Állami főreáliskola, Pozsony, 1913

Kolbai Arnold Károly. 1858-1914. A szerencsésen vége felé hajló tanév váratlanul roppant veszteséggel sújtotta intézetünket. Egyik régi kiváló oszlopa, büszkesége: Kolbai A. Károly, június 17-én hirtelenül porba omlott. Ez az elsőrendű képzettségű, a kötelességteljesítésben igazán minta­szerű tanár nem volt közönséges ember. Határozott, kiváló egyéniség volt, melyet nemes lélek, fenkölt gondolkodás, nemes önérzet, munkás hazafiság és valódi gavallérság alapozott meg. A szepesiek hagyományos magyar hazaszeretete őbenne kiváló erővel élt és világolt. Fényesen igazolja ezt saját hivatalos életirása is, melyet e­ szavakkal kezd: »Születtem 1858. március 19-én Galíciában, atyámnak jaroszlavici magyar birtokán.« Fényesen igazolja ezt az is, hogy a Szepesség­­ben évszázadok óta jóhangzású Kolbenheyer családi nevét fiatalon meg­magyarosította. Középiskolai tanulmányait Lőcsén végezte az 1874-ben letett érettségi vizsgálattal, majd a budapesti műegyetemre iratkozott be. Itt elnyerte a Kaiser-díjat és 1878-ban kitüntetéssel tette le tanári vizsgálatát. Tanári pályáját Lőcsén kezdette meg, már 1879-ben rendes tanárrá nevezték ki Nagyszebenbe. Itt érte a T. T. Akadémia kitüntető megbízása, hogy a szepesi barlangokat tudományosan felkutassa. Sikeres kutatásainak ered­ményét a T. T. Akadémia tette közzé. Menyasszonyával, későbbi nejével, Fieba Mária tanárnővel együtt 1895-ben költözött városunkba, s ez időtől fogva páratlan odaadással buzgólkodott intézetünk ifjúságának nevelésében. Tanári hivatásának mintaszerű betöltésén kívül az önművelésre s tudo­mányos munkássága folytatására is talált időt, a Tudományos Zsebkönyvtár­ban megjelent »Ábrázolástan«-ának két füzete az ifjúságnak hasznos és keresett segédkönyvévé vált. A szakadatlan munka és a neje elhalálozásával ért súlyos lelki bánat megőrölte erős szervezetét. Március hó elején szabadságra ment, a kény­szerű tétlenség csak fokozta búskomorságát és idegbaját, melyre a halálban keresett orvosságot. Két kis fiát, kiknek jövőjéről egyébként is kellően gon­doskodott, megható búcsúlevelében igazgatónk oltalmába ajánlotta.

Next