Politikai Ujdonságok, 1883 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1883-11-21 / 47. szám
47-ik szám. Előfizetési föltételek: VASÁRNAPI ÚJSÁG egész évre 12 frt frr/nAvir , fegesz évre 14 frt es POLITIKAI ÚJDONSÁGOK együtt: \felévre ... 6 «1 Ifelévre ... 7 « Csupán a POLITIKAI ÚJDONSÁGOK : egész veefrtje ó felévre ... 3 « 1 ( egész évre 8 frt \ félévre ... 4 «XXIX. folyam. Kiadóhivatal: Budapest, IV., egyetem-utcza 4. | Külföldi előfizetésekhez a postatiag meghatározott viteldíj is csatolandó. | Szerkesztőségi iroda: Budapest, IV. egyetem-tér, 6. SZEMLE. Nincs rendithetlenebb ágazata a magyar politikai hiszekegynek, mint hogy Fiume és a tengermellék Magyarország kiegészítő és elidegeníthetlen része. Tetszik vagy nem tetszik a fiumei olaszoknak, az erre nézve nem határoz. Mert már több mint valószínű, hogy szembe kell néznünk azzal az eshetőséggel is, mely szerint eljön az idő, amikor a fiumei olasz egy követ fut a triesztiekkel. A tudósítások, melyek onnan legmegbízhatóbb magyar hazafias kezektől érkeznek, nem hagynak fönn semmi kétséget arra nézve, hogy ott fordulat áll be minden órán a lakosság külső magaviseletére vonatkozólag is a magyar hazafiság követelményeivel szemben. Mert eddig külsőleg gondosan iparkodtak magukat mint rajongókat föltüntetni a magyarság eszméje iránt, míg egyszerre kitűnik, hogy legalább is nem színig tejföl az a nagy lelkesedés. Ők ugyan most is váltig azt vallják, erősítik, hogy ők rendületlenül ragaszkodnak Magyarországhoz, és az való, hogy a horvátok még ennyit sem mondanak. De a fiumeieknek a nyelvkérdésben legutóbbi viselkedésük, legkevesebbet mondva, a józan észt kényszeríti ez állítások valódiságában kételkedni. Ha jól szemügyre veszszük a dolgot, az ő ragaszkodásuk bőre még szinte vékonyabb, mint a triesztieké. Mert az már épen gyanús, hogy ők nemcsak hogy magyarul nem akarnak tanulni, de ezzel szemben nem vonakodnak a német nyelv tanulásától. A magyar állam ugyanis a nagyrészt saját (állami) költségén föntartott gymnáziumban gondoskodott arról, hogy a fiumei polgár elsajátíthassa a magyar állam hivatalos nyelvét, részt vehessen a magyar közélet minden foglalkozásában s nyitva álljon előtte mindazon tér, mely az állam bármely polgára előtt. Ez az intézkedés nekik már sok, olyannyira, hogy e fölötti fölgerjedésükben elvetik a rendületlen magyar hazafiság álarczát és azon vannak, hogy a magyar nyelvtanítás csakis épen üres látszat, formaság maradjon, de gyakorlati eredménye ne legyen. Az olaszról tudjuk, hogy gyűlöli a németet és elhiszszük, hogy jobban, mint a magyart, de azért a fiumeiek népiskoláikban kötelező tantárgyként taníttatják a német nyelvet, a magyart nem. A kir. kereskedelmi akadémiában a német nyelvnek hetenként van hat, a magyar nyelvnek három órája. Akik ide tanulókat fölvétetnek, azoknak a német nyelvből szigorú vizsgát kell letenniük, míg a magyarból még az olvasást sem veszik komolyan. A zágrábi horvát gymnáziumban sokkal több a fiumei tanuló, mint a magyar államiban. Fiumei egyetemi tanulók számára létesített alapítványok közül csak kettő van olyannak adva, aki Budapesten jár iskolába, a többi Gráczban, Bécsben és Zágrábban élvezi a kedvezményt. A horvátok után indulva, már ők is kezdik kifogásolni, hogy a postautalványokon az olasz szöveg mellett magyar is van nyomtatva. E hírek ellenében a fiumei magyar párt igyekszik magát mindenkép igazolni, és esküdözni a magyar államisághoz való ragaszkodásának rendüthetlenségére. Hiszen az való, hogy ami a politikai kapcsot illeti, azzal szemben a tartozó hűség lazulásának még jeleit sem adták eddig. Talán ezután sem fogják, és soha nem lépnek az osztrák Trieszt nyomaiba. Csak magyarul nem akarnak tanulni, ez ellen határozott ellenszenvüknek eltagadhatlan bizonyítékát adják. Hát ez bizony mégis csak kétes színben tünteti föl azt a nagy éljenző, tüntető magyar hazafiságot, hanem azért ez a dolgon, a mi politikánk sarktételén, hogy Fiuménak ép oly elengedhetlenül sajátunknak kell lenni, mint magának Budapestnek, ha ezért a 28 millió olaszszal kellene is megvívnunk, ezen a hitágazatunkon ez nem változtat semmit. Majd talán lesz még Magyarország hatalmasabb is mint mai napság, mikor a horvátok nem zavarhatják a tenger vizét Fiuméban. Jöhet még idő, amikor a magyar név nem cserél európai prestige-t az olaszszal, akkor aztán a magyar nyelv tanulása egyike lehet a fiumei «elengedhetetlenségeknek». Hogy a delegácziók végbement ülésein a külügyi politikát illetőleg legteljesebb egyetértés mutatkozott a két birodalom képviselete közt, ez oly nevezetes mozam a monarkhia életében, hogy, mivel épen örvendetes is, érdemes róla megemlékezni utólag is. Nagy fontosságú és tanulságos is egyszersmind úgy reánk mint a világra, és átalában az államtudományokkal foglalkozókra nézve. Mert ez az egyetértés valami oly állapotot konstatál, melyet, nem levéli reá még előzmény, szinte lehetlennek tartott az elmélet. Íme egy monarkhia, melyben három egymástól merőben különböző nemzetiség él, melyek anyanemzetei századokon át háborúskodtak egymással, s a faji ellenszenv a legnagyobb mérvben meg van bennük, s e három nemzetiség a monarkhia külügyi politikájára nézve mégis egyetért, s e tekintetben az összhang szinte teljesebb, mint sok egy fajú birodalom közvéleményében ! A bécsi Burgban ezúttal szokatlanul mély lehet a megelégedés ez állapotok fölött- Mert büszkén hivatkozhatnak a monarkhia összetartozandóságának természetes voltára mindazokkal szemben, akik ez összetartozandóság fölött kételyeiket fejezték ki.E tényállásnak most az a körülmény ad nagyobb fontosságot, hogy ezúttal a túlsó fél képviseletében a szláv elemé a döntő többség. Mert hiszen a mi jelenlegi külpolitikánk sarktétele a Németországgal való szövetség, melynek kérdése Oroszország ellen irányul. Hogy ezt az osztrák németség helyben hagyja, az iránt soha semmi kétség nem forgott fönn. Hanem hogy a szlávság is egyetértsen ebben, ez csak épen mostanság derült ki. Hiszen e monarkhia létfeltételét képezi, hogy Oroszországgal szemben a védelemre egyaránt kész legyen minden eleme. Hogy ez az egyetértés nem csupán pillanatnyi-e, az ugyan még épen nem szentírás, a próbát mindenesetre nem a béke elmélete, hanem majd a háború gyakorlata adja meg. Még ugyan föntorog a föltevés, hogy a szláv elem nem-e ügyes taktikából foglalja el ez állást, miután épen most vette át a kormányzás gyeplőjét versenytársától, a némettől, és be kell neki bizonyítania megbízhatóságát. De mindenesetre nyomatékos körülmény, hogy e külügyi —oroszellenes — irány ellen a szláv közvélemény szája — mely most elég szabad — nem nyilatkozik számbavehető határozottsággal. És midőn a Burgban ezen, még soha eddig elő nem fordult, úgyszólván idilli állapot fölött az illetők megelégedetten dörzsölik kezeiket, úgy hiszszük, lehetlen nekik arra nem gondolniuk, hogy ezen eredmény tán mégis csak annak a politikának a gyümölcse, melynek alapgondolata a magyar nemzet és a dinasztia érdekeinek egyeztetése. Igaznak kell lenni, hogy e monarkhia egységének, erejének, nagyhatalmi tekintélyének kulcsa mégis csak az a Magyarország, mely ha érdekeit óva látja, hát akkor itt e bonyodalmas gépezetben aránylag mégis csak legjobban összevág minden kerék. Magyarország megelégedése itt mindent pótol, de ezt az egyet nem pótolja semmi. Csakhogy ennek a megelégedésnek meg kellene lenni nem csupán a külügyi, de azonkép a belpolitikában is. És nevezetesen nem kellene jobban félni a kis Horvát, mint a nagy Oroszországtól. Az emberiség életében is huzamosabbak a silányság, selejtesség, mint a viruló termékenység, a nagy föllendülés korszakai, mintha divatkórság szüleménye volna minden a poli-