Politikai Ujdonságok, 1871 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1871-10-25 / 43. szám

Tanulságok. Ha Ausztria már számtalanszor nem élt volna át csak pár évtized óta is oly válsá­gokat, melyek más államok halálát idézték elő, azt mondhatnék vagy legalább gondol­hatnék, hogy a történelem e nevezetes és a maga nemében páratlan alkotmánya csak­ugyan elérkezett azon pillanathoz, melynek komolyságát és ünnepélyességét ama fölté­telezés kölcsönzi, hogy az talán az utolsó ebben az életben. De e rendkívül szívós életerejű betegnek már annyiszor jósoják közel halálát reménybeli örökösei, sőt nem egy kudarczot vallott orvosa is, hogy ilye­tén jóslattal magát­ koc­káztatni már min­denki óvakodik, noha pedig tudja, hogy örökké semmi sem tarthat e világon, s a jelek, melyek a szenvedő arc­án és egyes tagjain mutatkoznak, ugyanazok, melyek a föloszlást­­szokták megelőzni. Hanem hát meggondoljuk, hogy az emberi tudás mily korlátolt, és a gondviselés hatalma mily korlát­alan. Az orvosok éveken át gyógyít­unk valamely nagy beteget, de mindig más bajról, mint a­melyben az illető szenved, míg végre egyik — olykor a legjelentékte­lenebb nevű — eltalálja valódi baját, és a beteg hirtelen föllábad s még jó egészség­ben is él néhány évet. Ki tudja, várjon nem­­e épen az a műtét válik javára Ausztriának, melyet megkísérlem eddig mindig iszonyod­tak, mert hát a ,,császárvágás“ rendesen mindig halálveszélyes, aminthogy azt való­ban csakis akkor alkalmazzák, midőn már azt hiszik, hogy a beteg úgyis elpatkolna? A kísérlet, melyhez most készülőd­nek Ausztria „udvari“ orvosai, valóban olyan merész, hogy Ausztria válságos, hogy úgy mondjuk, halálos állapotát épen azon­ körülmény mutatja, miszerint ily kétségbe­ejtő és valóban utolsó szerhez folyamodnak.­­ Utolsó mondjuk, mert a centralismus, du­­­alismus és Pluralismus rendszerén túl egyéb módozat az alkotmányos megoldás terén nem képzelhető. Ha ez nem lehetséges, akkor nincs más hátra , mint visszatérni az abszo­lutizmushoz ... És Ausztria ágya körül csak­ugyan látunk igen tekintélyes egy-két orvost, a­kiknek véleménye körülbelül ide megy ki. Ausztria baja hasonlít egy oly megrög­zött iszákoséhoz, kinek a sok ivás valóban kezdé egészségét aláásni, s orvosai addig fenyegették annak következményeivel, mig a beteg erőt vett magán, s egyszerre vég­kép elhagyta a borivást. De épen ebből szár­mazott folytonos nyavalygása, mert termé­szete a megszokott italt egyszerre s végkép nem nélkülözheti. Legjobban cselekszik tehát a­ beteg, ha újólag elkezdi az ivást, mert azzal még darabig el is élhet és gyö­nyörködhetik is régi szenvedélyében, mig a viz mellett okvetlen, kínosabban és hama­rabb kimúl ez árnyékvilágból__ Ez orvos urak az abszolutizmus régi hívei, kik azt­­ tartják, hogy Ausztria századokat élt abszo­lutizmusban, s most az a baja, hogy oly egyszerre a solid alkotmányosság útjára tért és azt nem képes megszokni, azért hát csak ide hamar azzal a keserű pálinkával, me­lyet az udvari gyógyszertárban absynth­a akarók mondani abszolutizmus név alatt árulnak. Íme ide jutott azon Ausztria, melyről Európa leghirhedtebb diplomatái nagyon­­ bölcsnek bámult képpel azt szokták állítani, hogy az ,,európai szükség“, mely nélkül az európai egyensúly fönn nem állhat! Évtize­dek hosszú során át ez állításban hinni föl­tétele volt annak, hogy valaki számbavehető , politikusnak tartassák. Azt hinni, hogy Len­­­­gyelország fölosztása és Magyarország el­­ő nyomatásának kisértete, a két legnagyobb politikai hiba volt, mely Európát századok­kal vetette hátra, oly naivságnak tartaték, melyet bon­ton volt megmosolyogni. Haj, e­­ jó urak többnyire megboldogultak, s most már nem lehet őket ide idézni Ausztria betegágyához, hogy szíveskedjenek meg­mondani, vájjon miként volna fönntartható e birodalom, melynek tétele szerintük euró­pai szükség? De egyébiránt élnek még ez iskolának konok tanítványai, kik hisznek máig is mestereik tanában, és a­kiknek okoskodá­sában van is annyiban némi összefüggés, hogy a természetben állapotot természetien eszközökkel s módokkal akarják fönntartani. E tanítványok csekély számúak ugyan, de igen nyomatékos szavúak, és mivel a veszély azon pontján, melyben Ausztria államélete jelenleg forog, a szalmaszálhoz is kapkod­nak a fuldoklók, nem kell kifelednünk és mibe sem vennünk e hatalmas töredék né­zeteit és szándéklatait sem. A Habsburg-ház uralmának természetes alapjául és központjául ugyanis Magyar­­­­ország kínálkozott századok óta. Az igaz, hogy e fölfogás hazánkban is talált ellen­zékre, ama függetlenségi pártban, mely itt Mohács óta mindig létezett és az Ausztriá­val való kapcsot mindig széttörni igyekezett. De nehéz megállapítani, vájjon ez ellenzék szülte-e a bécsi magyarellenes és reakczio­­nárius kamarillát, vagy-e kamarilla a ma­gyar ellenzéket. Lehet, hogy a kettő egy­mást, elég az hozzá, hogy e természetes alapnak Bécsben mindig találkoztak ellen­ségei, kik időnként fölül­kerekedtek, és a­kik máig sem mondtak le a reményről, hogy még valaha fölülkerekedhetnek. Ezek azt hiszik, hogy Ausztria csak absolute kormá­nyozható, és pedig nem magyar, de német, vagy legutolsó esetben német-szláv abszo­lutizmussal. Okoskodásuk borzasztóan igaz­talan és kegyetlen, de meg kell adni, hogy van benne valami ádáz logika. Mivel — úgy mondják — a német és szláv törzsek egy-egy nagy anyaországgal bírnak hátuk mögött, ezek okvetlen kifelé törekszenek, ha valami prédával őket itt benn nem ma­­rasztjuk. Ez a préda nem lehet más, mint a rokontalan, az árva,hű Magyarország, mely sehova nem gravitálhat, melynek jajkiáltá­sait semmiféle más nemzet meg nem hallja, azért hát ezt elnyomni lehet, sőt kell, ha a háromféle nemzetet együtt tartani akarjuk. Aztán ez árva magyar nemzet minden ár­vasága mellett igen jóizű kövér falat is, „mikor se országa, se hazája, mégis piros az orczája.“ Szinte öntudatában van saját rendeltetésének, mert maga énekli, hogy „másutt e földön számára nincsen hely.“ Ilyen zsákmányért szí­vesen feledik el a töre­dék német és szláv törzsek anyaországaikat, és lesznek e jó áron sajátlagos osztrák érzelmű­ alattvalók; még azt sem bánják, ha alkot­mány nélkül, katonai vaspálczával kormá­­nyoztatnak. És ők szívesen fognak arra vállalkozni, a­mint vállalkoztak ezelőtt 22 évvel, hogy eltegyék láb alól a magyar al­kotmányt, s aztán szabadon fü­rödjenek a magyar Kánaán zsírjában. Íme, ez számunkra a jelen osztrák vál­ság tanulsága. Az egyes ember is, ha életé­ről van szó, nem törődik azzal s nem keresi, vájjon szabad-e elvennie másét, ha az az ő életét menti meg. Azonkép a politikai tes­tek is, sőt ezek még inkább. A fönebbi fölfogás nem egyszer aratott diadalt bécsi körökben, akkor, midőn minden egyéb sze­­lidebb módja az uralkodásnak elenyészett. 43-ik szála. g§Mk . Tizenhetedik évfolyam. , Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. ~ Fél évre 5 ft. ÜST*­­Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft — Fél évre 2­0 50 kr. Hirdetési dijak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg. Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krajczárba, háromszori vagy többszöri igtatásnál csak 7 krajczárba számittatik. — Kiadó­ hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppelik Alajos, Wollzeile Nr. 22. és Hansenstein és Vogler, Wollzeile Nr. 9. — Bélyeg-dij, külön minden igtatás után 30 krajczár.

Next