Felsőkereskedelmi iskola, Pozsony, 1909

határszéli városban a magyar kereskedelemnek szakképzett mun­kásokat nevelő és a budapesti és bécsi kereskedelmi akadémiák mintájára szervezendő önálló szakiskola létesüljön. Evvel mind követelőbbé alakuló hangulatot teremt az új intézmény javára. A pozsonyi Kereskedelmi- és Iparkamara és főkép annak elnöke, Mihályi Tivadar 1882. dec. havában Ludwig­­János kamarai tag indítványára szervező bizottság kiküldésével kezébe veszi az iskola létesítésének ügyét és céljának az állam, a város és egyes pénzintézetek anyagi hozzájárulását igyekszik megszerezni. A szervező bizottságnak 1885-ben sikerül Jónás János­ban az új iskola szakszerű szervezésének szép, de semmikép sem könnyű feladatára elsőrendű szakembert megnyerni, aki az új intézmény barátjainak és az állami és városi hatóságok támo­gatásával kemény és céltudatos munkát végez, amíg végre 1885. szept. havában megnyílik a Pozsonyi Kereske­delmi Akadémia első évfolyama. Több évi buzgólkodás és áldozatra kész lelkesedés ered­ményeként megvolt hát az új intézmény alapja. De még sok-sok év lelkes, kitartó és céltudatos munkáját emésztette fel az új iskola fejlesztése és teljes kiépítése. Meg kellett teremteni és meg kellett tartani az iskola szoros értelemben vett szakjellegét, meg­szerezni az iskola céljához alkalmazkodó jeles szakerőket, gazda­gítani és kiegészíteni a kereskedelmi iskola szakirányát szolgáló tankönyv-irodalmat, megkeresni és fenntartani az iskola és a gyakorlati élet közötti kapcsolatot és kölcsönösséget. Egy csapásra nagyot lendít az iskola helyzetén a Pozsonyi Első Takarékpénztár azzal a nagylelkű elhatározásával, hogy fennállása ötvenedik évfordulójának évében, 1892. febr. 28-án tartott ünnepi közgyűlésén az iskolának házépítés céljára 50000 koronát adományoz. Egyszerre lehetővé válik, hogy az iskola azt a házat, amelynek egyik részében addig is mint bérlő ideiglenes otthont talált, valamint a hozzá tartozó terjedelmes telket örök áron megvegye. Mikor aztán az akkori vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter, Csáky Albin gróf 1893. aug. 11-én kelt rendeletével a Pozsonyi Kereskedelmi Akadémiának házépítés céljából 40000 kor. állami segélyt helyez kilátásba és a rendes évi államsegélyt is felemeli, megindulnak a modern új iskolaépület emelé­sének előmunkálatai. Rövid másfél év alig telt el és 1894 őszére készen állott az iskola mai épülete, minden tekintetben célszerű beosztásával és szakszerű felszerelésével. Visszapillantásunk köréből messzire kiszorulna annak a sok­irányú munkásságnak a feltárása, amelyet céltudatos igazgató szakszerű vezetése alatt lelkes és képzettségben kiváló tanárkar az iskola belső életében ernyedetlen kitartással kifejtett. Keres­kedelmi jellegű iskolaügyünk majdani krónikása méltó tollal feljegyzi

Next