Posta-Közlöny, 1877. január-december (11. évfolyam, 1-50. szám)
1877-07-15 / 29. szám
Budapest, 1877. július 15. 29. szám. Tizenegyedik évfolyam. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztői iroda kiadó-hivatal Gránátos utcza 1. sz. és II. emelet, 11-dik ajtó. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez intézendők. POSTA-KÖZLÖNY ELSŐ MAGYAR POSTAI SZAKLAP, a magyar-, horvát- és szlavonországi postamesterek egyesületének és a magyar postahivatalbeliek segély- és gyámegyletének orgánuma. Felelős szerkesztő: JOANOVICH GYÖRGY. Előfizetési ár: Egész évre 7 frt . Fél évre 3 , 50 Negyed évre 1 ,, 80 Egy szám 15 Jer. Kéziratok nem küldetnek vissza. A megbízások, megrendelések Tiller Mór és testvére czime alat küldendők. Társszerkesztő: PAULAY J. ZS. Mátrahegyvidék, 1877. julius 4. Elvetettük hát ismét a magot, hogy kikel-e és megtermi-e a várt gyümölcsöt, azt ép oly kevéssé lehet megjósolni, mint midőn a gazda elveti a magot a földbe, ezen rejtélyes anyagba, mely a vele működő természeti erőkkel szinte igen sokszor cserbe hagyja a gazda minden fáradságát, — de a természet örök rendje még sem mutatja fel a cserbe hagyó évek oly végzetes egymásutánját, mint helyzetünk nyomorúságának folytonossága. Hja! — a mi sorsunkat emberek intézik, kik a természetnek csak mostoha irányát szeretik követni, akik nem elég jók ahhoz, hogy a természetnek szép példája szerint a háladatosság és jutalmazás erényeiben magukat gyakorolnák. „Munka után édes a nyugalom“— mondja a közmondás, és ez nagyon igaz, de tökéletes egész, úgy lesz e mondat, ha hozzá teszszük: „és a jutalom“ — mert „a munkás méltó az ő bérére“ és ha megkapja édes az neki, de ha nem kapja meg, vagy csak igen silány mértékben, akkor keserűsége igen sokkal nagyobb, hogysem nyugalmában sérelmét feledhetné. Ilyen keserű a mi kedélyünk, a midőn folytonos izzasztó munkánk bére oly silány, hogy a tekintetben — száz féle hivatalbeliek mellett — a versenytéren egyedül állunk, szomorú versenytér ! Beadott kérvényünkben nem kértük ezúttal aprólékos bajaink orvoslását, csupán a legfőbb két pontra szorítkoztunk, mely mellett nem lehetünk kerülő uton, csupán valamely csekély baj orvoslásával kialamizsnázva (mint tavaly a fiókdíjakkal.) Hogy mi e két pont, azt mindnyájan tudjuk, mindnyájan érezzük: átalános fizetésemelés és lakbér! (a kiadók rendszeresítése magától fog jőni, végre is az ő sorsuk a mienkkel egy, a mi emelkedésünk egyszermind az övék.) A mondott két főpont teljesítése, vagy nem teljesítése képezi jelenben a postamesteri kar legfőbb létérdekét, e körül forog hitünk és reményünk még mindig sütő, melegítő napja ! Hanem tudva van, hogy aki a naphoz jár ebédre, nagyon sovány táplálékra talál, és csak hamar felszellemül oda a magasba, ahol csakugyan a napnál sütheti meg másvilági szellempecsenyéjét, így ha mi is mindig csak a hite napjánál és a remény csillagánál táplálkozandunk, testi igényeink kielégítetlen maradnak , mi is a Merkur más világi postaigazgatóságába fogunk átpályázni. Ha tehát az e világi postaigazgatóságnak szüksége van reánk, szíveskedjék minket, világi igények szerint táplálni, mert aztán majd egyszer csak a pályázatok is elmaradnak, és a szép jövedelmű postaintézet üzletének menete megszűnik, hitele semmivé lesz és a boltot is majd be kell zárni, és aztán tessék a levelet a piaczon venni. A mi helyzetünk nagyon hasonlít egy állam érdekekben vitorlázó rozzant hajóéhoz, melyet sokáig csak a hajósok maguk tataroztak önerejükből, míg végre kijelentették, hogy a hajót egészen át kell ujjítani, fel kell szerelni, mire már ők többé nem képesek. Mi is kifogyunk egyszer önerőnkből, melyel eddig hajótöréseinket kiállottuk, s ha ezentúl is hajótörést szenvednek jogos kívánalmaink, Isten kezében leend sorsunk s életünk ! Oh urak, kik sorsunk kerekét hajtjátok, az Isten szerelmére kérünk, fordítsátok már annak azon részét is felszínre, mely meghozza nekünk fájó és veszélyes sebeinkre a jótékony hatású gyógyírt! mely újra megadja nekünk a testi, lelki erőt és kedvet nehéz pályánk folytatásához a haza, a ti és a mi saját magunk hasznára, előnyére, üdvösségére ! !Postakürt. A postaügy reformja. Tagadhatatlan tény, hogy a postakezelés megbízhatóság és pontosságra nézve nem hagy kívánni valót hátra, és ha mindamellett a postaintézmény összeségében hátramaradottság észlelhető, az ok kizárólagosan az, hogy az alhatóságok teljesen a központi igazgatóságtól, ezek pedig igenis túlságosan függnek a minisztérium akaratától. Nyílt titok, hogy ez utóbbi javára sem valami különös meleg érdeklődés, sem pedig bő szakismeret a posta és távirdaügyhez, nem tudható be. Mindennek daczára törekvése oda irányul, hogy tekintélye semmi áron csorbulást ne szenvedjen, és befolyását a posta és távirdai intézményre minden körülmények közt korlátlanul fenntartsa. Ezen, a központi igazgatóság kezét megkötő viszonyból, néha hátrányos következmények támadnak. Mit használ ezen két oly fontos és még igen életre képes intézet első vezetőinek jó akarata és buzgósága, kiknek az idő kívánalmaival mindig lépést kellene tartaniok, ha jó ajánlataik döntő körökben viszhangra nem találnak. Nem akarjuk állítani, hogy a kereskedelmi miniszer subjectív ellenakarata teszi ezt, hanem viszont ennek alárendeltsége a pénzügyminiszternek, ki a kereskedelmi ág vezetőjére bilincset ver, és őt kényszeríti, tárcájának valamennyi bevételi forrásait megnyitni, sőt a mesterséges fölöslegeket is az állampénztárba áttenni. Azonban a pénzügy- és kereskedelmi miniszereknek meg kellene fontolniuk, hogy más országok postaintézetei utóbbi években a kereskedelmi ügynek különféle fontos berendezései által, — mint takarékpénztári betétek felvétele, váltók behajtása és váltó elfogadások által — sokat használtak, miáltal a kereskedelem magasabb felvirágzására is befolytak, így máris Angolország, Francziaország, Belgium, Holland, és Olaszország bírnak postatakarék és gyűjtőpénztárakkal, továbbá váltó behajtások és óvások a posta által, már Németország, Belgium és Francziaország által be vannak hozva. Németország a postai váltó elfogadása által a kereskedelmi forgalomra nézve roppant haladást ért el, és a postaágnak fontosabb bevételi forrást nyitott. Ausztriában meg vannak elégedve azon tudattal, hogy a levelezési lapok behozatala által eleget tettek, továbbá értékes ajánlatok gyűjtésével, testületek és egyes személyek kérvényeinek elfogadásával, anélkül, hogy a fenebbieket tekintetbe vennék. Azonban a dijak és illetékek reformjával — mely oly szükségesnek mutatkozik, — sem akarnak előrehaladni. A postautalványok dijai a postapénztár hátrányára igen magasak. 50—100 frtnyi öszszegig 10 kt szedetik be, ellenben a magán pénzintézetek utalványaikért legmagasabb díjjal 100 frt után 3 krt vesznek be, daczára hogy abból bélyegadót és pertódijt fizetnek. Az ésszerű gazdászati politikával ellentétben álló kocsipostai tarifa fölött már rég pálcta töretett, és daczára a kereskedelmi világ erélyes agitatiójának, mégis minden a réginél marad. Mi az ausztriai és magyarországi hatóságoknak ajánlanók, hogy figyelmüket az itt megemlített reformokra, valamint egy egyszerűbb kezelési eljárásra fordítsák, melyek a forgalom és kereskedelem felvirágzására fontosak, és melyek által a legfelsőbb postahatóság az általános gazdászati és különösen a kereskedelmi világnál magának méltó elismerést szerezhetne. Azonban a tényleg vezető személyiségek ily szűk hatáskörénél, mindenek előtt a szükség azt parancsolja, hogy ezek a pénzügyminiszer befolyásaitól mentek legyenek, hogy egy önálló a legkiterjedettebb hatalommal felruházott központi posta és távirdai hatóság más államok mintájára szerveztessék, mely legfeljebb a ministerelnöknek volna alárendelve, és csak ily reformok után remélhető az ezeknek megfelelő javulás. Nyilatkozat. A „ P.-K“ czimű szaklap f. é. június hó 10. kelt 24. számában, a magyar,- horvát és szlavóniai postamester egyesület utolsó közgyűlés hiteles jegyzőkönyvét közzé tette. Ugyanabban 49. sz. alatti javaslatom a nyelv tekintetében alak és lényegben megcsonkítatott, és minden okadatolás nélkül hozatott fel, úgyhogy kényszerítve érzem magam ebbeli javaslatomat egész terjedelmében, valamint a discussió folyamát, és annak okadatolását felemlíteni, hogy az általam képviselt javaslat, melynek fontosságát senki sem fogja tagadásba venni, senki által félre ne értessék, és így az arra hivatottak a dologról, valamint nézeteim valódiságáról alapos és párt nélküli ítéletet hozhassanak. Midőn felemlített közgyűlésen javaslatomat felhoztam, azt következőleg okadatoltam . Ámbár a zágrábi postakerületben még újoncz vagyok, mégis egész örömmel törekedem, a magyar nyelvet terjeszteni, és hogy ezt az ottani kollegáim megszeressék, és így a természeti köteléket, mely Horvátország és anyaországunk Magyarország közt fenáll, minél jobban szilárdítsam. Én (az én határozatilag szokásos) beszámoló jelentésemet e közgyűlésről, nem mint eddig történt horvát-német, hanem horvát-ma-