Állami főreáliskola, Pozsony, 1900
I. Zalkai László glosszái. A mohácsi vész előtti írott emlékek nagy hiányát még erősebben érzik a nyelvészeti kutatók, mint a történetbúvárok. Míg például Németország már a XV. századból nagyszámú latin-német szójegyzéket és phraseologiát mutathat fel és a kutató következtetéseit kiterjedt anyag alapján vonhatja le, mi ebből az időből csak két szójegyzéket: a beszterczeit és schläglit, és hét glosszát: a schläglit, németújvárit, budapestit, gyöngyösit, továbbá Nyirkállay Tamás, Zalkai László és Temesváry Pelbárt glosszáit ismerjük, s ezek közül is egy a Nyirkállay Tamásé az utóbbi években elveszett. Nemcsak művelődés és oktatástörténeti szempontból bírnak nagy jelentőséggel az összefüggő szöveget nem nyújtó emlékek — amennyiben pontosan meghatározzák az illető fogalmakat és a tanítás menetét és módját tüntetik fel , hanem nyelvtörténeti, különösen jelentéstani szempontból is, és e tekintetben épen nem állanak az összefüggő szövegek mögött. Míg a magyar nyelvű kódexek értelme sok helyütt homályos lehet, a szójegyzékek az illető kor műveltségéhez képest mindig pontos fogalom-meghatározást igyekeznek adni. E tekintetben a szójegyzékeknél még fontosabb szerepet játszanak a phraseologiák, melyek mondattani tanulságok levonására is alkalmasak. Sajnos magyar phrasisgyűjteményt egyet sem ismerünk s így az a szerep, mely a külföldön a phraseologiáknak jut, nálunk teljesen a glosszákra — a latin szöveg közé ötletszerűleg beírt magyar szavakra vagy mondatokra — hártít át. Zalkai László glosszái közvetlenül a mohácsi vészt megelőző korból származnak, írójuk a híres vagy inkább hírhedt esztergomi érsek, szegény kézműves fia volt s a sárospataki augustinus iskolában tanultában leírta az ottani tananyagot. Bakócz Tamás pártfogása folytán korán a királyi kanczelláriában kapott alkalmazást, ahol feltétlen szolgálatkészsége és tehetsége hamar megkedveltették s biztosították karrierjét. 1620-ban már váczi püspök és királyi kanczellár lett, nemsokára egri érsekké, majd Szakmáry György halálával 1524-ben esztergomi érsekké nevezte ki a király, a pápa ellenkezése daczára, mert Zalkai még ekkor áldozópappá sem szenteltette föl magát. Az ily magasra emelkedett „paraszt“, mint őt az országgyűléseken nevezték, a legnagyobb szívóssággal ragaszkodott hatalmához és azok kezében, kik fölemelték és akiktől a jövőben is várhatott valamit, semmitől sem visszariadó, lelkiismeret nélküli eszköz lett. A hatvani és rákosi országgyűléseken ezért talán épp volt kitéve Werbőczy pártja leghevesebb támadásainak. Helyzetét oly erősnek ismerte, hogy vizsgálatot kért maga ellen, hanem a király csakhamar kijelentette a Reáliák, értesítői .