Politikai Ujdonságok, 1883 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1883-05-23 / 21. szám

21-ik szám, Előfizetési föltételek: VASÁRNAPI ÚJSÁG j egész évre 42 frt| Ápk'RIVvTKÁ 1 jeg«sz évre 14 frt és POLITIKAI ÚJDONSÁGOK együtt: 1 félévre ... 6 « 1 a 1 félévre ... 7 « Csupán a POLITIKAI 1 egész évre 6 frt I iirnewir * i 1 egész évre 8 frt UJDONSAGOK • 1 félévre ... 3 « 1 1 félévre 4 « Kiadóhivatal: Budapest, IV., egyetem-utcza 4. Külföldi előfizetésekhez a postailag meghatározott fiteldíj is csatolandó. Szerkesztőségi iroda: Budapest, IV. egyetem-tér, fi.XXIX. folyam, SZEMLE. Jön a horvát küldöttség, azonkép a fiu­mei és összeülnek a magyarral, hogy kiegyez­zenek Fiume fölött, és már előre történnek fogadások, hogy még jobban össze fognak veszni egymással, ha ugyan­az még lehetsé­ges. Tanakodni fognak külön-külön, azután együttesen; a magyar hivatkozni fog má­zsás könyvekből, okmánycsomagokból vett törvényekre, jogokra, melyek napnál világo­sabban bizonyítják, hogy Fiume az övé, isteni, emberi és királyi jog szerint; a horvát mind­ezt meghallgatja, mosolyog rá vagy károm­kodik, már kinek-kinek a hogy vérmérséklete hozza magával, de egyre csak azt fogja haj­tani a sok ékes prókátori beszédre, hogy ha övék volt is, de hát nekik adták, és azt csak nem fogják tagadni, hogy volt joguk nekik adni? Avagy talán nem is az övék volt Fiume? Ak­kor persze kétségbe lehetne vonni az ajándék jogosultságát, mert előállhatna a valódi bir­tokos, és azt mondhatná, hogy ez bizony se nem a tied, horvát, se nem a tied, magyar, hanem az enyim, mert az is volt mindig és neked nem volt jogod azt elajándékozni, ami nem a tied. De hát erről szó sincs. Más bir­tokos, más jogkövetelő nem is jelentkezik. Csak az lehet a kérdés : a magyaré legyen egé­szen, igazán, végleg, vagy a horváté ? Mert hiszen féligmeddig jelenleg mindegyiké. De ezt az állapotot a három fél közül egyik se szereti, és óhajtaná véglegesíteni. A horvátok nem tágítanak, mert ők azt mondhatják, hogy az, a­ki nekik Fiumét oda­adta, nem más volt, mint azon híres vezér, a­kit maguk a magyarok a «nemzet bölcse» névvel ruháztak föl, annak vezérlete alatt és akarata szerint történt meg a kiegyezés, melynek alapján a horvát megye és főis­kola Fiuméban székel. És ugyanakkor lett törvénybe iktatva, hogy ha ez iránt újab­ban akarnának egyezkedni, akkor ez egyez­kedésben a horvátok egyenjogú szavazattal, bírnak. Ez egyszer tény, és ezen fordul meg a dolog. Kié volt Fiume azelőtt, e körülmény e tényen nem változtat. Elzász és Lotharin­­gia is a francziáké volt, és most a németeké. Lombard-Velencze meg monarkhiánké volt, most az olaszoké. Egyik félnek se jut eszébe, hogy regnikoláris deputáczióban kísértse meg visszadisputálni az elvesztett tartományt. De hiszen, a mi viszonyunk még annyival fur­csább is, hogy Horvátország voltakép szintén a mienk volna, vagy kellene lennie, mivelhogy csakugyan az is volt hatszáz esztendőn át. De egyszerre csak jött az 1867-iki esztendő, a­mikor a «kapcsolt» résznek derogált a «kap­csolt» név és viszony, és beállott «társország­nak», olyaténkép, hogy mi fizetünk neki e le­ereszkedésért évenként pár millió forintot, de nem tudjuk, vájjon ez adó-e vagy adomány-e voltaképen ? És a­mi Fiumét illeti, erre vonatkozólag szin­tén furcsábban áll a viszony, mintha például Horvátország egy külön független birodalom volna. De a baj az, hogy sem­em az, se nem iga­zán tőlünk függő, alattunk álló tartomány.Mert ha a mienk volna, úgy mint a­hogy bármely más területrész a világon valamely biroda­lomhoz tartozik,­­ akkor se Horvátország, se mi nem fektetnénk súlyt arra, hogy hát egy bizonyos város közvetlen az anya- vagy a fiók­­országhoz tartozzék-e ? De Horvátország azért ragaszkodik oly makacsul a tengerhez, mert abban az ábrándban él, hogy maholnap ő lesz hatalmasabb, ő kebelezi be Magyarországot. Sőt jelenleg is már elég erősnek érzi magát velünk daczolni, mert nem is annyira minket ismer urának, mint Bécset — a monarkhia közös hatalmát. Horvátország követeli magá­nak Fiumét Magyarországtól, holott ő — igaz­ság szerint — maga is Magyarországhoz tar­toznék; igen ám, de Magyarország nem telje­sen önálló, mert van még egy utolsó fórum, a­honnan parancsolnak valamennyinek : Fiumé­nak, Horvát- és Magyarországnak, és a­hol van egy hatalmas elem, melynek úgy látszik egyik politikai hitágazata, hogy nem jó lenne ezt a magyar államot a másik féllel, a magyar nemzetet a többi nemzettel szemben igen­is megerősíteni; jó lesz, ha egy-egy nemzetiség vagy politikai párt mindig marad készletben arra a czélra, hogy kellő esetben és pillanat­ban jó hasznát lehessen venni... á la «ked­ves báró Jellasich». Egyébiránt a legutóbbi törvény, mely két­ségkívül a legérvényesebb, egész világosan, vitát meg sem engedhetőleg mondja ki, hogy Fiume Magyarországhoz tartozik; csupán egy nebulosus záradéka van,mely azt mondja, hogy kormányzati rendezése majdan a Fiume, Hor­vátország és Magyarország által kiküldendő bizottság dolga lesz. Vagyis : e bizottság volta­kép arról nem is vitázhat, hogy Fiume kié, mert az minden kétséget kizárólag ki van mondva a kiegyezési törvényben; csupán az a nehézség forog fönn, hogy miután tényleg Horvátország is benne van, ott székelvén Zágráb megye hatósága és a gymnázium, mi­ként egyenlíttessék ki hát ez a visszás állapot? Miután a horvátok makacskodnak, ezt bi­zony el kellene és lehetne is egyszerűen a magyar országgyűlésnek egy a király által szentesítendő végzése által intézni. Annak a testületnek, mely az egész magyar birodalomra érvényes törvényeket hoz a király hozzájárul­­tával, épen oly hatalma van módosítani,­elte­rülni, mint megalkotni bármely törvényt. Ha volt hatalma,­­joga 1867-ben ,jelentősen átala­kítani a 48-iki alapot, hát ugyan miért ne lenne hatalma, joga a horvátokra és Fiuméra vonatkozó egy különben is értelmetlen, hibás­ fogalmazást helyreigazítani­! Hiszen ha erre nem volna hatalma, akkor ugyanazon törvény sem volna érvényes, melyre most a horvátok hivatkoznak! Csak akarni kell (persze Bécsben) és meg­lesz minden, rendbe jön minden. De persze, az a nagy kérdés, akarják-e Bécsben ? Az osztrák alkotmány­párt közéleti műkö­dése mindegyre jobban hasonlít a hálóba­­ju­tott vadmadár vergődéséhez, mely szabadulási erősödésével mindinkább mélyebben kuszálja össze maga körül a testére fonódó hurkok szálait. A világ egyetlen birodalmában nem kíván meg a politikai szereplés annyi ravasz­ságot, furfangot, tettetést, mint e monarkhiá­­ban. A németek pedig — a­mi egyéb tekin­tetben dicséretükre válik — ismeretesképen ebből a tulajdonságból nem épen nagy adag­gal bírnak. A gorombasággal nem jár együtt a cselszövés tehetsége. Önzők, kicsinyesek, szűk­­keblűek, szűkmarkúak, hozzá gorombák, de sajnálatraméltón rossz politikusok. Egyik hibá­ból a másikba esnek. Most hogy a hatalomból kicsöppentek, mintha csak újabb bizonyítékait akarnák adni, hogy csakugyan nem lehet rá­juk bízni a szalonnát, nem találnak okosabb taktikai fogást, mint fenyegetőzni azzal, hogy ők bizony, ha így bánnak velük Ausztriában, hát körülbelül német irredentává alakulnak át. Schönerer állása már ismeretes. Most a linzi iskola­egylet gyűlésén S­turm­ képviselő beszédet tartott, melyben azt a nevezetes in­dítványt­ tette, hogy az osztrák-német tartomá­nyok lépjenek szerződésszerű viszonyba Német­országgal, a­mi körülbelül annyi, mint átpár­­tolás Schönerer táborába. A párt maga pedig nemrég egy program­­mot­ dolgozott ki, mely azon nézetből indul ki, hogy a német elem malma (hegemó­niája) az egész Ausztriában többé nem lévén föntartható, azon kell igyekezni, hogy ural­mát legalább azon részekben őrizze meg, a­hol többségben van, az erre való törekvést tehát ezentúl csupán ezen vidékekre kell ösz­­pontosítania. Íme ezzel a vallomásnál körül­belül föladta előbbi öszpontosító, birodalom­­egységi politikáját, és átment a föderálisba

Next