Politikai Ujdonságok, 1878 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1878-10-09 / 41. szám

41-dik szám. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 12 ft., félévre Csupán a Vasárnapi Újság: Egész évre 8 ft., félévre 4 ft. Csupán a Politikai Újdonságok: Egész évre 6 ft., félévre 6 ft. 3 ft. XXIV. évfolyam. HIRDETÉSEK DÍJA: Egy hatszor hasábozott petit sor, vagy annak helye egyszeri igtatásnál 15 krajczár, többszöri iktatásnál 10 krajczár. Bélyegdij kivön minden igtatás után 30 krajczár Kiadó­hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben: Hausenstein és Vogler. Wallfisgasse Nr. 10. Moose R., Seilerstätte Nr. 2. és Oppelik A. Wollzene Nr. 2 .______ A „Háború-Krónika* * cz. képes heti kü­zlöny 76-ik száma a ,,Politikai Újdonságok“ mai számával küldetik szét azon előfizetőknek, a­kik e vállalatra megrendeléseiket már bekü­ldötték. Heti szemle. A válság feszítő része nem sokáig tar­tott. Mert már szombaton reggel valószínű­nek látszott, hogy egy rövid ideiglenesség fog beállani az országgyűlés összejöveteléig és addig már csak viszik a kormányzás kereszt­jét a jelenlegi minisztérium tagjai, még Széll pénzügyért sem véve ki, a­ki most ugyan végleg kilépett, de a­ki szintén végzi a teendőket további rendelkezésig. A király fogadta Szlávy Józsefet, Bittó Istvánt, Majláth Györgyöt és I. Sennyey Pált, mint a­kiket a lelépő kormányelnök kihall­gatásra ajánlott — parlamentáris szokás szerint. A kormányelnök első­sorban Szlávyt ajánlotta, a­kiről ismeretes, hogy a képvise­letben buzgó támogatója Tiszának. Ez pedig azzal a tanács­sal szolgált az őt kormányelnökséggel kínáló fejedelemnek, hogy hanyatló egészsége miatt nem vállal­hatja el a terhes feladatot. . . ő tehátlan, ennélfogva leghelyesebbnek találná, ha hogy Ő Felsége várni méltóztatnék a képviselet összeültéig, és azalatt a jelen kormány, mint ideiglenes, helyén maradna. De valójában, a jelen helyzet közepette, alig is adhat­ más tanácsot, azon legfőbb oknál fogva is, mert ez idő szerint aligha létez oly államférfi, a­ki a kormányalakítást a siker kilátásával elvállalhatná. Egészséges képviseleti állapotnak nevez­hetjük azt, midőn a működő kormány mö­gött egy oly ellenzék és annak élén egy oly népszerű államférfi áll, a­kinek személye és programmja iránt a nemzet bizalma egyre növekedőben van, olyannyira, hogy mire a működő kormány mint érett gyümölcs lehull a tevékenység élő fájáról, már ez az új állam­férfi kész többséget és e többség kész progran­­mot lát maga előtt. A­mikor világosan tudja ország és király, hogy a lelépők után ki fog és kinek kell okvetlen következni. Ilyenkor a válság egészen természetes, hasonló ahhoz, midőn a kivonult családfő helyett teljesen érett nagykorú férfi veszi át a jószág kezelését, nem pedig oly fejletlen örökös, ki mellé gyámot kell rendelni. A válság jelenleg nem természetes, nem szabványszerű. A kormány bírja az uralkodó bizalmát, a képviselet a másik elhatározó tényező, jelenleg nincs együtt, az még nem nyilatkozott, és így nem tudhatni, vájjon többsége nem fogná-e támogatni e kor­mányt, miután tény, hogy a választások eredménye e mellett bizonyít. Ha a király új kormányt nevez ki az országgyűlés előtt, a kinevezés, illetőleg a megoldás valószínűleg szintén csak ideigle­nes lenne. A körülmény, ha a válság megoldása elodáztatik és az országgyűlés eldöntése elé hozatik, némileg megnyugtató, mert azon föltevést szült, hogy döntő helyeken nem ter­veznek olyas­valamit, a­mi kezdete lenne a rendszer- és közjogi alapváltoztatásnak. Ha ugyanis ilyesmi volna tervben, akkor a korona most ez alkalmat fölhasználná arra, hogy egy képviseleten kívüli, vagyis olyan kormányt nevezne ki, mely nem szá­míthatván a jelen képviselet többségére, föl­oszlatná ez országgyűlést és míg újat hína egybe, előkészítené a talajt oly fordulatra, mely a jelen pillanatban még nagyobb ellen­kezésre találhatna. Azonban a helyzet olyan igen bonyolult, a viszonyok oly súlyosak, hogy ezzel szem­ben egy más föltevés is jogosult, mely már kevésbbé megnyugtató. A jelen válság oka a külügyi politikában rejlik. Lajtán innen és túl egyaránt az a hiszem nyer kifejezést, hogy a­míg a kül­­ügyek vezetésében nem történik személyvál­tozás, addig e politika is marad az eddigi. Lehet, hogy a magyar kormányválság me­gint csak taktika akar lenni, mint már két ízben. És a legfőbb nehézség az, hogy e kül­ügyi politika irányán most, a bevégzett té­nyek után, már szinte lehetlen változtatni. Nem első eset lenne, hogy a kormányon személyek változnak, csupán azért, hogy új emberek folytassák a régi politikát. Épen a válság alatt érkezik a hír a bos­­nyák harc­térről, hogy a hadsereg befejezte feladatát, Bosznia és Herczegovina el van foglalva, a lázadás lefegyverezve. Most már csak azon fordulhat meg minden, hogy vájjon mi történjék e két tartománynyal? És neve­zetesen: megszállás-e vagy foglalás? A megszállás jóval kevesebb pénzkiadás­sal jár, de a történtek után nehezebben érthető annak czélja, mint a foglalásé, bármennyire irtózik is a közvélemény ez utóbbitól. Valósággal úgy áll a dolog, hogy többé-kevésbbé rosz és indokolhatlan mind a két eset. Ha a kormány visszalép a foglalás esz­méjétől, akkor a törökkel kész az egyezmény és a további feladat részünkről sokkal keve­sebb költséget vehet igénybe, mint ha a tar­tományokat végleg elfoglalni akarjuk. De hát akkor mi értelme volt az egész keleti háborúnak ? megengedtük Bulgáriának — egy fiók Oroszországnak — fölállítását, Szer­bia, Montenegró nagyobbodását, Törökor­szág tönkretételét, és miután a délszláv elem ekként fölszabadult és reánk nézve veszé­lyessé vált, mindenesetre silány és arányta­lan ellensúlyként Boszniában akarta bölcs külügyi hivatalunk a délszláv elemnek ketté választását eszközölni. Ha mindez hiba volt, nem még sokszorta nagyobb hiba-e, ha még e silány és aránytalan biztosítékot is kiadjuk kezünkből ? Mire való volt a vér- és pénzpazarlás e megszállással? A porta megtéríthetné — ha képes lenne erre — költségeinket, de föltámaszthatja-e hallottainkat és meggyógyíthatja-e sebesült­jeinket ? És a­mi több, képes lesz-e Boszniá­ban és Herczegovinában a szláv lázadást féken tartani, és megakadályozni, hogy ha mi onnan kivonultunk, e tartományok me­­giit újra ne kezdjék most már kedvezőbb esé­lyek és viszonyok közt a lázadást, és egye­süljenek Szerbiával, Montenegróval és meg­csinálják a nagy délszláv császárságot? És ha elfoglaljuk e két tartományt, akkor az annyi pénzbe kerül, hogy államháztartá­sunk tönkre silányul. Íme, ezek ama nagy kérdések, melyek fölött az országgyűlésnek dönteni kell, bár­kik legyenek aztán azok a merész férfiak, a­kik ez alapjában és tán helyrehozhatlanul elhibázott politika folytatására vállalkoz­zanak. Igazi kövér, „nevelő idő“ ez (mint gaz­dák mondják) a mende­mondákra, melyek nélkül most „nulla dies“. Reggel a válság komoly, este már nem kell ujjongani. Tisza megy, Tisza marad, de sőt még tán­c Széll is, csak Andrássy áll rendületlen az égre csapkodó hullámok kö­zött, ő, ki voltakép mindennek oka — csak őt nem mozgatja épen jelenleg a válság híré­nek még egy kis szelleme sem. Minden valószínűség szerint a válság elhúzódik a parlament összejöveteléig, mely ez esetben nem lesz elhalasztva, mint hirlett, az esetre, ha most új kormány neveződött

Next