Politikai Ujdonságok, 1879 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1879-01-01 / 1. szám
1. SZÁM. 1879. XXV. ÉVFOLYAM. POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. Kaufmann nem kevesebb, mint tizenegy millió rubellel csalták meg az államot; igy pl. 90—100 rubelt fizettetek maguknak oly fuvarosokért, kik nekik csak 6—7 rubelbe kerültek. A bolgár mozgalom Maczedoniában konstantinápolyi hirek szerint csillapulóban van a vereség, melyet a bolgár lázadók nem rég szenvedtek, meglehetősen elbátortalanította őket s eddig már több mint 3000 fölkelő lerakta a fegyvert és kegyelemért folyamodott. Ha Oroszország abbahagyja a bujtogatást, a bolgár lázadás kétségkívül csakhamar teljesen véget ér; erre nézve azonban kevéssé biztatók a diplomácziai körökből Oroszország terveit illetőleg kiszivárgó hírek. Midőn Kelet-Rumélia közös megszállásának terve először szőnyegre került, a szentpétervári kabinet hír szerint beleegyezése fejében „kompenzáczióul“ azt kívánta, engedje meg Európa, hogy a Balkántól északra és délre lakó bolgárok, tehát a kelet-ruméliaiak is közös notable-gyűlésre hivassanak össze s e gyűlés tanácskozzék az egységes Bulgária szervezése fölött. A nagyhatalmak e javaslatot visszautasították, de hogy Dondukoff herczeg következetesen ily irányban működik, ketsegtelen. A szerb skupstina Milán fejedelem udvartartási költségeit fölemelte évi 240,000 frankkal. Bécsben szerb aranypénzeket veretnek, melyek Milan d’ornak neveztetnek. A skupstinában azt indítványozták,hogy Riszticsnek 10,000 arany szavaztassák meg, mint nemzeti ajándék. Merényleti terv Milán fejedelem ellen. A hivatalos belgrádi lap köröző levelet közol dr. Karagyorgyevics Péter trónkövetelő ellen. Karagyorgyevicset a szendrői haditörvényszék azzal vádolja, hogy 1. évi november hóban merényletet készített Milán fejedelem ellen. A terv szerint Milán fejedelmet Nisba utazása alkalmával Szendrőn baltával meggyilkolták volna. A merénylet azért hiúsult meg, mert a fejedelem megváltoztatta útitervét és nem Szendrőn, hanem Dubroviczán utazott keresztül. Midőn a rendőrség a tervet felfedezte, Karagyorgyevics herczeg csónakon Rubinba (Magyarország) menekült és most bácskai birtokain időzik. A köröző levél felkéri a külföldi hatóságokat a herczeg kiszolgáltatására. A török montenegrói határigazítás ügyében írják Raguzából, decz. 27-ről. A porta parancsa folytán a skutarni vali kihirdette a podgoriczai hegyi törzseknek és a spuzai kerület lakóinak, hogy a berlini szerződés értelmében Montenegróhoz fognak csatoltatni. A főnökök daczoi magatartást tanúsítottak, minek következtében a vali a raguzai török konzult, Danis efendit táviratilag Podgoriczába rendelte, de a kerület határán a főnökök küldöttsége azt tanácsolta a konzulnak, forduljon vissza minél gyorsabban, ha nem akar Mehemed Ali sorsára jutni. A küldöttség egyúttal tiltakozott a Montenegróhoz való csatoltatás ellen és kijelentette, hogy a lakosság utolsó csepp vérig fogja védelmezni területét. Az albán liga és Olaszország. Albániából már régebben hallani, hogy ott nagy a rokonszenv Olaszország iránt. Olaszországban pedig van elég jókora nagy párt, mely azt tartja, hogy Albánia megilletné Olaszországot, ha már monarchiánk megkapta Boszniát és Herczegovinát. Most aztán az albán liga elég nyíltan kezdi beszélni, hogy ők legüdvösebbnek tartanák, ha Albániát Olaszország kapná meg, mert a szultán nem tudja őket megvédeni. Szóval egy új kérdés vetődött föl a keleti bonyodalmak kuszáltságából. A diplomácziai körök — mint Berlinből írják — újabban sokat foglalkoznak azon viszonynyal, mely az albán liga és az olasz akcziópárt között kifejlődni kezd. Épen nem hiszik, hogy az albánokat most egyszerre egész véletlenül ragadta meg a vágy, hogy Olaszország karjaiba vessék magukat, sőt nagyon jól ismerik azon módokat, melyekkel az albánok ezen térre sodortattak. Hogy mely pártok istápolják Olaszországban ezen üzelmeket, még nincs kiderítve, de azt hiszik, hogy az agitáczió czélja nem egyedül Albánia, hanem bizonyos kárpótló politika körvonalait sejtik a felmerülő eseményekben. Az olasz lapok meglehetős tartózkodással szólnak a dologról. Csak a kormányhoz közel álló lapok tiltakoznak határozottan. Az „Italie“ például ezt mondja : ,,Az olasz kormány eddigi magatartásával nem adott okot azon feltevésre, hogy hajlandó volna letérni a törvényes útról. Ezentúl is úgy lesz és Olaszország a szerződések intézkedéseihez fog alkalmazkodni.“ A „Fanfulla“ ugyanezen hírre megjegyzi: Az olasz kormány utasította diplomácziai és konzuli ügynökeit, hogy az efféle törekvéseket ne bátorítsák: Románia és a Dobrudsa. A románok komoly akadályokba ütköznek, midőn újon szerzett területüket, a Dobrudsát, organizálni akarják. A bolgár lakosság folyton növekedő gyűlöletet tanúsít irántuk. Tur1sán és más helyen falragaszok voltak kitéve, melyek figyelmeztették a románokat, hogy őket az oroszok és bolgárok csak a jövő tavaszig fogják megtűrni maguk közt. A tatárok anyagilag teljesen tönkre jutottak, s nagy számmal éhen vesznek el; az oroszok megfosztották őket azon kevés vagyonuktól is, amelylyel bírtak. Az egész Dobrudsát bejárják orosz emisszáriusok, kik a lakosságot az oláhok ellen izgatják. A zsidókérdés Romániában, két napi élénk vita után a román szenátus decz. 19-én este elfogadta a válaszfelirati javaslatott. Mindkét kamra felirati javaslatában kiválólag hangsúlyozva volt a zsidókérdés, s a korona biztosíttatott, hogy a képviseletek az alkotmány VII. czikkét, mely nem keresztényeket a polgári jogok élvezetéből kizár, meg akarják szüntetni, hogy a hatalmak előtt bebizonyítsák Románia készségét a berlini egyezmény előtt való meghajolásra. A szenátus javaslatában e hajlandóság szerfölött bizonykodólag volt kifejezve, míg a kamara javaslata e részt inkább átalánosságban s kevésbbé határozottan szólt. A szenátus azonban Voinov tag indítványára saját felirati tervezete ide vonatkozó mondását törölte s a képviselőház nyilatkozatával helyettesítő, hogy mint az indítványozó kifejté, Európa előtt bebizonyítsa, hogy a két kamara e nagy kérdésben teljesen egyetért. A Kaukázusból nyugtalanságok hírei érkeznek. A mohamedánok és oroszok közt több fegyveres összeütközés volt. Daghesztánból az angol kormányhoz küldöttség érkezett, mely Angliát közbenjárásra szólítja fel Oroszország ellen. A daghesztáni mohamedánok a muszkák részéről legnagyobb elnyomásnak vannak kitéve, kivált azok, kik tavaly az abekházokkal egyesültek ezeknek felkelésekor Törökország érdekében. Egész családok hurczoltatnak el Szibériába, mi a melegebb éghajlathoz szokott lakosságnál egyértelmű a halálos ítélettel. Az elhurczolás alatt a volt felkelők több ízben meg akartak menekülni és kísérőikre támadtak, de a muszkák segítséget kapván, a szerencsétleneket legyőzték és többeket közülök lekonczoltak, majd később kerül a sor. A bevezetés nem erősíti meg a szultán souverainitását és az okkupáczió ideiglenes jellegét, melyeket a bécsi kabinetjük 13-án elismert. A formula, melyben megállapodtak, a július 13-iki elveket ismétli, bár határozatlanabb alakban , olyan volt, hogy Karatheodory pasa és Zichy elfogadhatták. De magából a végleges egyezményből e bevezetést ki fogják hagyni. Bosznia megszállása. A két megszállott tartományban az ideiglenes kormányzat szervezve van. A boszniai hivatalos lap értesít erről, midőn W a r 11 emberg herczeg következő rendeletét közli. ,,A boszniai és herczegovinai országos kormány, mely Szerajevóban székel, jan. 1-én megkezdi működését. Az országos kormány a legfőbb közigazgatási hatóság, a belső közigazgatás, a bírósági és a pénzügyi kérdésekben, és a hatáskörébe tartozó ügyekben rendszerint mint az ország legfelsőbb széke dönt!“ E rendelet alá a herczeg neve van írva, mint az „országos kormány főnöke.“ Egyebet nem is tudunk az országos kormányról. Kinek felelős, kitől nyer parancsokat, ez mind ismeretlen, de elég érdekes kérdés alkotmányos viszonyok közt. Majd megtudjuk különben, ha a törvényhozás elé terjesztik az intézkedést, mint a bevégzett tényt. A portával kötendő konvenczióról napról napra járja a híresztelések legellentétesebb zaja. Angol lapok úgy tudják, hogy daczára a Bécsből szétsugárzó biztatásoknak, Karatheodory külügyminiszter és Zichy Jr. eddig csak a bevezetésig jutottak el, a részletes intézkedéseket tartalmazó czikkekre A novi-bazári egyezmény ügyében a N. Fr. Presse írja: Kiderül, hogy a szultán amaz iadeja, mely megbízza Karatheodory pasát, hogy Novi-Bazár pasalik megszállása tárgyában egyezményt kössön Ausztriával, nem volt egyéb, mint engedélyadás arra, hogy a külügyminiszter Zichy gróffal az általa tett javaslatok alapján tárgyalásokba bocsátkozzék. E javaslatokat egy irat tartalmazá, mely sem a szultán szuverainitásának elismeréséről, sem az okkupáczió ideiglenes jelleméről nem ten említést. Megtörtént az első lépés — ennyi az egész. Hogy e közt s az egyezmény igazi létrejötte közt még mi nem történhetik, azt sejteni sem lehet. A „Kölnische Zeitung“ pedig, mely diplomácziai dolgokban jól szokott értesülni, azt a figyelmeztetést teszi, hogy időközben talán a jún. 4-diki török-angol szerződés mintájára török-orosz szerződés fogja meglepni a világot. Andrássy gróf a határnak délkeleti irányban való kitolásával akarja Ausztria befolyását, mint mérvadót a délszlávok közt, tartósan megalapítani. Amit annak idején Oroszországgal, később pedig Oroszország ellen nem akart tenni, azt most a gróf úgyszólván önállóan Oroszország mellett igyekszik elérni. Egészen biztosnak vehető, hogy Andrássy gróf el van szánva a végső esetben inkább Oroszországnak engedni át a Balkán-félsziget egész keletét, mint kardot rántani. Ellenben azt igényli, hogy az egész nyugat Ausztria hatalmi körének engedtessék át. Ezekből úgy látszik, hogy az okkupáczió nehéz kérdései még korán sincsenek megoldva. A boszniai nyomorúság. Novi Bazárból írják a londoni „Daily Telegraph“-nak: A közlekedés az osztrák-magyar hadsereg által elfoglalt területen rosszabb most, mint valaha, következéskép alig lesz lehetséges a jó idő beállta előtt a szükséges erősbítést Novi-Bazárba küldeni. A csapatok egészségi állapota távolról sem kielégítő, és lovakban borzasztó nagy a veszteség. Legnagyobb ínséget szenvednek azonban a menekültek, kik nemrég az osztrák határról visszatértek hazájukba. Az éhség és hideg máris megtizedelte a nőket és gyermekeket, és attól tartani, hogy ha a dolgok jelen állapota még sokáig így tart, 40 százaléka e lakosságnak elvész a jövő tavaszig. A kormány a tőle telhetőt megteszi, hogy segélyt nyújtson, miután azonban vasúti közlekedés nincs, s más eszközzel úgyszólván járhatlanok az utak, e segítség alig jöhet számba és alig használ valamit. Zendülés a katonák között. Dobojból azt jelentik, hogy azon hajók egyikén, melyek a Boszna folyón közlekednek, zendülés ütött ki a legénység között. A hajón Kaiserwehr főhadnagy volt a parancsnok; a hajón levő legénység Maglaj közelében megtagadta a munkát és az engedelmességet. Csak a parancsnok erélyes fellépésének köszönhető, hogy a legénység ismét munkához fogott, s így a hajó tovább mehetett. A hajón, midőn az a Bosznán elindul, 41 főnyi legénység volt. Ezek közül nyolcan megbetegedtek, a többiek pedig nagy részben megszöktek. A hideg Boszniában óriási; a folyón nagy fatörzsek és állathullák úsznak lefelé. Mindenütt nyomort és pusztulást lát a szem. A közkatonák sorsa. Szerajevóból érkezett magánlevél a következő szomorú esetről értesíti a „Bihar“-t: „Tóth Ferencz, zsákai illetőségű katonát az a szerencsétlenség érte, hogy bornyája eltévedt. A kapitány be sem várta, hogy a veszett jószág után nyomozzon, magához idéztette s mint a levél mondja, „kegyetlenül elkinozta.“ Ez a brutális fenyítés napról-napra ismétlődött, mig végre az istenadta katona megunta a kínos zaklatást, s az őrházban agyonlőtte magát. A kapitány neve, ki a szegény fiút halálba kergette, Kerapotiu. Sajátkezűleg verte, kínozta a szerencsétlen közlegényt. A drágaság Szerajevóban legkevésbbé sem enyhül, sőt még növekszik. A hús ára decz. 15 én 30 krról 50 krra ugrott okánként, egy köb .