Politikai Ujdonságok, 1868 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1868-01-22 / 4. szám

Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Fél évre 5 ft. Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. Fél évre 2 ft. 50 kr.­­Wft Hirdetési dijak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg: Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krba; háromszor­ vagy többszöri igtatásnál csak 7 krba számittatik. — Kiadó­ hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppelik Alajos, Wellzeile Nro. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nro. 9. — Bélyeg-dij, külön minden igtatás után 30 újkrajczár. a parlamentáris rendszer szelleméről. A mai világ azon meggyőződésben él, hogy a parlamentáris kormányzás azon leg­jobb s leghathatósabb alkotmányos rendszer, mely a nép szabadságát a kormányzó férfiak felelőssé tétele által legtöbb sikerrel bizto­síthatja. Azért látjuk, hogy a­hol csak megbukott az absolutizmus s az ország jogot nyer be­folyni a kormányzásra, mindenütt a képvi­seleti rendszer s a parlament előtt felelős miniszteri kormány behozatalára gondolnak. Még távol Amerikában is, a­hol a köz­társaság eszméje virágzik, s a népek sorsá­nak vezetése nincs örökségképen egy-egy uralkodóház belátására bízva, az emberek a parlamenti rendszernél valami helyesebbet feltalálni nem tudtak. Ebből ugyan épen nem következik, hogy egykor valamikor, a­midőn az emberi nem a műveltség még ma­gasabb fokára jut, valamely más czélszerűbb rendszert fel ne találhassanak. A mai világ­beli ember azonban csak a jelenben létező tényezőkkel kénytelen számot vetni, s a tu­domány felkentjeire bízza az újabb rendsze­rek feltalálását, s az élettől és gyakorlattól várja azok alkalmazását. Elég nekünk meggyőződve lenni arról, hogy ez idő szerint a parlamentáris rendsze­ren kívül más tökéletesebb kormány­forma nem létezik, s akkor minden jó hazafi igye­kezni fog közreműködni ezen intézmény megszilárdítására. Azonban a ragaszkodás a parlamentáris rendszerhez nem föltételezi azt is, hogy ok­vetlenül és minden áron pártolnunk és tá­mogatnunk kellene azon kormányt, azon minisztériumot, mely alatt ezen rendszer behozatott, a törvénykönyvbe íratott s a gyakorlatban kezdetét vette. Szabad országban senki sem lehet köte­lezve, hogy épen a fönálló minisztériumot pártolja, úgy saját szavazata, mint azáltal, hogy befolyását és rábeszélő tehetségét a kormányzó férfiak támogatására fordítsa. S hogy a magunk nemzetéről szóljunk: senkinek sincs szabadságában valamelyik polgártársát hazafiatlansággal vádolni, ha annak a mostani minisztérium nem tetszik, s azt hiszi, hogy más államférfiak több hasz­not tehetnének az országnak, ha kormányra jutnának. Sőt épen az a legboldogabb ország, mely oly bőviben van az értelmes állampolgárok­nak, kik képességgel bírnak a kormány veze­tésére, hogy majd egyik, majd másik párt kitűnőbb férfiai veszik át a miniszteri tár­­c­ákat, s az országnak bőséges módja van tapasztalást szerezni: vajjon melyik párt férfiai ügyesebbek,­eszélyesebbek, melyik miniszter alatt virágzik jobban a szabadság, s ennek első feltétele a törvényes rend. Hiszen a főlő kérdésekben a pártok úgyis mindig egyet szoktak­ érteni. A különbség csak az utak, módok és eszközök megválasz­tásában mutatkozhatik. A­ki jó hazafi, jó magyar, bizonyára mentül több szabadsá­got, önállást és függetlenséget fog követelni az ország számára. Hanem már abban eltér­­nek a nézetek, ha kérdésbe jó: miként való­síthassuk ezen óhajtásunkat, ezen követelé­sünket? A magyar országgyűlés jelenlegi több­sége ezen kérdésre így felel: legjobb politika csínján bánni az ügyekkel, nem feszíteni a hurt elszakadásig, elfogadni a kevesebbet is azon remény mellett, hogy az idő, a jó sze­rencse s a nemzetnek erélye meghozza a többit is, a­mi csak lehetséges. A „balközép“-nek nevezett ellenzék azt hiszi, hogy hangosabb követeléssel és meg nem szakított sürgetésekkel gyorsabban lehetne czélhoz jutni. Van végre egy szélső­baloldali párt, melynek politikája, a personal uniót a leg­szűkebb értelemben magyarázni, nem ismerni el semmi közös ügyet; s ha mindebbe a feje­delem beleegyezni vonakodnék, állítják, hogy jobb lett volna, hozzá sem nyúlni a kiegyen­lítéshez, hanem inkább várni mindaddig, míg az absolutizmus gyűlöletes rendszere valaha önmagától össze nem rogy. Rövid szóval adtuk elő a hazában létező pártok gondolkodásmódját a nemzet meg­mentésének nagy kérdésében. Gondolkodjék mindenki és foglaljon el álláspontot azon vélemény mellett, mely meggyőződésével leginkább megegyez. De bármire határozzuk magunkat, soha se téveszszü­k el szemünk elől azon igazsá­got, hogy napjainkban a parlamentáris kor­mányzásnál jobb és helyesebb rendszert senki sem ismer. Ez azon vívmány, melyhez minden erőnkből ragaszkodnunk kell. Melyik pártból alakuljon a minisztérium, gyakran igen másodrangú kérdés. De ha biztosítni akarjuk Magyarország szabadságát, legelő­ször is azon főelvet őrizzük meg, hogy bár­mely pártbeli minisztérium csak úgy és azon után juthasson kormányra, ha előbb meg­nyerte bizalmát az országgyűlés többségé­nek, mely egyedül van arra hivatva, hogy az­­ ország közvéleményét törvényesen és hivatalosan képviselje és visszatükrözze. Más nagyobb s boldogabb helyzetben élő nemzetek is így gondolkodnak. De fájdalom­ tömérdek e téren is a visszaélés, mint más emberi gyarló intézményeknél is tapasztal­ható. A tudomány mai állása már kivívta és bebizonyította a parlamentáris kormányzás czélszerűségének átalános elismertetését. És mégis hány nagy ország van Európában, a­hol a kormányzásra képzettséggel bíró ál­lamférfiak egyedül csak a parlamentáris többség útján akarnának a hatalom birto­kába jutni! Úgyszólván egyedül csak ős Anglia azon dicső ország, melynek fiai között egyetlen egy sincs, a­kinek csak eszébe is jutna más után, s nem a parlamenti többség pártolása mellett jutni be a minisztériumba. Másutt is vannak ily jeles férfiak, de bizony vannak ezeken kívül elég afféle selejtesek is, a­kik szívesen elvállalják a tárczákat, ha mindjárt egyedül csak az absolut hatalom is kínálja meg őket a miniszterséggel. Magyarországban minden szabadelvű párt vezetőiben már be van oltva a Parla­mentarismus szeretőjének nemes csemetéje. De nem láttuk-e példáját, hogy ha absolu­­tismust akarnak köz­ünk megállapítani, a hatalom akkor sem panaszkodott, mintha hiányát érezné az oly embereknek, kik szi­vesen engedik magukat oda vak eszközül ? Mellőzve a korábbi példákat, még mindnyá­junk fris emlékében van, hogy 1869-ben Pálffy Móricz gróf kész volt felvállalni a budai osztrák­ basaságot; egy Zichy Her­mann gróf pedig nem irtózott hazáját azzal gyötörni, hogy poharat emelt a magyarok bemenetelére a Schmerling-féle reichsrathba, mely mint középponti osztrák parlament és törvényhozó testület Magyarország ön­állóságának megsemmisítésére volt felta­­lálva. Ezen a hasonnemű­ veszélyektől csak akkor menekedhetik meg hazánk, ha minden fiában meggyökerezik a hit, hogy egyedül és kizárólag csak a nép bizalma s azon többség, mely a képviselőházban e bizalom megszavazására hivatva van, vezethet bár-

Next