Politikai Ujdonságok, 1868 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1868-02-26 / 9. szám

Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Fél évre 5 ft. Csapan Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csapán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. Fél évre 2 ft. 50 kr. Hirdetési dijak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg: Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krba; háromszor vagy többszöri igtatásnál csak 7 krba számittatik. — Kiadó hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppelik Alajos, Wollzeile Nro. 22. és Slausenstein és Vogler, Wollzeile Nro. 9. — Bélyeg-dij, külön minden igtatás után 30 ujkrajczár. Ma, épen husz esztendeje. Február 24-ről kelnek e soraink. Épen ma húsz éve azon végzetes napnak, mely oka és kezdete volt mindazon óriási változásoknak, miknek a mai nemzedék ez idő alatt tanúja volt. E napon tört ki Párisban a forradalom, mely aztán egész Európában visszhangot nyert. Hol volna a szent szabadság ügye, ha e nagy nap, ugyanegy csapással tönkre verhette volna a reactio hydráját is, és háborítlan szép rendben haladhat vala előre az eszme, melyet e három szó: „szabadság, egyenlőség, testvériség“ oly híven fejez ki! De hajh! úgy van az a világ örökkévaló kormányzójától elrendelve, hogy ne legyen ugrás vagyis gyors átmenet úgy a természetben, mint az erkölcsi és politikai intézményekben. Különösen pedig a szabadság azon legdrágább kincs, melyhez az emberi faj, hosszas, kitartó s gyakran csak a legvéresebb harczok után juthat. És ha néha úgy látszik is, hogy különös véletlenek és igen szerencsés események a szabadság ügyét nagy lökéssel mozdíták is elé, azért a sors mégsem engedi el ezen magasztos adományának árát, hanem megveszi azt rajtunk utólagosan is, mégpedig iszonyatos uzsorás kamattal. Íme, hol voltunk 1848 tavaszán, és hova estünk vissza másfél év múlva, a legsúlyosabb iga alá, s még most húsz év múlva is csak megközelítettük, de újra vissza nem nyertük 1848-ban kivívott jogainkat! De vigasztaljon minket azon tapasztalásunk, hogy más nemzeteknek is keresztül kellett menni ezen életiskola megpróbáltatásain. Sőt mondhatni, Angliát kivéve, még ma is minden nemzet a küzdelem korszakát éli, s roppant nagy, hatalmas, gazdag és mint nemzet tökéletesen egységes Franczia-ország is csak azért rázá le Lajos Fülöp király féligáját, hogy nem sokára az alkotmányos eszmék nyílt ellenségét Napóleon ■ császárt engedje nyakára hágni. Egyébiránt az emberi lelket s a pártok megfékezhetlen szenvedélyét ismerő bölcsek és politikusok egyetértőleg azt tartják, hogy daczára az áldozatoknak és beirhatlan veszteségeknek, tekintve a jövő kort, a húsz év iskolája nem ártott a magyarnak. Annyi igaz, hogy 1848 előtt nagyon elbizakodottak valánk, s már-már elhittük, hogy Istennek ama választott népei vagyunk, kiknek szabadsága a törvények és szerződések értelmében századokra és századokra biztosítva van. Fél év alig telt el az 1848-as törvények kihirdetése után, s már tapasztalnunk kellett, mennyi irigy ellenség támadhat fel egyszerre, kiket azelőtt nem szoktunk vala még számításba sem venni. Perczel Mór a múlt héten Bécsben a magyar delegáczió ülésében mondá: mi lett volna a magyarból, ha 1848. szeptember havában Jellacsics hordáinak sikerül Pestet elfoglalni, s a magyar nemzet minden jelentékeny ütközet nélkül gyáván meghunyászkodik. Bizonyára egész Európában soha senki hallani sem akart volna többé a magyar fajról s legföljebb a történetíró tudott volna róla annyit, hogy élt egykor a Duna mellett ily nevű nemzet, de már meghalt, vagy legalább most küzd a lassú halál végvonaglásaiban. Azonban az óriás harczok, véres ütközetek, a dúlás, rombolás, s a megmérkőzés két hatalmas császár rendezett hadsergével ébreszté fel Európa figyelmét, s daczára csatavesztésünknek, a nagy világ megtanult minket becsülni, s azon percztől fogva a közvélemény besorolá a magyart azon nemzetek közé, melyekre a szabadságharczokban a szabadelvű szomszédok bátran, mint övéikre, számíthatnak. Idősb emberek, kik 1840 táján már olvasták a külföldi lapokat, vagy a kik felkeresik a könyvtárakban az ily lapokat, s a lefolyt események jellemét tanulmányozzák, bizonyságot tehetnek róla, hogy Európa népei csak úgy elvétve hallottak valamit Magyarországról. És amit hallottak, az mind lelkiismeretlen hazugság, ráfogás és elferdítés volt. A hírhedt augsburgi „Alig. Ztg.“ hozott legtöbbször ily rágalmazó czikkeket, miket aztán gyakran még a liberális franczia lapok is átvettek és terjesztettek. Annyira nem gondoltak velünk, hogy érdemesnek sem tarták megvizsgálni, vájjon igaz-e, amit egy népre így vádként elmondanak vagy nem? Épen, mint napjainkban, ha az angol lapok sok mindenféle borzasztó dolgot írnak az abissziniaiakról, más nemzetbeli újságok is utánuk dúdolják a nótát, s kevés szerkesztőnek vagy olvasónak jut eszébe vizsgálódni, mi igaz a dologban, mi üres hírlapi mende-monda, vagy épen szándékos elámitás czéljából faragott hazugság. Most már másként van. Európa értelmes olvasóközönségének módjában van megismerkedni Magyarország állapotával. Írnak ugyan rólunk ellenségeink most is elég rágalmat, de az olvasó már ismeri a pártok állását, s különbséget tud tenni, a hiteles forrásokból merítő s a vakszenvedélyből ellenünk dühöngő tudósítók között. Igaz, hogy csak ennyi előnyt is végtelen drága áron vettünk meg, azaz: akkorára míg Európa megismerhetett bennünket, kevésbbé múlt, hogy meg nem haltunk, el nem pusztultunk. Annál több bizalommal viseltethetnek tehát irányunkban a rokonszenvező nemzetek, kik látták, minő irtóztató megpróbáltatáson mentünk keresztül, s mily fényes sikerrel tudta letenni a magyar a nemzetek „éretségi vizsgá“-ját, daczára elnyomóink azon igyekezetének, hogy minket minden képzelhető mesterkélt fogások által megbuktatni igyekeztek. E sorok írója, mintha tegnap történt volna, úgy emlékezik azon napra, melyben a párisi forradalom kitörésének hire Pestre érkezett. Akkor még nem volt vasút, a villanydelejes távirda mai gépezetének terve csak mint sejtelem rejlett feltalálójának elméjében. Nyolcz nap kellett rá, míg a párisi posta Pestre érkezett. A bécsi kormány ugyan, rendkívüli utakon, gyors futár által hamarább volt tudósítva a fontosabb eseményekről, de amit megtudott, azt kizárólag magának tartotta. Mi, kik ifjak valánk, lelkesült örömmel fogadták Páris hős népének győzelmét. Éreztük lelkünkben, hogy e napnak óriási befolyása és döntő hatása leend hazánk nagy kérdéseinek megoldására nézve. Láttuk, éreztük, hogy nagyszerű változások küszöbére jutottunk. És ha jutottak is eszünkbe a minket fenyegethető veszedelmek, mint minden halandó, mégis legörömestebben csak jót reméltünk. íme, ma húsz év letűnte után egy század ötöd részének eseményei lőnek beírva a történelem könyvébe. Nem mondjuk, hogy nem történt ezóta sok kedvező fordulat, de annyi bizonyos, hogy nemcsak hazánkat, de más európai országokat tekintve, ily hosszú idő sem volt képes az 1848. febr. 24-ének nagy kérdéseit eldönteni. Gyengébb vagy rohamosabb lázzal vegyítve, még most is tart e végzetes nap válsága, mely annál veszélyesebb jellemet vehet fel, mert mint látjuk a diplomatia, a félrend-