Politikai Ujdonságok, 1866 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1866-02-14 / 7. szám

f eleshetik. Továbbá pártolták az indítványt: b. Wenckheim Béla, Zichy Henrik, Bartako­­vics Béla egri érsek, b. Wenckheim László, b.Rudits József, bácsi főispán, Fiath Ferencz főispán, gr. Szécsen Antal, gr. Szapáry Ist­ván, Zichy János. A felirat ellen szóltak Pálffy József gróf után: b. Vay László, b. Eötvös Dénes, gr. Andrássy Manó, gr. Haller Sándor, b. Splényi Henrik, Tomcsányi, csongrádi főispán, gr. Károlyi György, gr. Mikes János és báró Gerliczy. Szavazásra bocsáttatván a kérdés, Fes­­tetich György indítványa 133 szóval 53 ellen elfogadtatott, s igy a felsőház külön válaszfeliratot szándékozik felküldeni. A bécsi lapok a magyar válaszfel­­irati javaslatról.­ ­ (Osztrák félhivatalos nyilatkozat a magyar minisztérium helyreállítása, ellen.) A „Wiener Abendpost,“ mely az osztrák kor­mánynak bevallott félhivatalos közlönye, Magyarország jogos követelései ellen egy czikket hoz, mely egész terjedelmében igy hangzik: — „A válaszfelirati javaslat, melyet a magyar követi tábla (sic) elé a bizottmány terjesztett, ismeretes az olvasók előtt; a ver­ziók és konjektúrák, melyek hetek óta kiin­duló pontot vétettek, immár elnémultak. Ezen versióknak és konjektúráknak kell fel­róni, hogy az authentikus szöveg sok oldalon oly érzelmeket keltett, melyek elkezdve a meglepetéstől egész a kedvezőtlen hatás fo­káig vizetnek. Azonban semmikép nem in­dokolható tévedés volna föltenni, hogy a válaszfelirat azon körökre nézve, melyekre legelső­sorban is hatnia kell, csak távolról is hasonló benyomást okozott volna. A kor­mánynak azon öntudatban kell élni, hogy a magyar nemzet egyhangúlag óhajtja a ki­egyezkedést; hogy ezen kívánságával szent komolysággal bír, mert súlyos bajainak egyedüli gyógyszerét is csak ebben keresi, s ettől várja sikeres kifejlődését. „A legutóbbi idők több igen fényes ma­­nifestatiokat mutatnak fel, mintsem a nem­zet legális érzelmeinek őszinteségéről kétel­kedni lehetne, s a nemzet legnemesebb fiai e kívánatnak oly gyakran adák világos jeleit. Az országgyűlés (Landtag) a nép bizalmától megtisztelve, s kitüntetve a monarcha bizal­ma által, hivatva van ezen átalános öntuda­tot kifejezni, minden alkalommal, különösen pedig, a midőn tiszteletteljes hódolattal a trón lépcsőihez közeledik. A válaszfelirati javaslat bizonyítékot nyújt, hogy az ország képviselői, ezen magas missio öntudatával bírnak, s hogy a pillanat jelentőségét egész történelmi nagyságában, a­mint az a nemzet létezésére nézve döntő befolyással bír, telje­sen felfogják. Ezen helyes nézettől elvárni tehát, hogy nem tagadják meg annak elis­merését, miszerint a bizottmány válaszfel­irati javaslatában oly követelések foglaltat­nak, melyek az átalános állami feladatokkal ellenkezésben állnak, holott ezen feladatok védelme az osztrák államférfiak (sic) első és legfőbb kötelessége. A rövid idő, mely a vá­laszfelirati javaslat első közzététele óta le­folyt, valamint a mű terjedelme és hordereje lehetlenné teszi nekünk, hogy már ez órában minden postulátumot egyenként bírálat alá vegyünk. De annyit már most is kimond­hatni vélünk, hogy a saját felelős minisz­térium követelése, s a municipiumok hely­reállítása olyan dolg­ok, melyek a megnyerhető dolgok mértékét túlhaladják. Azon ünnepé­lyes nyilatkozat, melyet a magyar „Landtag“ decz. 14-én hallott, s a­melyben a Reichsein­heit magán való föntartása, és annak meg­­oszthatlan integritása, mint legfőbb osztrák államelv proklamáltatik, a bizottmányt arra kellett volna bírni, hogy elhagyja azon ké­relmet, melynek megadása az államnak meg­osztásával majdnem egyenlő. Ugyanezen értelemben az 1848 diki törvények helyre­állítását, azoknak előleges revisiója nélkül oly kívánatnak kell kijelentenünk, melyre nézve már csak azok szomorú következmé­­ny­einek emléke is elég lett volna azt el­hagyni. „Azonban részünkről nem ismerjük félre azon körülményt, hogy ezen javaslatra csak a ház voluma adhatja meg a felavatást. Megelégedéssel ismerjük el ezen javaslat óvatos, mérsékelt és szenvedélytelen hang­ját, mely megfelel Magyarország azon le­gális magatartásának, melyet tanúsít. Most már nem állnak szemközt a merev elvek, mint a jogeljátszás és a jogfolytonosság tanai, melyek hajthatlanul egymás ellen álltak. A bizalmatlanság férge már nem rág azok keblében, a­kik hivatva vannak szavaikat felemelni.­­ „És ez okból nem tudunk lemondani a reményről, hogy az országgyűlés kebelében azon megfontolás is érvényre kerül, mely különbséget teend a lehetőségek és megad­hatók között, s oda fog működni, hogy a javaslatból mindaz kilökettessék (eliminb­en), a­mik a legfőbb államtekintetekkel — me­lyek az ország valódi javát is képezik — ellenkeznek, s így lehetővé tétessék a fel­iratnak oly alakot adni, hogy az valódi emanatiója legyen még a feliratban is kife­jezett azon törekvésnek, hogy a király al­kotmányos akarata s a nemzet jogosult ki­­vánata teljes öszhangzásban valósítható le­gyen. Akkor azonban a jogosult kivánatok­­nak olyanoknak is kell lenni, melyeknek teljesítése által az „oszthatlan együvé tar­tozás“ s a legfelsőbb uralkodóház kormánya alatt álló országok, s igy az összesnek nagy­hatalmi állása tartósan megalapittathassék.“ A „Wanderer“ írja: „A „Wiener Abendpost“ az 1848-ki tör­vényeket csak „ Beschlüsse “-knek nevezi, mintha az aláírás és pecsét, nem V. Ferdi­­nándtól származnék , a­ki Magyarország királya volt. Azt sem hiszszük, hogy a ma­gyar országgyűlés sem fogja a „Wiener Abendpost“ megvigasztalása végett, azon két fő követelést a föliratból eliminálni. De annyit tudunk, hogy a felelős miniszté­rium megtagadása által a kormány elta­­szítja magától az ország roppant többségét, a szabadelvű pártot. Ha pedig a municipiu­­mokat sem akarja helyreállítani (ugyan mit akar akkor ?), ezen esetre az a konservatívok támogatására sem számíthat, s épen nem képzelhetni, miben lesz ezen kormány alkot­mányos? Így volt ez Bach és Schmerling alatt is, de hol van akkor az új aera? Ro­­szabb szolgálatot nem tehettek volna Maj­­láth urnak, mint ezen czikkel.“ —­ A „Debatte“ a „Wiener Abendpost“ nyilatkozatáról írja: „„Már most kimondhatni véljük, hogy a felelős minisztérium s a municipiumok helyreállítása oly követelések, melyek a megnyerhető dolgok mértékét túlhaladják.““ Ezt írja a „Wiener Abendpost“. „A „Wien­ Abendpost“ nyilatkozatairól szokásban van azt tartani, hogy magasabb sugalmazásból erednek, könnyen magya­rázható tehát, hogy az ily nyilatkozat min­denütt nagy hatást, sőt aggodalmakat idéz­het elő. „De mint kell ezen kategorikus tagadó szót érteni? Ha ezen nyilatkozatból csak azon közvetítő záradék maradt ki, hogy a minisztérium és a municipiumok helyreállí­tása csak az 1848-diki törvények revisiója előtt lehetetlen, akkor értjük e beszédet, s ily hang beillik egy félhivatalos lapba. „Ha azonban a megtagadás egyenesen az elv ellen volna intézve s a kormány föltét­lenül visszautasítaná a felelős minisztérium s a municipiumok helyreállítását, akkor a fölmerült aggodalmak valóban igazolva vannak, s a félhivatalos lap időelőtt beavat­kozott az országgyűlési alkudozások ügyébe. „Azonban ultimátumokkal a kérdéseket megoldani nem lehet. Ilyen ultimátum volna azt követelni Magyarországtól, hogy két igen jogos követeléséről örökre lemond­jon. „Igaz, hogy oly minisztérium, mint az 1848-as törvények határozzák meg, ketté­szakítaná az összes államot. Épen ily helyes lesz azon követelés is, hogy Magyarország revideálja ezen törvényeket, a­mint ezt tenni ígérkezik is. De azt mondani, hogy egy ma­gyar minisztérium már magában véve, még a közös ügyek rendezése után is lehetlen­­ség, oly állítás, melyet előbb be kellene bi­zonyítani. Ha az ily állítás a kormánytól származnék, nem volna egyéb, mint egyike azon ultimátumoknak, mikre Magyarország egyhangú oppositióval szokott felelni. A „Wiener Abendpost“ nem hozott e tekintet­ben újabb megnyugtató felvilágosítást, de a „Debatte“ reméli, hogy a kommentár nem­sokára következni fog.“ 74 A hivatalos lap megretirál! A febr. 12-ei „Wiener Abdp.“ napi szemléjében, a magyar felirat-javaslatnak közelebb,általa hozott taglalására vonatko­zólag így nyilatkozik : „Nem kis megelégedé­sünkre szolgál konstatálhatnunk, miszerint a dolgok állásának általunk nyilvánított felfogása mindenütt helyesléssel találkozott, ahol a mérsékeltség és nyugodtság nem en­gednek zavaró befolyást gyakorolni a leg­főbb állami jóllét valódi felismerésére. „Noha ezt a lajtántúli közlönyökről vo­natkozólag is felteszszük, sajnálkozásunkra mégis azt kell látnunk, hogy a küzdelem hevében nem tartják érdemesnek a fárad­ságra, ami nyilatkozatainkat kellő figyelem­mel szemügyre venni. Csak­is így magyaráz­ható meg, hogy egyes lapok, taglalatunk azon részét­, amelyben mi a saját felelős minisztérium és a minic­ípiumok helyreál­lítása kívánását elérhetlennek állítottuk, úgy értelmezték, mintha mi nem ezen kívá­natoknak egyidejűségükre helyeztük volna a hangnyomatot, hanem elkülönítve mindegyi­ket elérhetlenek állítottuk volna. „Hogy a munic­ipális intézményeknek régi alakjukban újra életbeléptetése által átalában minden végrehajtó hatalom, s e szerint a netaláni saját felelős minisztérium is meg fog zsibbasztatni, ezen nézetünket nemcsak a bécsi sajtó sokkal nagyobb része osztja, hanem támogatja azt számos mély belátása s higgadt megfontolású minden pártbeli magyar államférfiak sokszorosan nyilvánított ítélete is.“ — Az „Abendpost“ az utolsó magyar országgyűlés tapaszta­lataira utal. ________ HETI KRÓNIKA. Németország. — (Osztrák-porosz súrlódások; Bismark előretörő tervei.) A porosz külügyminiszté­riummal közvetlen összeköttetésben levő személyek bizonyossággal állítják, hogy­ Bis­­marknak Poroszország és Schleswig-Holstein személyi unióját tárgyazó programmja már meg van állapítva körvonalaiban. A diplo­­matiai összeveszés Ausztriával megindult .

Next