Politikai Ujdonságok, 1869 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1869-01-13 / 2. szám

Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Ujság és Politikai Ujdonságok elatt: Egész évre 10 ft. — Fél évre 5 ft. BT C Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. Fél évre 2 ft. 50 kr. mat*r Hirdetési dijak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg: Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krba; háromszor vagy többször igtatásnál csak 7 krba számittatik. — Kiadó hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppenk Alajos, Wollzeile Nro. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nro. 9. — Bélyegdij, külön minden igtatás után 30 uj krajetár, a mi ez évben a kérdések alapját képezi. Annyira már mentünk, hogy Parisban jan. 9-én délután 4 órakor az európai konferenczia a keleti kérdésben csakugyan valósággal megnyittatott. Lehet-e reményünk, hogy ezen első szerencsés lépés a békét biztosítandja ? Ha az események eddigi folyamából szabad következtetnünk, a tanácskozmány létrejöttét komoly békejelnek kell tekintenünk. A kongresszus vagy konferenczia kérdését ugyanis eddig mindig a háború első hírnökének szoktuk volt tekinteni, de minden ily esetben, amidőn valamely viszályt a kongresszus utolsó gyógyszerével kellett megorvosolni, ha az illető hatalmak készen és elhatározva voltak a háborúra, az összejövetel már a föltételek megalapításán hajótörést szenvedett. És csakis a luxemburgi kérdés felmerülése alkalmával láttuk, hogy Európa a zöld asztal mellett is eldönthet valamely kérdést, mely a harczmezőre vitetvén át, előre ki nem számítható bonyodalmakat vonhat maga után. A rosz világ nyelve beszéli, hogy ilyenkor nem maga a felmerült kérdés szokott megoldatni, hanem csak világosságra jut, hogy a kik kezdték, még nincsenek elkészülve a háborúra, s hogy a szövetségesek, kikre számítottak, még megnyerve nem lehettek. Nyomorúságos állapot ez, hanem nem mi magyarok vagyunk oka, hogy nincs különben. Egyelőre legyen elég vigasztalásul annyi, hogy a háború rögtöni kitörésének veszedelmétől megszabadultunk. De azért az 1869-ik év békéje koránt sincs biztosítva, mert e föld kerekségén nincs csúnyább, hazugabb és csalárdabb állat a diplomácziánál, s még mindig nyugtalaníthat azon kérdés, vájjon azért konferencziáznak a hatalmak, mert nem akarnak háborút, vagy csak azért, mert még most január zordán napjaiban nem lehet megkezdeni azt, amit tavasz nyittára folytatni határoztak. Ha a konferenczia első ülései szerencsésen folynak le, azaz, ha kitűnik, hogy csak a görög kormány s a bukaresti Bratiano ízetlen henczegéseivel volt dolgunk, s az izgatások háta mögött Oroszország és Poroszország nem állott, akkor a párisi konferenczia egy helyett száz módot is talál a hivatlan csendháborítók rendreutasítására. De ha Berlinben elérkezettnek hiszik az időt Németország egyesítésére, az oroszok pedig most akarnák régi étvágyukat Konstantinápoly elnyelésére lecsillapítani, akkor a konferenczia egy ideig még ülésezhet, még teng-leng, mint a halálra készülő gyógyíthatlan beteg, de a hadjáratokra alkalmas idők beköszöntésével az ágyuk szereplését többé meg nem gátolhatja. Nem szükség értelmes olvasóink számára bővebben megmagyarázni , mily szüksége van Magyarországnak a békére. Különösen most, amidőn nem arról van szó, hogy büszke Ausztria megaláztatván, nemzetünk jogainak elismerésére kényszerittessék. — Most már épen a mi tételünk forog kérdésben; s nem úgy van, mint 1859-ben, a midőn az olasz Lombard Velenczét követelte, vagy 1866-ban, a midőn Bécs hatalmát és befolyását Németországban lerontani kellett. Akkor mindig titkos és nem titkos örömmel lestük a háborús híreket. Akkor ellenségünk megaláztatásáról volt szó, míg most, a mi legkonokabb ellenségeink csörtetik kardjaikat, s ha lehetne, még ma megfojtanának bennünket, a minket környező idegen elemek tengerébe. Nem azért ugyan, hogy egy román vagy délszláv államot teremtsenek, hanem csak hogy ezen czím alatt minket és amazokat is egyformán nagyravágyásuk eszközeivé alacsonyíthassanak le. Sokszor ismételtük ezt olvasóink előtt, de úgy vagyunk vele, mint a nagy beteg, aki mindig arról beszél, ami neki legjobban fáj. Meglehet, hogy ez unalmas a közönyös hallgatók előtt, hanem akit egyenesen érdekel, annál fontosabb. A háború kérdéséről belügyeink vitatására átlépni a legtermészetesebb logikai következetesség. Mert úgy alszunk, ahogy vetjük ágyunkat, s úgy állhatunk ellen a külföldről fenyegető veszélyeknek, amint itthon jól elrendeztük házi ügyeinket. Baj, nagy baj, szörnyű veszedelmek fenyegetnek bennünket, de szó sincs arról, hogy állapotaink kétségbeesettek volnának. 1849-ben két császár ellen kellett élethalálharcot vívnunk. Most a legroszabb esetben csak az egyik császár ellenségünk, a másik jó barátunk, kit a szerződés szentsége mellett még saját érdeke csatol hozzánk. Állapotaink tehát hasonlíthatlanul kedvezőbbek, csak arra kell vigyáznunk, hogy el ne bizakodjunk. íme sokszor romboló viharral, égi háborúval és villámcsapásokkal érkezik meg a termékenyítő eső áldása, hátha úgy határozta a sors, hogy mai szabadságunknak is meg kellene adni véráldomását ? Még vannak követeléseink. Még nem mondottunk le, hogy ne csak honvédeink, hanem külön magyar hadsergünk is legyen. Ki tudja, várjon egy újabb szörnyű háború megpróbáltatásai nem épen oda vezethetnek bennünket, hogy ezen elévülhetlen jogunkat érvényesíthessük ? Az ár ugyan, ha csak így juthatnánk igazságszolgáltatáshoz, nagy volna, de még nem vesztettük el reményeinket, hogy azok, kik ezen követelésünk teljesedését hátráltatják, még a maguk érdekében is átlátandják, mennyire jobb az, ha két jó hadsereg van, mintha csak egy, de rész, mely szörnyű költségbe kerül s mégsem felel meg czéljának. Egyébiránt vigasztaló körülmény az, hogy most már törvényhozási működéseink rendes folyamába jutottunk. Az évenként összejövő országgyűlés eszméje nagy és foganatos vívmány. Mert ha egy évben valamit meg nem nyerhettünk, mindig készen áll a vigasztalás, hogy rövid időn kivívhatjuk. Ez okból jogosítva vagyunk az országgyűlés minden ülésszakától mindent követelni, amire igényünk lehet. Vannak Európában boldog országok, ahol a képviselőknek más teendője nincs, mint a törvényeket tökéletesíteni, s elhatározni azt, ami még csak különös esetekben szükséges, elrendezni azt, ami még a tapasztalatok folytán netán hiányzik. A mi országgyűlésünk még nincs e szerencsés helyzetben, hanem ha egy pár évig munkálkodik, bizonyosan ott lesz. Hiszen a múltkor csak a mostoha viszonyok által előidézett hiányok pótlására szorítkozott, s mégis oly sok jó és hasznos törvény jött létre. Mit remélhetünk, ha minden, a mai ,felvilágosodott kor szerint rendeztetvén, egyéb munka nem marad hátra, mint elintézni az évenként előforduló megszokott ügyeket, a többi időt pedig arra fordítani, hogy eleje vétessék minden legkisebb bajnak és fogyatkozásnak ? Az ország eddig is nagy megnyugvással fogadta, hogy törvényhozóink egy év alatt épen annyi vasút létrejöttét határozták el, mint amennyi eddig már megvolt. Inkább sokan attól félnek, hogy ily roppant résekből pénzválság származhatik.