Prágai Magyar Hirlap, 1927. augusztus (6. évfolyam, 174-198 / 1508-1532. szám)

1927-08-02 / 174. (1508.) szám

i * Sbii , — ■ ;V._ Mai isámHRk 19 oldal Előfizetési év: évente 300, félévre 150, A szlovenszkói eSzUSzijlSzkói ellenzéki pártok sz^remefet9 Tetefon- M3U -^ad" negyedévre 76, havonta 26 Ke; külföldre: . .» . 12, II. emelet, telefon. JüJl 1 mado évente 400, félévre 200, negyedévre 100, Főszerkesztő: pontiKoll TraplLCLpICL Felelős szerkesztő: hivatab Prága II., Panská ul 12/111.-Tehavonta 34 Ke. Egyes számára 1*20 Ke ■ CZURÁNYI LÁSZLÓ FORGAGH GÉZA iefon: 30311. —Sürgönyeim: Hírlap, Praha Károly extrónörökes: Kész vagyok a román nép hívószavának eleget tenni Károly szenzációt keltő nyilatkozata sikerhez — A párisi sajtó a trónfoglalás lehetőségéről és esetleges következményeiről Paris, augusztus 1. (A P. M. H. eredeti távirata.) A párisi sajtó tele van Károly román extrónörökös szenzációs nyilatkozatával, amelyet az extrónörökös a Ferdinánd király halála alkalmával mondott gyászistentiszteleten megjelent román küldöttség előtt tett. Ferdinánd király temetése napján ugyanis az extrónörökös kijelentette, hogy elhatározását csak akkor fogja közölni, amikor a temetést követő gyászszertartások véget értek. E pillanat most elérkezett s a királyi herceg most a világ nyilvánossága elé lép elhatározásával, amely szerint, ha a román nép hivni fogja, úgy kötelességének kintot a román nép hívó szózatának eleget tenni. A nyilatkozat A trónörökös nyilatkozatát valamennyi párisi lap hozza. A legrészletesebben mégis a párisi Matin foglalkozik vele, amelyben a nyilatkozat a következőképpen látott napvilágot: — Hogy annak idején jogaimról lemondottam — kezdi az extrónörökös nyilatkozatát —, azért történt, mert komoly körülmények között erre olyan személyek s olyan eszközökkel kényszerítettek rá, akikről , amelyekről itt most nem akarok ítéletet mondani. Fájlalom ennek az elhatározásnak minden következményét. Nem áll szándékomban bármi néven nevezendő forradalmi mozgalmat szítani, de ma a helyzet Romániában megváltozott. Románia jövője komoly aggodalmakat ébreszt bennem. Atyám komoly örökséget hagyott hátra és két nemzedék nagy munkájának nem szabad veszendőbe mennie. Mint románnak s mint atyának, véleményem szerint, jogom van Románia nagyságán és fiam érdekein őrködni és személyesen közbelépni. Leghőbb vágyam országommal közölni, anélkül, hogy bármi nyugtalanságot keltsek, hogy kész vagyok a román nép hívó szavának eleget tenni. — Rendkívül fájdalmasan érint, hogy nem engedtek atyám halálos ágyához, jól tudom, hogy a haldokló királynak az volt a leghőbb óhaja, hogy még egyszer láthasson s nem igaz az, hogy atyám tiltotta volna meg, hogy meglátogathassam és a temetésén részt vegyek. Meg kell cáfolnom azokat a szentimentális legendákat, amelyeket a trónöröklési jogomról való lemondásommal kapcsolatban terjesztettek. Ezen legendák és az én elhatározásom között semmiféle összefüggés nincsen. Most egyelőre azon őrködöm, hogy Mihály fiam, mihelyt annak ideje elérkezett, csorbítatlanul és érintetlenül kapta meg királyi örökségét. A keleti szlovákok válasza Hlinkának írta Fodor Miklós nemzetgyűlési képviselő Aki Rothemere lord békeakcióinak nyomán a néppárt hivatalos lapjának, a Slováknak megjelent cikkeit és a lap vezérének, Hlinkának, aki csak nemrég kapta meg a protonotáriusi méltóságot, mégpedig a szepesi püspök előterjesztésére „mint szent életű, apostoli türelmű, minden nemzetnek békét és felebaráti szeretetet hirdető, szerény, cselekedeteiben példaadó pap“ — beszédeit olvassa, szinte azt hinné, hogy a szlovák nép fellázadt és kapát, kaszát kézbe ragadva nekimegy a határoknak, sőt ezeken jóval túl, egészen a Daily Mail redakciójáig! Pedig szó sincs róla! A mi szlovák népünk vallásosságánál és békés természeténél fogva sohasem volt gyűlölködő és igazságtalan. Mindennapi kenyerét megkereste még a jég hátán is: a sziklás hegyek közt pásztorkodással, az erdős vidékeken tutajozással, a gabonatermő lapályokon aratással; fiait a „világba" küldte, hogy talmijainak, tapasztaltjának s igy az élet iskoláját megjárva, hasznos tagjaivá váljanak kicsiny nemzetüknek. Az egyik szlovák fiúból püspök lett, sőt hercegprímás, a másikból biró, professzor, magasrangu hivatalnok, még miniszter is, de lett egyszerű drótos tőt is. Kinek mihez volt lehetsége, és mind érvényesülhetett a maga nagy, vagy kicsiny körében. A prevrat felszabadította járomiból és azóta megszűnt őket az „ezeréves a fatutajozás, az alföldi aratás, a világtapasztalás, még a drótos tót is"szegre akasztotta tarisznyáját. A megelégedettséget a nyomor váltotta fel, mert bezárultak a gyárak, műhelyek, megszűntek a kereseti források, — ellenben a terhek annyira emelkedtek, hogy immár nem csak tyúk, de még egy tojás sem főhet, a szegény szlovák nép fazékjában vasárnaponként. És szülőföldjéről menekült Argentínába. Szlovenszkó rohamos elszegényedését most már nem csak az ellenzéki politikusok, de a kormánytól függő szervek is, mint például a pozsonyi iparkamara beismerik. Kétszázezer munkás helyett ma már csak harmincezer dolgozik, a földművesek nem bírják a terheket, mert ha egy évben két termést is hozna a föld, még az is kevés volna arra az 53 féle adóra, mely alatt egész Szlovenszkó roskadozik, az ipar 80%-ig leépítve s a nagy pénzszűke miatt az ősi kisipar is teljesen tönkremegy. Mindezeket a Pozsonyban öszahivott ankéetin is — amelyen a szlovák minisztereken kívül számos közgazdasági kapacitás is részt vett — megállapították és egyhangúlag kimondották, hogy itt sürgősen segíteni kell, még pedig a többtermeléssel! Honnan várják a többtermelést? Várjon az elparcellázott nagybirtokokról, amelyek politikai szolgálatokért kormánypárti titkároknak, vagy az idegen telepeseknek jutottak, akik azt nyereséggel tovább adják; avagy a sok mérföldnyi területre kiterjedt árvízsúiította vidékekről, vagy talán a Magura kavicsos hegyeiről, ahol ez idén még a krumpli is csirájában elfagyott? A mi szlovák népünket az éhségtől csak egyetlen egy mentheti meg és ez: a határok megnyitása a nagy alföld felé! Ha ez nem történik meg, akkor nem is igen hosszú idő múlva a szlovák nép ki nem kerülheti sorsát: vagy Argentínát, vagy az éhenhalást! A szerencsétlen szlovák nép egyedüli, reménye volt az autonómia. Ezen jelszóval csoportosultak Hlinka zászlaja alá,, meghozva minden áldozatot, mert az ígéretek szerint az autonómia az, amely meghozza a jólétet és biztosítja a szlovák nép exisztenciáját. Hlinka azonban az autonómiát nem csak elejtette, de az új közigazgatási reformmal már meg is ölte. Ezt a nép tudja s ezért elfordul tőle és pártjától, s Hinka, aki megszavazta az összes terhes adójkat, a koldusbotot hozó adóreformot éppen úgy, mint a jogi osztó Pnngelpatentet, azért, hogy néhány rokona, atyafia és segítőtársa a húsos fazékhoz juthasson, már nem tud hatni az eddigi demagógiával, tehát a szlovák nép vallásos érzületére akar hatni. Egymás után rendezi az egyházi jellegű ünnepségeket és a katolikus diákgyűléseket. A kassai katolikus tanulóifjúság számára rendezett gyűlésen izgató beszédet mondott, hogy nem lett volna csoda, ha a hallgató ifjúság átkozódásai nyomán mindjárt gyilkolni ment volna. : Ez alkalommal már nem csak a magyarokat és a jó magyar papságot támadta, hanem mindazokat a szlovákokat és szlovák papokat is, akik a pártjához nem tartoznak. Megtámadta az egész magyar püspöki kart, „kancsukás" karnak nevezte, amely a szlovákok hátát ostorozta! Vak haragjában és bosszúvágyában olyanra ösztönözte és izgatta a fogékonylelkü ifjúságot, ami miatt másutt bűnvádi eljárás indulna ellene. Meg vagyunk győződve afelől, hogy a megsértett magyar és szlovák papság ezt a beszédét két díszpéldányba kötteti s az egyikét elküldi a szepesi püspöknek, hogy lássa, milyen „szentlelkű, felebaráti szeretetből áthatott példás pap"-ot ajánlott kitüntetésre; a másikat pedig egyenesen Rómába küldi, hadd lássák ott is, hogy kire bízatott Krisztus tanainak hirdetése az „egy akol és egy pásztor" szellemében. A méltóságos protonotárius úr kezében még a meg sem melegedett a pásztorból, máris szétütött katolikus nyájon , és durván ráütött arra a fenkölt gondolkozásai püspöki karra, amelynek kiválóságai voltak többek közt Fischer- Colbrie Ágoston, Prohászka Ottokár, Csernoch János is. Meggyalázta ezeknek az emlékét is és megbélyegezte Rómát, amely „kancsukás" püspököket nevez ki a saját híveinek ostorozására. Féktelen gyűlöletében annyira ment, hogy a piszkos politika hullámaiba beledobta Babnics püspök nevét is, aki állítólag amiatt panaszkodott, hogy fáj a szíve, ha szlovák községekben is kell hallania magyar beszédet. Bubmics püspök ezt nem mondta és nem mondhatta, mert hiszen tiszta magyar nemzetiségű székhelye van , hívei becsülik és szeretik éppen azért, mert mindenkivel egyforma szeretettel bánik. De feltéve — hangsúlyozom, sohasem hisszük el —, hogy Bubnics püspök azt akár tréfából, akár komolyan, vagy bármi más kényszerítő okból mondotta volna, illik-e azt kortescókból felhasználni? A püspököt a nyilvánosság elé úgy odaállítani, mint aki szintén gyűlöli a magyart, vagy legalábbis pusztulását kívánja, mert hiszen fáj neki az, hogy magyar szót hall? A méltóságos protonotárius úr nem kimél senkit és semmit, ha határtalan buszújának a kielégítéséről van szó. Igazán főpapi méltóságához és krisztusi szeretetéhez méltó ez? Kassán a lábával dobbantott és odaharsogta az ifjúságnak: ,j Egy betűt sem engedek Trianonból!" És amíg a bősz vezér ilyen nagy védelmezője Trianonnak, hogy ebből egy betűt sem enged, addig a szlovák népet megváltó autonómiáiból már az egész aibe-ét engedte el. Rotiherméréről lekicsinylőleg úgy ír, mint „akyei" , „valami" lordról, aki hiába „van megfizetve". Hát akkor mit fél és ijedezik tőle, hiszen mint „szentéletű" papinak és méltóságos protonotáriusnak tudnia kellene a szent Írásból, hogy ami az Istentől van, azt senki sem tudja lerombolni, ami pedig az emberek gyarló gonoszságán épült fel, az előbbjutóibb összeroppan. Szintén ráillik a saját idézete: ,,mái ae vasé namáhanie, profi nám su vzteky". Hlinka jól tudja, hogy a szlovák népet félrevezette és az ígéretek földje helyett a Prágel patent mezejére vitte. És ez a nép örökre el volna veszve, ha nem volnánk mi, keleti szlovákok, akik a sárba dobott autonómista zászlót nemcsak felvettük, de meg is tisztítjuk a gyűlöletet terjesztő sovinizmus igazságtalanságaitól. . Mi is szlovákok vagyunk, ha nem is ülünk a húsosfazéknál. Hlinka nevezhet bennünket magyarónoknak, irredentáknak, vagy ami épp neki tetszik, mi mégis kitartunk a nép mellett, a népért és Szlovenszkó autonómiájáért. Hlinka — amint azt Micsura Márton jól mondotta— aláásta a katolikus egyház tekintélyéi, megbontotta egységét, a katolikus hívőket,pedig koldusbotra juttatta, miáta még csirájában,így tette tönkre az autonóAz eperjesi keresztényszocialista gyűlés fáj neki, mert erre széles környékről a papság és a szlovák nép tömegei jöttek el, holott előtte való héten a néppárti gyűlést hallgatóság és érdeklődés hiányában meg sem lehetett kezdeni. És ez mindenütt igy lesz, mert a népet többé sem üres A párisi lappig agoodpali Romániáért Az egész párisi sajtó rermixál nagy jelentőségei tulajdonít Károly extrónörökös lenti nyilatkozatának. A Jourpal véleménye szerint Károly extróniörökös nyilatkozatát a legnagyobb komolysággal kell megítélni, mert Romániában a kormányon levő liberális pártnak, amely a trónöröklés jogának megváltoztatását inspirálta, még mindig nagyon sok ellensége van. A lap óva inti az extrónörököst attól, hogy újabb krízisnek tegye ki Romániát most, amikor a volt dunai monarchia területein úgyis minden forrongásban van, amint ezt az utóbbi napok eseményei igazolják. Az Echco de Paris nagyjából ugyanezt a gondolatot fejti ki, hozzáfűzvén még, hogy a Bratianuval való viszály végeredményben vagy a köztársaság kikiáltásához vagy pedig diktatúrához fog vezetni. A mai viszonyok között nem szabad Bratianu helyzetét súlyosbítani — mondja a lap —, mert Bratianu külpolitikája ma az egyetlen lehetséges román külpolitika, amelynek alapja minden kétséget kizáróan a kisantant-államszövetségnek a fentartása és a nyugati hatalmakkal való rövetkezés. Mindamellett, annak az óhajának ad kiHél a lap, hogy Bratianu enyhítse kissé eljárásának szigorát, de emellett gondoskodjék Románia stabilitásáról Mihály király nagykorúságáig. „Ha elnyeri a trónt...“ Az Oeuvre ugyancsak nagy jelentőséget tulajdonít az extrónörökös nyilatkozatának és hasábos nagy cikkben megjegyzi, hogy amennyiben Károly valóban elnyerné Románia trónját, ennek minden zavar nélkül szabad csak megtörténnie s akkor Károlytól követelni kell azoknak a liberális eszméknek a gyakorlatba való átültetését, melyeket Bratianu rezsimje lábbal tipor. A Journal des Débats azon a véleményen van, hogy a dolgok további folyása attól függ, vájjon bizonyos politikai körök a mostani alkalmat nem akarják-e felhasználni arra, hogy Románia belső helyzetét megzavarják. A román hazafiaknak nem szabad megfeledkezniük arról, hogy a dinasztikus viszályok különösen veszedelmesek olyan viszonyok között, mint amilyenekben jelenleg Románia van.