Politikai Ujdonságok, 1868 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1868-01-01 / 1. szám
lemben s Menabreát bízta meg kabinetjének újraalkotásával, mit a tábornok újabb tudósítások szerint el is fogadott. Viktor Emánuel ezen felhatalmazást kiadván, elutazott Turinba, vagy azért, hogy a minisztérium alakulása alatti napokban távol legyen, vagy talán azért, hogy nyomást ne gyakorolhassanak reá azok, kik az államcsínyt sürgetik. A kamarák is elnapoltattak a jövő hó 7-ig, s addig talán a miniszterválságnak is vége lesz egy vagy más eredménynyel. A keleti kérdés felmerülésének jelei. — (Lembergből írják, hogy a hadügyminisztérium részéről parancs érkezett oda, a Gácsországban állomásozó ezredek létszámának kiegészítése és az ötödik zászlóaljak fölálítása iránt. Ezen rendelet indokai felől semmit sem mondanak, de összefüggésben látszanak azok állni az orosz félhivatalos sajtó legutóbbi támadásával s a párisi és konstantinápolyi követek hosszabb időre történt szabadságolásával. Tény az, hogy Oroszország a legutóbbi időben megváltozatta magatartását Francziaország irányában, s olaszországi politikáját is ép úgy változtatta, mint Francziaország tévé Keleten orosz politikáját illetőleg.“ (Francziaország, tudomás szerint, ismét Törökországot támogatja.) Összefüggésben áll ezzel a „Köln. Zig“ következő párisi tudósítása is: „Budberg b. szombaton utazik Sz.-Pétervárra; szabadságoltatásának oka Gorcsakoff herczeg aggasztó betegsége. Párisi hivatalos körökben nagyon rosz szemmel néznék Ignatiev tábornok külügyminiszterségét, mivel ez barátja Olaszországnak, s az actio politikáját képviseli a keleti kérdésben.“ Ugyane lap azt hallja Párisból, hogy a földközi tengeri és óceáni hajóhad erősíttetik. A kormány a kamara feloszlatásával fenyegetőzik, ha a hadseregi törvény nem fogadtatnék el általa. (Az orosz követek Sz.-Pétervárra utazása.) A párisi és konstantinápolyi orosz követek Sz -Pétervárra utazásáról a „Nat. 7.“-nak ezt írják az orosz fővárosból: Mint itteni jólértesült körökben beszélik, a párisi és konstantinápolyi követeknek, Budberg bárónak és Ignatiev tábornoknak megengedtetett, hogy szabadságidővel Sz.Pétervárra utazzanak. Erre vonatkozólag az engedélyt e diplomaták még a nyáron kérték, midőn az egyik a czárt Párisban, a másik pedig Krímben üdvözölte: az engedélyt akkor nem kapták meg, és pedig tekintettel a diplomatiai helyzetre, mely miatt állomásaikról való eltávozásuk nem látszik megengedhetőnek. Hogy a politikai láthatár most egészen derült lenne, azt ugyan nem lehetne állítani, s azért azt kell gyanítani, hogy a két követnek a birodalmi kanczelláriali értekezlete forog fönn. Hozzá teszik, — s e részlet is hitelt érdemel, — hogy Ignatiev tábornok engedélyt nyert, minden esetben ide jöhetni, mig Budberg báró utasittatott, hogy Párisban való tartózkodását hosszabbítsa meg, ha ezt a politikai viszonylatok állása szerint szükségesnek véli. — Lesznek, kik azt vélik, miként e két diplomatának utazása a Gorcsakoff herczeg elbocsátásáról keringő hírekkel összefüggésben áll. E hírt az utóbbi hat év alatt már vagy tizenkétszer megcáfolták; az egészben csak az az új, hogy e hir eddig az ausztriai sajtóban szokott fölmerülni, most pedig egy franczia lap melegíté fel. Azonban, mint eddig, úgy most is valótlan e hir, és Gorcsakoff herczeg, daczára néhány hónap előtt megünnepelt 50 éves szolgálati jubilaeumának, épen nem érzi magát törődöttnek, s épen nem kiván nyugalomba térni. E közleménynyel ellentétben a „Köln. Ztg.“nak írják Párisból: „Budberg és Ignatiev négyheti szabadságidejére Gorcsakoff herczeg betegsége szolgáltatott okot, mely olynemű, hogy a legrosszabbtól tarthatni.“ (Orosz propaganda.) Lembergből írják: „A ki még kétkedik egy orosz propagandának Galicziában létezéséről, az olvassa el a galicziai nép közt különösen Lemberg környékén, nehány nap óta nagyon elterjedt röpiratot, melynek czime: „Golos do naroda russkago“ (Egy hang az orosz néphez.) E röpirat, mely természetesen titkos úton jött napvilágra, minthogy sem a nyomdász, sem a szerző neve nincs kitéve rajta — mindazon rágalmakat túlhaladja, melyeket az orosz propaganda Galicziában eddig a fönálló kormány ellen szórt. A szerző végül azt mondja, hogy Galicziát a nyomorból senki sem képes kiszabadítani, mint az isten és a szent czár ! Hogy ennek nemsokára meg kell történnie, szerző már abból is következtethetni hiszi, hogy néhány nap óta Lembergben azon hit szárnyal, miként Galiczia Oroszországnak eladatnék. Egyébiránt a névtelen szerző azt hiszi, hogy Oroszországnak Galicziáért egy fillért sem kell kiadnia, minthogy az a nélkül is előbb-utóbb, a nemzetiségi elv alapján, a czár birodalmához fog esni.“ (Határozatabban hangzó tudósítások.) Párisból és Berlinből érkező tudósítások egyérteműleg jelentik, hogy Oroszország szőnyegre akarja hozni a keleti kérdést. A konstantinápolyi, párisi s bécsi orosz nagykövetek Sz.-Pétervárra hivatása szoros összefüggésben áll az orosz kormány ezen nem is palástolt czéljával. Sz.- Pétervárott valódi orosz nagyköveti konferenczia ül össze, mely azon kérdés fölött fog határozni: vájjon elérkezett-e a pillanat arra nézve, hogy Oroszország kiléphet tartózkodó állásából, melyet a krími háború óta foglalt, s lépéseket tehet akár az 1856-os párisi szerződés megváltoztatása, akár pedig a Balkán-félszigeti keresztény törzsek hatályos támogatása végett. A „Ruszki Invalid“, melynek előbbi czikke is oly nagy lármát ütött, a keleti kérdést illető diplomatái levelezésre vonatkozólag ismét azt mondja, hogy Oroszország különös világossággal állítja föl a keleti kérdést, úgy annyira, hogy annak nemsokára leendő megoldása várható. A „Journal de Paris“, mely nagy figyelemmel kíséri a sz.pétervári kabinet politikáját , egy levelet közöl Berlinből, mely szerint a Porosz- és Oroszország közti véd- és daczszövetség bevégzett tény. Ezen szövetség ténylegesen következőkre fog szorítkozni. Közelebbről összeütközés tör ki egyfelől Montenegro és Szerbia, másfelől a Porta között. Az összeütközés okai: Montenegro kikötőt követel Törökországtól, míg Szerbia a ruscsuki ügyet sürgetendi. E két állam fegyverrel támogatandja követelését, s ha az ellenségeskedés kitört, egy orosz hadtest szállja meg a dunai fejedelemségeket. Poroszország e pillanatot felhasználja, s megszegvén a prágai békekötést, erőszakolni fogja a majnai vonalat.ről a delegátusság elfogadását, minthogy amaz intézmény ellenökre állíttatott föl, s következőleg önmagukkal jönnének meghasonlásba, ha támogatnák. E szerint a balközép tagjai közt e kérdés nyílt meghasonlást támasztod. A többségből is néhány tekintélyes tag vonakodott egy vagy más okból a delegátusságot elfogadni, végül azonban beleegyeztek. Deák Ferenczet egészsége iránti tekintetből nem választották be. A nyilvános tárgyalás alkalmával nevezetes incidenst képezett Bezerédj László indítványa, aki anélkül, hogy pártjának előre értésére adta volna, a felsőház számára felhagyott egy harmadrészt egy negyedrészre kívánta leszállíttatni, t. i. hogy az ne 20, hanem csak 15 tagot válaszszon a 60 delegátus közé. Az eszme egyelőre annyira megtetszett a háznak, hogy a jobboldali képviselők jó része is fölállott pártolására. Névszerinti szavazásnál azonban sokan eltávoztak s ennek következtében Bezerédj indítványa csekély többséggel elvettetett. Egy helybeli lap tudósítása szerint a Deákkörben némelyek méltatlankodva emlittették fel, hogy a három közösügyi miniszter közül egy sem magyar. Erre gr. Andrássy Gyula azt felelte, hogy más alkalommal úgy történhetik, hogy mindhárom magyar legyen, most is azonban a miniszterekhez legközelebb eső állomások magyarokkal fognak betöltetni. Egyátalában közvetlenül az elnapolás előtt mozgás, élénkség támadott a pártok kebelében, ami új pártalakulást tesz valószínűvé. Országgyűlési tudósítások. Az országgyűlési tanácskozások legfontosabb tárgyát a lefolyt héten a delegátusok választása iránt előterjesztett törvényjavaslat képezte. Ennek tárgyalásával egybekötve több nevezetes mozzanat jelentkezett a képviselők közt, olyanok, amelyekből a pártok szilárdságára, hangulatára meglehetősen következtethetni. A többség úgy határozta már előlegesen, hogy a delegátusok közé az országgyűlésen levő minden pártárnyalatból választ tagokat, hogy így valóban az egész országgyűlés legyen képviselve, ne csak egyes párt. A balközép tanácskozásában azt vitatták némelyek, hogy pártjuk tagjainak nem kell elfogadni a delegátussá választatást. Ghyczy és Tisza s velők a párt egy része azonban az elfogadás mellé nyilatkozott. Ezzel szemben Jókai Mór több elvtársa nevében is kijelenti a „Hon“-ban, hogy ők most utólagosan is határozottan ellenzik pártjuk részé t felsőház ülése decz. 23-kán. Elnök Majláth György országbíró. A kormány részéről jelen vannak Eötvös József b., Lónyay Menyhért és Wenkheim Béla b. miniszterek. Ülés kezdete déli 12 órakor. Elnök azon kérést intézi a ház tagjaihoz, hogy számosabban látogassák az üléseket, s különösen a bekövetkező delegativ választás alkalmával lehető legnagyobb számmal igyekezzenek megjelenni. (Helyeslés.) Napirenden van az 1868 év első évnegyede folytán viselendő közterhekről s a zsidók egyenjogúsításáról szóló törvényjavaslatok tárgyalása. Az előbbi törvényjavaslat felolvastatván, Vay Miklós b. koronaőr pár szóval e törv.javaslat elfogadását ajánlja, mely után az mind általánosságban, mind részleteiben egyhangúlag elfogadtatik. Ezután a zsidók egyenjogúsításáról szóló törvényjavaslat is felolvastatván, Tisza Lajos bihari főispán annak elfogadását ajánlja. Cziráky János gr. főkamarásmester e törv.javaslat szellemét a keresztyén vallás legfőbb elveivel megegyezőnek tartván, szintén pártolja. Szólottak még Szögyény László, b. Prónay Gábor és Széchen Antal, mindnyájan a törvényjavaslat mellett. A törvényjavaslat ezután átalánosságban elfogadtatván, kezdetét veszi a részletes tárgyalás. Ezután név szerinti szavazás következett, mely alkalommal a törvényjavaslat 64 „igen“ szavazattal, 4 „nem“ ellenében, részleteiben is elfogadtatott. Ülés vége d. u. 2 órakor. A képviselőház ülése decz.24-én. Elnök: Somssich Pál. A kormány részéről jelen voltak: Eötvös József b., Gorove István. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után B. Eötvös József vallás és közoktatási miniszter a kormány nevében a következő előterjeszést teszi: Az 1867. XII. t. sz. 29. §-a az országgyűlésnek tartja fenn a delegatio tagjai számának meghatározását. A kormány a delegatio számának a nevezett §-ban kijelölt maximum szerint 60 tagja leendő megállapítását olyképen hozza javaslatba, hogy ezen számból 40-et a képviselő, 20-at a főrendiház választhasson. Az 1867. XII. t. sz. 69. §-a azon rendelete-