Politikai Ujdonságok, 1865 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1865-11-08 / 45. szám
Pest, november 8-án 1865. 99" Előfizetési föltételek 1865-dik évre , a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt : Egész évre 10 ft. — Fél évre 5 ft. Csapán Vasárnapi Újság : Egész évre 6 ft. Félévre 3 ft.— Csapán Politikai Újdonságok : Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. 99" Igtatási dijak, a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg, 1863. november 1-től kezdve . Egy, négyszer halálozott petit sor ára, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 kba ; háromszor vagy többszöri igtatásnál csak 7 krba számittatik. — Külföldre nézve kiadó-hivatalunk számára hirdetményeket elfogad, Hamburg és Altonában : Haanenstein és Vogler. — M.Frankfurtban : Otto Mollien és Jaeger könyvkereskedése. Bécsben : Oppelik Alajos, — és Pesten : a kertész-gazdászati ügynökség is. József tér, 14. sz. ». Bélyeg-dij, külön minden igtatás után 30 ujkr. MF* Rendkívüli előfizetés a Vasárnapi Újság társlapjára, „Politikai Újdonságok’4 november—deczemberi 2 havi és november—júniusi 8 havi külön folyamára. A jelen mozgalmas idők s különösen a fővárosi s vidéki követválasztások s a küszöbön álló magyar országgyűlés megnyitása oly mértékben ébresztik fel a hírlapok iránti érdekeltséget s olvasás-vágyat, hogy czélszerűnek tartottuk, a „Politikai Újdonságokéra, melyeknek példányszámait már folyó évi október elején tetemesen fölebb emelni voltunk kénytelenek — s miután példányaink most ismét tökéletesen elfogytak —jelenleg ismét uj előfizetést nyitni. Előfizetési föltételek: 2 hóra (november — deczember) . . I ft. 8 hóra (november—junius 1865/11.) . 4 ft. IJCST Gyűjtőinknek 10 előfizetett példány után egy tisztelet-példánynyal szolgálunk. — A pénzes levelek bérmentes küldése kéretik. A Polit. Újdonságok kiadóhivatala (Pesten, egyetem-utcza 4-ik szám alatt). Alit kiválniuk a honatoktól ! Lapjaink múlt számában egész sorát közlöttük a horvátországi ügyekre vonatkozó híreknek. Most már hivatalos tényekkel szolgálhatunk. Valamint az erdélyi kanczellária vezetése egy tábornokra, Haller grófra bízatott, úgy a horvát kanczellária ügyei is szintén egy katona, Kussevics báró, altábornagy keze alá kerültek. Sokan különösnek tartják, hogy ily polgári főhivatalokra tábornokokat neveznek ki s azt mondják épen olyan ez, mintha az egyik főispánt Komárom, a másikat Arad vára főparancsnokává neveznék ki. És csakugyan, rendes időkben senki sem látná szívesen az ily legújabb divatot, ámde most, amidőn minden átmeneti és ideglenes állapotban van, valóban leghelyesebb közvetítő eszköz oly embert állítani ki a gátra, aki ha elvégezte feladatát, ismét visszalép katonai állomásába, míg ha valami polgári rendű hivatalnokot neveznének ki kanczellárrá, az ily újdonsült excellentiás urat, a dolog végével, rangjához méltólag kellene nyugalomba helyezni. Az ily tréfa legalább is évenként 16.000 forintba kerülne , s kihányni való pénze pedig épen nincs az országnak. Kussevics tábornok, mint a horvát kancelláriában tartott beköszöntő beszédében maga mondá, eddig nem foglalkozott a politikával, azonban, mint szintén erősíti, szíve mindig az igazság felé hajlott, s így reménye van, hogy annak idejében tisztességgel és önmegelégedéssel válhatik meg a polgári pályától. Átalában véve a kormány mindent elkövet, hogy Horvátország egészen szabadon nyilatkozhassék, míg a lelépett Mazuranics kanczellár, aki schmerlingista volt, legjobban szerette volna, ha Zágrábban is ugyanazon komédiát játszatja le, melyet Nádasdy gróf adatott elő, először Szebenben, mindazok megbotránkozására, a kik az országgyűlés neve alatt mindig oly képviselőtestet értenek, mely az összes nép közvéleményét híven fejezi ki. Most tehát horvát atyánkfiai megszabadultak minden nyomás alól, s ha van a magyarok ellen panaszuk, nyíltan elmondhatják s elénk terjeszthetik, mit kívánnak? mit óhajtanak? hogy belügyi önállásuk és nemzetiségük biztosítása mellett, tovább is fönnmaradjon a kapocs, mely ezen ország és Magyarország között ősi idők óta fennállott s mely mind a két résznek hasznára vált. A magyar országgyűlés 1861-ben nyíltan kimondá, hogy Horvátország számára egy „fehér lap“-ot enged, melyre a horvátok kivonataikat beírhatják s a magyarok testvéri érzelemmel fogják azokat helybenhagyni, megerősíteni és szentesíteni. Szomorúan tapasztaljuk, hogy máig is vannak, különösen Bécsben, a megbukott Schmerling-féle táborban oly megrögzött lelküek, akik a horvátokat folyvást uszítják a magyarok ellen, hazudván, hogy a magyarok épen úgy el akarják nyomni a horvátokat, mint ők tették Bach és Schmerling idejében. Schmerling úr egyszer ki merte mondani, hogy Magyarországnak épen semmi alkotmányos jussa sincs, mert ami volt, azt a forradalom által elvesztette. Ez okból a Bachféle hosszú ostromállapotot a német beamtervilág követte. Schmerling úr egy hajszálnyival könnyebb ostromállapottal uralkodott Magyarországban, s a német-csehek helyett kinevezett itteni hivatalnokok által tartotta fönn tekintélyét. Borzasztó politikai tan az, azt mondani egy népre, egy országra, hogy elvesztetted alkotmányos jussodat, most már meghódított nép vagy, akivel azt tehetjük amit akarunk. Csingiskán tatár fejedelem ideje óta, nem hallottuk, hogy mivelt politikus ilyen szörnyűséget zászlójára írjon! Azonban az úgynevezett „vérwirkolási“ elméletnek legalább mégis értelme van. Mindenki tudja, mit tesz az, ha egy kormány így szól: egyszer megpróbáltatok külön szakadni, már most büntetésből elveszszük minden jogotokat, s köszönjétek meg ha éltek, s a törvények, miket mi diktálunk rátok, legalább magánjogaitokat még védelmezik. Ez szomorú beszéd, de legalább értelme van. Igaz, hogy a dolognak nincs ezzel vége, mert épen azok, akik egy népet meghódított leigázott népnek proklamálnak, maguk adják a jövőre nézve a meghódítottak kezébe a legélesebb fegyvert. Azt tudniillik, hogy az ily nép, hivatkozva Istenre és a természet törvényeire, mely az embereket szabadoknak és nem leigázott rabszolgáknak teremté, egyszer valamely kedvezőbb alkalommal olyasmit felelhessen a vérwirkolás elmélete prédikátorainak, amit nem szükség itt bővebben kimagyarázni. Mindezt azért hoztuk fel, hogy megkérdjük, mit vétettek a horvátok, akikre az „alkotmány-eljátszási“ tant távolról sem lehet alkalmazni, hogy velük Bach és Schmerling úr idejében épen úgy bántak, mint velünk? Ott is egyszer volt csak országgyűlés, 1861-ben, s azóta nyakig bemártották azon nemzetet a provisorium kátyúiba. Ebből láthatják horvát testvéreink, hol teremnek számukra az elnyomók azok, akik elnyomták Magyarországot, mert forradalmat támasztott, hasonlókép bántak Horvátországgal is, pedig ezen ország azon időben ellenünkben segítséget adott, s így a horvátokat a vérwirkolási tan alkalmazása nélkül is megfosztották alkotmányuktól. Az ilyen fajtáktól igen jó lesz „barátnak és ellenségnek egyaránt óvakodni.“ És mit kívánunk mi Horvátországtól ? oly keveset, a mi érdekünkben,hogy képtelenség