Politikai Ujdonságok, 1877 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1877-11-21 / 47. szám

A „Háború-Krónika“ cz. képes heti közlöny 30-ik száma a „Politikai Újdonságok“ mai számával küldetik szét azon előfizetőknek, a­kik e vállalatra megrendeléseiket már beküldötték. A forrongás Francziaországban. Még ma csak forrongás, holnap, úgy le­het, forradalom. Vagy pedig államcsíny kísérlete. De hát igaz-e a közmondás, hogy a tör­ténelmi tények nem ismétlődnek ? A­hogy veszszük. Egész aprólékosságig persze nem. De nagyjából igen. Ha forrada­lom volt már három Francziaországban, miért ne lehetne második államcsíny és har­madik császárság ? S egy kis különbözet már egyelőre is meg­volna. Legalább valószínű, hogy ezúttal nem azé lenne a császári korona, a­ki az államcsínyt megcsinálja, hanem ennek jogo­sabb örököséé . .. Ha ugyan Mac-Mahon, ama magasságban, hova „disznó“ szeren­cséje s nem annyira képessége emelte, egé­szen meg nem bolondul, s nem parodizálja azt, a­ki a nagy Napóleont parodizálta. Így aztán, az igaz, hogy az államcsíny­ből futs lehetne csak, semmi egyéb. De ennyire tán még sem feledkezik el a franczia nemzet a maga nagy méltóságáról, melyet még a 70-ei nagy bukás után is újra meg tudott alapítni és őrizni. De hát a forradalom — az oly lehetlen volna, hogy ne is vonjuk kombináczióba ? Az eddigi hosszas huzavonának —tüzes francziáktól szokatlanul türelmes húzása halasztása arra mutat, hogy mindkét fél irtó­zik az ultima rácziótól, az erőszak alkalma­zásától. Érzik, hisz még egy kicsit hazafiak is, hogy ezúttal a belharez tehetlenebbé sü­­lyesztheti Francziaországot, mint valaha. A „gloire“ iránti hő­érzék nem tompult még el annyira, hogy ne fájna kebleiknek azt látni, mennyire nem számít az önhaját tépő franczia nemzet az európai súlyegyen mérlegén. De végre is, a dolgok oda fejlődtek, hogy immár nincs más menekülés a hínárból. A franczia köztársaságiak érzik, hogy két-három hét múlva vagy az elyséei palotá­ban kell lenniök, vagy a­­ Pére la Chai­­seben. Szóval, dikczióval, feleseléssel, már nem lehet megmenteni a köztársaságot. Hogy mégis melyik rész teszi az első lépést, ezt nehéz a most pillanatonként egy­másnak ellenmondó hírekből megjósolni. Az egymást halálba gyűlölő, már dühtől tajtékzó ellenfelek oly közel hadonáznak egy­máshoz, hogy úgy lehet, egyszerre rohannak egymásnak, s ki se lehet majd venni, melyik emelte kezét előbb a másikra. Csoda lenne, ha még a viszály véres harcz nélkül egyenlítődnék ki. Mac-Mahonnak akkora és annyi enged­ményt kellene tenni, hogy ha megtenné, e miatt buknék meg , mert elvesztené a mo­narchikusok becsülését, támogatását, s aligha nyerné meg a köztársaságiakét. A nagy többségből kellene kormányt ala­kítania, és biztosítékokat nyújtania újabb­­ májusi csínyek ismétlődése ellen. Hogyan ültesse vádlottak padjára azokat, a­kiket ő űzött veszedelembe, ő vezérlett a bűnös cselekményekbe, a­kiknek annyiszor ígérte, hogy nem fogja cserben hagyni őket? Ez valóságos árulás volna az ő részéről. Pedig az­ államcsínynek is elijesztőleg ke­vesek az esélyei. Kérdés, nincs-e igaza Can­­robertnek, hogy ezúttal az államcsíny forra­dalmat jelentene nemcsak az utczán, de a kaszárnyákban is ? Kínos, de szerfölött feszítőn érdekes mozam. Ha a gladiátorok harcza is érdekes, hát aztán egy egész nemzeté, olyané, mint a fran­czia és kivált ha nem komédia a dolog, de élethalálra megy ? És mindez oly pillanatban, midőn Európa elfojtott lélekzettel várja egy más ponton, legnagyobb kérdésének, a keletinek eldön­tését, és a­melyre Francziaország döntő — még­pedig az eddigi szándékolttal teljesen ellenkező irányú — befolyást gyakorolhatna, ha valami csodálatos szerencsésen, hamaro­san végezni tudna belbajaival és megszilár­dulva egységesen tudna a­zczal kifelé for­dulni ?! Berlinben remegve gondolnak ez eshető­ségre. Milyen nagyszerű koalíczió létesülhetne az otthon rendbejött Francziaország, Angol-, Ausztria-Magyar-, Törökország közt egyfelől, Német- és Oroszország közt másfelől? Vagyis egyrészt a szabadság és jog elő­­harczos népei, és másrészt a zsarnok északi barbárság föld és nép­osztó nemzetirtó ko­losszusai között ? Milyen nagyot fordíthatna most e nemes, nagyszivű és szellemű nemzet a világon, hogy állíthatná talpra a tót­ágast álló Európát egyszerre ? Ha akár Mac-Mahon, akár Gambetta egyesíteni tudná e nemzetet nagy európai hivatásának zászlója alatt ?! Persze hogy — fájdalom — egyik erre olyan képtelennek mutatkozik, mint a másik. Ha csak a kitörendő nagy mozgalom mélységes tengerfeneke nem vet föl megint valami napóleoni j­upiteri egyéniséget ? De erre egy kis idő kellene. Pedig a dolog úgy áll erre keleten, hogy ilyetén égi segít­ségre azt kell mondanunk: adnád uram isten, de mindjárt! Talán még a tavaszig nem lenne késő... Budapest, november 21-én 1877. 47-dik szám. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 12 ft., félévre 6 ft. Csupán a Vasárnapi Újság: Egész évre 8 ft., félévre 4 ft. Csupán a Politikai Újdonságok :Egész évre 6 ft., félévre 3 ft. XXIII. évfolyam. HIRDETÉSEK DÍJA : Egy hatszor hasábozott petit sor, vagy annak helye egyszeri igtatásnál 15 krajczár, többszöri igtatásnál 10 krajczár. Bélyegdij külön minden igtatás után 30 Krajczár Kiadó­hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben : Hausenstriu és Vogler .Wallfischgase Nr 10. Moose R., Seilerstätte Nr. 2 és Oppelik A. Wollzeile Nr. 22 A reakezió réme. Ausztriában egyre növekedik a c­entralisz­­tikus vagy más szóval reakezionárius mozga­lom hullámverése. Reakczionáriusnak kell neveznünk azért, mert nemcsak reánk, de maguk az osztrákokra nézve is reakeziót jelent a törekvés, mely a dualismus ellen irányul. Mert lehetséges-e a czentralismus más, mint absolutisztikus alakban ? Hát hiszen tán nagyobb része az osztrák­magyar politikusoknak vagy legalább jelenlegi politika­csinálóknak azt hiszi, illetőleg hir­deti, hogy a czentralismus már semmiféle, tehát absolutisztikus alakban sem lehetséges. Ámbár ha föltétlen természeti lehetlenség volna, akkor aligha volnának oly hatalmas oszlopai, mint a­minek vannak; tehát csak azt lehet megállapítanunk, hogy előttünk alkotmányos vagyis a nem rég megbukott schmerlingi alakban tűnik föl lehetlenebbnek. Az ördög létében sem hisz okos ember, de azért mégis tartja a közmondást, hogy nem jó azt falra festeni. Mindenesetre áll, hogy az utóbbi tíz év alatt történtek oly dolgok, melyeket szintén lehetlennek tartottunk. És ezek közt legnevezetesebb az, hogy a dualisztikus alkotmányrendszer terhesebb anyagi viszonyok közé helyezett bennünket, mint az elnyomás legsötétebb korszaka. És az osztrák c­entralisták észrevették az ar­chimedesi csavart, melylyel a nekik fájó pa­ritás alapjait kiemelhetik sarkaiból. Megad­ták nekünk a politikai paritás jogát 67-ben, de nem adták oda annak anyagi eszközeit, melyek annak gyakorlatát állandólag lehe­tővé tegyék. Tíz év múlt el, melyek alatt kiderült, hogy a politikai önállás, illetőleg

Next