Katolikus főgimnázium, Pozsony, 1914

vissza arra az időre, melyet vele együtt töltöttek az iskolában, mert bár szigorú fegyelemben volt részük s a kiszabott anyagot ugyancsak fel kellett dolgozniok, de tanáruk széles tudása és érdekes előadása teljesen lekötötte figyelmüket, igazságérzete és méltányossága biztosította szeretetüket, történelmi és földrajzi tudásuk alapossága pedig oly belső elégtételük volt és marad számukra, mely minden külső elismerésnél értékesebb. Mi, kartársai pedig tudjuk, hogy oly hazafias szellemben vezette az ifjúságot, oly szívvel-lélekkel magyar érzést és gondolkodást csepegtetett lelkébe, melyet csak színmagyar tanár csepegtethet. De hisz az Alföld, Kecskemét szülötte. Magyar lelke különben egész valóján megnyilatkozik. Megnyilatkozott bizonyára akkor is, midőn fiatalon, 25 éves korában telve ambícióval és életkedvvel és erővel nemzetiségi vidékeken, 10 évig Podolinban, 14 évig pedig Versecen nemcsak az ifjúság hazafias szellemben való nevelésével tett értékes szolgálatot a nemzeti ügynek, hanem kedves, lebilincselő egyéni­ségével társadalmi téren is sok-sok lelket nyert meg a magyar nemzeti eszmének. Minket, kortársait kivétel nélkül barátsága meleg szeretetével kapcsol magához és kedves családjához. Vonzódása bennünk is élénk vonzalmat keltett. Annál fájóbb szívvel látjuk, hogy sokoldalú ernyedetlen munkássága testi erejét megtörte, hosszabb ideje betegsége tartja távol az ifjúságtól és az iskolától, s ő maga is úgy érzi, hogy nyugalomba vonulásával tartozik a maga és családja érdekében gyógyulását keresni. Adja a jó Ég, hogy mielőbb meg is találja!

Next