Politikai Ujdonságok, 1865 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1865-10-25 / 43. szám

fjfp" Előfizetési föltételek 1865-dik évre : a Vasárnapi Ujság és Politikai Újdonságok együtt : Egész évre 10 ft. — Fél évre 5 ft. Csupán Vasárnapi Újság : Egész évre 6 ft. Félévre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok : Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. 3Vo Igtatási dijak, a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg, 1863. november 1-től kezdve . Egy, négyszer halálozott petit sor ára, vagy annak helye, egyszeri ígtatásnál 10 kba , háromszor­ vagy többszöri ígtatásnál csak 7 krba számittatik. — Külföldre nézve kiadó-hivatalunk számára hirdetményeket elfogad, Hamburg és Altonában : Hausenstein és Vogler. — M.­Frankfurtban : Otto Mollien és Jaeger könyvkereskedése. Bécsben : Oppelik Alajos, — és Pesten ; a kertész-gazdászati ügynökség is. József tér, 14. sz. a. Bélyeg-dij, külön minden igtatás után 30 njkr. WT Rendkívüli előfizetés a Vasárnapi Újság társlapjára, „Politikai Újdonságok“ november—dcczemberi 2 havi és november—jimiusi 8 havi külön­folyamára. A jelen mozgalmas idők s különösen a fővárosi s vidéki követválasztások s a kü­szöbön álló magyar országgyűlés megnyi­tása oly mértékben ébreszték fel a hírlapok iránti érdekeltséget s olvasás-vágyat, hogy czélszerű­nek tartottuk, a „Politikai Újdonságokéra, melyeknek példányszámait már folyó évi október elején tetemesen fölebb emelni vol­tunk kénytelenek — s miután példányaink most ismét tökéletesen elfogytak — jelenleg ismét új előfizetést nyitni. Előfizetési föltételek: 2 hóra (november — deczember) . . I ft. 8 hóra (november — junius 1869.) . 4 ft. így Gyűjtőinknek 10 előfizetett példány után egy tisztelet-példánynyal szolgálunk. — A pénzes­ levelek bérmentes küldése kéretik. A Polit. Újdonságok kiadó­hivatala (Pesten, egyetem-utcza 4-ik szám alatt). Visszatérés az igazi útra. Még messze vagyunk a követválasztás napjától, de a választási mozgalmak nagy­ban megeredtek az egész országban. A nép érzi, hogy próbált hűségű hazafiakra lesz szükség, a­kik nem szoktak megtántorodni. Még Pesten is csak a belváros van azon kellemes helyzetben, hogy a választók ki­vétel nélkül Deák Ferencz nagy hazánkfia neve körül csoportosodnak. De már a többi négy kerületben a legszenvedélyesebb párt vagy inkább csak személy­harcz uralkodik. A Lipótvárosban Kemény Zsigmond, a „Pesti Napló“ szerkesztője ellenében Ráth Károly ügyvéd lépett fel. A Terézvárosban az 1861-t képviselő Gorove István ellenében, egy igen tevékeny párt egy 27 éves fiatal­embert, a „sokattudó“ Schwarcz Gyulát léptette fel. A Józsefvárosban Szentkirályi Mór ellené­ben, az 1861-ki képviselő Szilágyi Virgil, és egy újabb jelölt Erkövy Adolf nevét han­goztatják. A Ferenczvárosban, eddig a köz­­birodalom Pestvárosa 1861-ki főbirájának Horváth Károlynak személyében központo­­sult. Legújabban Rottenbiller pesti városi polgármesternek is olyan kedve kereke­dett a képviselői állomásra, hogy azért kész volna még polgármesteri állomásáról és lemondani. Legalább azt mondta, hogy ha követté választanák, majd meggondolja, a követséget fogadja-e el, vagy lemondjon a polgármesterségről? maga is átlátja, hogy egy embernek két ily terhes munkakör kissé nagyon sok. A­mi a vidéket illeti, olvasóink alább szá­­mos tudósításra s eredeti levelezésre találnak, melyekben a választási mozgalmak röviden vagy terjedelmesebben leírva vannak. Öröm­mel tapasztaljuk, hogy a nép nem hallgat a nagy szavakra és túlságos ígéretekre, hanem főleg azt keresi: ki a próbált hazafi, ki ál­lotta meg a gátat veszedelmes időkben ? Ki az, a ki nem tántorodott meg, a­midőn úgy látszott, hogy minden veszve van, s a pré­dára szálló vészmadarak elhitetni akarák velünk, hogy e nemzet önállóságának és szabadságának jövendője nem lehet. Pedig vagyunk, a­kik századok óta vol­tunk ; nem nagy számú, de erélyes, kitartó, ha kell makacs és merész nemzet, mely ma erősebb mint az utóbbi három század óta bármely időben volt. Ezelőtt tulajdonkép csak a nemesség volt a politikai nemzet; ma már néppel, és velünk tartó hű polgár­sággal is birunk, a­mint ezt a kemény meg­próbáltatások korszaka bebizonyítá. Immár gyorsan közeledünk az ország­gyűlés megnyitása felé. Bizonyos, hogy az 1866-os év nagyszerű korszakot képezen a nemzetünk történetében. Vannak, a­kik nagyon félnek, hogy tekintve a nyomasztó viszonyokat, a nemzet nagyon is bőkezűleg ajándékozná el ősi jogait. Sokan hozzá­te­szik, hogy bármit írjunk ma törvényköny­vünkbe, mihelyt kedvezőbb idők köszöntenek be, az 1848-as törvényeket, szintén rendes törvényhozás útján ismét egész teljeségük­­ben helyreállíthatjuk. Annyi bizonyos, hogy az újabb korban a magyar nemzet igen szomorú tapasztalá­sokat szerzett. A midőn az 1848-as törvé­nyek kir. szentesítés után létrejöttek, mind­nyájan azt hittük, hosszan tartó boldog és nyugalmas idők következnek be. Akkor még nem jutott senkinek eszébe, hogy lehet oly világ, melyben valamely kormány egyolda­­lúlag, az országgyűlés meghallgatása nélkül kereken kimondja, hogy ezen törvényeket nem ismeri el. Mennyi minden következett ezen egy félrelépésből. Kitértek a törvényes útról, s aztán egyik bonyodalomból a má­sikba keveredtek. Azon perez óta lábaik alól a biztos alap elsodródott, s a levegőbe épiték váraikat. Hol van ma a márcz. 4-ki (1849) osztrák alkotmány ? Még mielőtt életbe léptetett volna, ugyanazon oktrojá­­lás utján, melyen létrejött, egyszerűen el­töröltetett. Hol van ma Bach bárónak abso­­lutismusa, és az egész birodalmat egy kalap és egy mundér alá központosító bureau­­cratiája ? A Comitatsvorstandok, Stuhl­­richterek és Bezirkerek úgy elenyésztek, mint a tóból a kígyók, békák, ha a nap me­lege kiszárította, vagy az értelmes gazda keze lecsapolta onnan a vizet. Hogy meg­ijedtünk egyszer a febr. 26-diki pátenstől, mely Magyarországot 85 követi székkel egy­szerűen beparancsolta a bécsi Reichsruthba! De mert apáinktól úgy hallottuk, iskoláink­ban úgy tanultuk, hogy törvény csak az, a­mit az országgyűlés határoz és a király szentesít, azt feleltük Schmerling úr felszó­lítására : Tartsd meg uram magad, saját embereiddel Reichsvát­odat, mi csak ország­gyűlésünket ismerjük el törvényhozó hata­lomnak. Schmerling úr csakugyan megtar­totta Reichsráthját, rakásra csinálta az adós­ságokat, roppant adókat vetett ki, de azt kellett tapasztalnia, hogy úgyszólván min­den krajczárt az adóból katonai exekutióval kell behajtania. Csodálom, hogy ezt csak négy esztendő után vette észre. Ezóta Schmerling urat is odébb állították, búcsú­szó nélkül, s végre szept. 20-kán megkapta a febr. pátens is a kegyelemdöfést, azaz fel­függesztették és betették a levéltárba, a­hol több ily bámulni való ritkaság, a sok kon­­stitutio-adás, konstitutio-visszaverés, diplo­ma, pátens, s a pátens „siszk­ozás“ egy raká­son fekszik, intő például az utókornak, hogy az ember, ha egyszer kirontott a törvényes kerékvágásból, csak vaktában jár a szédítő örvények szomszédságában, mindaddig, míg végre egy jó barátja kézen ragadja s vissza­vezeti az útra, melyet bár soha el nem ha­gyott volna. _____________

Next