Politikai Ujdonságok, 1871 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1871-10-25 / 43. szám
Tanulságok. Ha Ausztria már számtalanszor nem élt volna át csak pár évtized óta is oly válságokat, melyek más államok halálát idézték elő, azt mondhatnék vagy legalább gondolhatnék, hogy a történelem e nevezetes és a maga nemében páratlan alkotmánya csakugyan elérkezett azon pillanathoz, melynek komolyságát és ünnepélyességét ama föltételezés kölcsönzi, hogy az talán az utolsó ebben az életben. De e rendkívül szívós életerejű betegnek már annyiszor jósoják közel halálát reménybeli örökösei, sőt nem egy kudarczot vallott orvosa is, hogy ilyetén jóslattal magát kockáztatni már mindenki óvakodik, noha pedig tudja, hogy örökké semmi sem tarthat e világon, s a jelek, melyek a szenvedő arcán és egyes tagjain mutatkoznak, ugyanazok, melyek a föloszlástszokták megelőzni. Hanem hát meggondoljuk, hogy az emberi tudás mily korlátolt, és a gondviselés hatalma mily korlátalan. Az orvosok éveken át gyógyítunk valamely nagy beteget, de mindig más bajról, mint amelyben az illető szenved, míg végre egyik — olykor a legjelentéktelenebb nevű — eltalálja valódi baját, és a beteg hirtelen föllábad s még jó egészségben is él néhány évet. Ki tudja, várjon neme épen az a műtét válik javára Ausztriának, melyet megkísérlem eddig mindig iszonyodtak, mert hát a ,,császárvágás“ rendesen mindig halálveszélyes, aminthogy azt valóban csakis akkor alkalmazzák, midőn már azt hiszik, hogy a beteg úgyis elpatkolna? A kísérlet, melyhez most készülődnek Ausztria „udvari“ orvosai, valóban olyan merész, hogy Ausztria válságos, hogy úgy mondjuk, halálos állapotát épen azon körülmény mutatja, miszerint ily kétségbeejtő és valóban utolsó szerhez folyamodnak. Utolsó mondjuk, mert a centralismus, dualismus és Pluralismus rendszerén túl egyéb módozat az alkotmányos megoldás terén nem képzelhető. Ha ez nem lehetséges, akkor nincs más hátra , mint visszatérni az abszolutizmushoz ... És Ausztria ágya körül csakugyan látunk igen tekintélyes egy-két orvost, akiknek véleménye körülbelül ide megy ki. Ausztria baja hasonlít egy oly megrögzött iszákoséhoz, kinek a sok ivás valóban kezdé egészségét aláásni, s orvosai addig fenyegették annak következményeivel, mig a beteg erőt vett magán, s egyszerre végkép elhagyta a borivást. De épen ebből származott folytonos nyavalygása, mert természete a megszokott italt egyszerre s végkép nem nélkülözheti. Legjobban cselekszik tehát a beteg, ha újólag elkezdi az ivást, mert azzal még darabig el is élhet és gyönyörködhetik is régi szenvedélyében, mig a viz mellett okvetlen, kínosabban és hamarabb kimúl ez árnyékvilágból__ Ez orvos urak az abszolutizmus régi hívei, kik azt tartják, hogy Ausztria századokat élt abszolutizmusban, s most az a baja, hogy oly egyszerre a solid alkotmányosság útjára tért és azt nem képes megszokni, azért hát csak ide hamar azzal a keserű pálinkával, melyet az udvari gyógyszertárban absyntha akarók mondani abszolutizmus név alatt árulnak. Íme ide jutott azon Ausztria, melyről Európa leghirhedtebb diplomatái nagyon bölcsnek bámult képpel azt szokták állítani, hogy az ,,európai szükség“, mely nélkül az európai egyensúly fönn nem állhat! Évtizedek hosszú során át ez állításban hinni föltétele volt annak, hogy valaki számbavehető , politikusnak tartassák. Azt hinni, hogy Lengyelország fölosztása és Magyarország elő nyomatásának kisértete, a két legnagyobb politikai hiba volt, mely Európát századokkal vetette hátra, oly naivságnak tartaték, melyet bonton volt megmosolyogni. Haj, e jó urak többnyire megboldogultak, s most már nem lehet őket ide idézni Ausztria betegágyához, hogy szíveskedjenek megmondani, vájjon miként volna fönntartható e birodalom, melynek tétele szerintük európai szükség? De egyébiránt élnek még ez iskolának konok tanítványai, kik hisznek máig is mestereik tanában, és akiknek okoskodásában van is annyiban némi összefüggés, hogy a természetben állapotot természetien eszközökkel s módokkal akarják fönntartani. E tanítványok csekély számúak ugyan, de igen nyomatékos szavúak, és mivel a veszély azon pontján, melyben Ausztria államélete jelenleg forog, a szalmaszálhoz is kapkodnak a fuldoklók, nem kell kifelednünk és mibe sem vennünk e hatalmas töredék nézeteit és szándéklatait sem. A Habsburg-ház uralmának természetes alapjául és központjául ugyanis Magyarország kínálkozott századok óta. Az igaz, hogy e fölfogás hazánkban is talált ellenzékre, ama függetlenségi pártban, mely itt Mohács óta mindig létezett és az Ausztriával való kapcsot mindig széttörni igyekezett. De nehéz megállapítani, vájjon ez ellenzék szülte-e a bécsi magyarellenes és reakczionárius kamarillát, vagy-e kamarilla a magyar ellenzéket. Lehet, hogy a kettő egymást, elég az hozzá, hogy e természetes alapnak Bécsben mindig találkoztak ellenségei, kik időnként fölülkerekedtek, és akik máig sem mondtak le a reményről, hogy még valaha fölülkerekedhetnek. Ezek azt hiszik, hogy Ausztria csak absolute kormányozható, és pedig nem magyar, de német, vagy legutolsó esetben német-szláv abszolutizmussal. Okoskodásuk borzasztóan igaztalan és kegyetlen, de meg kell adni, hogy van benne valami ádáz logika. Mivel — úgy mondják — a német és szláv törzsek egy-egy nagy anyaországgal bírnak hátuk mögött, ezek okvetlen kifelé törekszenek, ha valami prédával őket itt benn nem marasztjuk. Ez a préda nem lehet más, mint a rokontalan, az árva,hű Magyarország, mely sehova nem gravitálhat, melynek jajkiáltásait semmiféle más nemzet meg nem hallja, azért hát ezt elnyomni lehet, sőt kell, ha a háromféle nemzetet együtt tartani akarjuk. Aztán ez árva magyar nemzet minden árvasága mellett igen jóizű kövér falat is, „mikor se országa, se hazája, mégis piros az orczája.“ Szinte öntudatában van saját rendeltetésének, mert maga énekli, hogy „másutt e földön számára nincsen hely.“ Ilyen zsákmányért szívesen feledik el a töredék német és szláv törzsek anyaországaikat, és lesznek e jó áron sajátlagos osztrák érzelmű alattvalók; még azt sem bánják, ha alkotmány nélkül, katonai vaspálczával kormányoztatnak. És ők szívesen fognak arra vállalkozni, amint vállalkoztak ezelőtt 22 évvel, hogy eltegyék láb alól a magyar alkotmányt, s aztán szabadon fürödjenek a magyar Kánaán zsírjában. Íme, ez számunkra a jelen osztrák válság tanulsága. Az egyes ember is, ha életéről van szó, nem törődik azzal s nem keresi, vájjon szabad-e elvennie másét, ha az az ő életét menti meg. Azonkép a politikai testek is, sőt ezek még inkább. A fönebbi fölfogás nem egyszer aratott diadalt bécsi körökben, akkor, midőn minden egyéb szelidebb módja az uralkodásnak elenyészett. 43-ik szála. g§Mk . Tizenhetedik évfolyam. , Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. ~ Fél évre 5 ft. ÜST*Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft — Fél évre 20 50 kr. Hirdetési dijak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg. Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krajczárba, háromszori vagy többszöri igtatásnál csak 7 krajczárba számittatik. — Kiadó hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Oppelik Alajos, Wollzeile Nr. 22. és Hansenstein és Vogler, Wollzeile Nr. 9. — Bélyeg-dij, külön minden igtatás után 30 krajczár.