Politikai Ujdonságok, 1883 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1883-11-21 / 47. szám

47-ik szám. Előfizetési föltételek: VASÁRNAPI ÚJSÁG egész évre 12 frt­ fr­r/nAvir­­ , fegesz évre 14 frt es POLITIKAI ÚJDONSÁGOK együtt: \felévre ... 6 «1 Ifelévre ... 7 « Csupán a POLITIKAI ÚJDONSÁGOK : egész veefrtj­e ó felévre ... 3 « 1 ( egész évre 8 frt \ félévre ... 4 «XXIX. folyam. Kiadóhivatal: Budapest, IV., egyetem-utcza 4. | Külföldi előfizetésekhez a postatiag meghatározott viteldíj is csatolandó. | Szerkesztőségi iroda: Budapest, IV. egyetem-tér, 6. SZEMLE. Nincs rendithetlenebb ágazata a magyar politikai hiszekegynek, mint hogy Fiume és a tengermellék Magyarország kiegészítő és elidegeníthetlen része. Tetszik vagy nem tet­szik a fiumei olaszoknak, az erre nézve nem határoz. Mert már több mint valószínű, hogy szembe kell néznünk azzal az eshetőséggel is, mely szerint eljön az idő, a­mikor a fiumei olasz egy követ fut a triesztiekkel. A tudósí­tások, melyek onnan legmegbízhatóbb ma­gyar hazafias kezektől érkeznek, nem hagy­nak fönn semmi kétséget arra nézve, hogy ott fordulat áll be minden órán a lakosság külső magaviseletére vonatkozólag is a ma­gyar hazafiság követelményeivel szemben. Mert eddig külsőleg gondosan iparkodtak ma­gukat mint rajongókat föltüntetni a magyar­ság eszméje iránt, míg egyszerre kitűnik, hogy legalább is nem színig tejföl az a nagy lelkesedés. Ők ugyan most is váltig azt vallják, erősí­tik, hogy ők rendületlenül ragaszkodnak Ma­gyarországhoz, és az való, hogy a horvátok még ennyit sem mondanak. De a fiumeieknek a nyelvkérdésben legutóbbi viselkedésük, leg­kevesebbet mondva, a józan észt kényszeríti ez állítások valódiságában kételkedni. Ha jól szemügyre veszszük a dolgot, az ő ragasz­kodásuk bőre még szinte vékonyabb, mint a triesztieké. Mert az már épen gyanús, hogy ők nemcsak hogy magyarul nem akarnak tanulni, de ezzel szemben nem vonakodnak a német nyelv tanulásától. A magyar állam ugyanis a nagyrészt saját (állami) költségén föntartott gymnáziumban gondoskodott arról, hogy a fiumei polgár elsajátíthassa a magyar állam hivatalos nyel­vét, részt vehessen a magyar közélet minden foglalkozásában s nyitva álljon előtte mind­azon tér, mely az állam bármely polgára előtt. Ez az intézkedés nekik már sok, olyannyira, hogy e fölötti fölgerjedésükben elvetik a ren­dületlen magyar hazafiság álarczát és azon vannak, hogy a magyar nyelvtanítás csakis épen üres látszat, formaság maradjon, de gya­korlati eredménye ne legyen. Az olaszról tudjuk, hogy gyűlöli a németet és elhiszszük, hogy jobban, mint a magyart, de azért a fiumeiek népiskoláikban kötelező tantárgyként taníttatják a német nyelvet, a magyart nem. A kir. kereskedelmi akadémiában a német nyelvnek hetenként van hat, a magyar nyelv­nek hár­om órája. A­kik ide tanulókat fölvé­tetnek, azoknak a német nyelvből szigorú vizsgát kell letenniük, míg a magyarból még az olvasást sem veszik komolyan. A zágrábi horvát gymnáziumban sokkal több a fiumei tanuló, mint a magyar államiban. Fiumei egyetemi tanulók számára létesített alapítvá­nyok közül csak kettő van olyannak adva, a­ki Budapesten jár iskolába, a többi Gráczban, Bécsben és­­ Zágrábban élvezi a kedvez­ményt. A horvátok után indulva, már ők is kezdik kifogásolni, hogy a postautalványokon az olasz szöveg mellett magyar is van nyom­tatva. E hírek ellenében a fiumei magyar párt igyekszik magát mindenkép igazolni, és eskü­­dözni a magyar államisághoz való ragaszko­dásának rendüthetlenségére. Hiszen az való, hogy a­mi a politikai kapcsot illeti, azzal szemben a tartozó hűség lazulásának még je­leit sem adták eddig. Talán ezután sem fog­ják, és soha nem lépnek az osztrák Trieszt nyomaiba. Csak magyarul nem akarnak ta­nulni, ez ellen határozott ellenszenvüknek eltagadhatlan bizonyítékát adják. Hát ez bi­zony mégis csak kétes színben tünteti föl azt a nagy éljenző, tüntető magyar hazafiságot,­­ hanem azért ez a dolgon, a mi politikánk sarktételén, hogy Fiuménak ép oly elenged­­hetlenül sajátunknak kell lenni, mint magá­nak Budapestnek, ha ezért a 28 millió olasz­­szal kellene is megvívnunk, ezen a hitágaza­tunkon ez nem változtat semmit. Majd talán lesz még Magyarország hatalmasabb is mint mai napság, mikor a horvátok nem zavarhat­ják a tenger vizét Fiuméban. Jöhet még idő, a­mikor a magyar név nem cserél európai prestige-t az olaszszal, akkor aztán a magyar nyelv tanulása egyike lehet a fiumei «elen­­gedhetetlenségeknek». Hogy a delegácziók végbement ülésein a kül­ügyi politikát illetőleg legteljesebb egyetértés mutatkozott a két birodalom képviselete közt, ez oly nevezetes mozam a monarkhia életében, hogy, mivel épen örvendetes is, érdemes róla megemlékezni utólag is. Nagy fontosságú és tanulságos is egyszersmind úgy reánk mint a világra, és átalában az államtudományokkal foglalkozókra nézve. Mert ez az egyetértés valami oly állapotot konstatál, melyet, nem levéli reá még előzmény, szinte lehetlennek tartott az elmélet. Íme egy monarkhia, mely­ben három egymástól merőben különböző nemzetiség él, melyek anyanemzetei százado­kon át háborúskodtak egymással, s a faji ellenszenv a legnagyobb mérvben meg van bennük,­­ s e három nemzetiség a monar­khia külügyi politikájára nézve mégis egyetért, s e tekintetben az összhang szinte teljesebb, mint sok egy fajú birodalom közvéleményé­ben ! A bécsi Burgban ezúttal szokatlanul mély lehet a megelégedés ez állapotok fölött- Mert büszkén hivatkozhatnak a monarkhia összetartozandóságának természetes voltára mindazokkal szemben, a­kik ez összetarto­­zandóság fölött kételyeiket fejezték ki.E tény­állásnak most az a körülmény ad nagyobb fontosságot, hogy ezúttal a túlsó fél képvise­letében a szláv elemé a döntő többség. Mert hiszen a mi jelenlegi külpolitikánk sarktétele a Németországgal való szövetség, melynek kérdése Oroszország ellen irányul. Hogy ezt az osztrák németség helyben hagyja, az iránt soha semmi kétség nem forgott fönn. Hanem hogy a szlávság is egyetértsen ebben, ez csak épen mostanság derült ki. Hiszen e monar­khia létfeltételét képezi, hogy Oros­zországgal szemben a védelemre egyaránt kész legyen minden eleme. Hogy ez az egyetértés nem csupán pillanatnyi-e, az ugyan még épen nem szentírás, a próbát mindenesetre nem a béke elmélete, hanem majd a háború gyakorlata adja meg. Még ugyan föntorog a föltevés, hogy a szláv elem nem-e ügyes taktikából fog­lalja el ez állást, miután épen most vette át a kormányzás gyeplőjét versenytársától, a némettől, és be kell neki bizonyítania meg­bízhatóságát. De mindenesetre nyomatékos körülmény, hogy e külügyi —oroszellenes — irány ellen a szláv közvélemény szája — mely most elég szabad — nem nyilatkozik számba­­vehető határozottsággal. És midőn a Burgban ezen, még soha ed­dig elő nem fordult, úgy­szólván idilli állapot fölött az illetők megelégedetten dörzsölik ke­zeiket, úgy hiszszük, lehetlen nekik arra nem gondolniuk, hogy ezen eredmény tán mégis csak annak a politikának a gyümölcse, mely­nek alapgondolata a magyar nemzet és a di­nasztia érdekeinek egyeztetése. Igaznak kell lenni, hogy e monarkhia egységének, erejé­nek, nagyhatalmi tekintélyének kulcsa mégis csak az a Magyarország, mely ha érdekeit óva látja, hát akkor itt e bonyodalmas gépezetben aránylag mégis csak legjobban összevág min­den kerék. Magyarország megelégedése itt mindent pótol, de ezt az egyet nem pótolja semmi. Csakhogy ennek a megelégedésnek meg kellene lenni nem csupán a külügyi, de azonkép a belpolitikában is. És nevezetesen nem kellene jobban félni a kis Horvát­, mint a nagy Oroszországtól. Az emberiség életében is huzamosabbak a silányság, selejt­esség, mint a viruló termé­kenység, a nagy föllendülés korszakai, mintha divatkórság szüleménye volna minden a poli-

Next