Politikai Ujdonságok, 1875 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1875-01-06 / 1. szám

g nevében kívánni, mint ezt nem régen is jeles cynismussal, de úgy látszik működési terének alapos ismeretével, a miniszterelnök tévé, — de a haza iránti kötelességből. Mert a veszélyesnek bizonyult rendszer megváltoztatására, az arra kész elemekkel — az elvek megtagadása nélkül — kezet fogni, még ha külön elveinek egy tekin­télyes része el nem éretnék is, hazafiai szent kö­telesség. De annak fentartásában segédkezni, mi a bajt előidézte, ha az nem öntudatosan történik, politikai tévedés, ha öntudatosan, akkor politi­kai bűn. Ily előzmények után valóban aggódva kell, hogy kérdezzük, lehető-e, hogy teljesedjék amaz — úgy hiszem második kivonat, melyet tisztelt barátunk kifejezett, a képviselőház és az ország hazafiasságának egyesülése a hazának a jelen komoly bajokból kimentésére. És ha lehető, lehe­tő-e most, vagy сзак az új választásoknál, s hogy melyik lenne kívánatosabb? Hogy először is utolsó kérdésemre feleljek, nem tagadhatom, hogy sok előnyt látnék abban, ha ez mielőbb megtörténhetnék. Egyfelől meggyőződésem, hogy minden nap, a­mely alatt ez ingatag állapotban maradnak az ország ügyei, drágábbá, nehezebbé teszi a kibon­takozást, és másfelől csak ha határozott irány s arra alapított csoportosítás történik előzőleg, csak akkor merem teljes biztossággal várni, hogy az új választások megadják azt, a­mire szükség van, — adnak egy kompakt többséget, a­mely mellett gyor­san, véglegesen és sikeresen lehet haladni hazánk ügyeinek rendezésében, a magyar állam lételének és létének biztosításában. Ellenkező esetben megeshetik, hogy az új képviselőház képe nagyon is hasonlítani fog a mostanihoz, s ha nem mondom is, hogy ez hazán­kat, a magyar parl­amentarizmust végveszélybe dönti, — mert ezeket nem tartom oly könnyen végveszélybe dönthetőknek, — nem tagadhatom el mégis, hogy mindkettő szempontjából csak káros lehetne. Hogy lehető-e ezen előleges iránykitűzés és csoportosítás, ez csak egytől függ. Attól ugyanis, vannak-e a képviselő­ház­ban — tekintve most minden pártot és pártanya­­latot egy iránt — elegendő számmal oly hazafiak, kik nem kívánva egymástól elveik feladását, nem a l­emondást azok­nak annak idejében szóbahozásáról és érvényesítésének megkisértéséről, — de belátva azt is, hogy azok valósításának alapföltétele, hogy hazánk bajaiból ki­me­nt­es­sék, h­ogy alkotmányunk megszi­­lárditassék: képesek kezet fogni nem egyik vagy másik párt uralmának meg­erősítésére vagy egyoldalú megalapítá­sára, de a hazán­ak jelen komoly bajaiból kimentésére s a károsnak bizonyult rend­szer és uralom megváltoztatására. Ha vannak ilyenek, lesz alkalmuk a képvise­lőházban, a közelebbi nagy fontosságú tárgyalá­soknál és szavazásoknál azt nyíltan az ország színe előtt bebizonyítani. Nekünk erre nincs újabb szükségünk; mi ezt már előbb bebizonyítottuk a magunk részéről, s bizonynyal örömmel fogjuk üdvözölni azokat, a­kik ezt megteszik. Ha pedig ez nem történik, akkor nincs más, minthogy tisztán politikai fogásnak tartsunk min­den ily irányú magánbeszélgetést, s meg­tenni a magunkét ezen viták folyama alatt,­­ és odairányoznunk törekvésünket, hogy az új válasz­tásoknál legyen az eredmény elérhető, s egy a jelen rendszert és párturalmat megszüntetni kívánó többség alakítható. Hogy ez is lehető lesz-e, az már a nemzet akaratától függ, mely minden aggály mellett is, reményleni akarom, az így fenmaradt zilált viszonyok között is, és daczára minden lehető és szokott befolyásoknak, meg fogja találni a kellő utat. Abban pedig biztos vagyok, hogy ti tisztelt barátim ezen a téren is teljesíteni fogjátok a haza­fias kötelességet. De már soká fárasztottalak. Engedjétek tehát még csak azt meg, hogy igen röviden reflektáljak az üdvözlő beszéd másik két kívánságára. Azt, hogy pártunknak egyetértése a kölcsö­nös bizalom ezentúl is fennmaradjon , nemcsak kívánom, de remény­em is. Kívánatom és remé­nyem önzőnek tetszhetik, mert hiszen az egyetér­tésnek, a bizalomnak alapja nem személyes érdek, de a haza javára intézett közös törekvés, s a támo­gatás, mit egymásnak adunk általa, nem szemé­lyeinknek, hanem a közjónak támogatása. Reményemet pedig arra alapítom, hogy az egymás iránti őszinteség lesz ezentúl is érintkezé­sünk fő jellege. Én részemről határozottan ígérem, hogy mindig teljes őszinteséggel fogok viseltetni irántatok, és igen nagyon kérlek, hogy ti is min­den viszonyok között hasonlóval tiszteljetek meg engemet. A­mi végül a jó kívánatoknak, inkább sze­mélyemre vonatkozó részét illeti, mellőzve mind­azt, a­mi azokban a részrehajló barátság kifolyása, s ez által érdemli meg legforróbb köszönetemet, nagy terhet rónak azok reám, midőn kötelezve létemről szólanak. De elismerem, a szó jól van választva, mert valóban becsületes és némi józan észszel bíró embert, ma csakis a kötelességérzet tarthat meg a közügyek pályáján. Elfogadom tisztelt barátaim a figyelmezte­tést és míg lesznek, a­kik velem egyetértve ki­váltnak haladni, ily módon lehet reményem, hogy hazánknak használhatok, kész leszek erőm fogy­táig teljesíteni e kötelességet. De engedjétek meg, hogy figyelmeztesselek én is titeket, hogy a kötelezettség nemcsak az enyém, nemcsak egye­seké, de mindnyájunké, s hogy a siker csak úgy remélhető, ha mindnyájan teljesítjük köteles­ségünket. Most pedig, midőn ismételve megköszönöm és viszonzom jó kívánságtokat és megköszönöm türelmeteket, én is egy általános jó kívánsággal zárom beszédemet. Miként tisztelt barátunk is mondd, az mind­egy, ki lesz államunk hajójának kormányosa, hozzá­teszem, hogy mindegy az is, kit zúznak össze kerekei, mielőtt jó irányban elindulhat, az én kívánságom csak az, hogy bár mint legyen is, mielőtt letelnék ezen ily aggályos viszonyok között kezdődött év, lássuk a magyar állam hajó­ját biztos után kedvező széllel haladni a megerő­södés, a jobblét békés kikötője felé.“ E több ízben helyeslő fölkiáltással megsza­kított beszédet az ünnepelt barátai lelkesült élje­nek­kel zárták be s baráti kézszoritásokkal váltak el vezérüktől. Tisza Kálmán később néhány barátjával a szenvedő Deák Ferenczet is fölkereste. POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. 1. SZÁM, 1875. JANUÁR G. Bismarck a pápaválasztásról. A berlini hivatalos lap közzé teszi ama nagyfontosságú egyházpolitikai okmányok egyikét, melyek az Arnim-perben szerepel­tek, de csak a titkos ülésben olvastattak föl. „A törvényszék — mondja a hivatalos lap — joggal csinált titkot az egyházpolitikai tar­talmú okmányokból, mert kevés kivétellel itt nem a mi hivatalos titkunkról, hanem idegen hivatalos titokról van szó.“ Azután elmondja, hogy az idegen kormányok és államférfiak ez okmányokban — számítva a német kormány diskrécziójára — elmon­dották nézeteiket bizonyos nagyfontosságú kérdésekről. A német kormánynak tehát nincs joga azokat nyilvánosságra hozni, ha­bár szükségesnek tartá annak idején tartal­mukat tudomásvétel végett Arnim gróffal, mint követtel közölni. Az egész okmány­csoport alapját Bismarck herczegnek 1872. május 14-diki s a jövendő pápaválasztást illető körjegyzéke képezi. Erre azután az idegen kormányok válaszoltak s válaszuk a párisi nagykövettel közöltetett. E válaszok, a mennyiben a német kormánynak hatal­mában áll, titokban fognak tartarmni. Bis­marck herczeg emlitett körjegyzékét azon­ban nyilvánosságra hozza a német kormány. E körjegyzék így hangzik: (Bizalmas.) Berlin, 1872. máj. 14. IX Pius pápa egészségi állapota a hozzánk érkező, ösz­­szes tudósítások szerint egészen kielégítő, s nincsenek jelenségek arra nézve, hogy egyhamar megváltozzék. De előbb-utóbb mégis be kell az uj pápaválasztásnak következnie, noha az időpont az emberi számításon és előrelátáson kívül áll. A kath. egyház fejének állása minden kormányra, melyek országaiban ez egyháznak elismert állása van, olyan fontos, hogy szükségesnek mutatkozik a pápa személyében történhető változás következ­­­­ményeit idejekorán megfontolni. Már régebben el volt ismerve, hogy azon kor­mányok, melyeknek kath. alattvalójuk van, köz­vetlen érdekkel viseltetnek a pápaválasztás iránt, úgy a választandó személyiségét illetőleg, mint szintén azon tekintetből is, hogy a választás úgy anyagi mint alaki tekintetben el legyen látva mind­azon garancziákkal, melyek a kormányoknak lehetővé teszik, hogy azt mint érvényest és minden kétséget kizárót úgy magukra, mint az illető országban lévő kath. egyházra nézve elismerjék. Mert hogy a kormányok, mielőtt a választott souverainnek, ki hivatva van messze ható, a souverainitást sok tekintetben érintő jogo­kat gyakorolni országaikban, e jogait elismernék, kötelesek lelkiismeretesen megfontolni, hogy elis­­merik-e a választást, d e fölött azt hiszem, nem lehet kétség. Oly pápa, kitől az európai hatalmak összesége, vagy többsége anyagi, vagy formai okokból kénytelen volt megtagadni az elismerést, és oly kevéssé képzelhető, mint az, hogy vala­mely tartományi püspök e tartományban jogokat gyakorolhasson a nélkül, hogy a kormány által elismertetett volna. Ez már régebben is elismert elv volt, midőn a püspökök sokkal függetlenebb állással birtak és a kormányok csak ritkán érintkeztek a pápával egyházi kérdésükben. Már az e század elején kö­tött konkordátumok is közvetlenebb és bizonyos tekintetben bensőbb viszonyokat hoztak létre a pápa és a kormányok között, de a vatikáni zsinat és annak két legfőbb határozata: a pápa csal­hatatlanságár­ól és jogha­tóságáról egészen megváltoztatta a pápa állását a kormányokkal szemben ez utóbbiak érdekét a pápaválasztás iránt a leg-, magasabbra fokozta, de ezzel azon joguknak is, hogy vele törődjenek, annál szilárdabb alapot nyújtott. Mert e határozatok által a pápa azon helyzetbe jött, hogy minden egyes püspöki me­gyében a maga kezébe veheti a püspöki jogokat s a pápai hatalmat az országos püspöki hatalom fölébe helyezheti. A püspöki jog­hatóság­a pápai­ban sem­misült meg, a pápa nem gyakorol, mint ezelőtt, egyes fentartott jogokat, hanem az összes püspöki jogokat tartja kezében ;ő elvileg minden egyes püspök helyébe lépett és csak tőle függ, hogy minden egyes esetben a püspök helyére állva, a kormányokkal szemben állást foglaljon. A püs­­pökök immár csak eszközei a pápának, hivatalnokai, de saját felelősség nélkül; a püspö­kök a kormányokkal szemben egy idegen uralkodó hivatalnokai és pedig oly uralkodó hivatalnokai, ki csalhatatlanságánál fogva töké­letesen absolut, a világ legabsolutabb monarc­háj­ánál is absolutabb. Mielőtt a kor­mányok valamely pápának ily állást adnának, kérdezniük kell önmagukat, hogy váljon annak választása és személye nyújtják-e ama biztosíté­kokat, melyeket ily hatalommal való visszaélhetés ellen követelni jogosítják. Ehhez járul még az is, hogy a mostani viszo­nyok között nem lehet biztosan várni, hogy még azon biztosítékok is alkalmazásba jöjjenek, melye­ket ezelőtt évekkel egy konkláve saját formáiban és szervezetében nyújtott. A római császár, Spa­nyol- és Francziaország által gyakorolt kizárási jog gyakran illustriusnak bizonyult be; a befolyás melyet a különböző nemzetek saját nemzetiségű bibornokaik által a konklávéban gyakorolhattak, véletlen körülményektől függ. Minő körülmények közt fog megejtetni a legközelebbi pápaválasztás, nem fog-e az elsietve végrehajtatni, úgy hogy az eddigi biztosítékok még formailag is eltűnnek,­­ ki tudná ezt meg­mondani? E tekintetekből kívánatosnak látszik előttem, hogy azon európai kormányok, melyek kath. alattvalóik egyházi érdekeinél és katholikus­­ egyháznak országukban elfoglalt állásánál fogva érdekelve vannak a pápai választás iránt, ideje korán foglalkozzanak az azt illető kérdésekkel s lehetőleg jussanak megállapodásra egymással az­­ iránt, hogy minő állást szándékoznak elfoglalni, valamint a feltételek iránt is, melyektől esetleg a pápa e­lis­merését függővé akarják tenni. Az euró­­­­pai kormányok ily értelmű megállapodása meg­­mérhetlen súlylyal bírna és tán képes lenne súlyos­­ és aggasztó bonyodalmakat megakadályozni. Kérem tehát önt, szíveskedjék azon kormányt, a melynél meg van bízva, előbb bizalmasan megkér­dezni, hogy hajlandó-e velünk e tárgyban eszme­cserére s kész-e esetleg a megállapodásra nekünk segédkezet nyújtani. Az alakot, minőben ez törö­s­ténhetnék, könnyen megtalálhatnék, ha biztosak­­ vagyunk a készségről.

Next