „France“ következő nyilatko­zata : „Kívánják tőlünk, hogy számláljuk elő azon tárgyakat, melyek fölött a kongresszus határozni fog; úgyszintén jelöljük ki azon eszközöket (tudniillik a tollat, vagy a kardot) melyekkel ezen határozatokat végrehajt­hatjuk. De lehetséges-e, — kérdi a „France“ — előre meghatározni a kérdéseket, melyekkel a kongresszus foglalkozni fog? és ki körvona­­lazhatná ezen programmot? A császár szoká­sos figyelemnél fogva vonakodott az átalános rend, béke és érdekek kérdését megkicsinyí­­teni azáltal, hogy azt a külön érdekek so­rába szállítsa, melyek ahhoz fogózkod­­hatnak. A császár nem hívja meg Európát, hogy tanácskozzék, miként békítheti ki például­­ Lengyelországot, Olaszországot, Velenc­ét, vagy a dunai tartományokat, miként szilár­díthatja meg Keleten a nagyhatalmak súly­­egyenét, miként egyeztetheti meg a vetél­kedő követeléseket a német szövetségben, 542 hanem meghívja azt, hogy a fennlevő bajokat konstatálja, és legális módon tanulmányozza a szereket, melyek azok orvoslására alkal­mazhatók.“ ____________ Az 1815-ki szerződések. Minthogy az 1815-ki szerződések a leg­közelebbi politikai jövőben kiváló szerepre vannak hivatva, határozataik rövid elő­­sorolása nem lesz fölösleges. A mit rendesen 1815-ki szerződéseknek nevezünk, bizonyos száma azon szerződé­seknek, melyek 1815-ben köttettek, s külö­nösen a bécsi kongresszuson (nov. 1-től jan. 9-ig) melyet 1814-ki máj. 30 ki párisi béke föltételezett, kidomborodtak. A Porosz, Oroszország és Ausztria közötti apr. 8-diki szerződés Krakót a három hatalom uralma alatt álló független államnak nyilvánította; a máj. 8-iki ugyané 3 hatalom közt megkö­tött szerződésben Oroszország átengedi Po­roszországnak Posen tartományt és Thorn városát, Ausztria visszanyeri az Oroszország által elfoglalt lengyel tartományokat és Sán­dor czár fönntartja magának, hogy a varsói nagyhűség maradványából lengyel király­ságot alakít szabadelvű intézményekkel. A Porosz- és Szászország közötti máj. 18-diki szerződés megszerezte Poroszországnak a je­len szász hűséget és Lausitz egy részét. Ezen szerződések mellé sorakozik az 1815-ki jan. 9-ki bécsi zárokmány, mely a kongresszusi bizottmányt képező nyolcz hatalom: Auszt­ria, Orosz-, Porosz-, Angol-, Spanyolország, Portugál, Svéd- és Francziaország által alá­íratva, az európai egyensúly fönntartására, az európai államjog bizonyos nemét volt képezendő, valamint a kölcsönös jogok és kötelességek kölcsönös biztosítását; a t. k. biztosítja a jún. 8-diki német szövetségi ok­mányt minden mellékletével, a lengyel ki­rályság alkotmányát és kormányzatát, Kra­­kó szabadságát és semlegességét. A bécsi kongresszusi okmányt még bő­vítette az 1815-ki nov. 2­1-diki párisi béke. Ez egyezmény alapján nyerte Ausztria az illyr tartományokat (Illyriát és Dalmátiát), Felső-Olaszországot a Póig és Ticinóig (Lom­­bard-velenczei királyság), Tirolt és Salzbur­got. Poroszország (a szász hűségben és Po­­senben) Jülichet, Berget, Niederrheint, Westphaliát, (Darm­stadttól) Wetzlart, Cor­­veyt, Dortmundot és Lauenburgot az Elbá­tól jobbra, (mit Svéd-Pomerániáért átadott­­ Dániának), Saarbrückket és Saarlouist(Fran­­cziaországtól) Hannover királyság lett s Poroszországtól Kelet-Frieslandot, Hildes­­heimt, Goslart és Lingen grófságot nyerte. Bajorország Würzburgot, Aschaffenburgot, a mostani Rajna kerületet, Poroszországtól Ansbachot, Bayreuthot és Landaut Franczia­­országtól. — Hessen-Darmstadt megkapta a mostani Rheinhessent (Mainzzal és Wormssal), Kurhessen Fuldát; Weimar kissé nagyob­bodott; Oldenburg, Koburg, Homburg apró területeket nyertek a bal Rajnaparton; Wei­mar, Oldenburg, Mecklenburg-Schwerin és Strelitz nagyherczegségi czimei; Frankfurt, Bréma, Hamburg és Lübeck szabad városok lettek. A június 8-iki okmány egész Német­országot a német szövetségbe foglalta; a szövetségi okmányhoz van csatolva a fo­­lyamforgalom s a katonai szervezet. Európa többi államai közöl Oroszország az Ausztriának átengedett lengyel földért (a Posentól és Krakótól megfosztott) a ki­rálysággá alakított varsói nagyherczegséget kapta; Sardinia (hogy Francziaország ellen erősebb határral bírjon) Genuát; Hollandia ugyanez okból a hajdani osztrák havasalföl­­det és Lüttichet; Angolországtól a legtöbb hollandi gyarmatot, minek Batavia, a Mo I­lukkok, Surinam; Francziaországtól Marien­­bágot, Philippevillet és Bonikant. Nagybri­­tannia Máltát és Helgolandot, franczia és hollandi gyarmatokat s a róniai szigetek fö­lött a védnökséget. Sveitz kapta Genfet, Wallist, Neuschatelt s örökös semlegesnek ismertetett. Mária Lujza Napoleon neje Par­­mát és Piacenzát azon föltétellel, hogy Lucca hg.­örökölje. Svéd- és Norvégország egy királysággá lőnek. e egyetlen ország, mely az 1815-ki szerző­dések által vesztett, a franczia, s benne leg­többet számüzetésök által a Bonaparték. Mindebből kitetszik, mennyire népszerű Francziaországban e szerződések megsemmi­sítésének emlegetése, s mennyire kedvező a Napóleonok dynastiájára, ha azokat valóban megsemmisíti. HETI KRÓNIKA. Ausztria.­ ­ (A magyarországi segélyezési ügy tár­gyalása a Reichsrath urakházában.) A tárgyalást a pénzügyér úr nyitá meg, a kormány álláspontját fejtegetendő. Tudva van, úgymond, hogy a kormány 30 millióra téve az in­­ségi szükségletet, meg is feszíté erejét, hogy az alsóháznak beleegyezését kieszközölje. Törekvé­seinek sikere azonban nem volt teljes. Ma a kor­mány azon fölfogást pártolja, miszerint igen sajnos és káros késleltetéssel járna az ügynek további tárgyalása, s a segélynek siettetése a fönnforgó körülmények közt annál óhajtandóbb, minthogy a kormány, ha bővebb segélyzés szükségeltetni fog, bizonyosan nem fog késni a mellőzhetlen intézke­désekkel s annak idejében alkotmányszerű száma­dással (Verantwortung) fog a birod. tanács elé lépni. A tárgyalás folytatásának azonban még más hátránya is van. A magyar ínségi kölcsön ugyanis összefüggésben áll az álladalmi kölcsön­nel s az egyiknek késleltetésével késleltetnék a másik is. A kormány az idővesztést mindkettőre nézve egyaránt károsnak tartja, s azért ma nem ragaszkodik eredeti előterjesztéséhez, hanem ajánlja a háznak, hogy bizottmányának indítvá­nyát fogadja el. Gróf Wicklenburg méltányolja a rokonszenves indulatot, mely a bizottmány előterjesztéséről szól, s osztja a sajnálatot, melyet ugyanez kifejez azon körülményen, hogy ma már csatlakozni kell az alsóház határozatához, ha a segélyt késleltetni nem akarják. Mindamellett nem osztja azon néze­tet, hogy a késleltetés lényeges volna, ha a felső­ház a kormány eredeti javaslatának értelmében határozna. Újabb kutatások nem történhetnek, a kormány e tekintetben megtette, a­mit tehetett, a vegyes bizottmánynak (az alsó- és felsőház tag­jaiból) értekezlete pedig csak napokat vehetne igénybe s igy nevezetes késleltetéstől tartani nem kellene. Mondják, hogy a kormány kimutatásai nem szabatosak. Valóban nem azok, de ebből nem az következik, hogy nagyítják a bajt; épen ennek ellenkezője áll. A kormány a veszteségnek csak egy részét hozta fel; meglehet, hogy ez hiányos, de bizonyos, miként a hiány, fájdalom, nagyon is bőségesen pótoltatik azon károk által, melyeket a kormány számba sem vett : a munka-, a takar­mány-, a marhaveszteséget. A­midőn tehát két­ségtelennek kell ismernünk, hogy a kormány ál­tal felhozott kárösszeg koránsem éri fel a valót, miként fukarkodhatunk a segélylyel, melyet a kormány szükségesnek tart ? A legközelebbi szónok gr. Thun volt, a ház­nak különben is legjelesebb szónoka. „Tagadhat­­lan, — úgymond — hogy a csapás, mely Magyar­­országot érte, roppant. Nagy térségen, milliókra menő népség oly ínségre jutott, melyhez hasonlóra alig emlékszünk. A bajnak nagyságát egyedül a kormány ismerheti. Az ő kötelessége a segélyzés, de ezen kötelességének teljesítése nagy nehézség­gel jár, s ennélfogva mindenekelőtt kivántatik, hogy keze szabad legyen. — Annál inkább bámu­lom,­­hogy a másik ház a kormány működését megszorítani, s megnehezíteni bírta. Meg kell vallanom, hogy bámulom a bátorságot, melylyel az alsóház ez ügyben eljárt. Úgy hiszem, volt al­kalmam bebizonyítani, miszerint magam is bírok némi politikai bátorsággal, de megvallom, hogy a bátorság ezen magaslatára felvergődni képes nem volnék. Elkerülhetlenül szükségesnek tekin­

Next