Politikai Ujdonságok, 1863 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1863-11-19 / 46. szám
egyenesebb érintkezésbe teszi magát a franczia dynastiával, s valószínű, hogy ha a kongresszus összeül, ott a czárt a nagyherczeg fogja képviselni. Sőt már távirati tudósítással is bírunk, mely így szól : „Gorcsakoff herczeg sürgönyt küldött Drouyn de Lhuys úrhoz, jelentvén, hogy az igenlő válasz a kongreszszus kérdésében, Sándor czár visszaérkezte után el fog küldetni.“ Mindamellett e tárgyban teljes bizonyossággal semmit sem lehet mondani; a többi között az orosz félhivatalos „Invalide“ czímű lap a legnagyobb ingerültséggel szól a kongresszus ellen. A pápa magatársáról is érdekes közléseink vannak : Antonelli bibornok előre bizalmasan megkérdeztetett, vájjon kormánya hajlandó lenne-e megjelenni oly kongresszusban, melyben valamennyi fennforgó kérdés szabályoztatnék. Erre a pápai kabinet feje következőkép válaszolt : „A szentsége részt kíván venni két föltét alatt: 1) hogy a pápa vigye az elnökséget, és 2) hogy a világi hatalom kérdése legkisebb vita alá se vonassák. (Az „Europe“ szerint a bibornok úr feltétül Rómát is kikötötte volna, mint a kongreszszus székhelyét.) Erre a bibornoknak megjegyeztetett, hogy Rómába meghívás fog küldetni, noha azon feltételekre ráállni nem lehet. Ellenben eddig elé a kongresszusra nézve igenlő választ adott: Olaszország, Spanyolország, Svejcz; ugyanezt lehet várni Törökországtól, Görögországtól, Dániától, Portugáliától, Hollandiától és Belgiumtól. — Következik azon kérdés : „mint fogadandja Francziaország azon hatalmak válaszát, melyek a kongresszust feltételekhez kötötték, s különösen a kik követelik, hogy a kongresszus összejövetele előtt a megoldandó kérdések fölött egyezség jöjön létre.“ Erre legbiztosabban csak azt lehet felelni, hogy Francziaország az ily húzáshalasztást egyenesen tagadó válasznak fogja venni. Hiszen, (köztünk maradt szó legyen) Napóleon császár soha egy pillanatra sem hihette komolyan, hogy ily kongresszus létre jöhessen. Szándéka csak az volt, hogy kijelenthesse az 1815-ki szerződések megszüntetését, s aztán felszabadulva minden kötelezettség alól, jövőben a szerint cselekedhessék, a mint érdeke és szive vonzalma sugalja.Vagos dolgok előestéjén állunk : lesz mit hallani, olvasni, és tapasztalni. Hogy Napóleon császár legkevésbbé sem lehet hajlandó, a hatalmaktól követelt „előleges programm“ készítésére, s annak a diplomatia útján vita alá bocsátására, bizonyítja a félhivatalos „France“ következő nyilatkozata : „Kívánják tőlünk, hogy számláljuk elő azon tárgyakat, melyek fölött a kongresszus határozni fog; úgyszintén jelöljük ki azon eszközöket (tudniillik a tollat, vagy a kardot) melyekkel ezen határozatokat végrehajthatjuk. De lehetséges-e, — kérdi a „France“ — előre meghatározni a kérdéseket, melyekkel a kongresszus foglalkozni fog? és ki körvonalazhatná ezen programmot? A császár szokásos figyelemnél fogva vonakodott az átalános rend, béke és érdekek kérdését megkicsinyíteni azáltal, hogy azt a külön érdekek sorába szállítsa, melyek ahhoz fogózkodhatnak. A császár nem hívja meg Európát, hogy tanácskozzék, miként békítheti ki például Lengyelországot, Olaszországot, Velencét, vagy a dunai tartományokat, miként szilárdíthatja meg Keleten a nagyhatalmak súlyegyenét, miként egyeztetheti meg a vetélkedő követeléseket a német szövetségben, 542 hanem meghívja azt, hogy a fennlevő bajokat konstatálja, és legális módon tanulmányozza a szereket, melyek azok orvoslására alkalmazhatók.“ ____________ Az 1815-ki szerződések. Minthogy az 1815-ki szerződések a legközelebbi politikai jövőben kiváló szerepre vannak hivatva, határozataik rövid elősorolása nem lesz fölösleges. A mit rendesen 1815-ki szerződéseknek nevezünk, bizonyos száma azon szerződéseknek, melyek 1815-ben köttettek, s különösen a bécsi kongresszuson (nov. 1-től jan. 9-ig) melyet 1814-ki máj. 30 ki párisi béke föltételezett, kidomborodtak. A Porosz, Oroszország és Ausztria közötti apr. 8-diki szerződés Krakót a három hatalom uralma alatt álló független államnak nyilvánította; a máj. 8-iki ugyané 3 hatalom közt megkötött szerződésben Oroszország átengedi Poroszországnak Posen tartományt és Thorn városát, Ausztria visszanyeri az Oroszország által elfoglalt lengyel tartományokat és Sándor czár fönntartja magának, hogy a varsói nagyhűség maradványából lengyel királyságot alakít szabadelvű intézményekkel. A Porosz- és Szászország közötti máj. 18-diki szerződés megszerezte Poroszországnak a jelen szász hűséget és Lausitz egy részét. Ezen szerződések mellé sorakozik az 1815-ki jan. 9-ki bécsi zárokmány, mely a kongresszusi bizottmányt képező nyolcz hatalom: Ausztria, Orosz-, Porosz-, Angol-, Spanyolország, Portugál, Svéd- és Francziaország által aláíratva, az európai egyensúly fönntartására, az európai államjog bizonyos nemét volt képezendő, valamint a kölcsönös jogok és kötelességek kölcsönös biztosítását; a t. k. biztosítja a jún. 8-diki német szövetségi okmányt minden mellékletével, a lengyel királyság alkotmányát és kormányzatát, Krakó szabadságát és semlegességét. A bécsi kongresszusi okmányt még bővítette az 1815-ki nov. 21-diki párisi béke. Ez egyezmény alapján nyerte Ausztria az illyr tartományokat (Illyriát és Dalmátiát), Felső-Olaszországot a Póig és Ticinóig (Lombard-velenczei királyság), Tirolt és Salzburgot. Poroszország (a szász hűségben és Posenben) Jülichet, Berget, Niederrheint, Westphaliát, (Darmstadttól) Wetzlart, Corveyt, Dortmundot és Lauenburgot az Elbától jobbra, (mit Svéd-Pomerániáért átadott Dániának), Saarbrückket és Saarlouist(Francziaországtól) Hannover királyság lett s Poroszországtól Kelet-Frieslandot, Hildesheimt, Goslart és Lingen grófságot nyerte. Bajorország Würzburgot, Aschaffenburgot, a mostani Rajna kerületet, Poroszországtól Ansbachot, Bayreuthot és Landaut Francziaországtól. — Hessen-Darmstadt megkapta a mostani Rheinhessent (Mainzzal és Wormssal), Kurhessen Fuldát; Weimar kissé nagyobbodott; Oldenburg, Koburg, Homburg apró területeket nyertek a bal Rajnaparton; Weimar, Oldenburg, Mecklenburg-Schwerin és Strelitz nagyherczegségi czimei; Frankfurt, Bréma, Hamburg és Lübeck szabad városok lettek. A június 8-iki okmány egész Németországot a német szövetségbe foglalta; a szövetségi okmányhoz van csatolva a folyamforgalom s a katonai szervezet. Európa többi államai közöl Oroszország az Ausztriának átengedett lengyel földért (a Posentól és Krakótól megfosztott) a királysággá alakított varsói nagyherczegséget kapta; Sardinia (hogy Francziaország ellen erősebb határral bírjon) Genuát; Hollandia ugyanez okból a hajdani osztrák havasalföldet és Lüttichet; Angolországtól a legtöbb hollandi gyarmatot, minek Batavia, a Mo Ilukkok, Surinam; Francziaországtól Marienbágot, Philippevillet és Bonikant. Nagybritannia Máltát és Helgolandot, franczia és hollandi gyarmatokat s a róniai szigetek fölött a védnökséget. Sveitz kapta Genfet, Wallist, Neuschatelt s örökös semlegesnek ismertetett. Mária Lujza Napoleon neje Parmát és Piacenzát azon föltétellel, hogy Lucca hg.örökölje. Svéd- és Norvégország egy királysággá lőnek. e egyetlen ország, mely az 1815-ki szerződések által vesztett, a franczia, s benne legtöbbet számüzetésök által a Bonaparték. Mindebből kitetszik, mennyire népszerű Francziaországban e szerződések megsemmisítésének emlegetése, s mennyire kedvező a Napóleonok dynastiájára, ha azokat valóban megsemmisíti. HETI KRÓNIKA. Ausztria. (A magyarországi segélyezési ügy tárgyalása a Reichsrath urakházában.) A tárgyalást a pénzügyér úr nyitá meg, a kormány álláspontját fejtegetendő. Tudva van, úgymond, hogy a kormány 30 millióra téve az inségi szükségletet, meg is feszíté erejét, hogy az alsóháznak beleegyezését kieszközölje. Törekvéseinek sikere azonban nem volt teljes. Ma a kormány azon fölfogást pártolja, miszerint igen sajnos és káros késleltetéssel járna az ügynek további tárgyalása, s a segélynek siettetése a fönnforgó körülmények közt annál óhajtandóbb, minthogy a kormány, ha bővebb segélyzés szükségeltetni fog, bizonyosan nem fog késni a mellőzhetlen intézkedésekkel s annak idejében alkotmányszerű számadással (Verantwortung) fog a birod. tanács elé lépni. A tárgyalás folytatásának azonban még más hátránya is van. A magyar ínségi kölcsön ugyanis összefüggésben áll az álladalmi kölcsönnel s az egyiknek késleltetésével késleltetnék a másik is. A kormány az idővesztést mindkettőre nézve egyaránt károsnak tartja, s azért ma nem ragaszkodik eredeti előterjesztéséhez, hanem ajánlja a háznak, hogy bizottmányának indítványát fogadja el. Gróf Wicklenburg méltányolja a rokonszenves indulatot, mely a bizottmány előterjesztéséről szól, s osztja a sajnálatot, melyet ugyanez kifejez azon körülményen, hogy ma már csatlakozni kell az alsóház határozatához, ha a segélyt késleltetni nem akarják. Mindamellett nem osztja azon nézetet, hogy a késleltetés lényeges volna, ha a felsőház a kormány eredeti javaslatának értelmében határozna. Újabb kutatások nem történhetnek, a kormány e tekintetben megtette, amit tehetett, a vegyes bizottmánynak (az alsó- és felsőház tagjaiból) értekezlete pedig csak napokat vehetne igénybe s igy nevezetes késleltetéstől tartani nem kellene. Mondják, hogy a kormány kimutatásai nem szabatosak. Valóban nem azok, de ebből nem az következik, hogy nagyítják a bajt; épen ennek ellenkezője áll. A kormány a veszteségnek csak egy részét hozta fel; meglehet, hogy ez hiányos, de bizonyos, miként a hiány, fájdalom, nagyon is bőségesen pótoltatik azon károk által, melyeket a kormány számba sem vett : a munka-, a takarmány-, a marhaveszteséget. Amidőn tehát kétségtelennek kell ismernünk, hogy a kormány által felhozott kárösszeg koránsem éri fel a valót, miként fukarkodhatunk a segélylyel, melyet a kormány szükségesnek tart ? A legközelebbi szónok gr. Thun volt, a háznak különben is legjelesebb szónoka. „Tagadhatlan, — úgymond — hogy a csapás, mely Magyarországot érte, roppant. Nagy térségen, milliókra menő népség oly ínségre jutott, melyhez hasonlóra alig emlékszünk. A bajnak nagyságát egyedül a kormány ismerheti. Az ő kötelessége a segélyzés, de ezen kötelességének teljesítése nagy nehézséggel jár, s ennélfogva mindenekelőtt kivántatik, hogy keze szabad legyen. — Annál inkább bámulom,hogy a másik ház a kormány működését megszorítani, s megnehezíteni bírta. Meg kell vallanom, hogy bámulom a bátorságot, melylyel az alsóház ez ügyben eljárt. Úgy hiszem, volt alkalmam bebizonyítani, miszerint magam is bírok némi politikai bátorsággal, de megvallom, hogy a bátorság ezen magaslatára felvergődni képes nem volnék. Elkerülhetlenül szükségesnek tekin