Politikai Ujdonságok, 1884 (30. évfolyam, 1-53. szám)
1884-03-26 / 13. szám
170 tej és a szobor között nincs nagyobb ellentét, mint a parlament eszméje és a gót építészeti modor között. Ezt még a bécsiektől is megtanulhattuk volna, akiknek épen most elkészült parlamentházára az angolok irigy szemekkel tekinthetnek. A mi hibánk annál egetverőbb, mert a német jellegű gót styl nemcsak átalán a parlament eszméjével, de másfelől a magyarság jellemével is merőben ellenkező. A gót styl a katholiczizmus melankholiájának, holdvilágos miszticzizmusának, a középkor sötét költészetének felséges megkövülése. Mint ilyen, katholikus templomok, zárdák, kolostorok, hűbéres lovagvárak alakjául kifejezőbbet gondolni lehetetlen. A vidám, derült képű, merész röptű és szájú szabadság zajos szelleme mintegy fogolynak érezheti magát egy ily szomorú, sötét, tekervényes épület rémes regezugaiban. A sajtó is csaknem egyhangúlag ítéli el e tervet, még nem épen későn, mert a ház többsége még segíthetne a dolgon, ha elvenné a tervet és új pályázatot hirdetne. Ezzel nem lenne veszítve sem idő, sem pénz, mert a megfelelőbb renesszansze stylű országház építése kevesebb időbe és annyival olcsóbba is kerülne ... A német birodalmi gyűlés Bismarck jelenlétében és részvétele mellett tárgyalja a szoczialista törvényeket. Mert ez előhaladt állam sem szinig tejföl. A nagy művelődésnek is megvannak a maga veszélyei, hátrányai, amint egyszer a tömeg tanultabb, eszesebb, azonnal követelőbb is lesz. Amerikát sem mentené meg talán még nagy szabadsága sem a szoczializmustól, ha oly népes volna, mint Németország. De hát van ott föld elég, csak ember legyen hozzá, van vad és hal bőven, az a roppant félvilág még jórészt egy ős paradicsom, ahol még könnyű megélni. De Németországban majd egymás hátán már az ember, és így kiválóan kéz- és gyáripar után él. A tömeg pedig iskolázottabb, mint bárhol a világon, a kenyér kevés, tehát készen van a szoczializmus. Ezelőtt hat évvel Berlin anarkhistái már-már túltettek a szentpétervári nihilistákon. A jó öreg Vilmosra kétszer is puskáztak, és másodízben nem épen eredménytelenül. Bizony nem lett volna csoda, ha az öreg visszavonul, de nem tette, mert sokat tart az ő katona nimbusára; tehát nem szállott le az alatta bokrosodni kezdő trónról, hanem megszavaztatta a birodalmi gyűléssel a kivételes törvényt a szoczialista mozgalom elfojtására. E törvények nem fölöttébb szigorúak, és a mellett a német sajtó nem is igen jajgat amiatt, hogy valami kegyetlen szigorral kezelnék. Mindamellett annyit elért vele a kormány, hogy merényletek azóta nem történnek. Ennek oka azonban másutt is kereshető. Bismarck azóta nemzetgazdasági és szocziális politikára adta fejét,és nem siker nélkül, mert innen kezdve a német ipar kezde diadalmasan mérkőzni a francziával, még a csecsebecse és izlésczikkekben is, amiben azelőtt Francziaország versenytárs nélkül állott. A helyzet megváltozott, szinte ellenkezőre fordult, most Francziaországból hallik át hozzánk a közkereset fogyatkozása fölötti panasz, amit azelőtt Németország eregetett magából világgá. Az anyagi jólét tehát emelkedett, s azontúl Bismarck bölcsen belátta, hogy börtön és akasztófa nem lesz elegendő a szoczialisztikus mozgalom fékezésére, de segíteni is kell valamit a munkásokon, tehát föllépett államszocziális terveivel, melyek bármi meszsze maradnak is a munkások által fölállított programmtól, de tagadhatlanul a munkásnyomor némi enyhítésére szolgálnak és így az átalános emberiségi érzület nem vitathatja el tőlük a jótékonyság bélyegét. E szerint Bismarcknak sikerült némileg csillapítani a munkás-forrongást, de azért mégis szükségesnek találja a kivételes törvények érvényének két évre való meghosszabbítását kérni. Érdekes és fontos, hogy a vitában, mely az ellenzék részéről heves kitörésben a kanczellár ellen gazdag volt, ez utóbbi is személyesen részt vett, s beszédei teljesen egészséges voltáról s hatalmas szelleme előbbi rugékonyságának teljes birtokáról tanúskodtak. S e szerint a francziáknak még várniok kell a boszúművelet megindításával, ami tiszta nyereség volna a világra nézve, ha a hosszú fegyveres béke többe nem kerülne egy rövid háborúnál. Az osztrák paraszt csaknem mindenben teljes ellentéte a magyarnak. Vérmérséklete hidegebb, értelme nehézkes, némi rokonság csak mindegyik konzervatív szellemében található, mely szerint tudniillik úgy az osztrák, mint a magyar pár ragaszkodik a régihez és mindketten egyaránt vizenyős tüzelő anyagát képezik a forradalom lángjának. A magyar még fogékony a «szép beszéd» iránt, s egy Kossuth ékesszólása nem vesz kárba előtte. De Mirabeau legyen, még az se képes bevenni az osztrák paraszt konok fejének szebasztopoli koponyafalait. Császár nem álmodhatik magának engedelmesebb alattvalót, mint őt. Szereti a papját, az uraságát már kevésbbé, de a császár — az már olyan szent előtte, hogy egyenesen az isten után következik. Annyiban pedig modern — korszerű — ember, hogy érzülete, gondolkozása erősen demokratikus, ami különben a császársággal sokkal inkább egyez is, mint a királysággal. A magyar oly naiv, hogy büszke tud lenni négyes fogaton járó, minél nagyobb pompát kifejtő urára, a német paraszt képzelődésére ez már egyátalán mit se hat. A czimet, méltóságot, rangot— azt megadja szívesen az nem kelti föl irigységét, de a vagyon, az iránt már igen józan, élénk s gyakorlati érzéssel bír. De aztán a rend és rendszer, a béké s nyugalom érdekei oly szentek előtte, hogy hamarabb képzelhető egy rendetlen szilaj üstökösnek a földdel összeütközése, mint egy német parasztforradalom. E szerint jöhötő jele az időnek, midőn már az osztrák paraszt is politizálni kezd, elégületlenkedni és követelni mer, mégpedig olyan dolgokat, melyek nemcsak az uraknak és papoknak, de a császárnak sem igen tetszhetnek, nevezetesen mindjárt az első pont azt az igen bölcs kívánságot fejezi ki, hogy békében ne legyen annyi katona, és megmondja elég okosan azt is, hogyan lehetne ezt elérni: csináljon a császár európai államszövetséget. Ezt ők olyan ártatlan képpel, röviden, kereken mondják ki, mintha nem is sejtenék, milyen mogorván hozza erre össze szemöldjeit— Albrecht főherczeg, különben talán ki se mondanák. Azután bizonyos törvényekre hozassák be a népszavazás, a parasztokat csak a parasztok képviseljék a birodalmi és tartományi tanácsban. — A földadó törültessék el, s helyette átalános progresszív jövedelmi adó hozassék be. A hol tagosítás szükséges, a parasztok megválthassák az urasági birtok ama részét, melyre megélhetésük végett szükségük van. — A fölösleges papi vagyon az iskolák és szegények számára fordittassék. — Védváraokat kérnek a honi gazdasági és iparczikkekre; — a végrehajtás alól bizonyos legkisebbre a paraszt-birtoknak vétessék ki stb. A mint e vegyülékből látszik, az osztrák paraszt reakczionárius és radikál forradalmára szerint, a mint az ő anyagi érdeke kívánja. Az egész programmot kérvény alakjában egy tartományi parasztgyülés (Bauerntag) szerkesztette, melynek tagjai teljes joggal gondolhatták magukban, egyik adomabeli kortársuk hires mondatára emlékezve, mikor a kérvényt aláírták: ostobák vagyunk, meglehet, de furfangosak is vagyunk ám. POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. 13. szám, 1884. XXX. évfolyam. A szudáni háború és Anglia. A szudáni győzelmek hatása Angliában nagyon kedvezőtlen a kormányra. Mit akar Anglia Szudán- ban ? Ezt kérdezi mindenki. Ezzel azonban maga a kormány sincs tisztában. A kormány elküldött Szudánba, különböző irányba jeles férfiakat, mint Anglia megbízottjait. Gordon tábornok elment Khartumba, ahol kihirdette, hogy Angliának nem kell Szudán, nem akar egyebet, csak hogy a Szudánban levő egyiptomi őrségek szabadon elvonulhassanak az országból, meg hogy a máhdi ne bántsa Egyiptomot. Gordon mindjárt el is ismerte a máhdit szultánnak. Hewett tengernagy, Graham tábornok Szudán keleti részébe mentek, s ott ezrével lövöldözik halomra a dárdás arabokat, akik a máhdi seregéhez tartoznak, s akik szintén nem akarnak egyebet, minthogy Szudán ne legyen az idegeneké, akik közé ők az egyiptomiakat is sorozzák. Ozmán Digna a máhdi vezére. Annak fejére Hewett admirál jutalmat tűzött, mint valami gonosztevőre. Ki érti azt a politikát, hogy amíg Szudán egyik részén alkudoznak a maáhdival és még a rabszolgakereskedés megengedésével is kecsegtetik, addig Szudán másik részén a máhdi serege ellen háborút viselnek. Lord Derby gyarmatügyi miniszter azt mondta közelebb: «Jobb lett volna, ha egyátalában nem megyünk be Egyiptomba. De ha már egyszer ott vagyunk, kötelességünk, hogy egészséges alapot teremtsünk az ország és intézményei számára. Csak nem rég még azt hittük, hogy ezt rövid idő alatt végre fogjuk hajthatni, ez azonban immár lehetetlenné vált; az események hatalmasabbak az embereknél. Hatalmasabbak az angol kormány előrelátásánál. Akármilyen győzelmeket vívjanak is ki az angolok Szudánban, a vég csak az lesz, hogy ott hagyják a vérrel áztatott tartományt. A kormány egyébiránt semmi határozott nyilatkozatot nem tud tenni. Gladstone épen beteg. A tények pedig nyakára nőttek a kormánynak. Egy bizalmatlansági nyilatkozatot, melyet Labouchére terjesztett elő az alsóházban, alig-alig tudta a kormánypárt elhárítani magától, s csak egy pár szótöbbséggel vetették el a kerületekben, ahol választásokra kerül a sor, a kormánypárt megbukik. Már beszéltek is a minisztérium lemondásáról, meg a parlament feloszlatásáról. Magában a minisztériumban is ellentétek uralkodnak az egyiptomi politikában. Nem csoda, hogy a kormány nem tesz őszinte nyilatkozatot. Ozmán Digna serege a márczius 13-iki öldöklő csata után szerteszét ment. Az angolok azonban semmi bizonyost nem tudnak, s a kémeit ellentmondó híreket tudatnak. Egyik szerint serege összegyűjtésével és kiegészítésével foglalkozik, hogy ismét megtámadja az angolokat. A másik szerint összes hívei elhagyták. Valószínű, hogy nem igen lesz egyhamar támadó helyzetben. Mindazonáltal Szuakimtól kelet felé még mindig veszély van. Szinkát, hol Tevfik bej oly hősiesen esett el kis csapatjával, nincs messze Szuakimtól, az angolok mégsem tartották tanácsosnak a márczius 13-iki csata után oda indulni s fölmenteni a várost az ellenség kezei alól. Berber felé is lázadók táboroznak. Pedig az angolok egyik főczélja, szabaddá tenni az utat Berber felé, mikor aztán Khartum sorsán is könynyítettek. Egy kémhez, ki Szuakimba híreket hozott Hewett