Politikai Ujdonságok, 1885 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1885-01-14 / 2. szám
2-ik szám. Előfizetési föltételek: VASÁRNAPI ÚJSÁG jegész évre 12 frt 1 vrr Árk'ROivnéA v»l / e£ész évre 14 frt 1 Csupán a POLITIKAI J egész évre 6 frt 1 VIT * Avur á i /egész évre 8 frt és POLITIKAI ÚJDONSÁGOK együtt: /félévre ... 6 « /d V 1LAUKKÜ1NIKA‘'al / félévre ... 7 « | ÚJDONSÁGOK:/félévre ...3 . (* VILAGKRONIKA-val félévre ... 4 .XXXI folyam. Kiadóhivatal: Budapest, IV., egyetem-utcza 4. Külföldi előfizetésekhez a postailag meghatározott viteldíj is csatolandó. Szerkesztőségi iroda Budapest, IV., egyetem-tér 6. SZEMLE. Buda rám aranyuezi szép napokat élvez. Közel négyszáz éve, hogy nem látott ahhoz hasonló jeleneteket, aminők most benne lejátszódnak. Még csak az is századokra szóló ritkaság volt, hogy egy király megfordult falai között egy-két órára, vagy meg is halt, mint odább siető utas valami vendéglőben. Most azonban benne lakik az ország királya, mint otthonában, s vendégül látja a magyar nemzet előkelőségeit. Itt időzött a trónörökös nejével, s jelen volt még egy-két tagja is a királyi családnak. Igaz, hogy a lakás nem állandó, csak átmeneti és nem is hosszas, de mégis csak lakás az, mert pár hónapra terjed, s a király rendes foglalkozásait végzi; kihallgat, intézkedik, tanácsot ül, követeket, vendégeket, tisztelgőket fogad, mulat, vadászni jár, intézeteket látogat, vizsgál, szemlét tart katonái fölött, udvari tánczvigalmakat, ebédeket ad, stb. — Szóval, erre a piszkos budai várra, mint Széchenyi nevező, magyar királyi udvar terjeszti fényét, s innen igazítja el az ország dolgát. Szép, nagy sor ez kétségkívül és oly hosszú idő után méltó álmélkodást keltő. Pedig ez még csak kezdet, és fél dolog. Vagy abba marad, vagy folytatása lesz és kikerekedik. Az a vár csakugyan piszkos, zugszagú, kriptaszerű ; a palota kicsiny, szűk, fény nélküli és alaktalan. A király magyar, de udvara még nem az. Nos, ha a fődolog, a magyar király, már megvan, reméljük, hogy accessorium sequitur principale, megjönnek utána a mellékesek is, az udvar, a fényes királyi vár és palota, stb. Hát nem lesz hájsz! Már tudniillik a főrendi házban, a nagy reformjavaslat tárgyalásánál, mert a haragvó Akhillesz— legújabb hír szerint — mégis meggondolta volna magát, és elhatározta volna, hogy kegyelmez a kormánynak és a főrendiház új elnökének, és nem ütközik meg velük. Hiszen a dolog mindig is nem ugyan épen lehetlennek, de valószínűtlennek látszott. A volt külügyér ugyanis igen erős adagban bírt mindig nimbusza és méltósága helyes mérlegelésének képességével. Inkább eshetnék azon hibába, hogy valamivel fölebb, mint hogy lejebb taksálná magát. Nagyon jól tudta, érezte mindig, mi illik hozzá, mi nem. Ha egyszer előbbre nem mehet, magasabbra nem szállhat, akkor ő bizonynyal meg fog állapodni, és a maga jó szántából alábbra nem fog szállani. Föltenni róla, hogy a magyar kormányelnökségre vágyik, valóságos sérelem reá nézve. És ha ez nem szándéka, minek ereszkednék ő le odáig, hogy a miniszterelnöknek vessen gáncsot, ő, ki az Európa sorsát intéző quartett egyik személye volt Bismarck,Gorcsakov,Disraelivel? Ő most pihen, mert nagy dolgok most nem történnek, majd ha ember kell a gátra, akkor ő ismét megjelen a külügyéri polcon. Addig ő csak mint az urnák szelleme kiván lebegni a monarkhia sorsa fölött, s csak mint benevolus spectator — jó akaratú szemlélő — osztogat tanácsokat az udvarnak, közös és nem közös kormányoknak. Ez a viselkedés az egyedüli, mely ez időközben hozzá illik. Ha nem ezt cselekedné, ha ő mint ellenzék vezére lépne föl, ezzel azt manifesztálná, hogy az ő tanácsa többé nem döntő, ami ha úgy volna is, inkább hallgatna, hogysem ő maga bizonyítsa ezt be országvilágnak. És ha így van, akkor a főrendi reformvita elveszti válágos természetét. Amiben egyébként nem láthatunk veszedelmet sem a kérdéses ügyre, sem egyátalán az országra nézve. A számadat csalhatatlan, de csak ha alapos. A szám kérlelhetlen, vitathatlan, de az adat lehet hamis. És vajha az lenne az adalék, mely a Királyhágón túl a oláhság hódításairól szól. De fájdalom, a valószínűség ellene szól annak amit inkább hinni szeretnénk. Mert aki Erdélyben jár, személyes tapasztalataiból is azt a meggyőződést merítheti mindenütt, hogy az oláhság eszi a magyart, fogyasztja ugyanannyival, amennnyivel a maga erejét gyarapítja. Saját szemeivel látja, füleivel hallja a mélyen leverő eredményt, hogy magyar emberek eloláhosodnak, és ki tudja, vájjon még nem állunk e rosszabbul, mint a számadatok mutatják? Ezek szerint az utóbbi tíz év alatt csak Kolozs megyébn hatezer magyar változott oláhvá! A többiekben kétezer... Ez a folyamat, ha valami akadálya nem támad, hatványozottan fog növekedni, mint a tőke a kamatok kamatjaival. Mert a körülmény, mely e szomorú eredményre vezet, tudniillik, hogy az oláhság kétszer annyi mint a magyarság, egyre nagyobb arányokat ölt és utóbb a lezuhanó hósivatag súlyával temetheti el a magyarságot És ez épen az alkotmányosság, az önállás korszakában történik! Kétségtelen tehát, hogy a szabadelvűség az ok, mely e reánk nézve öldöklő hatású eredményt idézi elő. Igen természetes, hogy a szabadság a többség akaratát juttatja érvényre. Erdélyben csupán a székelyföldön van a magyarság többségben. Itt az nem is fogy, sőt hódít. Dicséretet érdemel ezért a székely, de kérdés, váljon erélyűnek, nagyobb hazafiságának tudható-e be ezen siker és nem csupán azon kedvező körülménynek, hogy itt a magyarság egy tömegben lakik, és mint négyszögbe sorakozott katonaság áll ellent, mert nagyobb erőt képes kifejteni az ostrom ellenében ? A szabadság csak azon esetben enged uralmat a kisebbségnek, ha e kisebbség értelmiségének és hazafias erélyének nagyobb mértékével képes ellensúlyozni a számbeli többséget. A magyarság az erdélyi részekben értelmiségben, vagyonosságban magasan fölötte áll az oláhságnak. De, úgy látszik, e fölénye mégsem bírja fölbillenteni az oláhság kétszeres , majd háromszoros számbeli többségének serpenyőjét. Mert a szabadság mintegy bujtogatójává válik az oláhság nagyobb tömegének. Azt javallják némelyek, hogy a magyar társadalomnak kellene mint fegyelmezett hadseregnek szövetkeznie az idegen elemmel szemközt. De ugyanezt cselekszi az oláhság is, mert a szabadelvűség egyenlő fegyverekkel látja el, és mivel ők többen vannak, övéké a győzelem. Látjuk Khinában, mit tesz a fegyverek egyenlősége. Mióta a khinaiak is hátultöltő, ismétlő fegyverekkel, Krupp-ágyukkal dolgoznak, a diadal nem oly könnyű többé, mint Montauban, Palikao idejében, mikor egy maroknyi franczia csapat elfoglalhatta a khinaiak fővárosát. Mi gátolta eddig az erdélyi magyar hazafiságot abban, hogy társadalmi cselekvésre szövetkezzék saját nemzetisége védelmére? A sajtó részéről a biztatások soha sem hiányzottak. Föltehető-e, és illetőleg vannak-e rá jelek, hogy a kolozsi, beszterczei magyarság kevésbbé volna hazafias, mint a haza legtúlsó szélén lakó székelység? Bizonynyal nem akarata, de ereje hiányzott a sokkal nagyobb ellenféllel szemben. Bizonynyal az állam szervezetében van a hiba, ezt kellene megkorrigálni. Erdély most is csak név szerint tartozik Magyarországhoz. Kétharmada tényleg nem magyar. Ha így megy tovább, ki lehet számítani az időt melyben névleg sem lesz többé magyar... Fölmerül a hír, hogy Olaszország Tripoliszt készül elfoglalni. A szándék oly természetes, hogy ha nem úgy szivárgott volna ki a titok a kabinetek ajtain, még akkor is kitalálhatná a közvélemény magától. Európa minden hatalma, még a másodrendűek is, Németalföld, Dánia, Portugál, bíznak a távoli világrészeken kisebbnagyobb gyarmatokkal. Olaszország, mióta egyesülési folyama bevégződött és immár meg is szilárdult, nagyhatalom rangjára emelkedett, s hozzá illő tengeri és szárazi hadsereggel rendelkezik. Népessége szapora és a kalmárkodásban egyike a legügyesebbeknek, a gyarmatok