Katolikus főgimnázium, Privigye, 1886
I. Jelentés az alumneum ez évi működéséről. Közli : Zalka Simon, alumn. jegyző. Alumneumunk ténykedésének második évét tölti s bár lassú léptekkel, de mégis üdvösen halad előre, mert ámbár a tanulók közt 50 frt-tal többet osztott ki, mint a tavali évben, mégis az egylet vagyona 114 frt 59 kr-ral gyarapodott. E tanév folyamán az egylet egy közgyűlést és négy választmányi gyűlést tartott. A közgyűlés tudomásul vette a jegyző jelentését az alumneum évi működéséről. A választmányi gyűlések főleg az egylet vagyonának helyes kezelésére és a tanulók segélyezésére vonatkoztak. A választmány a segélyösszeg kiosztásában azt az elvet követte, hogy minél több az alapszabályok követelményeinek megfelelő tanulót segélyben részesítsen , de szem előtt tartotta azt is, nehogy az adományozott összegek sokfelé osztásuk által valódi segély helyet pusztán jutalomnak tekintessenek. Ez volna egyletünk ez évi működésének általános jellemzése, részletesen a következőkben adom elő : 1. A tanulók segélyezése. Az 1886. junius 14-én tartott gyűlésen a választmány Ray József, Brestyenszky Elek és Horváth Károly tagokból álló bizottságot küldötte ki a tanulók élelmezésének behozatalához szükséges módozatok kidolgozására. E bizottság jelentéséből kitűnt, hogy a tanulók élelmezésének behozatala jelenleg még korai volna s előnyösebb azoknak pénzbeli segélyezése.