Politikai Ujdonságok, 1875 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1875-06-30 / 26. szám

26-dik szám. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 12 ft., félévre 6 ft. Csupán a Vasárnapi Újság: Egész évre 8 ft., félévre 4 ft. Csupán a Politikai Újdonságok: Egész évre 6 ft., félévre 3 ft. XXI. évfolyam. HIRDETÉSEK DÍJA: Egy hatszor hasábozott petit sor, vagy annak helye egyszeri igtatásnál 15 krajczár , többszöri igtatásnál 10 krajczár. Bélyegdij külön minden igtatás után 30 krajczár. Kiadó­ hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Hausenstein és Vogler, Wallfischgasse Nr. 10, Moese R., Seilersstätte Nr. 2 és Oppelik Alajos, Wollzeile Nr. 22. Előfizetési fölhívás a VASÁRNAPI ÚJSÁG és POLITIKAI ÚJDONSÁGOK­ra. Azon­t. előfizetőinket, kiknek előfizetése június hó végével lejár, fölkérjük, hogy mielőbb szíveskedjenek meg­újítani megrendeléseiket, nehogy félév körül az előfizeté­sek összetorlódása vagy elkésése miatt késedelem álljon be a lapok küldésében. Előfizetési feltételek: postai szétküldéssel vagy Budapesten házhoz hordva a Vasárnapi Ifjság és Politikai Újdonságok együtt: Negyedévre......................................................................3 ft. Félévre ......................................................................6 . Csupán a Vasárnapi Újság: Negyedévre....................................................................2 ft. Félévre.........................................................................4 » Csupán a Politikai Újdonságok: Negyedévre......................................................1 ft. 50 kr. Félévre.................................. ....» — » тГ Az előfizetések legczélszerűbben postautalvány által eszközölhetők. A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok kiadó­hivatala (Budapest, egyetem-utcza 4. szám.) Heti szemle. Daczára, hogy a nemzetiségi és feleke­zeti sokféleségben a viszály annyi magvát rejti magában földrészünk, mint a többi négy tán összevéve sem, azért pillanatonként mégis csak kijut neki is a teljes nyugalomból, s kiderül olykor a mi európai egünk is oly szépen, hogy nem mutatkozik rajta egyetlen fekete polit, ső­t még ártatlan fehér bárányi felhő sem. És ilyenkor a nagy csöndesség föl­­tűnőbb, mint ott, hol­­talán rendesen keve­sebb a zaj, tartósabb a csönd. A forró földövi égalj lángmeleg nappalát azzal egyenlíti ki és teszi tűrhetővé a termé­szet, hogy az éjjelek aránylag rendkívül hide­gek, s a lég áthűlése annál érezhetőbb, minél gyorsabban történik a változás. Ez a végle­tesség törvénye, mely a mi viharos európai politikai életünkben is nyilvánul. A megszo­kott s gyakran egetverő harczi zaj után meg­lepőbb a teljes szélcsönd és szinte gyanút kelt, mint a nyári rekkenő hőség delelői né­masága. Ilyen a jelen pillanat, midőn még a napi sajtó erdejének levelei sem mozognak. Izga­tott politikai életünk természeténél fogva napisajtónk „konjektúrázó“ ereje ugyan sokra képes, de a legfurfangosabb vészjósnak sincs jelenleg annyi bátorsága, hogy valami háborújelet fedözzön föl és megmozgassa a helyi aprólékosságok felől álmodozó lapokat. A kifáradt népek pihennek, mint az egyiptomi pyramisok, s csupán „ghizei“ csú­csaik zárkövei mozognak, tudniillik a leg­hatalmasabb fejedelmek, földrészünk békebí­­rái: a német, az orosz császárok s az osztrák­magyar császár-király. De már ezek találkozásairól is annyi szóvita folyt, s oly huzamosan, hogy szinte kimerült már még az ismétlés lehetősége is. A­mily feltűnő volt a hatvanas évek előtt a fejedelmek rideg mozdulatlansága, olyany­­nyira vagy még föltűnőbb az utóbbi másfél évtizedben a fejedelmek gyakori utazása, találkozásai, annyira, miként szinte csodál­kozni lehet, hogy e rendkívül költséges uta­zásokat még a parlamentek interpelláczióból kifogyhatlan szélsőségei még meg nem unták és vita tárgyaivá nem tették. Az igaz, hogy annak 99 oka lehet, melyek közt bizonynyal legfontosabb az, hogy azon birodalomnak, melynek fejedelmi családja a legtöbb, legna­gyobb és legköltségesebb utakat teszi, az rosz birodalomnak, még nincs parlamentje. Azért hát ne fájjon nekünk az oroszok feje, s örüljünk, hogy immár a kiegyezés óta nyolc­ éven át élvezzük a mindenekfölött nekünk leghasznosabb, legszükségesebb bé­két. Egyik elsőrendű államférfiúról állítják, hogy a kiegyezés megkötésekor így kiáltott föl: „No most még csak 15 évi béke, és a magyar nemzet tétele biztosítva lesz!“ Nos, a kívánt időnek m­ár több mint fele békében eltölt, s a­mint a jelek mutatják, még az sem lehetlen, hogy a hátralevő rész is békében múlhatik el. Az illető államférfin a maga részéről mindent el is követ, hogy a békét — már legalább a mi békénket — föntartsa, de ha végig tekint az eddig lefolyt nyolc­ év eredményén, azt már aligha meg nem bánta, hogy tizenöt év helyett legalább harminc­at nem mondott. A világesemények oly hosszú időn át, bizony modhatjuk, két-három századig­­ kedvezőtlenek voltak reánk nézve, hogy nem csoda, ha utóbb gyökeret vert közszellemünk­ben a meggyőződés, mely szerint minden hiba a küleseményekben rejlik, s a 48­ 9-ki nagy erőfeszítés emléke még növelte a néze­tet, kapnánk csak egyszer mi is egy kis nyitást, majd látna a világ csodákat. E hit tartotta fönn a nemzetet a Világosra követ­kező sötét években. Végre a sors kedvezőbbre fordult, s már több mint másfél évtizede a világesemények úgy fejlődtek, mintha mi magunk diktáltuk volna. Az önállóság bár nem teljes, de a bol­dogulás lehetőségét mégis magában foglaló mérve a kiegyezés által mintegy érett gyü­mölcsként hullott ölünkbe. És miként hasz­náltuk föl e kedvező konstellácziókat nyolc­ év elfolyása alatt? A legvérmesebb mérsékli hazafi kénytelen bevallani, hogy a lehető legroszabbul, oly kép, hogy ha rohamos javulás nem áll be e tekintetben, a fenebb idézett államférfin remény telj­es jóslata aligha beteljesül a hátralevő idő alatt. A legkeserű­bb csalódás ért bennünket. Csalódtunk önmagunkban és oly mérvben, mint tán ezeréves életünk alatt soha. A kor­szerű haladás terén szabad versenyben mesz­­sze elmaradtunk oly nép (az osztrák szom­széd) mögött, mely százados harczainkban mindig a rövidebbet húzta, hacsak kétszeres számtöbbségben nem volt, és elmaradtunk oly korszak után, mely önhitünket a legma­gasabb fokra emelte, sőt a már-már rólunk elfeledkezett világot is bámulatra ragadta. A hibákat, melyek a bukás örvényszé­lére tasziták az államot, lehetlen mind csupán erkölcsi sü­lyedéseinkből származtatni. Az önismeret első lépés a javuláshoz. Most már tudjuk, hogy politikánk önálló kezelése alatt a hibák elkövetésében nagy része volt szel­lemi fogyatkozásainknak, s nevezetesen a korszerű haladás követelte különféle szak­tudományok csaknem teljes hiá­nyának­ . Már tudniillik azon a helyen, a­hol e szaktudományra az országnak szüksége lett volna, a képviselői és kormányzati polcton, mert szerencsére, ha t. i. választó népünk e hiány pótlásának szükségét belátja, ama ré­tegekben, melyek a különféle fontosabb, mint pénzügyi, ipar, kereskedelmi szakmákkal foglalkoznak, kell bírnunk a megfelelő szak­ismeretek versenyképes mérvével, ezt mutatja a gyakorlat, ama illető szakkai foglalkozások a körülményekhez képest elég sikeres üzelm­e. A választó­polgárság feladata a hiányt helyrepótolni az épen megkezdődő választási cselekményben. A lefolyt nyolc­ év alatt választó népünk olyan jelszavak után indult a választások alkalmával, melyek — igaz, századokon át

Next