Prágai Magyar Hirlap, 1928. június (7. évfolyam, 125-148 / 1752-1775. szám)

1928-06-01 / 125. (1752.) szám

2____ ­PPAGAIV V XAOYARHI MIAÍ> lenzéki képviselők lármásan követelték, hogy a kormány tagjai jelenjenek meg a ház előtt és terjesszék elő jelentéseiket az elmúlt na­pok véres eseményeiről. Midőn Perics dr. ház­elnök mellőzte az ellenzék indítványát és be­jelentette hogy a szkupstina áttér a napirend tárgyalására, az ellenzék, vagyis a horvát pa­rasztpárt, az önmílló demokraták és a szerb agrárok éktelen lármában törtek ki, amely megszakítás nélkül egy órát tartott és minden tárgyalást lehetetlenné tett. A házelnök a zajos obstrukció ideje alatt állandóan kísérleteket tett a kedélyek lecsillapítására, de az elnöki csengőt az ellenzék nem respektálta. Teljes erejükből verték a padokat és válogatás nél­kül szidalmakat szórtak a kormánypárti pad­sorok felé. Végül is az elnök, még mindig a tomboló lárma közepette bejelentette, hogy az ülést bezárja és a törvényhozókat írásban hív­ja meg a legközelebbi ülésre. Az ellenzéki képviselők, miután elérték céljukat, csendben és rendben hagyták el a termet. A banda lapok mérsékletet tanácsolnak Páris, május 31. A francia lapok folyta­tólagosan is nagy figyelmet szentelnek a ju­goszláviai és olaszországi eseményeknek. A Matin utal arra, hogy mindkét államnak meg­fontoltságra és erélyre van szüksége, hogy a további komplikációkat elkerülje. A két kor­mány helyzete nem könnyű, ha tekintetbe ve­szik, hogy országuk közvéleménye és a nép hangulata szembefordult velük .A Gaulois azt írja, hogy a nettunoi egyezmény ratifikálása jelentős lépés az Adria­ feletti békéhez vezető úton és ezért kívánatos lenne, ha a jugoszláv közvéleményt a ratifikálás ügyének megnyer­nék. A nettunói egyezmény háttere Európaszerte nagy feltűnést keltett Ma­rink­ovics délszláv külügyminiszter bejelen­tése, hogy a minisztertanács felhatalmazására legközelebb a szkupstina elé terjeszti a nettu­­nói egyezményeket ratifikálás végett. A par­lamentben és a parlementen kívül ugyan nehézségei a ratifikálásnak, de lesznek az adott viszonyok közt nem igen kép­zelhető el az, hogy a javaslat végül is ke­resztül ne menjen. Ezzel az olasz-délszláv viszonylatban új pe­riódus kezdődik: a közvetlen háborús vesze­delem megszűnik. A nettun­ói egyezményeket — számsze­rin­ harmincegyet, — 1925 június 20-ám kötöt­ték meg. Tehát majdnem három évig tartott, amíg a délszláv kormány az egyezmények parlamenti elintézésére szánta magát. A ké­sedelemnek két oka volt. Az egyik Rádiós be­­hódolása és kormánybal­épés­e 1925-ben. A konvenciók túlnyomósig horvát érde­keket érintettek és a h­orv­ádok az egyez­mények egy részét magukra nézve sérel­mesnek tartották. Radicsék beilleszkedése a vidovdáni Jugo­szláviába államarezon szempontjából oly nagy jelentőségű esemény volt, hogy ezt nem lehe­tett kétessé tenni a ratifikálás er próbájával. A másik ok az volt, hogy 1926 d­emberében nyilvánosságra került a tiranai . itu­m, mely azonnal elsöpörte Nacsics kü­lügym­isztert. Ez a paktum meghiúsultnak mutatta azt a szerb külügyi koncepciót, mely a horvát és a szlovén érdekek feláldozásával vélte az ola­szokat rábírhatni a szert­ érdekkör respek­tálására. Albánia szorosan a szert érdekkör­höz tartozik. Azzal az Olaszországgal, mely­­ Albániában megvetette a lábát, Belgrád többé nem előzékenykedett. Ismeretesek az ezutáni események. Jugo­szlávia a francia szövetség elmélyítésével, Itália balkáni és középeurópai pozíciójának megszilárdításával készülődött a nagy leszá­molásra. Voltak pillanatok, mikor a háború kike­rül­het­etlennek látszott. Ily körülmények között lépett akcióba az an­gol politika, Angliának nagy érdekei fűződnek ahhoz, hogy míg az orosz kérdés nem rende­ződött, addig Európában háború ne legyen. Megkezdődött az angol nyomás Rómában és Belgrád­ban, Középeurópában és a Balkánon. A jelszó országok szerint változik. Bizonyos­­ kilengések is elnézetnek a cél érdekében. A cél azonban mindenütt ugyanaz: oly egyen­súlyi helyzet teremtése, mely egyelőre ki­zárja a háborút , mely a jövőben fokozza az angol befolyást. A newyorki Foreign Affairs­­ben már ez év­ januárjában, mikor az olasz­­délszláv barátsági szerződés felmondása fe­nyegetett, megírta Armstrong: nem lesz háború, mert Itália Anglia nél­kül nem viselhet háborút, Angliának pe­dig nem érdeke, hogy most háború le­gyen. A barátsági szerződés felmondásának határ­ideje 1928 július 27-ig kitolatott, amivel az angol diplomácia egyelőre diadalt aratott. A lassankint deferáló Itáliának a béke ellenértékeként két követelése maradt. Az egyik az Albániában szerzett pozíciójának respektálása, a másik a nett­un­ói egyezmé­nyek ratifikálása. Amíg a fascizmus uralmon van, az olasz-albán relációk megváltoztatása csak fegyveres beavatkozással képzelhető el.­ Erre ma nincs Jugoszlávia felkészülve, tehát a helyzetet el kell ismernie. Az olasz háborús­­párt viszont vigasztalódhatik azzal, hogy Al­bániával mindig kezébe van a Balkán kapuja. Nettóno ratifikálása biztosítja az olaszoknak Dalmácia békés gazdasági és politikai netrálásának lehetőségét. Dalmáciában po­­nt alig pár ezernyi olaszságnak lélekszámát messze túlhaladó hatalmi pozíciója van. Mel­ 1928 j tmiue 1, péntek. wmmsmtmmmmmmmmmmmmmm lőzve a kulturális momentumokat, a dalmá­­ciai olasz optánsok a földbirtok egyharmadá­n­ak urai, nagy vállalataik vannak (Suiffici, Monte Promino), a ratifikálás további előre­töréseket tesz leh­etővé- A háborús párt meg­­nyugodlhatik ebben,­ hiszen e penetrálás egy későbbi hódítás esélyeit növeli. Most már csak az volt hátra, hogy Jugo­szlávia is megnyeressék. A dolog nem volt nehéz. Jugoszlávia ma nem tudna Dániával szemben győzelmes háborút viselni. Hogy a háborúra felkészüljön, arra idő és pénz kell. Pénzt pedig nem ad más, mint az angol Rotschhild-csoport. A kölcsönnek azonban sú­lyos feltételei vannak. Nemcsak pénzügyiek, hanem politikaiak is. Egyrészről az angol be­folyás növekedése angol pénzintézetek, vál­lalatok létesítésével Jugoszláviában, külön­féle rímeken angol ellenőrök elhelyezése a gazdasági élet egyes ágaiban, másrészről Nev­tűnő ratifikálása, mint a béke garanciája Ezzel megszűnik a közvetlen háborús vesze­delem, az angol befolyás növekedése biztos, tűrni fogja azt, hogy Anglia érdekei ellenén később se viselhessen háborút Jugoszlávia-­ Londonban már meg is alakult az angol-dél­­szláv társaság a két nemzet kapcsolatainak szorosabbá tételére és megindult Jugoszláviái­­­ban is az angol professzorok és publicisták rajzása. Akit a dolgok közelebbről nem érinte­­nek, egyelőre napirendre térhet az olasz-dél­­szláv konfliktus felett. De akik közvetleneb­bül vannak érdekelve, azok tisztában lehet­nek vele, hogy Belgrád meghátrálása csak­, ideiglenes, rendületlenül készül tovább a há­borúra és csakis a jövő háború érdekében megy bele a ratifikálásba. A koalíció újból a jövő hétre halasztotta el a döntést a választások kérdésében A szociális biztosítás novelláját június közepétől akarják a pár­ Basaentlsere letárgyalni . A koalíció állást foglal a cukoripar válsága ügyében Prága, május 31. A kormánytöbbség örökké határozatlan nyolcas bizottsága ismét két napon át tanácskozott minden eredmény nélkül. Ma először a koalíció szociális nyolcas bizottsága ülé­sezett. Itt Malik előadó referált a szociális bizto­sítási törvény novellájának pillanatnyi stádiumá­ról. A paritás elvének kérdésével nem foglalko­zott, mert ezt, mint politikai problémát a koalíció parlamenti többsége tartotta fönn magának. A szociális bizottság ülése után azonnal ös­­­szeült a parlamenti bizottság. Az ülésről a kö­vetkező kommünikét adták ki: — A koalíciós pártok parlamenti bizottsága mai ülésén úgy a szociálpolitikai bizottság, mint az albizottságra vonatkozólag pontos instrukció­kat szabott meg. Foglalkozott a szociális biztosí­tási központ szakbizottsága által beterjesztett mó­dosító javaslatokkal, melyek közül néhányat el­fogadott. E semmitmondó rövid kommünikével kapcso­latosan parlamenti tudósítónknak az ülés határo­zatairól az alábbi részleteket sikerült megtudnia. A koalíció eltökélt szándéka, hogy a szociális biztosítás zepéig elintézzeti módosítását július kö­a képviselőháziak Evégből a szociálpolitikai albizottságot a jövő hét keddjére egybehivatja, hogy az letárgyalja a no­vellát a paritásos elvre vonatkozó szakaszok ki­vételével. Magát a szociálpolitikai bizottságot, június 8-ikára, péntekre hívják egybe, hogy leg­később június végéig befejezze munkáját. A koalíció nyolcas bizottsága hétfőn véglege­sen dönt a paritás kérdésében, azonkívül kedden és szerdán is ülést tart. Ekkor fog véglegesen (!??) dönteni a közigazgatási re­form életbeléptetését illetően és az országos és járási képviselőtestületi válasz­tások kérdésében, továbbá megvitatja Hodzsa új iskolareformjavaslatát és állást foglal a cukoripar válsága ügyében, me­lyet az angol cukorvám-intézkedés idézett elő. A koalíció nagy megnyugvással állapította meg ma, hogy a szlovák néppárt Labay képviselő­vel képviseltette magát a nyolcas ülésén. Buday, az oszmicska rendes tagja ugyanis más pártelfog­laltsága miatt távol van Prágától. Ebből termé­szetesen azt a naiv következtetést vonták le, hogy­­ ij a kormánytöbbség szilárd és megdönthetetlen.­­ A koalíció eltökélt szándéka, hogy már március óta teljesen munkaképtelen. A szlovenszkói országos elnök személyét illetően parlamenti körökben megerősítik a Prágai Ma­gyar Hírlap azon értesülését, hogy Kovalik volt kassai táblai tanácselnök kinevezését a kormány a szlovák néppárt óhajára elejtette. Annyi bizo­nyos, hogy az országos elnök a szlovák néppárthoz közel­álló ember lesz s személyét illetően az agrárok állítólag már meg is egyeztek a néppártiakkal. Még ma is az a har tartja magát, hogy az országos elnök minden va­lószínűség szerint — mint ezt a P.­­M. H. elsőnek jelentette, — Ondrusek pozsonyi táblabiró lesz. — Ifjabb épitőmunnkássztrájk fenyeget. A Trí­­tum siefteirtése "Tiestant a kom­m­unisták újabb ép­ PC- munikáissztrrájko­t atomnak megindítani. A munka­adóik elhatározták, hogy­ az esetleges sztrájkra munkáei kizárással válaszodnak. Borzalmak kastélya — BÖN­GYI LEGÉNY — írta: Edgar Wallace (32) — Még szöges drótháló is van a barlang szája előtt — magyarázta a soffőr. — És ez az egész darab föld, a kőbányával együtt, le egészen a tengerig, mind mr Daveré. Azelőtt körülbelül száz acre területen gazdálkodott is és akkoriban szekerek, ekék, boronák meg más ilyen gazdasági gépek és szerszámok voltak a barlangban. — És mikor hagyta abba a gazdálko­dást? — kérdezte mr.­­Reeder. —­ Lehet vagy hat éve — felelte a sof­főr és mr. Reeder elégedetten bólintott, egyenesen ezt a feleletet várta. — Azelőtt gyakrabban láttam mr. Davert — folytatta a soffőr. — Akkoriban ugyanis bérkocsis voltam és majdnem mindig én hordoztam őt. Nagyon szorgalmas ember volt, úgy dol­gozott, mint akármelyik béres, napkeltétől napszálltáig. Már kora hajnalban kint volt a farmon, délutánonként pedig b érán­dult a városba és ott látott-futott, végezte a dolgát. És minden vonat érkezését személyesen várta a pályaudvaron. Mert akkoriban sok­kal több volt ám a vendég a penzióban, mint most. Csak úgy hemzsegtek itt: egyik a másiknak adta a kilincset. Sokszor maga mr. Dover ment értük Londonba és ilyen­kor csoportosan hozta a vendégeket. Miss Crewet, aki akkor még iskolába járt, min­dig ő maga hozta és vitte, valahányszor jött vagy ment. — Eszerint ön jól ismeri miss Crewet? — Oh, hogyne! — felelte a soffőr. — nagyon sokszor láttam, de beszélni nem igen beszélgettem vele, mert nagyon rá tar­­tós volt már kiskorában is. A detektív kiszállt az autóból és föl­gyalogolt a bekerített barlanghoz a keskeny uton, mely kanyarogva vezetett odáig. Az ut meszes kövekből épült műut volt és meg­látszott rajta, hogy még mindig gondozzák, mert csak nemrég tölthettek föl. Mr. Reeder meg is említette ezt a soffőrnek, aki szintén tudott erről, sőt elmondta azt is, hogy mr. Daver két öreg ú­tkaparót tart, akiknek kö­telességük, hogy állandóan jó karban tartsák az utat: — de hogy miért, azt senki se tudja — — És most hová megyünk innen, uram? — kérdezte a soffőr, mikor mr. Reeder is­mét beült a taxiba. — Valami nyugodt helyre, ahonnan te­lefonálhatok — felelte a detektív. A soffőr fecsegéséből és abból, amit tu­lajdon szemeivel látott, sok fontos adatot szűrt le a­­ detektív. Mindenekelőtt kétségte­len volt, hogy mr. Daver sorsa jelentéke­nyen jobbra fordult az utolsó hat év alatt. A szorgalmas emberből, aki „versenyt dolgo­zott a béreseivel", független gentleman lett, úgy hogy még a gazdálkodást is abbahagyta. Ez a dátum: „hat évvel ezelőtt" megoldotta Larmes K­eep titkát és mr. Daver felkapasz­kodását az uborkafára. Az őrült Flack ak­kor került be a broadmoori fegyencek őrül­tekházába — Mr. Reeder hosszasan beszélgetett tele­fonon Simpson felügyelővel és részletesen közölt vele mindent. Mikor elvégezte a je­lentést, Simpson mellékesen említette neki, hogy: — Az aranyat még mindig nem küldték el Ausztráliába. Valami zavargás, sztrájk volt a dockban és ezért nem indíthatták el. Reményiem, nem gondolja, hogy ezt a za­vargást is Flack szította, mert még nem tud­ta megfelelően előkészíteni a tervezett arany rablást.? A detektív, akinek fejéből már ká isi ment az egész aranykombináció, óvatosan kitérő feleletet adott és visszament Larmes Keepre, ahová időközben már a többi ven­dégek is megjöttek. A hall portása újságolta neki, hogy holnapra egy nagyobb kirándu­ló csoportot várnak, de — mivel ugyanezt már tegnap is jelentette — mr. Reeder nem igen vette komolyan a dolgot. Meg volt ugyan győződve, hogy a portás nem akarja félrevezetni, de semmi jelét nem látta az előkészül­eteknek és a kastélyban különben se igen volt hely nagyobb társaság elszállá­solására.­­ Szeretett volna még néhány szót válta­ni azzal a szobalánnyal, akitől megvette miss Crewe házasságának titkát,­ — de se­hol se látta, óvatos tapogatózására azt a fe­leletet kapta, hogy a leány még délután ki­lépett a szolgálatból és már el is utazott. Mr. Reeder fölment a szobájába és szor­galmasan tanulmányozta azt a két vaskos fü­zetet, amelyeket Londonból hozott magával. Hivatalos jelentések voltak ezek Flack ban­dájának viselt dolgairól. A „banda" szó ta­lán nem is egészen helyénvaló a Flack ese­tében, mert ez a „vezér" mindig úgy válo­gatta össze a munkatársait, mint ahogy az impreszáriók szokták összetoborozni társu­lataikat, — külön-ösen a legalkalmasabba­kat, minden egyes művészi turnéra vagy vállalkozásra. A rendőrség egész sereg olyan embert ismert, akik időről-időre se­gédkeztek John Flack­n­ek a különböző rab­lások elkövetésében. Néhányan börtönbe is kerültek — s a különös az volt, hogy ami­kor leülték büntetésüket, hiába igyekeztek ismét összeköttetésbe jutni a bőkezű és vak­merő vezérrel: a bandita hallani se akart­­ többé róluk. Mások nyomtalanul eltűntek s­­ ezekről az volt a hit, hogy álnéven élnek külföldön, még pedig kényelmes, gondtalan­­ jólétben.­­ Reeder sorra vett minden egyes esetet , és pontosan kijegyzett minden összeget,­­ amit ez a zseniális rabló összeharácsolt­­ húszesztendei garázdálkodása alatt. A rég­­i összeg szédületes volt. Flack lázasan dolgo­­­­zott és bár bőkezűen fizette munkatársait, ő maga keveset költött. Valahol tehát renge­teg vagyona lehetett elrejtve. Rengeteg va­­­­gyona — még pedig aranyban, mert Flack csak aranyat rabolt. És ez a rejtekhely — legalább mr. Reeder úgy vélte — nem is lehet nagyon messze innen — De kiért dolgozott John Flack ily lázas erőfeszítéssel? — Milyen célból halmozta föl ezt a temérdek aranyat? —­ Pusztán csak a fösvény kapzsisága dolgozott benne — vagy pedig az őrült beteges rögeszméje haj­totta új és új tolvajlásokra, fantasztikus ví­ziók felé? — Flack mohósága közmondásos volt. Semmi se volt neki elég. Alighogy kirabolta a Leadenhall-bankot, rá egy hétre már — még pedig egészen újonnan szervezett ban­dával — az utolsó fillérig kifosztotta a London Trust Syndicate pénztárát, oly si­mán és zökkenő nélkül, hogy még a rendőr­ség is elálmélkodott rajta, noha alig volt két napja a rablás kitervelésére és bandájá­nak az összeállítására. Mr. Reeder elzárta a két füzetet és le­ment szobájából, hogy megkeresse Margaret Belmant. A döntő csapás rohamosan közele­dett és lelki nyugalmának megőrzése szem­pontjából nagyon fontos volt, hogy a fiatal leány kívül legyen minden veszélyen és ha­ladéktalanul utazzék el a kastélyból. A lépcsőn Jefelé menet találkozott mr. Daverrel, aki éppen fölfelé jött és mr. Ree­­dernek pompás ötletet sugallt ez a véletlen találkozás. — Éppen önt kerestem, mr. Daver — mondta nyájasan, egy nagy szívességre.— szeretném megkérni (Folytatjuk.). I

Next