Politikai Ujdonságok, 1878 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1878-09-11 / 37. szám

438 hatalmas, általunk diadalra segített protek­­torával, Oroszországgal ?! És pedig ez eshetőség hamarabb bekö­­vetkezhetik mint gondolnék. Hiszen a mi derék ellenségeink, most szövetségeseink — nos amis les­ennem is — Oroszország és a délszlávság csak azt várják, hogy belemelegedjünk a török elleni harczba. Hiszen ők jól tudják, hogy Törökország fölosztásának művelete nem fog megálla­podni a berlini kongresszusnál, az iránt senki kétséget nem táplál, de meglehet, hogy még kisebb-nagyobb szünetek sem álla­nak be e fosztogatási munkában. A nagyobb hatalmak után oda somfor­dálnak a kisebbek, és a már halálra sebzett oroszlán testéből igyekeznek egy-egy darabot kiszakítani. Nagy darab préda ez, jut ebből egész Európának. Ilyen eset nem fordult elő a népvándorlás óta. Egyik nép meghódította, alávetette a másikat, azután meg az került fölül, lerázta igáját, sőt hódítójának busásan visszaadta a kölcsönt. Itt azonban egy egész nagy birodalom pusztul el, és nyer egészen más alakot. Az uralkodó török nemzet részint való­sággal kiirtatik, részint kiűzetik Európából. Helyébe lép az orosz, az angol, az osztrák­magyar, talán a görög, az olasz és még a franczia is. Beláthatlan az a bonyodalom, mely még e kérdésből ezután következik. Most már jelentkeznek a görög, az olasz és úgy látszik, hátuk mögött a franczia is. A berlini kongresszus tanácsképen adta ki a portának, hogy adjon két kikötőt Gö­rögországnak, a hozzávaló hátsó tartomány­nyal, megjegyezvén, hogy ha a porta és az athéni kormány ez iránt nem fognak meg­egyezni, ez utóbbi hozzá folyamodhatik köz­benjárásért. Ilyenformán osztotta oda nekünk Bosz­­niát-Herczegovinát, a portával való kiegyez­kedés föltétele mellett. Mivel pedig mi elég erősek voltunk a tanácsot, illetőleg engedélyt azonnal fegyverhatalommal valósítani, nem szorultunk a porta engedélyére, a tartományt elfoglaltuk. Görögország azonban magában erre nem elég erős, mert a letepert török oroszlán még fektében is adhatna olyan arczáncsapást Miltiades utódainak, hogy ezek jobbnak lát­ják szövetséges után nézni. Szövetséges pedig kínálkozik párosával is. Olaszország közelségénél, Francziaország pedig nagyságánál fogva számot tartanak egy darab zsákmányra. És ezek egyike sem megvetendő hatalom. Olaszországnak szárazföldi serege majd akkora, mint a miénk, tengeri hadereje pedig szinte kétakkora. A mi lapjaink, még pedig a függetlenek is, mohón kapnak az alkalmon, hogy nagy büszkén lenézzék az új Olaszországot és szemére vessék, hogy mi így meg úgy elpá­holtuk itt meg ott, a­mely buzgóság a hig­gadtabbnak eszékbe juttathatja a dicső Fal­staff Jankó ismeretes szavajárását: „Pusz­tuljon előlem minden gyáva és pimasz !“ És pedig csakugyan azért, mert mi is oly határozottan gyöngébbnek tartjuk Olaszor­szág katonai erejét, hogy ennek leverésével untalan és mohón nem dicsekedni épen túl­erőnk érzetében méltóságteljesebb volna. De hát a­mikor a mérték megtelt, és csak egy szemer hiányzik a túlsó serpenyőből, hát akkor egy szemer is elég a mi serpenyőnk fölbillentésére! És ha mi kiöltük egyetlen barátunkat a törököt, és ha majd Oroszország és a dél­szlávság ellenünk támad, Olaszország nem jóval több , mégis egy szemetnél az ellenkező tányéron, hogy fölbillentsen bennünket, ha kivált Francziaország is támogatja ? Ki lesz a mi szövetségesünk ? talán Né­metország ? Nagy kérdés. De ha lesz is, nagyon drága ára lesz ennek. Nem kevesebb, mint ismét egy hű szövetséges elem, azok a régi szomszédok, a­kikkel sok bajunk, házi perpatvarunk volt és van, de a­kik határ­talanul kevesbbé voltak reánk nézve száza­dokon át veszélyesek és ma már még ke­­vésbbé, mint az a szlávság, melyet régibb örökünkön nem is egy tál lencséért, de egy sereg kígyóért becserélünk. Keleti ügyek. A zűrzavar, a vésztjósló jelenségek nőnek napról napra. Senki se hitte, hogy a keleti kérdés bonyodalmát átvágja a török-orosz háború; senki sem biztatta magát olyan re­ménységgel, hogy a berlini kongresszus a tartós béke művét fogja megalapítani, de minden vérmesség nélkül várni lehetett, hogy egyelőre, pár évre legalább, látszólagos béke lesz a Balkán-félsziget feldúlt földén, ha más okból nem , tehát amaz öldöklő láz és pusztulás okából, mely az ottani tarto­mányokra a kimerültség zsibbadását hozza. De nem így történt, s a­mi folytonosan tör­ténik, az mind kívül esik a diplomáczia szá­mításán. Bosznia és Herczegovina megszállása nem várt akadályokba ütközik. A megszál­lás helyett hódító háborút kell folytatni. Vál­jon a többi mohamedán lakosság, melynek a berlini szerződés értelmében Montenegró­hoz és Szerbiához kell vala csatlakozni, nyu­godtan fogja-e elcserélni a szultán uralmát? Úgy látszik, hogy nem. Ismeretes a viszály és feszült helyzet, mely Montenegró és a porta közt van a terület átengedése miatt. A kongresszus határozatát Görögországgal szemközt sem lehetett végrehajtani. A kon­gresszus a porta és Görögország közti meg­állapodásra bízta az új határ meghatározá­sát. Görögország követeléseire azonban a porta fegyveres erővel nyomult Görögország­­ felé. Oroszország most azt mondja : hát ugyan hol és hogyan hajtják végre a berlini szerző­dést ? És ha nem hajtják végre, én sem cse­lekszem. A megszabott idő alatt nem viszem haza seregemet, hanem itt várok a tett­­h­elyen. Nem is mozdul. A gárda­sereg ugyan haza ment Konstantinápoly alól, de ment helyébe új sereg. Oroszország és a porta egyformán gyű­lölik a berlini szerződést. Oroszország ki­játszva látja magát az angol politika által, mely könnyű szerrel megszerezte Cyprust és a kis ázsiai török birodalomra nézve szövet­­­­séget kötött a portával. A portának oly rop­pant veszteségek után még át kell engedni monarchiánk számára két tartományt és kielégíteni a görögök telhetetlenségét. Semmi meglepő nem lehet tehát benne, ha Kon­stantinápolyban koronkint vágyak keletkez­nek Oroszország felé fordulni. Még eddig a berlini szerződésből aránylag legtöbbet a porta teljesített. Átadta az orosz csapatok­nak Sumlát, Várnát, legújabban pedig Ba­­tumot. Nagyon hévteljesen megc­áfolják Péter­ről azt a föltevést, hogy az orosz kormány elhatározta a keleti ruméliai és bulgáriai meg­szálló sereg megkettőztetését, mert a berlini szerződésben megállapított szám az osztrák okkupáczióra való tekintetből elégtelen. De a tény az, hogy az orosz hadsereg ott van Bulgáriában és Ruméliában. Az is tény, hogy Bosznia közelébe sok török katonaság megy. Egy közeli bonyodalom oly szálai ezek, melyek semmi jót sem sejtetnek. Olaszor­szág is, mint valami sötét háttér, ott van ez események mellett, leküzdhetetlen boszan­­kodással, hogy a berlini kongresszuson nem kapott semmit, és telve sóvárgással, hogy kapjon valamit akár Albániából, akár Ausz­tria széléből. A mohamedán lakosságban a háború és a berlini szerződés a végkétségbeesés fa­natizmusát ébresztette föl. A Rhodope-hegy­­ségbeli lázadás a tűzhely megvédésére szo­rítkozik, a rabló bolgárok ellen. A boszniai fölkelés a kétségbeesés harcza, melyet a Bosznián és Herczegovinán kívül lakó mo­hamedánok és szlávok is vértanúi küzdelem­nek tekintenek. Volt szó gyakran az albániai ligá­ról. Az albán törzs­főnökök fogadást tettek, hogy megvédik magukat Montenegró ellen és hogy segítik a bosnyákok harczát. E szö­vetség nem akarja elhinni, hogy Berlinből, Pétervárról, vagy akár Konstantinápolyból is kiadhassák a parancsot a mohamedán elem szétszórására. Az albán liga nagy pro­pagandát csinált, mely kiterjedt a Monte­negróval határos részekre és Novi­ Bazár kerületre, melyet Bosznia után szintén meg kell nekünk szállani. A porta ismét összeüt­közésbe jött Montenegróval, s Nikitza embe­­rerei orosz ágyukkal kezdték ostromolni Podgoricza várát. Ekkor a szultán Mehemed Alit, a jeles török vezért küldte a propaganda vidékére, hogy csináljon rendet. Mehemed Alit és kíséretét le­­konczolták azon a vidéken. A szultán küldöttjének élete sem volt megvédve a fana­tizmus ellen. Mehemed Ali pasa és társainak meggyilkolása. Törökország ismert hadvezére s a berlini kongresszus egyik tagja e hó 7-én a fanatizmus áldozata lett. A megdöbbentő esetről Saviet pasa nagyvezír a porta külföldi követeit következő távirattal értesítette: „Ön tudja, hogy Mehemed Ali pasa azt a megbí­zást kapta, hogy azon területekre menjen, melyek Montenegróval és Szerbiával fognak egyesittetni — pedig oly czélból menjen oda, hogy a kedélye­ket megnyugtassa s a városok lakóit ama válto­zásra előkészítse, mely őket oly elemekkel fogja egyesíteni, kik hozzájok származás és vallás tekin­tetében egyaránt idegenek. Épen most magából ama helyről, hol Mehemed Ali pasa kötelességét teljesítette, a következő fölötte fájdalmas hirt vesz­­szük: Yakova és Ipek lakói összesereglettek és megrohanták a konakot, hol Mehemed Ali kísére­tével együtt lakott; véres összeütközés támadt a pasa testőrsége s a lázadók közt. Miután ez utób­biak a konak egy részét felgyújtották, Mehemed Alinak sikerült egy megerősített őrházba mene­külni. De a lázadók ide is üldözték s erőszakosan betörtek a menedék­helyre, mire a musli­a kísére­tének néhány tisztje agyonüttetett.“ További tudósítások szerint: Mehemed Ali kisérete 20 katonából és egy tisztből állt, kik le­­gyilkoltattak. A házat petróleummal gyújtották föl. A lázadók száma 150 volt. Hír szerint Abdulah pasát, az ipeki mutesarifot és tíz előkelő török hivatalnokot szintén felkonczoltak. Mehemed Ali már előtte való napokban jelen­tette a portának, hogy átadta Gussinyét Montene­grónak, de az ő-Szerbia lecsillapítására kapott mis­sióját sikertelennek kell tekintenie, és Djakovából, a­hol veszélyben forgott élete, útra indul Skuta­­riba. Mehemed Ali aggodalmát fejezte ki, hogy albániai küldetésének aligha lesz sikerre. POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. 37. szám, 1878. xxiv. évfollam.

Next