Katolikus főgimnázium, Privigye, 1905

A magyar nemzeti énekmondás. Irta: Orbán Gábor. Ki tudja, magyar köl­tészet nélkül lenne-e ma magyar politika? Beöthy Zsolt. A magyar nemzeti eszme kifejlesztésében halhatatlan érdeme van az irodalomnak, amelynek lelke mindig a költé­szet. Míg a politikai történet azokat a tetteket mondja el, me­lyekben a nemzet külső élete jelenik meg, addig az irodalom története mélyebbre hatol, megmutatja a talajt, az okokat, melyekből a nemzet külső életének eseményei létrejöttek. Már e néhány sor is eléggé mutatja a politika s az iro­dalom története közötti kapcsolatot, amely annál szorosabbá, annál testvériesbbé válik, minél inkább visszamegyünk a múltba, ahol individuális céljukat csak egymás karjára támasz­kodva érhetik el. A krónikás szűkszavú, sőt sokszor ferde feljegyzéseiből a történetíró a nemzet külső életének képét akarja megal­kotni ; majd megjelenik egy irodalmi férfiú, aki a krónikás fogyatékos följegyzéseit s a népköltészetnek eddig ismeretlen szálait ihletett kezekkel párosítja, összefonja é­s életre hozza a magyar népköltészet virágaiból azt az első koszorút, amelyre az idők folyamán már-már a feledés fátyola borult. S ezzel a nemzet benső, szellemi életének képét rajzolja meg. Sebestyén Gyula útmutatása nyomán a nemzeti érdek­lődés ismét visszaszállott az ázsiai magyar alakjához, kinek egyszerű, naiv, de vitéz lelke még a mondák világában járt. Hivatott férfiak léptek sorompóba, hogy a nemzet érdeklődé-

Next