Politikai Ujdonságok, 1868 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1868-01-22 / 4. szám
Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Fél évre 5 ft. Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. Fél évre 2 ft. 50 kr.Wft Hirdetési dijak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg: Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krba; háromszor vagy többszöri igtatásnál csak 7 krba számittatik. — Kiadó hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppelik Alajos, Wellzeile Nro. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nro. 9. — Bélyeg-dij, külön minden igtatás után 30 újkrajczár. a parlamentáris rendszer szelleméről. A mai világ azon meggyőződésben él, hogy a parlamentáris kormányzás azon legjobb s leghathatósabb alkotmányos rendszer, mely a nép szabadságát a kormányzó férfiak felelőssé tétele által legtöbb sikerrel biztosíthatja. Azért látjuk, hogy ahol csak megbukott az absolutizmus s az ország jogot nyer befolyni a kormányzásra, mindenütt a képviseleti rendszer s a parlament előtt felelős miniszteri kormány behozatalára gondolnak. Még távol Amerikában is, ahol a köztársaság eszméje virágzik, s a népek sorsának vezetése nincs örökségképen egy-egy uralkodóház belátására bízva, az emberek a parlamenti rendszernél valami helyesebbet feltalálni nem tudtak. Ebből ugyan épen nem következik, hogy egykor valamikor, amidőn az emberi nem a műveltség még magasabb fokára jut, valamely más czélszerűbb rendszert fel ne találhassanak. A mai világbeli ember azonban csak a jelenben létező tényezőkkel kénytelen számot vetni, s a tudomány felkentjeire bízza az újabb rendszerek feltalálását, s az élettől és gyakorlattól várja azok alkalmazását. Elég nekünk meggyőződve lenni arról, hogy ez idő szerint a parlamentáris rendszeren kívül más tökéletesebb kormányforma nem létezik, s akkor minden jó hazafi igyekezni fog közreműködni ezen intézmény megszilárdítására. Azonban a ragaszkodás a parlamentáris rendszerhez nem föltételezi azt is, hogy okvetlenül és minden áron pártolnunk és támogatnunk kellene azon kormányt, azon minisztériumot, mely alatt ezen rendszer behozatott, a törvénykönyvbe íratott s a gyakorlatban kezdetét vette. Szabad országban senki sem lehet kötelezve, hogy épen a fönálló minisztériumot pártolja, úgy saját szavazata, mint azáltal, hogy befolyását és rábeszélő tehetségét a kormányzó férfiak támogatására fordítsa. S hogy a magunk nemzetéről szóljunk: senkinek sincs szabadságában valamelyik polgártársát hazafiatlansággal vádolni, ha annak a mostani minisztérium nem tetszik, s azt hiszi, hogy más államférfiak több hasznot tehetnének az országnak, ha kormányra jutnának. Sőt épen az a legboldogabb ország, mely oly bőviben van az értelmes állampolgároknak, kik képességgel bírnak a kormány vezetésére, hogy majd egyik, majd másik párt kitűnőbb férfiai veszik át a miniszteri tárcákat, s az országnak bőséges módja van tapasztalást szerezni: vajjon melyik párt férfiai ügyesebbek,eszélyesebbek, melyik miniszter alatt virágzik jobban a szabadság, s ennek első feltétele a törvényes rend. Hiszen a főlő kérdésekben a pártok úgyis mindig egyet szoktak érteni. A különbség csak az utak, módok és eszközök megválasztásában mutatkozhatik. Aki jó hazafi, jó magyar, bizonyára mentül több szabadságot, önállást és függetlenséget fog követelni az ország számára. Hanem már abban eltérnek a nézetek, ha kérdésbe jó: miként valósíthassuk ezen óhajtásunkat, ezen követelésünket? A magyar országgyűlés jelenlegi többsége ezen kérdésre így felel: legjobb politika csínján bánni az ügyekkel, nem feszíteni a hurt elszakadásig, elfogadni a kevesebbet is azon remény mellett, hogy az idő, a jó szerencse s a nemzetnek erélye meghozza a többit is, ami csak lehetséges. A „balközép“-nek nevezett ellenzék azt hiszi, hogy hangosabb követeléssel és meg nem szakított sürgetésekkel gyorsabban lehetne czélhoz jutni. Van végre egy szélsőbaloldali párt, melynek politikája, a personal uniót a legszűkebb értelemben magyarázni, nem ismerni el semmi közös ügyet; s ha mindebbe a fejedelem beleegyezni vonakodnék, állítják, hogy jobb lett volna, hozzá sem nyúlni a kiegyenlítéshez, hanem inkább várni mindaddig, míg az absolutizmus gyűlöletes rendszere valaha önmagától össze nem rogy. Rövid szóval adtuk elő a hazában létező pártok gondolkodásmódját a nemzet megmentésének nagy kérdésében. Gondolkodjék mindenki és foglaljon el álláspontot azon vélemény mellett, mely meggyőződésével leginkább megegyez. De bármire határozzuk magunkat, soha se téveszszük el szemünk elől azon igazságot, hogy napjainkban a parlamentáris kormányzásnál jobb és helyesebb rendszert senki sem ismer. Ez azon vívmány, melyhez minden erőnkből ragaszkodnunk kell. Melyik pártból alakuljon a minisztérium, gyakran igen másodrangú kérdés. De ha biztosítni akarjuk Magyarország szabadságát, legelőször is azon főelvet őrizzük meg, hogy bármely pártbeli minisztérium csak úgy és azon után juthasson kormányra, ha előbb megnyerte bizalmát az országgyűlés többségének, mely egyedül van arra hivatva, hogy az ország közvéleményét törvényesen és hivatalosan képviselje és visszatükrözze. Más nagyobb s boldogabb helyzetben élő nemzetek is így gondolkodnak. De fájdalom tömérdek e téren is a visszaélés, mint más emberi gyarló intézményeknél is tapasztalható. A tudomány mai állása már kivívta és bebizonyította a parlamentáris kormányzás czélszerűségének átalános elismertetését. És mégis hány nagy ország van Európában, ahol a kormányzásra képzettséggel bíró államférfiak egyedül csak a parlamentáris többség útján akarnának a hatalom birtokába jutni! Úgyszólván egyedül csak ős Anglia azon dicső ország, melynek fiai között egyetlen egy sincs, akinek csak eszébe is jutna más után, s nem a parlamenti többség pártolása mellett jutni be a minisztériumba. Másutt is vannak ily jeles férfiak, de bizony vannak ezeken kívül elég afféle selejtesek is, akik szívesen elvállalják a tárczákat, ha mindjárt egyedül csak az absolut hatalom is kínálja meg őket a miniszterséggel. Magyarországban minden szabadelvű párt vezetőiben már be van oltva a Parlamentarismus szeretőjének nemes csemetéje. De nem láttuk-e példáját, hogy ha absolutismust akarnak közünk megállapítani, a hatalom akkor sem panaszkodott, mintha hiányát érezné az oly embereknek, kik szivesen engedik magukat oda vak eszközül ? Mellőzve a korábbi példákat, még mindnyájunk fris emlékében van, hogy 1869-ben Pálffy Móricz gróf kész volt felvállalni a budai osztrák basaságot; egy Zichy Hermann gróf pedig nem irtózott hazáját azzal gyötörni, hogy poharat emelt a magyarok bemenetelére a Schmerling-féle reichsrathba, mely mint középponti osztrák parlament és törvényhozó testület Magyarország önállóságának megsemmisítésére volt feltalálva. Ezen a hasonnemű veszélyektől csak akkor menekedhetik meg hazánk, ha minden fiában meggyökerezik a hit, hogy egyedül és kizárólag csak a nép bizalma s azon többség, mely a képviselőházban e bizalom megszavazására hivatva van, vezethet bár-