Katolikus főgimnázium, Privigye, 1915
I. Iskolánk és a háború. Immár a második tanév telt el a nagy és szűnni nem akaró világégés közepette. Az 1914-ben megindult nagy mérkőzés nem sejtett arányokat öltvén, ez évben csak még jobban éreztette hatását iskolánk életében. Az idei tanév megnyitásakor nemcsak tanárok hiányoztak közülünk, hanem diákjaink is állottak már katonai szolgálatban, az év folyamán pedig még többen siettek a kibontott zászlók alá ; e személyi változásokon kívül reányomta bélyegét a háború egész munkánkra és eredményeinkre, szorgalmunkra és törekvéseinkre, erkölcsi érzéseinkre és életmódunkra. Rendkívüli erőfeszítéseket, sűrű lemondásokat követelt tőlünk e történelmi idő, de melyikünk nem vállalta s hozta volna meg azokat a legnagyobb készséggel és megnyugvással annak tudatában, hogy nemzeti becsületünkről s hazánk jövő életéről van szó s látva azt, hogy minő vitézséggel és dicsőséggel ismertetik el amazt s biztosítják emezt a mi hős katonáink? S nem fogunk-e, ha kell, még többet is tenni jövőnk érdekében ? ! 1. Az intézeti épület. Az intézeti épület berendezésén és állapotán semmi változás vagy kár sem esett, mivel háborús célra nem volt lefoglalva. A kegyesrendi társház nagyobbik ebédlője azonban már a háború eleje óta be van rendezve sebesült katonák részére. A 24 ággyal ellátott terem berendezéséhez a szükséges felszerelést szíves áldozatkészséggel részint a kegyesrendi társház, részint Privigye nagyközség közönsége szolgáltatta. Sebesültek ápolására azonban mindeddig nem került sor. Minthogy tehát az épület gimnáziumi része egyáltalában nem volt igénybe véve hadi célra, hely tekintetében a tanítás rendes menete elé nem gördült semmiféle akadály sem, míg ellenben, mint alább látni fogjuk, a tanári személyzet tekintetében a háború kezdete óta küzdelmes volt iskolánk működése.