Prágai Magyar Hirlap, 1924. december (3. évfolyam, 274-295 / 722-743. szám)

1924-12-07 / 279. (727.) szám

41 MAOVAR Ilii (Vasárnap a levél) Irta: Schöpflin Aladár Budapest, december 6-Leteszem az újságot és tűnődöm. A fejemben zűrzavaros képzetek kaleidoszkópja kavarog, egy­másba torlódik a sok esemény, név, dolog, foga­lom, egy izgatott, zavarral teljes nap összefüggő keretbe alig foglalható képe. Egy bűnper tárgya­lása, bombamerényletek, ádáz, öldöklő tervek és ádáz, öldöklő cselekedetek. Hetyke vádlottak, szigorú birák, okvetellerzkedő ügyvédek, össze­vissza beszélő tarcuk . . Nagy vihar a nemzet­gyűlésen, kivezettek egy­­ csomó képviselőt. Go­romba szavak, heves feleselések, dühös fogadko­zások . . . Egy másik bünispör, panama vádak da­razsai zsibonganak ki belőle . . . Sikkasztások, egy bank­hivatalnok, egy köztisztviselő . . . Poli­tikusok és ágensek kölcsönösen csalással vádol­ják egymást . . . Lehajtom a fejemet, simogatom a homlokomat, szeretném kisimítani belőle ezt a sok izgató anyagot, amely haraggal és utálattal tölt el az újság iránt, a levegő iránt, amelyben élek, az egész élet iránt. A gonoszság, fanatiz­mus, marakodás, kapzsiság, gyűlölködés Aeolus­­barlangjában érzem magamat, a lármás sivárság érzésével gondolok vissza arra, amit olvastam. Aztán egy oázis emelkedik ki a sivatagból. Fenséges, harsogó akkordok szólalnak meg a szí­vemben, fölidéződik egy gyönyörű pillanat, ami­kor minden kínzó érzésből kiemelkedve — velem együtt ezer ember — szálltunk föl, föl a harmónia tündöklő fehér szárnyain az egekig . •­­ Egy kis, szerény hitecske az újságban: Lipcsében meg­jelent Kodály Zoltán Psalmus Hu­ngaricusa, a ma­gyar lélek, a magyar hit, a magyar reménység csodálatos fohászkodása . . . Mégis, érdemes él­ni, ad az élet gyönyörűséget, felmagasztosulást. Nem csupa bűnpör, politikai botrány a világ, nem rothadt bele a közélet csúfságaiba az örök embe­ri lélek ... Itt Budán, nem is messze tőlem, egy végtelenül egyszerű külsejű szegény ember szí­vében megszólalt a magyarság halhatatlan lelke és a zene kifejező eszközeivel belém harsogja a vigasztalást és a hitet a jövőben Egy szerény kis hitecske adja ezt tudtomra, apró betűkkel, a „Mű­­vészet“ rovatba elbújva, de hiába minden szenzá­ció, politikai vihar és közéleti botrány, amit ez a kb kommüniké közöl velünk, az a napnak egyet­len eseménye, ami örök időkre való, a lényeghez tartozó, am­i a magyar nemzet, sőt az egész em­beriség nagy és a lénykincsét szaporítja. Most már megy a gondolatom tovább. Eszeimbe jut szegény Pethes Imre, akit pár nap előtt temettünk- Micsoda tisztes, becsületes em­ber volt, az igaz ember és igaz magyar gyönyörű példaképe, a művészet ezerhara hangszere. Sira­tom, mint barátomat, boldog vagyok, hogy volt, hogy magyar volt, hogy láthattam őt színpadon és életben. Tovább: a napokban találkoztam Csók Istvánnal és Rippl-Rónai Józseffel, láttam új dol­gaikat, a festői színek és formáik muzsikája töl­tötte be a szívemet, a magyar táj kötészete ra­gyog a fantáziám előtt. Ezek magyarok, művé­szek, nagyok és tiszták, — hát mégsem csupa botrány, bűn és csúfság a magyar élet. Még van­nak emberek Magyarországon, íme, tegnap vol­tam Babits Mihálynál, ültem betegágyának szé­lén a klinikán, a költő szeme lázasan, de a jó­­barát örömével csillant rám, fájdalmaktól vonagló ajka az öröm szavait mondta. Betegen is az esz­mék birodalmában él, szép és nagy dolgokról be­széltünk egy óra hosszat, a kis klinikai beteg­szoba elkülönített a lármás, zakatoló többi világ­tól, a gondolat bensősége töltötte be orvosságok illatától terhes levegőjét . . . Könyvek sima fo­gását idézi tenyeremre az emlék: Arany János összes műveinek uj kiadásában gyönyörködtem néhány órával ezelőtt. Négy kötetben a legneme­sebb magyar élet halhatatlan eredménye . . . Most már, az előbbi kietlen érzés reakciójaképp, végigfut gondolatom, vigasztalódást keresve, magyar élet egész területén, felkeresi a tudomány­a embereit szerény íróasztaluknál és laboratóriu­mokban, a művészeket, írókat, — mindenütt látok egész sereg kitűnő embert, egy erős kulturéletet élő nemzet képe ragyog felém. Mi ez? Melyik az igazi képe a magyar életnek? Az-e, amelyet az újságok szenzációiban látok, vagy az, amely csöndesen, a szenzációktól irtózva, de annál ra­gyogóbban tündökli­k? Két arca van a nemzetnek: egy torz és félelmetes politikai arc és egy szelíd, szép és nemes kultúr-arc. Hogy lehet ilyen nemes és lángelméld tudósok, írók, művészek nemzeté­nek ilyen szégyenletesen alacsonyrendű politi­kája? A magyar lélek ma nem a politikájában él, hanem a kultúrájában. állandó, örök, halhatatlan.Szerencsére az utóbbi az írok nektek, olvasók, vasárnapokra leveleket. Nem szenzációkról, nem politikáról, nem bűnökről és bűn­perekről. A magyar életről fogok írni, arról a szebbik és jobbik életről hogy ezt tis tudomásul vehessétek és örül­ jetek neki. Hogy azt ne találjá­tok hinni: ebben a szegény kis országban csak kí­nos és szerencsétlen események történnek. Az állami költségvetés a szenátus bizott­ságában. A szenátus költségvetési bizottsága négy nap alatt letárgyalta a jövő évi állami költségvetés tervezete i s azt minden változta­tás nélkül jóváhagyta. A költségvetés plenáris tárgyalását kedden, december kilencedikén kezdi meg a szenátus. Minthogy a német és magyar ellenzék mit sem vesz részt a tár­gyalásokon, bizonyosra vehető, hogy a sze­nátus jövő heti ülésein a költségvetés tető alá­ kerül. Vasárnap, december 7. ítélet előtt a nagy per Pillanatfelvételek a bombaper főtárgyalásáró­l — Márffy, Szász, Marossy és a többiek — Márffy, a lélektani rejtély Budapest, december 6. (Saját tudósítónk eredeti riportja.) Egy ország közvéleménye figyel két hét óta a budapesti bün­te­t­ő tör­vénys­zé­k esküdtszéki tárgyalóterme fölé, ahol most élet-halál fölött ítélkeznek. Hét vádlott áll a bíróság előtt, az asztalon két gyertya és feszület és a közön­ség, amely zsúfolásig megtöltötte a főtárgya­­lási termet, visszafojtott léleikzettel figyel minden szóra. A hét vádlott azzal van vá­dolva, hogy gyilkolt, orvul, bombákkal és Magyarország jóhírnevét is aláásta a külföl­dön. Az ország reputációja függ ettől a tár­gyalástól és Langer elnök kezében idegesen kopog a ceruza, amikor a vádlottak mellék­­vágányra akarják terelni a dolgot, ha politi­kát akarnak belekeverni az ügybe, amely nem más, mint közönséges galád merénylet emberek élete és az ország jóh­írneve ellen és amelyet semmiképpen nem lehet men­teni. Az ügyészi asztalnál Dolowschiák Mi­hály, az ügyészség alelnöke ül. Ismeri a ha­talmas por anyagát és szoros gyűrű gyanánt fonta a vádlottak nyaka köré a bizonyító anyagot. Mindenre felfigyelt, semmi sem ke­rülte­­ ki a tíznapos fő­tárgyaláson figyelmét, mint héjjá csapott a vádlottak hazudo­zásaira. Éles szemmel látta, hogy kik azok a tanúk, akiket meg kell hiteltetni és kik azok, akik­nek vallomása legalább is ingatag. Hatalmas vádbeszédében nemcsak Magyarország hír­nevét védte meg bemocsikolónnk ellen, hanem igyekezett nem menthető lélektani magyará­zatot is adni a bűnügynek. Itt ültek a vádlottak a nagy padon. Első helyen Márffy, a vezér, akit számtalan gyil­kosság bűntettével vádol az ügyész. Ítélet még nincs, még nem mondhatunk véleményt a főtárgyalásról, de az bizonyos, hogy Márffy lelkét sötét dolgok terhelik. Cvikkere alól szuggesztív tűz árad ki. Olyan, mint egy sza­­dizmusban kéjelgő ember, talán bűneit is ezért követte el. Vagy talán felheccelték? Vagy imponálni akart? Mindenesetre lélek­tani rejtély marad. Anyagi haszna nem­ volt a merényletekből, ellen­ben nagyon jól tudta, hogy a bőrét vitte a vásárra. Hát m­iért tette? Vakságból, vagy kéjelgésből? Embe­rei fölött korlátlanul rendelkezett. Azt tették, amit ő akart. Tette lélektani rugóit hiába keressük. Nem fantaszta, sőt nagyon is reális ember. Olyan logikusam sorakoztatta egy­más mellé érveit, hogy nem követhette el a bűncselekményeket, hogy az ember pillanatra meghökkent. Fölényesen, öntudatosan visel­kedett az egész főtárgyalás alatt és egyetlen egyszer ragadtatta csak el magát, amikor a miniszterelnök fejére olvasta hazugságait. Ál­landóan előkelő közéleti személyiségeket akart belekeverni az ügybe é­s csa­k az elnök szigorának köszönhető, hogy a cinizmus nem ült diadalt. Szász József: Fiatal gyermek, alig töl­tötte be huszonkettedik életévét. Fővárosi tisztviselő volt és Márffy legjobb barátja. A rendőrségen vallott, de a főtárgyaláson vis­­­szavonta beismerő vallomását. Arca még hamvas, beretva nem igen járta. Elegánsan ü­lt a vádlottak padján, de szellemiekben na­gyon gyöngének mutatkozott. Ellentmondá­sokba keveredett önmagával és egy elejtett mondata, amit ideálja: Ruszkó Margit előtt tett a bombamerénylet napján, könnyen nya­kát törheti. Azt mondta, hogy a zsidók re­pülni fognak és aznap este robbant a bomba. Marossy Károly droglistasegéd volt Talán az egyetlen a vádlottak között, aki meggyőződésből cselekedett. Azt hitte, hogy őt rendelte a sors arra, hogy Ma­gyarországot megmentse. Komikus volt, amikor hamis páthosszal mondott szavai végigzengtek termen: „Hát ezt érdemeltem én a hazám­a­tól ?“ Fanatikus szolgája volt Márffynak, sa­ját eszéből alig csinált valamit. Rosszszabá­sú zsakettjében, magas gallérjával talán az egyetlen volt a vádlottak között, a­ki szánal­mat tudott kelteni. A legöregebb a vádlottak között, de kis intelligenciájával szellemiekben a legfiatalabb. Horvát-íiatal József volt magántisztvi­selő. Igénytelen gyerek, akit magával raga­dott az ár és azt hitte, hogy csak fuilkósbot­­tal lehet rendet teremteni­ Magyarországon. Ott volt minden éjszakai igazoltatásban és Márffyn csüggött. Egyetlen ambíciója az volt, hogy a „vezér" elismerését kiérdemelje. Na­gyon fiatal és csak egyet hajtott a főtárgya­lás során: „Én ártatlan vagyok­ 4 ö nem is vett részt az erzsébetvárosi merényletben, az utolsó percben megtorpant és hazaszökött. Azzal vádolják, hogy Márffyval együtt ő he­lyezte el a bombát a francia követség épü­letében. Varga Ferenc sem mai gyems már. Kemény koponya, szeme akaratot sugároz ki, de meglátszik rajta, hogy az akarásnál meg is áll. Tovább nem megy. Ártatlansá­got hangoztat. Nagy bűnök nem is terhelik, az ügyész mint bűnsegédet vádolja őt- Olyan ember, aki nem sok vizet zavar, egy ember­­gép, akinek kell, hogy parancsoljon valaki- És ez a valaki Márffy volt. Varga is kitart abban, amiben a társai oly nagyszerű össz­­játé­kot produkáltak: tagad a végtelenségig. „Kérem, méltóságos elnök úr — mondja — a beismerő vallomást a rendőrségen verés hatása alatt tettem.44 Mikor ráolvassák, hogy nem igaz, mert senki sem bántalmazta, nem igyekszik megcáfolt állításait magyarázni, konokul megmarad állítása mellett: „Kérem, engem vertek.44 Azután itt ül még a fiatal, tizenkilenc­­éves Radó József, aki leleplezte az egész társaságot, a vizsgálóbíró előtt is fentartotta vallomásai csak a főtárgyaláson vissza. Össze-vissza beszél. Látszik volna hogy betanulta vallomását, de csak rajta, fújni tudja, ha kérdeznek tőle valamit, már nem tud válaszolni. Először azt mondta, hogy azért vallott a rendőrségen, mert verték, utóbb már úgy vallott, hogy pénzelték ezért tett beismerő vallomást. A védőik taj­és tékzó dühvel támadtak reá, mert tudták, hogy noha visszavonta vallomását, döntő súllyal esik számításba, mert a tények mind igazolták azt, amit vallott. Drenka Béla az egyetlen szabadlábon levő vádlott. Az a bűne, hogy tudott a me­­rényletekről és ő írta a 101-es bizottság ne­vében a fenyegető leveleket, ő volt az egyetlen vádlott, aki bevallotta tettét. Márffy villámló szemekkel nézett rá, de Drenka vallott: Márffy parancsára írta meg a leveleket. Kiss Ferenc vádlottat szabadlábra he­lyezték és megszökött. Két másik vádlott pedig, Chriaiszty József és Kasnyik Ferenc n­em­ jelent meg. Ők már a legfelsőbb bíró előtt felelnek tetteikért. Chiiaszty, aki a po­kolgépeket szerkesztette, a fogházban tüdő­vészben halt meg, Kasnyik holttestét pedig a Dunából fogták ki. Azt mondják, hogy tár­sai tették el láb alól, mert sokat tudott és l­elkiismeretfurcsa írásai voltak. Mondják, hogy önként vallani akart, előbb, semmint a rend­őrség nyomára jött volna a tetteseknek .. • Még egy-két nap és megjelenik Langer elnök ünneplésen a főtárgyalási teremben, ahol akkor is síri csönd fog honolni. Kemé­nyen és erélyesen fognak pattogni ajkáról a szavak: „A magyar királyság nevében ... A képviselőház karácsony előtti ülései. Az építkezési mozgalom előmozdításáról és a bérlők védelméről szóló törvényjavaslatot már nem fogják tárgyalni karácsony mivel az előkészítésük még hosszabb előtt, vesz igénybe. A karácsony előtti ü­lések idői de­cember tizennyolcad­ikán vagy tizenkilencedi­kén végződnek. Eddig az ideig a jelentősebb tárgyaik közül csupán a k­öza­lkalma­zottakra vonatkozó javaslatok nyernek elintézés­t. Igazgatók! Gyárosok! Nagykereskedők! Építészek! Bevásárlók! S| Ji wmraierifeaá m £ PflONKOE Sürgönyeim: TM«»«»»»»>«»» Telefon szám: v 1 á*ss*c­.«!«cS I >| ■mtionSwú I—------1——| ® S60- ?! V— ..................................... ifim » immbmibwmwhwhi iih in >mu«h [UNK] 11 ■ mm Ü M , I OS3LÍ B £ m tét fténnpsxev métföii&. fnosgAíirö&ffCi &iswnut<atfa fii VI 1.1 Mi & Cl 16, {?n«Bigue II., ^íaidénd 5, íj OCXXXXXX>iXXXXA^J«1XXXXXXXXXiíXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX?OOOOOC

Next