Prágai Magyar Hirlap, 1927. július (6. évfolyam, 148-173 / 1482-1507. szám)

1927-07-01 / 148. (1482.) szám

2____ r 27 július 1, péntek. szocialisták között keletkezik. Az elnök foly­tonosan csenget. Végül megállapítja Il­usovsky, hogy ezzel a törvénnyel a jogállamból rendőr­­államot csinálnak és tiltakozik a merénylet ellen, amelyet az állam ellen most elkövetnek. A „rendőri demokrácia" Koberg német nemzeti párti kijelenti, hogy ez a törvény az önkormányzat sírját je­lenti, mert az autonómia helyébe állami köz­igazgatás lép. A képviselőtestületekbe most bevezetik a „rendőri demokráciát”*. Nemcsak a németeken, hanem ezen ál­lam minden polgárán eűszakot követnek el. Élesen támadja a német keresztényszocialis­tákat. Dérer szociáldemokrata nem tudja meg­érteni, hoszy miért változtatta meg a kor­mány eredeti programját, s a miniszterelnök miért nem indokolja régi álláspontjának fel­adását. Svehlát összehasonlítja Stein porosz államférfivel, aki az egysé­ges birodalom el­vét vallotta s amikor programját, nem tudta a kormány élén érvényre juttatni, lemondott és az ellentábor segítségével juttatta eszmé­jét győzelemre Svebla azonban nem mondott le s nem csatlakozik azokhoz, akik az ő ere­deti terveit az ő kormányával szemben már védelmükbe veszik. Remesz átszökött az ellenséghez. Dérer ezután polemizál Jurigával, aki beszédében kijelentette, hogy ez a j­a­vaslat csak a kezdő lépés annak eléréséhez, hogy Szlovenszkónak egyszer törvényhozó testüle­te legyen és hogy az országos elnökből Szlo­­venszkó elnöke váljék. Juriga: Adja Isten! Szlovenszkó autonómiája ellen Dérer (folytatja): Ez a terv nem esik messzire attól az autonómia-tervtől, amelyet Tuka Béla szlovák néppárti képviselő dolgo­­­­zott. ki s amely szerint Szlovenszkó és a tör­­­­ténelmi országok között csakis perszonál­­­­unió volna. Juriga: Legszebb volna a föderális vi- v­i­szony a történelmi országok és Szlovenszkó­­ között. Dérer: Ivánka Milán dr. ismételten ki­­­­jelentette, hogy bizonyítékai vannak arra­­ nézve­, hogy Tuka tervét, a magyar belügymi­nisztériumban készített elaborátum alapján dolgozta ki. Juriga: Ez nem áll! A magyar minisz­tertanács Jehlácska útján eljuttatott hozzám egy tervezetet, amely azonban még olyan sem volt, mint ez a közigazgatási reform. Dérer: A szlovák néppárt akciója auto­nómista és szeparatista irányú. A szociál­­­­demokratáik az önálló szlovák nyelv és kul­túra ellen nem harcolnak, hanem az ön­­­­álló szlovák törvényhozás ellen. Ez nemcsak­­ az egész államra, hanem magára Szloven­­szkóra nézve is katasztrofális lenne. Az állam, amely ellenségekkel van kö­rülvéve, nem tűrhet semmiféle szepara­tista akciót, Szlovenszkó mint önálló ál­lam nem lenne életképes s olcsó zsák­mányául esne a szomszédnak. A javaslat „csehszlovák specialitás** A szónok ezután a javaslat tarthatatlan­ságára mutat rá. A centralizmusra harmad­­fokon szükség van, de másodfokon nem. Egész Középeurópában sehol sincsen ilyen közigazgatási rendszer, mint amilyent most itt akarnak bevezetni. Ez csehszlovák specialitás! A messze K­eletszlovenszkó polgárai kénytelenek lesznek 680 kilométer utat megtenni, hogy Pozsonyba a másodfokú ha­tósághoz eljuthassanak. A magyar határ mentén egyes községekből kénytelenek Ma­gyarországon keresztül utazni az országos hi­vatalhoz. A megyerendszer mellett és a t­ar­­tományrendszer ellen irt Slávik György kas­sai zsupán, a kiváló szlovák jogász és köl­tő is. Hlinka: Azért, mert nem lesz zsupán. Dérer: Ő bizonyára kap elhelyezést az országos közigazgatásnál. Hlinka: Vezér hadsereg nélkül! Dérer: Még eljön az idő, amikor Hlinka képviselő is vezér lesz hadsereg nélkül. Hlinka nem mindig volt a megyék ellen. 1923-ban faluról-falura járt, és kiabálta, hogy Szlovenszkótól az argalások és szodomiták még a megyéket is elrabolják. A szlovák néppárt megszavazta a megye­­törvényt, s ma Hlinka egy zsupát, csinál egész Szlovenszkóból. Csehszlovák állam helyett cseh-német állam A szónok ezután rámutat arra, hogy egyes német pártok is megszavazzák a javaslatot, amelyektől most a magyar nemzeti párt elfordult. A németek egy része be akarja bizonyí­­t­ani, hogy az állam alapján áll, felhagyott a kisebbségi politikával, részt­ akar venni a többségben. Ebben rejlik a javaslat­ fontossága. Ezzel a csehszlovák állam cseh-német állammá alakult át. Nem Kramár, hanem Svehla győzött, aki­ programjába vette fel a német, és cseh bur­zsoázia kiegyezését, a cseh és német­ többség akarata ellenére. Ezzel Szlovenszkó kérdése nem nyer elintézést, a szlovák néppárt a cseh-német kormánytól csak morzsákat kap. A javaslat­ Szlovenszkó részére nem hozza meg a nyugalmat. Politicasm Hungaricum — A legutóbbi külföldi események — folytatja Dérer — s különösen Rothermere angol lord cikke, amelyben a trianoni bé­keszerződés reviziója és a határoknak Ma­gyarország javára való rektifikálása mellett foglal állást, legyen számunkra figyelmeztető memento. A külföld részére ez a javaslat nem Hlinka és Juriga érdeme, hanem a ma­gyar propaganda eredménye, amelynek re­prezentánsa külföldön Jehilicska és Unger kormánya, bent az országban pedig Hlinka és Juriga pártja. Amikor a többség elhatá­rozta az országos közigazgatási rendszer be­vezetését, követeltük, hogy Szlovákországot, úgy alkossák meg, hogy az ne csak a volt Magyarország szlovák területeit ölelje magá­ba, han­em a történelmi országok szlovák­ja is, elsősorban a Morvaországban élő szlová­kok odacsatoltassanak. A néppártiak voltak azonban az elsők, akik elutasították ezt, a tervet­. Ez az elutasítás azt bizonyítja, hogy Hlinkáék beszéde a szlovák nemzet, önren­delkezési jogáról üres frázisok csupán. szlovák néppárt hűtlen lett, a szlovák eszmé­k­hez, amely nem lehet más, mint a csehszlo­vák eszme. A Hlinka-párt a valóságban a magyar­szlovák eszmét védi. Ami ma folyik, po­­liticum hungaricum! Felszólalt, még a javaslat, ellen Burián kommunista képviselő, majd az általános vita befejezése előtt a legteljesebb csendben mondotta el előadói záróbeszédét, Kramár dr. Válaszol részletesen Meissner szociál­demokrata képviselő beszédére, aki elsősor­ban az állam fenmaradását félti a javaslat­tól. Kramár kijelenti, hogy valamennyien, akik a javaslaton dolgoztak, gondoltak az állam egységére. Meissner szerint, a legna­gyobb veszedelem az, hogy az országos kép­viselőtestületek törvényhozó testületekké fognak átalakulni. Kramár azonban meg­nyugtatja, hogy a ház előtt fekvő javaslat pontosan körülírja az országos képviselőtes­tületek hatáskörét. Részletesen ismerteti újból a törvényjavaslat, egyes szakaszait és igyekszik Meissner képviselő állításait, meg­cáfolni. A szavazás Kramár dr. két órás beszéde után az el­nök bejelenti a szavazást. Remes, Haken, Czech és Zeminová ellen­zéki képviselők indítványozzák, hogy a ház térjen napirendre a javaslatok fölött. Az elnök szavazást rendel el. Az ellenzé­ki indítvány mellett szavazott a német nem­zeti, a német és cseh nemzeti szocialista, a magyar nemzeti, az országos keresztényszo­­cialista, a német és cseh szociáldemok­rata, va­­valamint a kommunista párt. A szavazatok összeszámolásának eredménye szerint az el­lenzéki indítvány mellett száz, ellene pedig 129 képviselő szavazott. Ugyanilyen arányban elutasította a több­ség az ellenzéknek azt az indítványát is, hogy a javaslatokat utalják vissza az alkotmányjo­gi és költségvetési bizottságnak, Kramár elő­adó indítványát pedig, hogy a h­áz térjen át az általános vitáról a részletes vitára, a többség elfogadta. A részletes vitához eddig kilenc ellenzé­ki és két kormánypárti képviselő jelentkezett. Az ülés tart. Szeillő Géza távirata Rom­erasiere Bercihez Prága, június 30. Szüllő Géza dr. nemzetgyűlési képviselő, az országos keresztényszocialista párt elnöke, a közigazgatási reform vitájában mondott beszéde után Rothem­ere lordhoz a következő táviratot intézte: A Csehszlovákiához csatolt magyarság nevében a parlamenti tárgyalások alatt, a parlament színe előtt mondottam Lord­ságodnak köszönetét. Mi magyarok a törvényt mindig és mindenütt betartjuk, de törvényes eszközökkel mindenütt küzdünk igazsá­gainkért. Lordságod és az angol közvélemény ebben támogat bennünket. Kérem, fogadja ezért egy legyőzött, de önérzetét megtartott fajnak hálás köszönetét. — Szüll ő Géza dr., az országos keresztényszocialista párt országos elnöke. ^Komáromi c­ános ^Reménytelen szerelem £ Regény (37) — A firmamentum még­ alig hunyorgó csillagai felé ásított a nagy égi távcső, mint valami ágyúszörny. Mielőtt valamelyik csil­lagnak szegezték volna, az intézet tudós igaz­gatója némi tájékoztatással szolgált, hogy fo­galmat próbáljak szerezni az égi távolságok­ról. Persze olyan fogalmak ezek, amelyeket számokkal ki tudunk fejezni ugyan, de ame­lyeket valósággal magunk elé gondolni kép­telenek vagyunk, mert nem földi­ méretek többé. Elöljáróul elmondta az igazgató, hogy a napból nyolc rövid perc alatt villan le hoz­zánk a fény s a legközelebbi állócsillag oly messzire van tőlünk, hogy a belőle kiindult fénynek ötödfél esztendőre van szüksége, mi­re eléri a Földünket... Vannak csillagok, honnan egymillió esztendő óta repül felénk ugyanez a fény s még mindig nem jutott el hozzánk ... Éreztem, hogy kezdek megzava­rodni. De akkorára a tudós urak kikeresték egy könyvből a Szaturnusz-bolygó pillanat­nyi helyzetét, csavartak egyet a kerekeken s mire magamhoz térhettem volna, már ott­ültem az égi távcső alatt s megrendülve néz­tem a Nap hatodik planétáját, amint ellip­szis-gyűrűjével ott lengett a lila — Űrben ... Csikorogni kezdtek a távcső kerekei s amire másodszor is belenéztem volna, a Jupitert láttam négy holdjával, nesztelenül lengve a lilaszinti Végtelenben. Mert lila voltt minden. Sóhajtottam. A tudós igazgató pedig ujját a firmamentumra emelve, azt kérdezte: — Ugyebár, szabad szemmel is látja a Nagygöncöl rúdjának középső csillagát? — Látom. — S mit lát a csilag mellett? lát­— Egy még kisebb csillagot. Alig lát­szik. „Kisbéres“-nek hívja a nép... — No, most nézzen be a távcsőbe! Belenéztem. A lila Semmiben fényesen állít a két csillag, legalább három földi­ méter­re egymástól. A nagyobbik azonban kettős­­csillag volt: két nap, amely egymás körül forog. Minden állócsillag egy külön­ nap, amelynek saját bolygóvilága van, a bolygó­kon emberek élhetnek. Mert képtelenség, hogy ngik mi éljünk, amikor porszemnél ke­vesebbek vagyunk a Mindenségben ... Néz­tem aztán olyan csillagok felé, amelyek har­minchatezer fényévre vannak tőlünk, bele­néztem a Tejútba s szédület környékezett: a csillagok tömkelegében elveszett a Lila. Lát­tam Égi Sávokat, hol szörnyű világok vannak kialakulóban, melyekről a tudósok sem sej­tik, mi lehet az? Olyan messzeségben ködle­nek, hogy e­ távolságokkal szemben még a fényévek módszere is csődöt mond. És meg­tudtam, hogy Naprendszerünk őrjöngő len­dülettel rohan-rohan a Herkules-csillagkép irányába, de százezer esztendő alatt e roha­nás oly semmiség a távolsághoz képest, hogy nem lehet észrevenni. Mintha mereven állnának egyhelyben... És mi lehet azontúl, ahol már a távcső-monstrum lencséje sem segít... És megéreztem ekkor, hogy kiírta él­etemben először járok közel az Istenhez. És rájöttem, hogy a mi létünk vagy nem­létünk semmit sem számít. Megnyugodtam mindenben s az áhítattól nem tudtam szó­hoz,jutni azon az éjszakán. Amikor végül fel­álltam a távcső alól, sírni kezdtem. Ugye szép, Hedvig­ asszony? A fiatal teremtés összébb vonta nyakán a vállk­endőt s megindulta?) mondta: — Köszönöm, köszönöm. Vigyen el egy­szer oda engem­et is! — Ha Pestre jönnek Lóránttal, nagyon szívesen. Jó lesz? — pillantottam a bará­­ttomra. Lóránt mintha csak ekkor ocsúdott vol­na föl: — El fogunk menni. Mert nagy dolgok ezek, barátom. Hogy eltörpül itt minden kis földi marakodás! Hedvig­ asszonyhoz fordultam megint, aki meg-megremegett. Észrevette ezt a férje s m­egsi­mogatta ar­anyban égő ha­ját. Annyit mondtam: — Ha kétségeink vannak, nagyságos asszonyom, csak a csillagokba kell nézni. — Köszönöm, köszönöm — s a szája alig­ észrevehetőn mozgott. Odakint szomoritón hullt az eső. Alko­­nyatban hajló, álmos délután volt. Az óra ötöt zengett a másik szobában. Akkor lépett be Béni bácsi. Az öreg mindjárt ebéd után ledőlt ke­veset s alaposan el talált szundítani. Most aztán frissen nyitott reánk: — Jónapot, gyerekek! No mi az, hogy megint lóg az orrotok? — Lenke-mama hova tűnt el? — nézett föl a fiatalasszony. Béni bácsi nem tudott elfojtani némi kár­ör­vendé­st: — Lenke-mama, fiam? Puskint olvassa fenhangon az ágyam mellett most is, attól aludtam el annyira. J­gy belemerült, hogy észre sem vette, mikor fölkel­teá­ és ott­hagytam a szobában. Dehát ő azt állítja, hogy a muszka költő zsongitó hatással van az idegeire, különösen ilyen lehangolt idő­ben. Nohát csak táplálkozzon belőle szelle­mileg! De amint körülnézett, észrevette, hogy nagy messzeségből riaszthatott föl bennün­ket, mert kedves bosszankodással csattant föl: ~ Már megint, iró­ öcsém! Tapasztaltam ugyanis, hogy szeret elfilozofálgatni, ez pe­dig nincs jó hatással Hedvigre, mert ő is szí­vesen ereszti ki a fantáziát. No, majd ki­!­ gyógyítom én magukat! Idő, egy grand-kirándulást Mihelyt tisztul az rendezünk, nem egy napra! Hova menjünk, fiam? de — nézett szeretettel a fiatalasszonyra. — Hát hová, Béni bácsi? — tekintett rá édes-kiváncsi­an. Az öregur a hegyek lánca felé mutatott, melyek belevesztek az esőbe: — Azokba a kék hegyekbe! Sátrat is vi­szünk, éjszakára az alatt heveredünk le, nappal pedig andalogva járjuk be a völgye­ket s felkapaszkodunk a bércekre. És ha kedvünk fordul, rágyújtunk ifjúságunk egy dalára. Komolyan kijelentem, hogy e baran­golás tartamára felfüggesztek mindennemű újságolvasást. Ki tart velem? — Mind megyünk, Béni bácsi! — kiál­tottuk Lóránttal. Hedvig­ asszony akkor már az Öreg nya­kában csüngött s rajongva ismételgette: — Maga a világ legjobb embere, ked­ves nevelőapám! Béni bácsi mosolygott s hátbaütögette a fiatalasszonyt. Másnap kezdett elállni az eső s minde­n­­ki pakolásnak látott, húztam már föl, pedig Délután turistaruhát előrelátható volt, hogy egy-két napot várni kell, amíg fel­szá­rad a föld. Lóránt a nyárfás felé indult Bor­dás bácsival, bizonyára, hogy utasításokkal lássa el arra az időre, amíg odaleszünk. A nyomukban haladtam, de jól elmaradva. Olyan virágillattól volt terhes minden, hogy belebódultam. Jólesett m­agamban­ kó­­szálgom keveset. Amint mentem volna így a nyárfás utján, egyszerre arra lettem figyel­messé, hogy idegen kocsi vágtat az állomás irányából, a tanya felé. Megálltam a nyárfás szélén. Akkor már Lóránt is visszafelé jött az öreg cseléddel. Amire­­ elértek volna, már a kocsi is közel­járt. Valaki lelkendezve integetett kalapjá­val a hátsó­ ülésből.

Next