Politikai Ujdonságok, 1866 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1866-01-03 / 1. szám
közlemény olvasható: „Úgy látszik, hogy a tanuló ifjúság között egy gyenge kisebbség feltette magában az orvosi és jogi kar előadásaira bejárni, s ott a rendes oktatást megakadályozni. Az igazgatási hatóságok nem nézhetik el, hogy a szorgalmas hallgatók munkái néhány nyugtalan, elszédített fiatal ember által zavartassanak. Több zavargótól megtagadtalak a bebocsátási jegyek, s ez fog mindazokkal történni, akik ezen rendszavazásokban netalán részt vennének.“ A jogi karnál már alkalmaztattak ez új rendszabályok; csak azok bocsáttattak be az épületbe, akik előmutatták tanulói jegyeiket, s a tanterem ajtajánál egy rendőrszolgák által körülvett egyetemi hivatalnok szintén elkérte mindenkitől jegyét, aztán azon kérdést intézvén az ifjakhoz: tiltakozni vagy az előadást hallgatni jönnek-e? s aki úgy nyilatkozott, hogy ő tiltakozni jött, — annak nem adatott vissza a jegy és mind visszautasittattak; de nem sikerült egészen a cselfogás, mert látva az ifjak mi történik, nem adták át jegyeiket s visszamentek. A tanárok közül többen betegnek jelentették magukat, s nem mentek előadásra. Ortolan és Colrnet d’ Haye tartottak előadást, de legfelebb 20 hallgató volt minden előadáson. Az orvosi tanoda egészen bezárva maradt s legalább száz rendőrügynök volt az iskola előtti téren elhelyezve az előadásokra elindult orvos-növendékek látva a tömérdek „fekete alakot,“, szó nélkül visszafordultak. A hat kizárt tanuló jövő keddre a legfelsőbb oktatási tanács elé idéztetett. A diákok között az a hir, hogy nem fognak személyesen megjelenni, hanem emlékiratot küldenek a tanácsnak. Tardieu beadta lemondó kérvényét s az helybenhagyatott, mint az esti „Moniteur“ jelenti. A lapok keveset írnak, de azért egész Páris csak a diákok zavargásáról beszél, mely ügy — miután 8 —10 ezer diák van Párisban, ugyanannyi családot érdekel közelről. A „Siécle“ egy esetet hoz fel a restauratio korából a mostani diák-zavargással s az abbani eljárással összehasonlítás végett. Az eset ez volt: mintegy 30—40 fiatal ember, többnyire diákok, postakocsikon Belfortba mentek egy összeesküvésben veendők részt, melynek kitűzött czélja a kormány megbuktatása volt. Az összeesküvés meghiúsult, a diákok elfogattak, s fel lettek szólítva, jelentenék ki: mi dolguk volt Eliasban ? de ők megtagadták a feleletet Esküdtszék elé csak négyen állíttattak, mint akik fegyveres kézzel fogattak el, s ezek el is ítéltettek. Az akkoriban még egészen ismeretlen fiatal emberek között valának : Bazard, a st. Simonismus egyik alapítója; de Corcelles 1848-ban franczia követ Rómában; Debochet Jakab nagy iparos; Paulin, a „Consulatus s később a császárság töténetének“ kiadója; — Rouen, a franczia legelső vaspálya egyik teremtője; Ary Scheffer a híres festész s testvére; Buchez, akkoriban szabadszellemű ifjú és 43 évvel később mint jó katholikus halt meg. (A „Patrie“ tanácsa Belgiumhoz• az amerikai hangulat hatása.) A klerikális udvari párt bízvást följegyezheti győzelmei közé a kormánynak a lüttichi kongresszusban részt vett diákok elleni eljárását, valamint az „Indep beige“ kitiltását, és úgy látszik, hogy más változások is sikerültek neki. Ugyanis Drouyn de Lhuys, aki bekeblezési hírek dolgában maga a megtestesült visszatartózkodás, állásában fenyegetve érezvén magát, hirtelen oly fordulatot tett, mely a császár által jelenleg leginkább táplált eszméknek megfelel, s ezen fordulatnak első gyümölcse lett volna azon Belgium bekeblezésére vonatkozó czikk, mely a „Times“-ben drága pénzen nyert helyet. Már bizonyos, hogy a belgiumi klerikális párt és az itteni irányadók valamit közösen forralnak, aminek ugyanannyi bizonyító jeléül tekinthető a kormánynak a diákok perébeni eljárása, az, hogy Turinban oly sürgetve ajánlják a lefegyverzést, a Nigra irányában tapasztalt ingerült hang és az „Ind.beige“ betiltása. A „Patrie“ mai számában azt tanácsolja Belgiumnak, hogy léptesse életbe az átalános szavazati jogot, mely tanácsát a következő szavakkal kiséri : „Nem követeljük mi az 1831 diki alkotmány fölforgatását, hanem csak módosítását; nem támadjuk meg II. Lipót trónját, kinek kitűnő szándékai átalánosan ismeretesek. Csak valamennyi más kollegáinkkal ellenkezőleg ahelyett, hogy ezt javasolnék neki. Kövesse ön atyja példáját, ezt mondjuk: I. Lipót ügyes, korának embere volt; legyen ön is a maga koráé; ne higgje, hogy az egész ország csak azon pártok által él, melyek a miniszteri tárczákért huzakodnak egymással. Legyen ön inkább magasabbra látó, munkálkodjék inkább a pártok tökéletes átidomításán, mint összebékítésén, ami lehetetlenség.“ — Az amerikai kongresszusban tett erélyes indítványok a hivatalos világot nem igen hozzák zavarba: rég tudták az amerikai nép gondolkozását e tárgyban, s korántsem hitték, amit a közönséges világnak hirdettek. De számítnak az elnök állására és a kongresszus korlátolt befolyására a külügyekbe, s úgy hiszik, hogy végre is inkább el fogják ismerni a maga lábain álló császárságot Mexikóban, mintsem háborúba elegyedjenek Francziaországgal. Olaszország. (Előleges hírek az új minisztérium megalakulásáról.) A „Gazzetta di Torino“ szerint, Lamarmora tábornoknak részben sikerült volna új kabinetet alakítni. A miniszterek névsora következő: Lamarmora miniszterelnök és külügyi miniszter; Chiaves belügyminiszter; Lanza pénzügyminiszter; Brignone hadügyminiszter; Pesalto tengerészeti miniszter; Depretis közmunkaügyi miniszter. Hiányzanak még az igazságügyi, földészet-, ipar-, s kereskedelem és közoktatásügyi miniszterek. Más tudósítások szerint a fennebbi kinevezések sem volnának bizonyosak. Végre szóban forogna, hogy a kamaráknak javasolják a tengerészeti, közoktatási és kereskedelmi minisztériumok megszüntetését, melyek ideiglen a had- bel- és pénzügyi minisztériumokba olvasztatnának. (Vegyes tudósítások.) A Rómában levő britt konzul nov. 28-káról következő közleményt küldött. Clarendon grófnak, melyet a nemes gróf most közrebocsátott: „Több rablócsapat oly erővel tört be most a nápolyi területről a pápai államokba, hogy a gyönge pápai katonaság (a francziák segélye nélkül) világosan nem képes nektek sikerrel ellenszegülni. E szervezett csapatok Viterbotól Frosinoneig barangolnak, úgy hogy a legtöbb határváros védtelen állapotban van, s most is három egyén kénytelen fogságban maradni, míg ki lehetendőket váltani.“ Ennek közlése által a külügyek államtitkára arra kívánta az Olaszországba utazó angolokat figyelmeztetni, hogy óvatosak legyenek, mert az angol kormány semmi esetre nem fog váltságpénzt fizetni rablókézre került honfiakért, de ha volna is kedve ilyesmit tenni, az olasz kormány — mint már tett is — tiltakozni fogna az ellen, hogy a rablók az angol aranyra való kiállítás által az embervadászat folytatásra buzdíttassanak. — Az olasz ..Italie“ jelenti, hogy a pápai kormány pénzügyi szorultságában elhatározta, átengedni Olaszországnak a birtokában már úgy sem levő tartományok adós Amerika . (Új bonyodalmak kezdete.) A külpolitikában az amerikai ügyek foglalják el az előtért. A „New York News“-nak 12-évől keltezett washingtoni levele ezt írja a kongresszus két háza elé terjesztett indítványra vonatkozólag: „A külügyi bizottmány csütörtökön fog összeülni s várják a mexikói kérdést illetőleg nemsokára előterjesztendő véleményét. A tagok hangulata olyan, hogy a jelentés nagyon Mexikó iránti politikánk megváltoztatásának érdekében, s a köztársaság helyreállítása végetti interventió mellett üthet ki. A ház jelenlegi hangulatánál fogva az ily jelentés akkor is elfogadtatnék, ha odáig menne, hogy ha szükséges, háborút javasoljon Francziaország ellen, a Monroe-tan támogatása végett.“ Azonban e levél más helyén ez olvasható: „önként érthető, hogy a kabinet nem helyez igen nagy súlyt a kongresszus mexikói indítványaira, s azon véleményben van, miként, a kongresszus azon esetben, ha adatok lesznek előtte, nem lesz annyira buzgó a Monroe-tan védelmezésében, a Francziaországgal való háború esetében is.“ A helyzet komolyságát és válságos voltát mutatja egy New-Yorkból decz. 16-káról keltezett távirati sürgöny. E szerint Montholon marquis, franczia követ, egy követségi titkárt küldött Francziaországba, utasításvétele végett a mexikói kérdést illetőleg, s kijelentette volna, hogy el fog utazni, ha az egyesült államok kormánya követet hatalmaz föl Juarez mellett. A „Times“ értesülése nyomán, a franczia hadcsapatok rövid idő alatt visszatérnek Mexikóból, ellenben egy bécsi levelező a franczia kormány ellenkező szándékáról látszik értesülni. Levelező ezt írja: A franczia kormány részéről igen fontos nyilatkozat történt, oly nyilatkozat, mely mind a mexikói császárság jövőjére, mind a Francziaország és az amerikai egyesült államok közti viszonylatokra nézve döntő jelentőségű lehet. Napóleon császár tudniillik alkalmat von, jó értesülés szerint, a legbizonyosabban kijelenteni, miként el van határozva minden körülmény között egész terjedelmében végrehajtani azon szerződést, mely, mielőtt Ferdinand Miksa császár Európát elhagyta, Miramareban köttetett, s e szerint Mexikónak a franczia hadcsapatok részéről leendő kiürítéséről az egyezményben megállapított határidő kitelte előtt szó nem lehet s nem is fog lenni. (Északamerika és Mexikó.) A többször említett nyilatkozatok, melyek a washingtoni kongresszusban a mexikói kérdést illetőleg előkészíttetnek, szóról szóra megjelentek a „Times“-ban. F. hó 11-dikén a kongresszus mindkét, házában a következő indítvány nyuttatott be s utasíttatott a külügyi bizottmányhoz. Csekély kihagyásokkal így hangzik: „Tekintettel arra, hogy a francziák császára a Mexikóban létező franczia hadsereg parancsnokához, Forey tábornokhoz intézett utasításaiban 1812. júl. 3-tól politikáját a mexikói ügyben kifejtette és kinyilatkoztatta, hogy szándéka Mexikóban monarchiát alapítani, mely hivatva lenne a latin faj hadságait, és így csatlakozni a szeptemberi szerződés legfontosabb pontjához. E hír, mely feltűnésekor annyi nem hivőre talált, ezennel hát igazoltnak látszik. Még nagyobb hitelességet kölcsönöz az „Italie“ közlésének az, hogy az „Unita Catolica“ is felveszi, de amely aztán siet utána tenni, hogy e műtét úgy fog végrehajtatni, hogy a szentszék sem közvetlen, sem közvetőleg egyetlen egy jogáról sem mond le.