Politikai Ujdonságok, 1868 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1868-01-01 / 1. szám

lemben s Menabreát bízta meg kabinetjének újraalkotásával, mit a tábornok újabb tu­dósítások szerint el is fogadott. Viktor Emá­­nuel ezen felhatalmazást kiadván, elutazott Turinba, vagy azért, hogy a minisztérium alakulása alatti napokban távol legyen, vagy talán azért, hogy nyomást ne gyako­rolhassanak reá azok, kik az államcsínyt sürgetik. A kamarák is elnapoltattak a jövő hó 7-ig, s addig talán a miniszterválságnak is vége lesz egy vagy más eredménynyel.­ ­ A keleti kérdés felmerülésének jelei. — (Lembergből írják,­ hogy a hadügymi­nisztérium részéről parancs érkezett oda, a Gácsországban állomásozó ezredek létszá­mának kiegészítése és az ötödik zászlóaljak fölálítása iránt. Ezen rendelet indokai felől semmit sem mondanak, de összefüggésben látszanak azok állni az orosz félhivatalos sajtó legutóbbi támadásával s a párisi és konstantinápolyi követek hosszabb időre történt szabadságolásával. Tény az, hogy Oroszország a legutóbbi időben megváltoz­atta magatartását Francziaország irányá­ban, s olaszországi politikáját is ép úgy változtatta, mint Francziaország tévé Kele­ten orosz politikáját illetőleg.“ (Franczia­ország, tudomás szerint, ismét Törökorszá­got támogatja.) Összefüggésben áll ezzel a „Köln. Zig“ következő párisi tudósítása is: „Budberg b. szombaton utazik Sz.-Pétervárra; szabad­­ságoltatásának oka Gorcsakoff herczeg ag­gasztó betegsége. Párisi hivatalos körökben nagyon rosz szemmel néznék Ignatiev tábor­nok külügyminiszterségét, mivel ez barátja Olaszországnak, s az actio politikáját képvi­seli a keleti kérdésben.“ Ugyane lap azt hallja Párisból, hogy a földközi tengeri és óc­eáni hajóhad erősít­­tetik. A kormány a kamara feloszlatásával fenyegetőzik, ha a hadseregi törvény nem fogadtatnék el általa.­­ (Az orosz követek Sz.-Pétervárra uta­zása.) A párisi és konstantinápolyi orosz követek Sz -Pétervárra utazásáról a „Nat. 7.“-nak ezt írják az orosz fővárosból: Mint itteni jólértesült körökben beszélik, a párisi és konstantinápolyi követeknek, Budberg bárónak és Ignatiev tábornoknak megengedtetett, hogy szabadságidővel Sz.­Pétervárra utazzanak. Erre vonatkozólag az engedélyt e diplomaták még a nyáron kérték, midőn az egyik a czárt Párisban, a másik pedig Krímben üdvözölte: az engedélyt akkor nem kapták meg, és pedig tekintettel a diplomatiai helyzetre, mely miatt állomásaikról való eltávozásuk nem látszik megengedhetőnek. Hogy a politikai láthatár most egészen derült lenne, azt ugyan nem lehetne állítani, s azért azt kell gyanítani, hogy a két követnek a birodalmi kanczelláriali értekezlete forog fönn. Hozzá teszik, — s e részlet is hitelt érdemel, — hogy Ignatiev tábornok engedélyt nyert, minden esetben ide jö­hetni, mig Budberg báró utasittatott, hogy Páris­­ban való tartózkodását hosszabbítsa meg, ha ezt a politikai viszonylatok állása szerint szükségesnek véli. — Lesznek, kik azt vélik, miként e két diplo­matának utazása a Gorcsakoff herczeg elbocsátá­sáról keringő hírekkel összefüggésben áll. E hírt az utóbbi hat év alatt már vagy tizenkétszer meg­­c­áfolták; az egészben csak az az új, hogy e hir eddig az ausztriai sajtóban szokott fölmerülni, most pedig egy franczia lap melegíté fel. Azonban, mint eddig, úgy most is valótlan e hir, és Gorcsa­koff herczeg, daczára néhány hónap előtt megün­nepelt 50 éves szolgálati jubilaeumának, épen nem érzi magát törődöttnek, s épen nem kiván nyuga­lomba térni. E közleménynyel ellentétben a „Köln. Ztg.“­­nak írják Párisból: „Budberg és Ignatiev négy­heti szabadságidejére Gorcsakoff herczeg beteg­sége szolgáltatott okot, mely olynemű, hogy a legrosszabbtól tarthatni.“­­ (Orosz propaganda.) Lembergből írják: „A ki még kétkedik egy orosz propagandának Galicziában létezéséről, az olvassa el a galicziai nép közt különösen Lemberg környékén, nehány nap óta nagyon elterjedt röpiratot, melynek czi­­me: „Golos do naroda russkago“ (Egy hang az orosz néphez.) E röpirat, mely természetesen tit­kos úton jött napvilágra, minthogy sem a nyom­dász, sem a szerző neve nincs kitéve rajta — mindazon rágalmakat túlhaladja, melyeket az orosz propaganda Galicziában eddig a fönálló kormány ellen szórt. A szerző végül azt mondja, hogy Galicziát a nyomorból senki sem képes ki­szabadítani, mint az isten és a szent czár ! Hogy ennek nem­sokára meg kell történnie, szerző már abból is következtethetni hiszi, hogy néhány nap óta Lembergben azon hit szárnyal, miként Gali­­czia Oroszországnak eladatnék. Egyébiránt a név­telen szerző azt hiszi, hogy Oroszországnak Ga­­licziáért egy fillért sem kell kiadnia, minthogy az a nélkül is előbb-utóbb, a nemzetiségi elv alapján, a czár birodalmához fog esni.“­­ (Határozatabban hangzó tudósítások.) Párisból és Berlinből érkező tudósítások egyérteműleg jelentik, hogy Oroszország szőnyegre akarja hozni a keleti kérdést. A konstantinápolyi, párisi s bécsi orosz nagy­követek Sz.-Pétervárra hivatása szoros össze­függésben áll az orosz kormány ezen nem is palástolt czéljával. Sz.- Pétervárott valódi orosz nagyköveti konferenczia ül össze, mely azon kérdés fölött fog határozni: vájjon elérkezett-e a pillanat arra nézve, hogy Oroszország kiléphet tartózkodó állásából, melyet a krími háború óta foglalt, s lépése­ket tehet akár az 1856-os párisi szerződés megváltoztatása, akár pedig a Balkán-fél­szigeti keresztény törzsek hatályos támoga­tása végett. A „Ruszki Invalid“, melynek előbbi czikke is oly nagy lármát ütött, a keleti kérdést illető diplomatái levelezésre vonat­kozólag ismét azt mondja, hogy Orosz­ország különös világossággal állítja föl a keleti kérdést, úgy annyira, hogy annak nemsokára leendő megoldása várható. A „Journal de Paris“, mely nagy figye­lemmel kíséri a sz.­pétervári kabinet politi­káját , egy levelet közöl Berlinből, mely szerint a Porosz- és Oroszország közti véd- és daczszövetség bev­égzett tény. Ezen szövetség ténylegesen következőkre fog szorítkozni. Közelebbről összeütközés tör ki egyfelől Mon­­­tenegro és Szerbia, másfelől a Porta között. Az összeütközés okai: Montenegro kikötőt követel Törökországtól, míg Szerbia a rus­­csuki ügyet sürgetendi. E két állam fegy­verrel támogatandja követelését, s ha az ellenségeskedés kitört, egy orosz hadtest szállja meg a dunai fejedelemségeket. Po­roszország e pillanatot felhasználja, s meg­szegvén a prágai békekötést, erőszakolni fogja a majnai vonalat.­ről a delegátusság elfogadását, minthogy amaz intézmény ellenökre állíttatott föl, s következő­leg önmagukkal jönnének meghasonlásba, ha tá­mogatnák. E szerint a balközép tagjai közt e kérdés nyílt meghasonlást támasztod. A többségből is néhány tekintélyes tag vo­nakodott egy vagy más okból a delegátusságot elfogadni, végül azonban beleegyeztek. Deák Fe­­renczet egészsége iránti tekintetből nem választot­ták be. A nyilvános tárgyalás alkalmával nevezetes incidenst képezett Bezerédj László indítványa, a­ki a­nélkül, hogy pártjának előre értésére adta volna, a felsőház számára felhagyott egy harmad­részt egy negyedrészre kívánta leszállíttatni, t. i. hogy az ne 20, hanem csak 15 tagot válaszszon a 60 delegátus közé. Az eszme egyelőre annyira megtetszett a háznak, hogy a jobboldali képvise­lők jó része is fölállott pártolására. Névszerinti szavazásnál azonban sokan eltávoztak s ennek következtében Bezerédj indítványa csekély több­séggel elvettetett. Egy helybeli lap tudósítása szerint a Deák­körben némelyek méltatlankodva emlittették fel, hogy a három közösügyi miniszter közül egy sem magyar. Erre gr. Andrássy Gyula azt felelte, hogy más alkalommal úgy történhetik, hogy mindhárom magyar legyen, most is azonban a mi­niszterekhez legközelebb eső állomások magya­rokkal fognak betöltetni. Egyátalában közvetlenül az elnapolás előtt mozgás, élénkség támadott a pártok kebelében, a­mi új pártalakulást tesz valószínűvé. Országgyűlési tudósítások. Az országgyűlési tanácskozások legfontosabb tárgyát a lefolyt héten a delegátusok választása iránt előterjesztett törvényjavaslat képezte. Ennek tárgyalásával egybekötve több nevezetes mozza­nat jelentkezett a képviselők közt, olyanok, a­melyekből a pártok szilárdságára, hangulatára meglehetősen következtethetni. A többség úgy határozta már előlegesen, hogy a delegátusok közé az országgyűlésen levő minden pártárnyalatból választ tagokat, hogy így valóban az egész országgyűlés legyen képviselve, ne csak egyes párt. A balközép tanácskozásában azt vitatták né­melyek, hogy pártjuk tagjainak nem kell elfogadni a delegátussá választatást. Ghyczy és Tisza s velők a párt egy része azonban az elfogadás mellé nyilatkozott. Ezzel szemben Jókai Mór több elvtársa ne­vében is kijelenti a „Hon“-ban, hogy ők most utólagosan is határozottan ellenzik pártjuk részé­­ t felsőház ülése decz. 23-kán. Elnök Majláth György országbíró. A kor­mány részéről jelen vannak Eötvös József b., Ló­­nyay Menyhért és Wenkheim Béla b. miniszterek. Ülés kezdete déli 12 órakor. Elnök azon kérést intézi a ház tagjaihoz, hogy számosabban látogassák az üléseket, s külö­nösen a bekövetkező delegativ választás alkalmá­val lehető legnagyobb számmal igyekezzenek meg­jelenni. (Helyeslés.) Napirenden van az 1868 év első évnegyede folytán viselendő közterhekről s a zsidók egyenjo­­gúsításáról szóló törvényjavaslatok tárgyalása. Az előbbi törvényjavaslat felolvastatván, Vay Miklós b. koronaőr pár szóval e törv.­­javaslat elfogadását ajánlja, mely után az mind általánosságban, mind részleteiben egyhangúlag elfogadtatik. Ezután a zsidók egyenjogúsításáról szóló tör­vényjavaslat is felolvastatván, Tisza Lajos bihari főispán annak elfogadá­sát ajánlja. Cziráky János gr. főkamarásmester e törv.­­javaslat szellemét a keresztyén vallás legfőbb el­veivel megegyezőnek tartván, szintén pártolja. Szólottak még Szögyény László, b. Prónay Gábor és Széchen Antal, mindnyájan a törvényja­vaslat mellett. A törvényjavaslat ezután átalánosságban el­fogadtatván, kezdetét veszi a részletes tárgyalás. Ezután név szerinti szavazás következett, mely alkalommal a törvényjavaslat 64 „igen“ szavazat­tal, 4 „nem“ ellenében, részleteiben is elfogad­tatott. Ülés vége d. u. 2 órakor. A képviselőház ülése d­ecz.24-én. Elnök: Somssich Pál. A kormány részéről jelen voltak: Eötvös József b., Gorove István. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után B. Eötvös József vallás és közoktatási mi­niszter a kormány nevében a következő előterjes­­zést teszi: Az 1867. XII. t. sz. 29. §-a az országgyűlés­nek tartja fenn a delegatio tagjai számának meg­határozását. A kormány a delegatio számának a nevezett §-ban kijelölt maximum szerint 60 tagja leendő megállapítását olyképen hozza javaslatba, hogy ezen számból 40-et a képviselő, 20-at a főrendi­ház választhasson. Az 1867. XII. t. sz. 69. §-a azon rendelete-

Next