Politikai Ujdonságok, 1866 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1866-05-30 / 22. szám

IPP" Előfizetési feltételek 18116-dik évre: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. -- Fél évre 6 ft. Csapán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csapán Politikai Újdonságok: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. Igtatási dijak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg, 1866. január 1-től kezdve. Egy, négyszer halálozott petit sor ára, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krba; háromszor­ vagy többszöri igtatásnál csak 7 krba száraiztatik. — Külföldre nézve kiadó-hivatalunk számára hirdetményeket elfogad, Hamburg és Altonában : Hausenstein és Vogler. — M.­Frankfurtban: Jaeger könyvkereskedése; Bécsben: Oppelik Alajos. — Bélyeg­dij, külön minden igtatás után 30 ujkr. Haszontalan idővesztegetés. Napoleon császár ismét kedvencz szere­péhez jutott. Nyíltan békét akar szerezni a harczi felek közt, alattomban pedig fújja a tüzet. A francziák császára, a­ki legközelebb Auxerre városában tartott híres beszédében kimondá, hogy szívéből gyűlöli az 1815-iki szerződéseket, amidőn ezen szerződések fel­­orgatására a lehető legkedvezőbb alkalom mutatkozik, ő volna, a­ki a békét komolyan és őszintén helyreállítani törekednék? Ki hihetne ily képtelenséget! Inkább valóságos aranybánya előtte ezen most keletkező rop­pant háború, mert az alatt, hogy a németek egymással hajba kapnak, egész kényelemmel visszafoglalhatja Francziaország számára a rajnai határokat, miket minden franczia, pártkülönbség nélkül az ország ,,természe­tes határainak“ szokott nevezni. Mindamellett megértük azt a tréfát, hogy Anglia, Francziaország és Oroszország mint „semleges hatalmak“ a harczra kész feleket, Ausztriát, Poroszországot és Olasz­országot egész komolysággal és hivatalos c­eremóniákkal Páris városában tartandó „béke-konferencziára“ meginvitálták. És miután az ily meghívást bajos dolog visszautasítani, e pillanatban úgy mutatko­zik, hogy a konferenczia néhány nap vagy néhány hét múlva csakugyan össze fog ülni. Előbb kongresszusról volt szó. A kon­gresszus azonban oly gyülekezet, mely ha­tározni, sőt szükség esetében a leszavazot­taknak parancsolni is tud, azért egyelőre az indítványból egyszerűen csak konferenczia, értekezlet, vagyis barátságos beszélgetés lett, hogy eredményre vezethetne, senki sem hiszi. Mindnyájan tudjuk, miért adtak ma majdnem másfél millió embernek kezébe fegyvert. Olaszország Velenczét akarja el­ragadni. Poroszország úr akar lenni Német­országban. Ausztria pedig védi birtokát Olaszországban és befolyását Németország­ban, a­mint ezt az 1815-diki szerződések, az öreg Napóleon megbukása után, számára biztosították. Az sem szenved kétséget, hogy ily kér­déseket egyes-egyedül csak a harczmezőn lehet megoldani. A konferenczia, Velencze nélkül nem elégítheti ki az olasz nemzetet; a porosz király pedig nem azért hívta fegy­ver alá összes fegyverfogható népségét, hogy aztán a párisi konferenczián tartandó beszé­dek által megingatva, megint csúfosan visz­­szalépjen s nevetségessé tegye magát. Mit tehet tehát az a szerencsétlen kon­ferenczia? Azt mondják, hogy a diplomaták kárpótlást fognának ajánlani Velenczéért. Ez szépen van mondva, s Ausztria a béke kedvéért tán el is fogadhatná. De hol talál­nak számára a közel szomszédságban oly darab földterületet, mely csak imigy- amúgy is felérne a gyönyörűséges szép, művelt és gazdag velenczei tartományokkal? Suttogták, hogy Moldva és Oláhország fogná ezen kárpótlás tárgyát képezni. Azon­ban Ausztria ezen ajánlatra először is azt mondja: köszönöm a jó akaratot, de nem kell. Másodszor pedig ha némelyek oda ad­nák is, mások hihetőleg így szólalnának fel, hogy ha kell, jel és vedd el, de csak úgy, ha lehet. Hogy minő haszontalan idővesztegetés az a konferencziáskodás, bizonyítja ezt azon értekezlet, melyet néhány nap előtt a Du­­nafejedelemségek ügyében Párisban tar­tottak. A törökök elkeseredett szívvel panasz­kodtak, hogy az 1856-ki párisi béke ellenére a románok egy külföldi fejedelmi vérből származó férfit ültettek a fejedelmi székbe. A diplomaták a zöld asztal mellett csak vo­­nogatták a vállukat, s azt mondták, ha már megtörtént a dolog, azon többé változtatni nem lehet, és egyik hatalomnak sem szabad azon ország belügyeibe avatkozni. Ezzel az­tán Európa jóformán már elismerte a porosz Hohenzollern ház mellékágát, Románia tör­vényes fejedelmének. Sőt kétséget sem szen­ved, hogy Bismark mester épen csak azért küldé az ifjú gárdahadnagyot oly gyorsan Bukarestbe, hogy végbemenvén a „bevégzett tény“, a netán összeülendő konferencziának többé módja se lehessen, Ausztriát Velenczé­ért valamivel kárpótolni, hanem hogy ezen birodalom kénytelen legyen egyszerre délen és északon is élethalálra szóló harczot foly­tatni. Hogy minő kalandos módon jelent meg, s mintegy az égből pottyant le egyszerre Románia földjére az ifjú fejedelem, arról alább, illető rovatunkban olvasóink bőven és részletesen értesülhetnek. A herczeg, Bratiano román államférfi kíséretében, tit­kon Bécsbe jött, ott gőzhajóra ült, s hogy senki annyit se gyanítson róluk, mintha a vagyonosabb osztályhoz tartoznának, a ha­jón a második helyre váltottak jegyet, s úgy utaztak. A herczeg, hogy a netán gyanakvó­kat még inkább elámítsa, egész után úgy mutatá, mintha idősb úti társának, ha nem is épen szolgája, de legalább alárendeltje és lekötelezettje volna, mert a­mit az csak mondott, azt nagy előzékenységgel mindig megcselekedte. — Meg kell még említenünk, hogy egy pár mondvacsinált távirati tudó­sítás, három napig azzal ámítgatta a közön­séget, hogy a herczeg megérkezésének hí­rére , az orosz és török csapatok azonnal betörtek Moldvába. E hir teljesen alaptalan­nak bizonyodott be, s ezóta a párisi értekez­leten kijelentek a hatalmak, hogy azon tar­tományok belügyeibe avatkozni senkinek sem szabad. Ha tehát a török vagy a muszka a maga felelősségére mégis elkövetné e merényt, azt érné vele, hogy a középeurópai háború mellé még a keleti kérdés háborús megoldását is napirendre hozná.­­ A legfrisebb újságok következők: Tö­rökország 30 hadihajót (e szám kétségtele­nül túlságosan nagyítva van) küldött az Adriai tengerre. Azt mondják, hogy a törö­kök attól félnek, hogy az olasz szabadcsapa­tok Dalmácziában szándékoznának partra lépni. Mások suttogják, hogy a török gya­­núperrel él, hátha a párisi konferencziának eszébe jutna, Ausztriát, Velencze helyett egynémely török tartománynyal kínálni meg. Ez nem valószínű ugyan, de az óvatos­ság soha sem szokott fölösleges lenni. — Az olasz kormány félhivatalos lapja inti a kisebb német államokat, hogy marad­nának semlegesek, mert különben más ide­gen hatalmak beavatkozása következik be. — Továbbá értesítjük olvasóinkat, hogy a három semleges hatalom a meghívást a kon­­ferencziába már elküldte az illető helyekre. A jegyzék Bécsbe már megérkezett. Men­­nek-e, nem mennek-e a követek ? nem tud­juk, csak az bizonyos, hogy a konferenczia a hadseregek mozgásait többé meg nem aka­dályozhatja, s ma is úgy vagyunk, mint egy héttel ezelőtt, a­midőn a háború kitörésé­nek ideje minden perc­ben várható volt.

Next