Prágai Magyar Hirlap, 1929. május (8. évfolyam, 100-122 / 2025-2047. szám)

1929-05-01 / 100. (2025.) szám

2 I­gyon Gottdiener PEZSGŐT Május 1-én nem lesz munkás­­felvonulás Budapesten Budapest, április 30. (Budapesti szerkesz­­tőségünk telefon­jelentése.) Május elsejével kapcsolatosa­n a főkapitányság úgy intézke­dett, hogy a rendőrség már kedd délután hat órától kezdve a főváros egész területén részleges permamenci­álban legyen, szerda reggel hat órától kezdve pedig teljes per­ui anenci­a lesz. A rendőri őrszemeket meg­kettőzik és lovas, valamint kerékpáros jár­őrök fognak cirkálni a városban. A rendőr­ség semmiféle tüntetést nem tűr meg és a csoportosulásokat azonnal feloszlatja. A létért való küzdelem súlyos napjaiban csak a fiatalos erő, az­­ acélos izomzat, a nyugodt, kiegyensú­­­­lyozott idegrendszer képesít bennünket­­ arra, hogy megálljuk a helyünket. Az életküzdelem egész fegyver­ s­­­zárát egyesíti magában a valódi DIANA sóshorszesz Ha testünket és különösen serdülő gyer­mekeink testét esténként lefekvés előtt és reggelenként a napi robot megkez­dése előtt tiszta vagy hígított DIANA sósborszesszel bedörzsöljük, rugékonyságra, frisseség­re és erélyes tetterőre teszünk szert, mely a munkához kitartást és buzgó életked­vet kölcsönöz. Kísérelje meg mindenki, aki bá­gyadt, könnyen fárad, lehangolt, ke­délybeteg, mert csodát fog látni. DIANA sósborszesz Az egész országban mindenütt kapható Csak Diana névvel valódi! Egy eredeti palack ára 5.50 K £. 1929 május 1, Mstrfo Özvegyek, nyugdíjasok, akikre nem gondolnak! Írta: VARNAY ERNŐ pártfőtitkár Kassa, április 30. Általánosan tudott és kétségtelen tény, hogy a magyar sajtó sokszor és kimerítően foglalko­zott mindenkor a közalkalmazottakat érintő egzisztenciális kérdésekkel, az ő nehéz helyze­tüknél is keservesebb sorsú nyugdíjasok, özve­gyek sérelmeivel s ezt a humanitárius kérdést nemcsak a söreiről politika injekciózása miatt tartotta ébren, hanem a Prágai Magyar Hírlap­pal az élén kötelességének ismerte a magyar sajtó a lehetséges és remélt segélynyújtásnak ezt a formáját is a cél szolgálatába állítani. Tizenegyedik éve mindig és minden reszort­ban, fatális kapcsolatban az állampolgárság megadásával a legmostohábban bánnak a nyug­díjasokkal és özvegyekkel, kiknek keserves könnyb­ullajtását minden rokonérző szív­ű­ em­bernek a szánalma és részvéte kíséri. Talán csak a minisztériumok és főleg a pénzügymi­nisztérium referensei kivételek, ahol az elinté­zés kategorikus imperatívusza, fedezet hiá­nyában kérelme nem teljesíthető! Ezek a gondolatok tolulnak előtérbe, ha az ember újabb és újabb sérelmet, kisemmizést tapasztalt és végnélküli fájdalomról szerez tu­domást. Egy özvegyekből álló küldöttség ko­pogtatott nálunk és kérte, hogy ne hagyjuk el az u. n. közigazgatási (régi megyei) nyugdíja­sokat.. Ezeknek a volt megyei nyugdíjasoknak ügyét a 310—1024 sz. törvény igen szűk ke­retek között szabályoz­ta és eladdig kiutalt nyugdíj­filléreiket némileg felemelte, azonban nem biztosította a létminimumot, sem­ arról nem is beszélve, hogy a 286.—287—924 sz. sem pedig a 310—924 sz. törvény meg sem közelíti a nyugdíj-egyenjogusítás mértékét. Ami pedig a közigazgatási kategóriára a legsérelmesebb, ez a csoport nem részesült a múlt évi 80—1928 sz. törvény előnyeiben, vagyis a 20 százalékos törz­snyugdíj emelésében. Természetesen hasz­talanul kérvényeznek a volt megyei nyugdíja­sok és a még inkább sújtott, özvegyeik eme­lésért, 20 százalékért, rideg elutasítás az ered­mény, mert az indokolás szerint a megyei ala­pok likvidálásának ügye a szomszéd államok­kal, nevezetesen Magyarországgal szemben nincs elintézve s addig is a kiutalt nyugdíjak afféle előlegnek tekinthetők! A választ megértjük, csak nem fogadhatjuk­­ el sem jogi, sem békeszerződési, sem pedig a többi nyugdíjasok úgy-ahogy történt időközi rendezése mellett méltányossági alapnak! Mé­lyen tisztelt Illetékesek! Volna ehhez a rideg magatartáshoz néhány zokszavam és ellenve­tésem a körülöttünk siránkozó nyugdíjasok nevében. Hibásak-e ezek a szánandó, csendes és leg­többször családtagokkal közösen éhező és fá­zó volt megyeiek, hogy az államok egymással tíz év óta nem ültek le a nyugdíjas ügyek ge­nerális elintézéséhez és az alapok szétosztásá­hoz? Ugy­e, hogy nem?! Az elvi kiindulás a békeszerződés szerint is csak az, hogy a nyug­díj­kérdések törvény szerint elintézendők! Már­pedig valójában s ha később is, ezt a kategó­riát el kell intézni akár megegyezéssel, akár törvénnyel. Van-e értelme, sőt alapja annak, hogy őket még a 20 százalékos csekélyke eme­lésből is kihagyták!? Mert azt igazán nem mer­jük feltételezni, hogy fokozatos kihalásukra várnak!? Hiszen bizonyos már az is, hogy tíz esztendő folyamán több mint a fele elhunyt a nyugdíjasoknak s pld. Kassán ilyen volt me­gyei nyugdíjas és özvegy alig van egy valami­re való küldöttségnél nagyobb létszámú. Mi­után pedig a nemzetgyűlés albizottságai előtt legalább is ott fekszik a nyugdíjas-egyenjogu­­sítás törvényjavaslata (Holota János dr. kép­viselő is beadott egyet!), a cseh oldalról is el­hangzott, a méltányos rendezés szükségessége, vegyék a törvényhozók minden párt részéről kereszttűz alá az eszmicskát és a legtöbbször vétót parancsoló pénzügyminisztert, hogy a nyugdíjasok és özvegyek csekély számú hátra­lévő éveit, talán csak hónapjait ne töltsék a legszomombb kenyérgondok közepette. Végté­re az állam élete nem rövid emberöltönyi, az kivárhatja az államközi megegyezéseket, de az egyén és család élete nagyon rövid s nem bír ki­várni politikai velleitásokhoz fűzött hossza­­dal­m­as diplomáciai tárgyalásokat és taktiká­zást. A másik iniciáliter felmerült sérelem, ami a nyugdíjasok­ frontján újabb gondot és nyugta­lanságot okoz, a lakbéremelésekkel kapcsola­tos terv. Úgy látjuk, hogy a fokozatos lakbér­­emelések — melyek éppen a fix­ fizetésű és még csekélyebb fómamot jelentő nyugdíjasok­nál már eddig is nagyon érezhetők voltak — el nem kerülhetők. Megindult tehát a lakók részéről az elhárítás, helyesebben a teherbírás fedezésének a munkája. Állami terv szerint a fix­ fizetéses alkalmazottak méltányos lakbér­­pótlékban fognak részesülni, ami természetesen jogos, dicséretes akció, az állam részéről cél­szerű és szociális intézkedés. Hol mar­adnak ismét ezen a ponton a nyugdíjasok?! Megérte­ném azt az álláspontot, hogy a becsületesen kiszolgált tisztviselők, tehát nyugdíjasok teljes fizetést, sőt jutalompótlékot kapnak s ehhez képest özvegyeik és hátramaradt családjaik is emelkedő járandóságot élveznének. De legyünk az állam háztartásának szempontjából kissé számítók és ne kívánjunk többet a nyugdíja­soknak a szolgálatban lévőknél. Ámde állandó­an a megrövidítés, a félreállítás hátrányait al­kalmazni azokra, akikre az állam szekerének húzásánál már nem lehet számítani, sem nem szociális, sem nem demokratikus és semmieset­re Beán humánus eljárás. A lakbéremelések tör­vény szerinti vagy novelláris keresztülvitele ter­mészetszerűleg megköveteli a nyugdíjasok pót­lékainak legelsősorban való emelését és condi­­tio síne qua non-szerüleg a demokratikus, szo­ciális nyugdijegyenjogusítás törvénybe iktatá­sát! Ezeknek a konszolidációt és becsülést je­lentő nemes gesztusú intézkedéseknek mielőbb meg kell valósulniok abban a köztársaságban, amelynek élén egy nyugalmazott egyetemi ta­nár, a nagy humanista, Masaryk G. Tamás el­nök áll. Egy kérdésre három felelet! Miért a legjobban a Rákosy likőrspecialitások, melyek a leghíresebb, de méreg­drága külföldi márkával szemben­­­ fölveszik a versenyt? 1. Mert kizárólag friss, nemes gyümölcsből ké­szülnek! 2. Mert töltés előtt évekig érnek és finomodnak! 3. Mert Csehszlovákiában az egyedüli likőr­­gyár, mely likőrkülönlegességeit ultraviolett sugarakkal kezeli! A láthatatlan ellenés A Prágai Magyar Hírlap eredeti regénye Irta: DARVAS MOL (3) — Szó sincs róla, Fenség. Ezek a „felsőbb parancsot­” valóban nem felsőbb helyről, ha­nem a legmagasabb fórumtól, egyenesen az­ égből veszik. A mennyei hatalmak nevében parancsolgatnak. A start tömegpszichózisa következtében megőrülhetett valaki és most biztosan valami világrengető jön molesztálni minket. Dobják ki,marhasággal A fiatal adjutáns, aki egyben Byrd unoka­öccse volt, tisztelgett és sarkon fordult. — Várjon, — szólt a Trónörökös. — Ez biztosan érdekes lesz. Szeretnék egyszer egy ilyen embert látni. Mondja meg neki, hogy beszélni akarunk vele. Vezessék be a térpa­rancsnokságra. A trónörökös és Byrd elvonultak a tri­bünről. Lucy fölemelkedett és merengve bámulta a szétoszló tömeg hullámzását. A térről most óriási űr tátongott feléje. Elgondolta, hogy akik elrepültek, egyre tá­volabb és távolabb száguldanak az űrben. Borzasztó elképzelni ezt a lesújtóan végte­len űrt. Az űrt finom ködnek képzeli s ez a köd maga a szomorúság. S a szivében is köd és szomorúság üreskedik. Valami hiányt érzett. Mi lehet az? Észre­vette, hogy éhes. Szégyellő magát. Fáj. Mi­lyen nagy dolgok történnek körülötte s neki ilyen kicsinyességek tolulnak a tudatába. Ami még az imént élő jelen volt, most, már i.­.szavonhatatlanul csak halott múlt.. Halvány e­m­lékképek elmosódó árnyvilága. Próbálta élénken maga elé képzelni Gar­vent. Az arcát. Ahogy búcsúzott. Nem ment. Szétfolyt az egész arckép. A múltba olvadt be­le. Fájt neki a jelen. Hát csak a festők tud­nak képzelni a szemükkel és látni a képzele­tükkel? Barátnője, a fiatal barna lady Hampton za­varta meg merengésében. — Szervusz Lucy, sáppadtnak látszol. — Szervusz, Eddy, nagyon elfárasztott ez a délután.­­Talán meg is vagyok hülye. Az éj­jel lázam volt. Képzeld azt álmodtam, hogy egy bandita a soffőrünk helyébe ült és elkez­dett vágtatni velem. Az autóból nem tudtam kiugrani, sem kiáltani nem bírtam. Élénken emlékszem a bandita arcára. Nagyon hasonlí­tott Fairbannksra, de Fairbanks nem eléggé férfi. Ez pedig az volt. Különös, de szép arc. — Szép férfival álmodná szív­ veszedelem, mondja az álmoskönyv, Lucy, vigyázz, ve­szélyben a szíved. Átsétáltak a repülőtér parancsnoksági iro­dájába. A tér­parancs­nok­sági hivatal egy pompás vá­ró­szalonból és egy párnázott ajtajú dolgozó­­szobából állott, ők a szalonban vártak. Lord Hampton akkorára már bevezette a dolgozóba a trónörökös és Byrd főparancsnok elé a különös idegent A­ trónörökös jelenlétére, való tekintettel Lord Hampton őrnagy az idegentől mintegy két lépésnyire állt meg és állandóan szemmel tartotta. Hogy rávethesse magát, ha esetleg őrültség­­roham tör ki rajta, mert az őrültek­nél ilyenre mindig készen kell lenini. Byrd zilált nézésű, izgatott ember megjele­nésére számított­, aki hadonászva fog beszélni a „felsőbb parancsi” nevében a maga világ­­megváltó találmányáról. Az idegenen azonban halvány nyoma sem volt az őrülteket, jellemző külső jeleknek. Nyugodt tekintet, mosolygó arc, fölényes meghajtóa. A trónörökösnek úgy rémlett, ilyen arcot már látott, de nem emlékezett rá, hol. Vagy a főrendek házában, vagy valahol mozivásznon. Kreol barna arc, alig észrevehetően ivett sasorr, széles váll, de sovány, izmos testalkat, erélyt sugárzó fekete szem, férfi, harminc és negyven között.Virágzó korú — Mi van, kérem, azzal a bizonyos felsőbb paranccsal? — kérdezte Byrd vállveregető hangon, mint ahogy a betegekkel szokás be­szélni. Az idegen elmosolyodott. — Bocsásson meg, Lordságod, részemről ez pia fraus volt. Ha ezt nem mondom, semmi­képpen sem juthattam volna Lordságod elé, már pedig ezt minden áron, még a füllentés árán is el kellett érnem. Nem kaptam én sem­miféle felsőbb parancsot, de ha Ön végighall­gat, be fogja látni, hogy mégis felsőbb ér­dekből cselekedtem így. — Ez egy uj eset — jegyezte meg kedélye­sen Byrd­s jelentését pillantott a Trónörökös­re. — Tehát nem felsőbb parancs, hanem fel­sőbb érdek. Hát halljuk. — Igen, Mylord. ön most bemutatta s út­nak indította az úgynevezett láthatatlan repü­lőhadat. — Szóval már a tárgynál vagyunk. — Igen, Mylord. Azonban ezeknek az úgy­nevezett láthatatlan gépeknek van egy óriási hibájuk. — Igazán? — évődett Byrd. — óriási hibájuk, hogy a pilóták láthatók. — De ez a pilóták hibája, nem a gépeké, — vetette közbe a trónörökös. — Ez nem a pilóták hibája, hanem a hadve­zetőségé. Fenséges Uram, — mert nem gon­doskodik a láthatatlanná tételükről, — vála­szolt finom meghajlással az idegen. — Honnan tudja, hogy én ki vagyok? És ki­csoda ön? — Fenségedet csak­ arcképe után ismerem, a magaim nevét illetően pedig egyelőre minden okom megvan, hogy ne áruljam el kilé­temet. Ha úgy tetszik Miszter Láthatatlan va­gyok, az elektrotechnika mérnöke. Byrd és a trónörökös ismét megértően pillantott egymásra. — Nagyon sajnálnám, ha nevem titkolását félreértenék és bizarr különcködésnek vélnék. — Dehogy is, Mister Láthatatlan, ön fel­sőbb érdekből ment ne maradhatna inkog­nitóban? — felelt Byrd elvillanó mosollyal. — Pardon, a felsőbb érdek az, hogy ön megismerje találmányomat, azt pedig, hogy egyelőre elhallgatom kilétemet, csupán az én érdekem diktálja. Nekem biztosítanom kell magamat minden eshetőség ellen, azért egye­lőre ismeretesen kívánok maradni, ha azon­ban Anglia légügyi hivatala hajlandó meg­venni találmányomat — — Nos és miben áll ez a találmány? Az idegen nyugodtan folytatta. — Lordságod láthatatlan gépein a pilóták sokkal jobban vannak kiszolgáltatva az el­lenség golyóinak, mint eddig. A közönséges gépnél a repülőgép szárnya, vagy farka a cél­pont, itt egyedül a pilóta teste. — Sajnos, még nem tartunk ott, hogy a pi­lótákat is carvonitből önthessük — tréfálko­zott Byrd. — Az én találmányom abban áll, hogy az emberi testet láthatatlanná, helyesebben át­látszóvá tudom tenni, önnek, Mylord, megvan­nak a láthatatlan gépei, és a pilótáit tudom láthatatlanokká varázsolni. Fölajánlom tehát találmányomat Angliának. Kérem önt, mint a légi haderő első lordját, nyilatkozzék, haj­landó-e ezt a döntő előnyt az angol repülő­­hadsereg számá­ra biztosí­tani? — Természetesen, hogy hajlandó vagyok, de nem csak én vagyok ebben illetékes dön­teni, h­anem­ a Fővezérkar. Adja be ajánla­tát részletesem írásban s akkor majd beszé­lünk róla. No, a viszontlátásra. (Folytatjuk.)

Next