Politikai Ujdonságok, 1874 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1874-11-25 / 47. szám
47-dik szám. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 12 ft., félévre 6 ft. Csupán a Vasárnapi Újság : Egész évre 8 ft., félévre 4 ft. Csupán a Politikai Újdonságok : Egész évre 6 ft., félévre 3 ft. XX. évfolyam. HIRDETÉSEK DÍJA : Egy ötször hasábozott petit sor, vagy annak helye egyszeri igtatásnál 15 krajczár, többszöri igtatásnál 10 krajczár. Bélyegdij külön minden igtatás után 30 krajczár. Kiadó hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben : Hausenatein és Vogler, Wallfischgasse Nr. 10, Moese R., Seilerstätte Nr. 2 és Oppelik Alajos, Wollzeile Nr. 22. Az egyensúly helyreállítása. Múltheti számunkban azt hiszszük elég meggyőzőleg kimutattuk, hogy állami tiszta bevételeink az eddigi forrásokból 1875-ben a legkedvezőbb esetben 133 —134 millióra rúghatnak, mely összeg a rendkívüli bevételekkel együtt 137—138 millióra emelkedhetik. E bevételekkel szemben áll 18*/4 milliónyi nettó kiadás. Az előirányzati deficit tehát nem 27 ’/2 millió, mint a pénzügyminiszter véli, hanem 43—44 millió forint. E körülmény nagyon fontos azon kérdés eldöntésére nézve, miféle eszközöket alkalmazzunk az egyensúly helyreállítására. Mert ha a pénzügyminiszter föltevései a bevételek nagyságára nézve állanának, akkor bírna némi alappal Ghyczy úr pénzügyi politikája. Ez esetben ugyanis csak 27 millió lévén a hiány, nem lehetne egészen alaptalannak nevezni a következő okoskodást : „Gondos gazdálkodás és évről évre rendszeresen folytatott takarékoskodás segítségével leszállítjuk a kiadásokat talán mintegy 7 millióval. Marad 20 millió hiány. Ezt a 20 millió hiányt fedezzük új adókkal. A már jelenleg előterjesztett adótörvényjavaslatok következtében már 1875-re 12 millió bevételt várunk, habár ez új törvények hatása csak később fog teljes mértékben mutatkozni. A föntebb említett 20 milliónyi hiány már e 12 milliónyi szaporodás által is 8 millióra olvad le. Ámde 1876-ban az uj adótörvények már teljes mértékben gyakorolják hatásukat, szükség esetén még egy pár uj adóval is megtoldjuk azokat s igy valószínű, hogy 1876-ban már teljes 20 millióra emelkedik a jövedelemszaporodás, íme, el van tüntetve a deficit, helyre van állítva az egyensúly, elérjük, amire törekedtünk.“ De egészen máskép kell okoskodni, ha 44 millió deficittel állunk szemben. Ez összeg oly óriási, hogy közel 10 millióval múlja felül az összes magyar minisztériumok tárcáinak tiszta szükségletét, az egyetlen honvédelmi tárcza kihagyásával. Helyzetünk tehát az, hogy az ország szoros értelemben vett kormányzási kiadásaira nemcsak hogy egy krajczárunk sem marad, hanem még a többi u. n. improduktív kiadásokból is 10 millió fedezetlenül marad. Ez lévén a helyzet, a pénzügyi politikus azt fogja mindenekelőtt kérdezni: képzelhető-e, hogy az ország 44 milliónyi új terhet megbír; hihető-e, hogy ha a régi direkt adók emelése s újak behozatala által akkora terhet rakunk az ország vállaira, mely eddigi összes direkt adóink kétharmadával egyenlő, anyagi jóllétünk ezalatt menthetetlenül öszsze nem roskad? S e kérdésekre a gyakorlati pénzügyi politikus igy fog válaszolni: „Rádiktálhattok az országra 44 milliónyi új adót, de ennek fele sem lesz behajtható s ezen felényi teher alatt is összeroskad anyagi jóllétünk. Mert kik fogják fizetni ezt a fele terhet is? Azok, kik ma még anyagilag tűrhető helyzetben vannak. Azok, kik adósságok terhe alatt nyögnek, kik már-már a bukás szélén állanak, az eddigi adókat is alig fogják kifizetni. Az uj terhek tehát azokra fognak nehezedni, akik eddig fizetésképesek voltak s ezeket már 22 millió uj teher is oda juttatja, hogy ők is fizetésképtelenekké válnak. Ezek az új adók megnehezítik a forgalmat, új terheket rónak már-már versenyképtelen iparra, elörik tehát a nemzeti vagyonosság két főtényezőjét: a kereskedést és ipart. Ezeknek aztán gyorsan utána hanyatlik a harmadik tényező, a mezőgazdaság.“ Így fog gondolkozni a gyakorlati pénzügyi politikus s okoskodásának végeredménye azon alternatíva kell hogy legyen: vagy az adóteher emelésén kívül kell még más eszközüknek is lenni az egyensúly helyreállítására, vagy az ország pénzügyei rendes eszközökkel egyátalán tisztába nem hozhatók s itt az ideje, hogy a végső eszközhöz nyúljunk s ez az államadóssági kamatok redukcziója,a részleges állambankrott. E komoly alternatíva előfeltételei, mint kifejtettük, megvannak. A deficzit nem 27, hanem 44 millió. Ekkora új temet pedig még nem bír az ország. A kérdés tehát jelenleg úgy áll: vannak-e új adók dekretálásán kívül még más eszközök is, melyek közreműködhetnek az egyensúly helyreállításához? s ha igen, mik ezen eszközök? Ghyczy Kálmán pénzügyi programmja azon sarkalatos hibában szenved, hogy e kérdést föl sem teszi, nem hogy erre felelni törekednék. Ő csak egy eszközt ismer az adóemelést, pénzügyi gyógyszertárában csak egyetlen orvosszer van, egy borzasztó orvosszer, melyre ez van írva: adóexekuczió. Ha Ghyczy pénzügyi politikája érvényben marad, akkor peregni fog a dol Kárpátoktól Adriáig, — de azért az ország menthetlenül tönkre megy. Mert vannak bizonyos határok, a melyeken túl adókat behajtani nem lehet s e határt az ország öszszes magán gazdaságainak átlagos évi feleslegei szabják meg. Enni és ruházkodni s a legszükségesebb kiadásokat fedezni okvetlenül kell. Az a pénzügyminiszter, aki azt mondja a népnek : koplaljatok, járjatok rongyosan, mondjatok le második természetetekké vált rendes kiadásaitokról is, hanem fizessetek adót, — az a pénzügyminiszter nem ismeri a gyakorlati élet, a társadalmi rendőrök törvényeit. Egy nemzet elvérezhetik hazája szabadságáért, de arra nincs példa, hogy valaha százezerek éhen haltak és milliók szükséget szenvedtek volna — az államhitelezők zsebei kedvéért! Ha Ghyczy úr azt hiszi, hogy 44 millió új adót ki lehet zsarolni ezen annyi csapás által sújtott nemzetből, akkor egy végzetszerű rögeszme apostolává avatta föl magát s bukása annál borzasztóbb lesz, mert meglehet utána bukik maga az ország is. Emeljük államjövedelmeinket a lehetőség határáig, takarékoskodjunk is a lehetőség határáig. De ne akarjuk a múlt terheit s a jövő számára gyümölcsöző nagy reformok árát megfizettetni ezzel a jelen nemzedékkel és pedig egy-két év alatt. Csalódnak azok, akik azt hiszik, hogy akár csupa takarékossággal, akár puszta adóemeléssel, akár a két eszközzel együtt, helyre lehet állítani az államháztartás egyensúlyát. A megtakarítások maximuma alapos számításaink szerint nem tehet többet öt milliónál, az adóemelések nem tehetnek többet a jelen jövedelmekkel szemben 12 — 15 milliónál. Ez összesen 17—20 millió. A deficit azonban 44 millió lévén, hol vegyük a hiányzó 24—27 millió forintot? Nézetünk szerint e 24 — 27 millió fedezésére két nagy eszköz alkalmazandó. Az egyik az Ausztriával kötött kereskedelmi és vámszerződés módosítása, a másik egy oly hiteloperáció életbeléptetése, mely lehetővé teszi azt, hogy a vasúti kamatgarancia rendkívüli forrásból állíttassák elő s az évi költségvetést e 15 milliónyi kiadásnak csak kamatjai terheljék. Az Ausztriával kötött kereskedelmi és vámszerződés következtében fogyasztási adóinkból mintegy 13 millió forint az osztrák kincstárba foly. Nagy mennyiségű ausztriai czukrot és sört fogyasztunk, melynek árában fizetjük az arra eső fogyasztási adót is. De e fogyasztási adó, — a gyártásnál fizettetvén — az osztrák kincstárba foly. Ezen kell segíteni, mielőtt hazánkfiai szájából kivesz-