Politikai Ujdonságok, 1879 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1879-01-01 / 1. szám

1. SZÁM. 1879. XXV. ÉVFOLYAM. POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. Kaufmann nem kevesebb, mint tizenegy mil­lió rubellel csalták meg az államot; igy pl. 90—100 rubelt fizettetek maguknak oly fuvarosokért, kik nekik csak 6—7 rubelbe kerültek. A bolgár mozgalom Maczedoniában konstantinápolyi hirek szerint csillapulóban van­ a vereség, melyet a bolgár lázadók nem rég szen­vedtek, meglehetősen elbátortalanította őket s eddig már több mint 3000 fölkelő lerakta a fegy­vert és kegyelemért folyamodott. Ha Oroszország abbahagyja a bujtogatást, a bolgár lázadás kétség­kívül csakhamar teljesen véget ér; erre nézve azonban kevéssé biztatók a diplomácziai körökből Oroszország terveit illetőleg kiszivárgó hírek. Midőn Kelet-Rumélia közös megszállásának terve először szőnyegre került, a szentpétervári kabinet hír szerint beleegyezése fejében „kompenzáczióul“ azt kívánta, engedje meg Európa, hogy a Bal­kántól északra és délre lakó bolgárok, tehát a kelet-ruméliaiak is közös notable-gyűlésre hivas­sanak össze s e gyűlés tanácskozzék az egysé­ges Bulgária szervezése fölött. A nagyha­talmak e javaslatot visszautasították, de hogy Dondukoff herczeg következetesen ily irányban működik, ketsegtelen. A szerb skupstina Milán fejedelem udvar­tartási költségeit fölemelte évi 240,000 frankkal. Bécsben szerb aranypénzeket veretnek, melyek Milan d’ornak neveztetnek. A skupstinában azt indítványozták,hogy Riszticsnek 10,000 arany szavaztassák meg, mint nemzeti ajándék. Merényleti terv Milán fejedelem ellen. A hivatalos belgrádi lap köröző levelet közol dr. Karagyorgyevics Péter trónkövetelő ellen. Karagyorgyevicset a szendrői haditörvényszék azzal vádolja, hogy 1. évi november hóban m­e­­rényletet készített Milán fejedelem ellen. A terv szerint Milán fejedelmet Nisba uta­zása alkalmával Szendrőn baltával meggyil­kolták volna. A merénylet azért hiúsult meg, mert a fejedelem megváltoztatta útitervét és nem Szendrőn, hanem Dubroviczán utazott keresztül. Midőn a rendőrség a tervet felfedezte, Karagyor­­gyevics herczeg csónakon Rubinba (Magyarország) menekült és most bácskai birtokain időzik. A kö­röző levél felkéri a külföldi hatóságokat a herczeg kiszolgáltatására. A török montenegrói határigazítás ügyében írják Raguzából, decz. 27-ről. A porta parancsa folytán a skutarni vali kihirdette a pod­­goriczai hegyi törzseknek és a spuzai kerület lakóinak, hogy a berlini szerződés értelmében Montenegróhoz fognak csatoltatni. A főnökök da­­czoi magatartást tanúsítottak, minek következté­ben a vali a raguzai török konzult, Danis efendit táviratilag Podgoriczába rendelte, de a kerület ha­tárán a főnökök küldöttsége azt tanácsolta a konzul­nak, forduljon vissza minél gyorsab­ban, ha nem akar Mehemed Ali sorsára jutni. A küldöttség egyúttal tiltakozott a Monte­negróhoz való csatoltatás ellen és kijelentette, hogy a lakosság utolsó csepp vérig fogja védelmezni területét. Az albán liga és Olaszország. Albá­niából már régebben hallani, hogy ott nagy a ro­­konszenv Olaszország iránt. Olaszországban pedig van elég jókora nagy párt, mely azt tartja, hogy Albánia megilletné Olaszországot, ha már monar­chiánk megkapta Boszniát és Herczegovinát. Most aztán az albán liga elég nyíltan kezdi beszélni, hogy ők legüdvösebbnek tartanák, ha Albániát Olaszország kapná meg, mert a szultán nem tudja őket megvédeni. Szóval egy új kérdés vetődött föl a keleti bonyodalmak kuszáltságából. A diplomácziai körök — mint Berlinből írják — újabban sokat foglalkoznak azon viszonynyal, mely az albán liga és az olasz akczió­párt között kifejlődni kezd. Épen nem hiszik, hogy az albá­nokat most egyszerre egész véletlenül ragadta meg a vágy, hogy Olaszország karjaiba vessék magukat, sőt nagyon jól ismerik azon módokat, melyekkel az albánok ezen térre sodortattak. Hogy mely pártok istápolják Olaszországban ezen üzelmeket, még nincs kiderítve, de azt hiszik, hogy az agitáczió czélja nem egyedül Albánia, ha­nem bizonyos kárpótló politika körvonalait sejtik a felmerülő eseményekben. Az olasz lapok meglehetős tartózkodással szólnak a dologról. Csak a kormányhoz közel álló lapok tiltakoznak határozottan. Az „Italie“ pél­dául ezt mondja : ,,Az olasz kormány eddigi ma­gatartásával nem adott okot azon feltevésre, hogy hajlandó volna letérni a törvényes útról. Ezentúl is úgy lesz és Olaszország a szerződések intézke­déseihez fog alkalmazkodni.“ A „Fanfulla“ ugyan­ezen hírre megjegyzi: Az olasz kormány utasí­totta diplomácziai és konzuli ügynökeit, hogy az efféle törekvéseket ne bátorítsák: Románia és a Dobrudsa. A románok komoly akadályokba ütköznek, midőn újon szer­zett területüket, a Dobrudsát, organizálni akarják. A b­o­l­g­á­r lakosság folyton növekedő gyűlöletet tanúsít irántuk. T­u­r1­s­á­n és más helyen falraga­szok voltak kitéve, melyek figyelmeztették a romá­nokat, hogy őket az oroszok és bolgárok csak a jövő tavaszig fogják megtűrni maguk közt. A tatá­rok anyagilag teljesen tönkre jutottak, s nagy számmal éhen vesznek el; az oroszok megfosztot­ták őket azon kevés vagyonuktól is, a­melylyel bírtak. Az egész Dobrudsát bejárják orosz emisszá­­riusok, kik a lakosságot az oláhok ellen izgatják. A zsidó­kérdés Romániában, két napi élénk vita után a román szenátus decz. 19-én este elfogadta a válaszfelirati javaslatott. Mindkét kamra felirati javaslatában kiválólag hangsúlyozva volt a zsidókérdés, s a korona biztosíttatott, hogy a képviseletek az alkotmány VII. czikkét, mely nem keresztényeket a polgári jogok élvezeté­ből kizár, meg akarják szüntetni, hogy a hatalmak előtt bebizonyítsák Románia készségét a berlini egyezmény előtt való meghajolásra. A szenátus javaslatában e hajlandóság szerfölött bizonykodó­­lag volt kifejezve, míg a kamara javaslata e részt inkább átalánosságban s kevésbbé határozottan szólt. A szenátus azonban Voinov tag indítvá­nyára saját felirati tervezete ide vonatkozó mondá­sát törölte s a képviselőház nyilatkozatával he­lyettesítő, hogy mint az indítványozó kifejté, Európa előtt bebizonyítsa, hogy a két kamara e nagy kérdésben teljesen egyetért. A Kaukázusból nyugtalanságok hírei érkeznek. A mohamedánok és oroszok közt több fegyveres összeütközés volt. Daghesztánból az angol kormányhoz küldöttség érkezett, mely Angliát közbenjárásra szólítja fel Oroszország ellen. A da­­ghesztáni mohamedánok a muszkák részéről leg­nagyobb elnyomásnak vannak kitéve, kivált azok, kik tavaly az abekházokkal egyesültek ezeknek fel­kelésekor Törökország érdekében. Egész családok hurczoltatnak el Szibériába, mi a melegebb éghaj­lathoz szokott lakosságnál egyérte­lmű a halálos ítélettel. Az elhurczolás alatt a volt felkelők több ízben meg akartak menekülni és kísérőikre támad­tak, de a muszkák segítséget kapván, a szerencsét­leneket legyőzték és többeket közülök lekonczoltak, majd később kerül a sor. A bevezetés nem erősíti meg a szultán souverainitását és az okkupáczió ideiglenes jellegét, melyeket a bécsi kabinetjük 13-án elismert. A formula, melyben megállapodtak, a július 13-iki elve­ket ismétli, bár határozatlanabb alakban , olyan volt, hogy Karatheodory pasa és Zichy elfogadhatták. De magából a végleges egyez­ményből e bevezetést ki fogják hagyni. Bosznia megszállása. A két megszállott tartományban az ideig­lenes kormányzat szervezve van. A boszniai hivatalos lap értesít erről, midőn W a r 11 e­m­­berg herczeg következő rendeletét közli. ,,A boszniai és herczegovinai országos kor­mány, mely Szerajevóban székel, jan. 1-én meg­kezdi működését. Az országos kormány a legfőbb közigazgatási hatóság, a belső közigazgatás, a bíró­sági és a pénzügyi kérdésekben, és a hatáskörébe tartozó ügyekben rendszerint mint az ország leg­felsőbb széke dönt!“ E rendelet alá a herczeg neve van írva, mint az „országos kormány főnöke.“ Egyebet nem is tudunk az országos kormány­ról. Kinek felelős, kitől nyer parancsokat, ez mind ismeretlen, de elég érdekes kérdés alkotmányos viszonyok közt. Majd megtud­juk különben, ha a törvényhozás elé terjesz­tik az intézkedést, mint a bevégzett tényt. A portával kötendő konvenczióról napról napra járja a híresztelések legellen­tétesebb zaja. Angol lapok úgy tudják, hogy daczára a Bécsből szétsugárzó biztatásoknak, Karatheodory külügyminiszter és Zichy Jr. eddig csak a bevezetésig jutottak el, a rész­letes intézkedéseket tartalmazó czikkekre A novi-bazári egyezmény ügyében a N. Fr. Presse írja: Kiderül, hogy a szultán amaz i­ade­ja, mely megbízza Karatheodory pasát, hogy Novi-Bazár pasalik megszállása tárgyában egyezményt kössön Ausztriával, nem volt egyéb, mint engedélyadás arra, hogy a külügyminiszter Zichy gróffal az általa tett javaslatok alapján tárgyalásokba bocsát­kozzék. E javaslatokat egy irat tartalmazá, mely sem a szultán szuverainitásának elismeréséről, sem az okkupáczió ideiglenes jelleméről nem ten említést. Megtörtént az első lépés — ennyi az egész. Hogy e közt s az egyezmény igazi létrejötte közt még mi nem történhetik, azt sejteni sem lehet. A „Kölnische Zeitung“ pedig, mely diplomá­cziai dolgokban jól szokott értesülni, azt a figyel­meztetést teszi, hogy időközben talán a jún. 4-diki török-angol szerződés mintájára török-orosz szer­ződés fogja meglepni a világot. Andrássy gróf a határnak délkeleti irányban való kitolásával akarja Ausztria befolyását, mint mérvadót a dél­szlávok közt, tartósan megalapítani. A­mit annak idején Oroszországgal, később pedig Oroszország ellen nem akart tenni, azt most a gróf úgyszólván önállóan Oroszország mellett igyekszik elérni. Egészen biztosnak vehető, hogy Andrássy gróf el van szánva a végső esetben inkább Oroszországnak engedni át a Balkán-félsziget egész keletét, mint kardot rántani. Ellenben azt igényli, hogy az egész nyugat Ausztria hatalmi körének engedtessék át. Ezekből úgy látszik, hogy az okkupáczió ne­héz kérdései még korán sincsenek megoldva. A boszniai nyomorúság. Novi­ Bazár­­ból írják a londoni „Daily Telegraph“-nak: A köz­lekedés az osztrák-magyar hadsereg által elfoglalt területen rosszabb most, mint valaha, következés­kép alig lesz lehetséges a jó idő beállta előtt a szükséges erősbítést Novi-Bazárba küldeni. A csa­patok egészségi állapota távolról sem kielégítő, és lovakban borzasztó nagy a veszteség. Legnagyobb ínséget szenvednek azonban a menekültek, kik nemrég az osztrák határról visszatértek hazájukba. Az éhség és hideg már­is megtizedelte a nőket és gyermekeket, és attól tartani, hogy ha a dolgok jelen állapota még sokáig így tart, 40 százaléka e lakosságnak elvész a jövő tavaszig. A kormány a tőle telhetőt megteszi, hogy segélyt nyújtson, miután azonban vasúti közlekedés nincs, s más eszközzel úgy­szólván járhatlanok az utak, e se­gítség alig jöhet számba és alig használ valamit. Zendülés a katonák között. Dobojból azt jelentik, hogy azon hajók egyikén, melyek a Boszna folyón közlekednek, zendülés ütött ki a legénység között. A hajón Kaiserwehr főhad­nagy volt a parancsnok; a hajón levő legénység Maglaj közelében megtagadta a munkát és az engedelmességet. Csak a parancsnok erélyes fellé­pésének köszönhető, hogy a legénység ismét mun­kához fogott, s így a hajó tovább mehetett. A ha­jón, midőn az a Bosznán elindul, 41 főnyi legény­ség volt. Ezek közül nyolc­an megbetegedtek, a többiek pedig nagy részben megszöktek. A hideg Boszniában óriási; a folyón nagy fatörzsek és állathullák úsznak lefelé. Mindenütt nyomort és pusztulást lát a szem. A közkatonák sorsa. Szerajevóból ér­kezett magán­levél a következő szomorú esetről értesíti a „Bihar“-t: „Tóth Ferencz, zsákai illetőségű katonát az a szerencsétlenség érte, hogy bornyája eltévedt. A kapitány be sem várta, hogy a veszett jószág után nyomozzon, magához idéz­tette s mint a levél mondja, „kegyetlenül elki­­nozta.“ Ez a brutális fenyítés napról-napra ismét­lődött, mig végre az istenadta katona megunta a kínos zaklatást, s az őrházban agyonlőtte magát. A kapitány neve, ki a szegény fiút halálba ker­gette, Kerapotiu. Sajátkezűleg verte, kínozta a szerencsétlen közlegényt. A drágaság Szerajevóban legkevésbbé sem enyhül, sőt még növekszik. A hús ára decz. 15 én 30 krról 50 krra ugrott okánként, egy köb­ .

Next