Politikai Ujdonságok, 1873 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1873-11-19 / 47. szám

„Mozgadozások.“ Midőn a fenebbi kifejezést a „maneuver“ magyar műszavaként az osztrák katonai szabályzatok valamely megszorult fordítója legelőször használta, nem hittük, hogy azt valaha magunk is használjuk, olyan irtózatos magyar nyelvbarbárság gyanánt tűnt föl az előttünk. És hogy a mozgadozás nem alkalmas szó a „maneuver“ észfogalmainak visszaadására, ez iránti nézetünk következetessége iránt máig sem vétettünk. De megvalljuk, miszerint abban, hogy a mozgadozás szó teljesen haszontalan volna, első hallatára csalódtunk. Togy vegyünk vele e pillanatban, mint az egyszeri községtanács a Nepomuk szent Jánossal. Egy nagyobb község ugyanis e kopott szent helyett uj szobrot állíttatván, azt a folyóba akarta löketni. De ekkor megjelent egy szegényebb falubeli küldöttség, s elkérte — természetesen meg is kapta — az ócska szent Jánost, mondván, hogy — jó lesz az nekik a szőlőhegyre Orbánnak, így jártunk mi is a „mozgadozás“ kifejezéssel. A padlásra dobtuk az ócska vasak közé, mint hasznavehetlent; de ma, midőn a politikai helyzetünket jellemző szót kerestük, bizony fölballagtunk mi érte és előkerestük a báruj, de már szinte megrozsdásodott műszót, mert hát először is ez fejezi ki legjobban a mai pillanat mivoltát, és másodszor, mert egy jó szó, mely nyelvünket gazdagítja, oly embertől, kinek mestersége az írás, mindig megér egy-két lépést, ha kivált azzal a szeg fejére talál s többet fejez ki vele, mint más százzal, — és mert idögre is és harmadszor, akármilyen nyúlós is fejleszthető is nyelvünk, de azért kifejezések, műszavak dolgában soha egy-egy nyelv sem lehet tulgazdag__ Egy szó mint száz, úgy tetszik nekünk, mintha a jelen pillanat kifejezésére nem élhetnénk alkalmasabb szót, mint amellyel jelen szemlénket megkereszteltük. A tó egy kissé komikus ugyan, de az nem esz semmit. A szülési vajúdás is fájdalmas, de ki tagadja, hogy az ember világra jöttéb én habár valami igen gyöngéden szeretetre méltó, de mégis csak nagy komikum van... ? ‘ A mi jelen helyzetünk is mód nélkül, ere szolgálóan fájdalmas, csaknem vigasznál szomorú; de épen az benne a legébb, hogy mindamellett van benne legalább is annyi komikum, amennyi szükséges arra, hogy a „mozgadozás“ szót czimerül megtűrje. Avagy kérdünk mindenkit, nem volna- e rettenetesen szégyenletes és múltúnkhoz képest komikus vég, ha a magyar nemzet állama, melyet török - tatár, muszka - német tüze-vasa nem tudott tönkre tenni, végre pénzügyi miseriában múlnék el ez árnyékvilágból? A dolog pedig végre is e körül forog. Régi dolog, hogy mi, ha jó dolgunk van, egymást öljük, és csak akkor bújunk össze mint jó testvérek, mikor igen nagy anyomorúságunk. Egy szóval, amikor nincsen koncz, ami fölött összeveszhetünk. Nem kevésbbé higgadt és óvatos férfiú, mint Ghyczy Kálmán, aki ugyan eddig semmi jelét nem adta a túlzásra való hajlamnak , állítja ünnepélyes nyilatkozatában, hogy az ország katasztrófa elé közeledik, mely a nemzetet újra idegen rabigába hajthatja. És ez azon egy pont a választóihoz intézett levélben, melyről azt lehet mondani, hogy az bizonynyal a legkevesebb ellenmondásra talál bármely oldalról. És ez a nézet az, mely szüli a mozgadozást politikai pártjainkban, illetőleg azok országgyűlési képviseletében. Átalánossá vált a hit, hogy valami gyökeres változásnak kell történni közügyeink vezetésében, mert ez az út, melyen haladunk, az érvénybe visz. De hogy melyik legyen ez az út, az iránt, fájdalom, nem egyek a vélemények. Ghyczy azt állítja, hogy egyetlen mentőszer az országos két nagy párt — a Deákpárt és balközép — egyesülése. Vannak azonban, kik már ettől sem várnak gyógyulást. Mert úgy okoskodnak, hogy valami változásnak kellene történni az alapokon is, s nem csupán a személyekben. Azt vetik ellen, hogy azon politika, mely idáig juttatott bennünket, ahol ma vagyunk, nem épen alkalmas arra, hogy fölöttébb nagy bizodalmat helyezzünk beléje. Kétségtelen az, hogy minden nagy nemzeti veszély peretében a pártoknak egyesülniük kell, de az is bizonyos, hogy az egyesülést meg kell előznie az alkunak, a programainak, melyen az történni fog. Ez az, ami hiányzik, s e hiány nehezíti az egyesülést. A balközép szégyellés nagyai röstellik „Sack und Pack“ átmenni a jobboldalra, minden engedmény nélkül, s elveiket, legalább részben valósítni óhajtanák.No de a 67-i kiegyezés föltételeit se hirdették ki előre a közönségnek. Meglehet, hogy bizalmas körökben lappang ily program, most is a felek közt, s az majd csak akkor jut a közönség tudomására, mikor az egyezség bevégzett ténynyé válik, s a nagy tömegnek meg lesz engedve, hogy utóbbi időben szokott szerepköréhoz képest, nagy éljeneket kiáltson rája. Egy szóval, a pillanat viselős, sőt mi több, vajúdik. Minden arra mutat, mintha legközelebb már fogna valami fontos történni. Az emberek izegnek- mozognak, a farsz... akarók mondani korifeusok sugnakbugnak, s ha a dolog új év előtt ki nem bonyolul, s a kimenetel iránti feszült érdekeltség tovább tart, ennek az ínséges és krakkós idők által fenyegetett lapirodalom is hasznát veheti még, mert akkor majd talán csak beüt valahogy az előfizetés... különben ez ínséges időben szomorú napok várnak egynémely vállalatra, melynek gazdálkodási alapjai a nemzetéihez hasonlítanak. Hja, sok magyar ember, — mondják sokan — ha rosz a termés, és szűkebbre kell fogni a kiadások lajstromát, elsőben is irodalmi kiadásait rövidíti meg, mert hiszen azt csak nem lehet kivárni, hogy a czigányon, a boron, vagy épen a ferblin kezdje a takarékosságot. De hát végre is aztán van-e némi kilátás arra, hogy ami majd történik, azzal segítve lesz a bajon gyökeresen ? Erre nézve, hogy biztos kilátások nyílnának, azt nem mondhatjuk; de azt sem tagadhatni, hogy vannak jelek, melyek némi reményt nyújtanak. S ezek egyike az, hogy maga a kormánypárt is áthatva lenni látszik azon megyőződéstől, miszerint nemzeti politikánknak, illetőleg „összes kormányzatunknak a pénzügyi állapotainkhoz mérten kell reformáltatniok.“ A helyes alapelv tehát már föl van állítva. Csak az a kérdés, lesz-e hozzá elég akaraterő? Mert sokszor az állapok is úgy vannak, mint az egyes ember, aki belátja, hogy lyukas fogát ki kell húzatnia, s míg ezt nem teszi, addig nem lesz nyugta. És mégsem teszi, mert nincs hozzá elég elhatározottsága. A kormánypártnak, ha a felebbi elv valósításához szükséges reformokat létesíteni akarja, önmagán is oly műtétet kell végrehajtania, melyre sok, igen sok magánérdek föl fog jajdulni. A nagy kölcsön, végre nagy nehezen megvan. De az a pironkodás, a nagy ár, me. Tizenkilenczedik évfolyam, 47-ik szám Buda-Pest, november 19-én 1873 Előfizetési föltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt. Egész évre 12 ft. — Félévre 6 ft. &BF' Csupán a Vasárnapi Újság: Egész évre 8 ft. Félévre 4 ft. — Csupán a Politikai Újdonságok: Egész évre 6 ft. — Félévre 3 ft.^a@ 09“ Hirdetési dijak, a Vasárnapi Újságra Politikai Újdonságokat illetőleg: Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krajczárba, háromszori vagy többszöri igtatásnál csak 7 krajczárba számittatik. — Kiadóhivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: tippelik Alajos Wollzeile Nr. 22. és Hausenatein és Vogler, Wallfischgasse Nr. 10 - Bélyegdij, külön minden igtatás után 30 krajcár.