Politikai Ujdonságok, 1875 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1875-01-06 / 1. szám
g nevében kívánni, mint ezt nem régen is jeles cynismussal, de úgy látszik működési terének alapos ismeretével, a miniszterelnök tévé, — de a haza iránti kötelességből. Mert a veszélyesnek bizonyult rendszer megváltoztatására, az arra kész elemekkel — az elvek megtagadása nélkül — kezet fogni, még ha külön elveinek egy tekintélyes része el nem éretnék is, hazafiai szent kötelesség. De annak fentartásában segédkezni, mi a bajt előidézte, ha az nem öntudatosan történik, politikai tévedés, ha öntudatosan, akkor politikai bűn. Ily előzmények után valóban aggódva kell, hogy kérdezzük, lehető-e, hogy teljesedjék amaz — úgy hiszem második kivonat, melyet tisztelt barátunk kifejezett, a képviselőház és az ország hazafiasságának egyesülése a hazának a jelen komoly bajokból kimentésére. És ha lehető, lehető-e most, vagy сзак az új választásoknál, s hogy melyik lenne kívánatosabb? Hogy először is utolsó kérdésemre feleljek, nem tagadhatom, hogy sok előnyt látnék abban, ha ez mielőbb megtörténhetnék. Egyfelől meggyőződésem, hogy minden nap, amely alatt ez ingatag állapotban maradnak az ország ügyei, drágábbá, nehezebbé teszi a kibontakozást, és másfelől csak ha határozott irány s arra alapított csoportosítás történik előzőleg, csak akkor merem teljes biztossággal várni, hogy az új választások megadják azt, amire szükség van, — adnak egy kompakt többséget, amely mellett gyorsan, véglegesen és sikeresen lehet haladni hazánk ügyeinek rendezésében, a magyar állam lételének és létének biztosításában. Ellenkező esetben megeshetik, hogy az új képviselőház képe nagyon is hasonlítani fog a mostanihoz, s ha nem mondom is, hogy ez hazánkat, a magyar parlamentarizmust végveszélybe dönti, — mert ezeket nem tartom oly könnyen végveszélybe dönthetőknek, — nem tagadhatom el mégis, hogy mindkettő szempontjából csak káros lehetne. Hogy lehető-e ezen előleges iránykitűzés és csoportosítás, ez csak egytől függ. Attól ugyanis, vannak-e a képviselőházban — tekintve most minden pártot és pártanyalatot egy iránt — elegendő számmal oly hazafiak, kik nem kívánva egymástól elveik feladását, nem a lemondást azoknak annak idejében szóbahozásáról és érvényesítésének megkisértéséről, — de belátva azt is, hogy azok valósításának alapföltétele, hogy hazánk bajaiból kimentessék, hogy alkotmányunk megszilárditassék: képesek kezet fogni nem egyik vagy másik párt uralmának megerősítésére vagy egyoldalú megalapítására, de a hazának jelen komoly bajaiból kimentésére s a károsnak bizonyult rendszer és uralom megváltoztatására. Ha vannak ilyenek, lesz alkalmuk a képviselőházban, a közelebbi nagy fontosságú tárgyalásoknál és szavazásoknál azt nyíltan az ország színe előtt bebizonyítani. Nekünk erre nincs újabb szükségünk; mi ezt már előbb bebizonyítottuk a magunk részéről, s bizonynyal örömmel fogjuk üdvözölni azokat, akik ezt megteszik. Ha pedig ez nem történik, akkor nincs más, minthogy tisztán politikai fogásnak tartsunk minden ily irányú magánbeszélgetést, s megtenni a magunkét ezen viták folyama alatt, és odairányoznunk törekvésünket, hogy az új választásoknál legyen az eredmény elérhető, s egy a jelen rendszert és párturalmat megszüntetni kívánó többség alakítható. Hogy ez is lehető lesz-e, az már a nemzet akaratától függ, mely minden aggály mellett is, reményleni akarom, az így fenmaradt zilált viszonyok között is, és daczára minden lehető és szokott befolyásoknak, meg fogja találni a kellő utat. Abban pedig biztos vagyok, hogy ti tisztelt barátim ezen a téren is teljesíteni fogjátok a hazafias kötelességet. De már soká fárasztottalak. Engedjétek tehát még csak azt meg, hogy igen röviden reflektáljak az üdvözlő beszéd másik két kívánságára. Azt, hogy pártunknak egyetértése a kölcsönös bizalom ezentúl is fennmaradjon , nemcsak kívánom, de reményem is. Kívánatom és reményem önzőnek tetszhetik, mert hiszen az egyetértésnek, a bizalomnak alapja nem személyes érdek, de a haza javára intézett közös törekvés, s a támogatás, mit egymásnak adunk általa, nem személyeinknek, hanem a közjónak támogatása. Reményemet pedig arra alapítom, hogy az egymás iránti őszinteség lesz ezentúl is érintkezésünk fő jellege. Én részemről határozottan ígérem, hogy mindig teljes őszinteséggel fogok viseltetni irántatok, és igen nagyon kérlek, hogy ti is minden viszonyok között hasonlóval tiszteljetek meg engemet. Ami végül a jó kívánatoknak, inkább személyemre vonatkozó részét illeti, mellőzve mindazt, ami azokban a részrehajló barátság kifolyása, s ez által érdemli meg legforróbb köszönetemet, nagy terhet rónak azok reám, midőn kötelezve létemről szólanak. De elismerem, a szó jól van választva, mert valóban becsületes és némi józan észszel bíró embert, ma csakis a kötelességérzet tarthat meg a közügyek pályáján. Elfogadom tisztelt barátaim a figyelmeztetést és míg lesznek, akik velem egyetértve kiváltnak haladni, ily módon lehet reményem, hogy hazánknak használhatok, kész leszek erőm fogytáig teljesíteni e kötelességet. De engedjétek meg, hogy figyelmeztesselek én is titeket, hogy a kötelezettség nemcsak az enyém, nemcsak egyeseké, de mindnyájunké, s hogy a siker csak úgy remélhető, ha mindnyájan teljesítjük kötelességünket. Most pedig, midőn ismételve megköszönöm és viszonzom jó kívánságtokat és megköszönöm türelmeteket, én is egy általános jó kívánsággal zárom beszédemet. Miként tisztelt barátunk is mondd, az mindegy, ki lesz államunk hajójának kormányosa, hozzáteszem, hogy mindegy az is, kit zúznak össze kerekei, mielőtt jó irányban elindulhat, az én kívánságom csak az, hogy bár mint legyen is, mielőtt letelnék ezen ily aggályos viszonyok között kezdődött év, lássuk a magyar állam hajóját biztos után kedvező széllel haladni a megerősödés, a jobblét békés kikötője felé.“ E több ízben helyeslő fölkiáltással megszakított beszédet az ünnepelt barátai lelkesült éljenekkel zárták be s baráti kézszoritásokkal váltak el vezérüktől. Tisza Kálmán később néhány barátjával a szenvedő Deák Ferenczet is fölkereste. POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. 1. SZÁM, 1875. JANUÁR G. Bismarck a pápaválasztásról. A berlini hivatalos lap közzé teszi ama nagyfontosságú egyházpolitikai okmányok egyikét, melyek az Arnim-perben szerepeltek, de csak a titkos ülésben olvastattak föl. „A törvényszék — mondja a hivatalos lap — joggal csinált titkot az egyházpolitikai tartalmú okmányokból, mert kevés kivétellel itt nem a mi hivatalos titkunkról, hanem idegen hivatalos titokról van szó.“ Azután elmondja, hogy az idegen kormányok és államférfiak ez okmányokban — számítva a német kormány diskrécziójára — elmondották nézeteiket bizonyos nagyfontosságú kérdésekről. A német kormánynak tehát nincs joga azokat nyilvánosságra hozni, habár szükségesnek tartá annak idején tartalmukat tudomásvétel végett Arnim gróffal, mint követtel közölni. Az egész okmánycsoport alapját Bismarck herczegnek 1872. május 14-diki s a jövendő pápaválasztást illető körjegyzéke képezi. Erre azután az idegen kormányok válaszoltak s válaszuk a párisi nagykövettel közöltetett. E válaszok, a mennyiben a német kormánynak hatalmában áll, titokban fognak tartarmni. Bismarck herczeg emlitett körjegyzékét azonban nyilvánosságra hozza a német kormány. E körjegyzék így hangzik: (Bizalmas.) Berlin, 1872. máj. 14. IX Pius pápa egészségi állapota a hozzánk érkező, öszszes tudósítások szerint egészen kielégítő, s nincsenek jelenségek arra nézve, hogy egyhamar megváltozzék. De előbb-utóbb mégis be kell az uj pápaválasztásnak következnie, noha az időpont az emberi számításon és előrelátáson kívül áll. A kath. egyház fejének állása minden kormányra, melyek országaiban ez egyháznak elismert állása van, olyan fontos, hogy szükségesnek mutatkozik a pápa személyében történhető változás következményeit idejekorán megfontolni. Már régebben el volt ismerve, hogy azon kormányok, melyeknek kath. alattvalójuk van, közvetlen érdekkel viseltetnek a pápaválasztás iránt, úgy a választandó személyiségét illetőleg, mint szintén azon tekintetből is, hogy a választás úgy anyagi mint alaki tekintetben el legyen látva mindazon garancziákkal, melyek a kormányoknak lehetővé teszik, hogy azt mint érvényest és minden kétséget kizárót úgy magukra, mint az illető országban lévő kath. egyházra nézve elismerjék. Mert hogy a kormányok, mielőtt a választott souverainnek, ki hivatva van messze ható, a souverainitást sok tekintetben érintő jogokat gyakorolni országaikban, e jogait elismernék, kötelesek lelkiismeretesen megfontolni, hogy elismerik-e a választást, d e fölött azt hiszem, nem lehet kétség. Oly pápa, kitől az európai hatalmak összesége, vagy többsége anyagi, vagy formai okokból kénytelen volt megtagadni az elismerést, és oly kevéssé képzelhető, mint az, hogy valamely tartományi püspök e tartományban jogokat gyakorolhasson a nélkül, hogy a kormány által elismertetett volna. Ez már régebben is elismert elv volt, midőn a püspökök sokkal függetlenebb állással birtak és a kormányok csak ritkán érintkeztek a pápával egyházi kérdésükben. Már az e század elején kötött konkordátumok is közvetlenebb és bizonyos tekintetben bensőbb viszonyokat hoztak létre a pápa és a kormányok között, de a vatikáni zsinat és annak két legfőbb határozata: a pápa csalhatatlanságáról és joghatóságáról egészen megváltoztatta a pápa állását a kormányokkal szemben ez utóbbiak érdekét a pápaválasztás iránt a leg-, magasabbra fokozta, de ezzel azon joguknak is, hogy vele törődjenek, annál szilárdabb alapot nyújtott. Mert e határozatok által a pápa azon helyzetbe jött, hogy minden egyes püspöki megyében a maga kezébe veheti a püspöki jogokat s a pápai hatalmat az országos püspöki hatalom fölébe helyezheti. A püspöki joghatósága pápaiban semmisült meg, a pápa nem gyakorol, mint ezelőtt, egyes fentartott jogokat, hanem az összes püspöki jogokat tartja kezében ;ő elvileg minden egyes püspök helyébe lépett és csak tőle függ, hogy minden egyes esetben a püspök helyére állva, a kormányokkal szemben állást foglaljon. A püspökök immár csak eszközei a pápának, hivatalnokai, de saját felelősség nélkül; a püspökök a kormányokkal szemben egy idegen uralkodó hivatalnokai és pedig oly uralkodó hivatalnokai, ki csalhatatlanságánál fogva tökéletesen absolut, a világ legabsolutabb monarchájánál is absolutabb. Mielőtt a kormányok valamely pápának ily állást adnának, kérdezniük kell önmagukat, hogy váljon annak választása és személye nyújtják-e ama biztosítékokat, melyeket ily hatalommal való visszaélhetés ellen követelni jogosítják. Ehhez járul még az is, hogy a mostani viszonyok között nem lehet biztosan várni, hogy még azon biztosítékok is alkalmazásba jöjjenek, melyeket ezelőtt évekkel egy konkláve saját formáiban és szervezetében nyújtott. A római császár, Spanyol- és Francziaország által gyakorolt kizárási jog gyakran illustriusnak bizonyult be; a befolyás melyet a különböző nemzetek saját nemzetiségű bibornokaik által a konklávéban gyakorolhattak, véletlen körülményektől függ. Minő körülmények közt fog megejtetni a legközelebbi pápaválasztás, nem fog-e az elsietve végrehajtatni, úgy hogy az eddigi biztosítékok még formailag is eltűnnek, ki tudná ezt megmondani? E tekintetekből kívánatosnak látszik előttem, hogy azon európai kormányok, melyek kath. alattvalóik egyházi érdekeinél és katholikus egyháznak országukban elfoglalt állásánál fogva érdekelve vannak a pápai választás iránt, ideje korán foglalkozzanak az azt illető kérdésekkel s lehetőleg jussanak megállapodásra egymással az iránt, hogy minő állást szándékoznak elfoglalni, valamint a feltételek iránt is, melyektől esetleg a pápa elismerését függővé akarják tenni. Az európai kormányok ily értelmű megállapodása megmérhetlen súlylyal bírna és tán képes lenne súlyos és aggasztó bonyodalmakat megakadályozni. Kérem tehát önt, szíveskedjék azon kormányt, a melynél meg van bízva, előbb bizalmasan megkérdezni, hogy hajlandó-e velünk e tárgyban eszmecserére s kész-e esetleg a megállapodásra nekünk segédkezet nyújtani. Az alakot, minőben ez törösténhetnék, könnyen megtalálhatnék, ha biztosak vagyunk a készségről.