Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1843-11-25 / 47. szám

- 563 — kodtak olly makacson külön állításaikhoz. Isten mentsen ugyan, hogy mi a' nagy embereket ok nélkül kivánnók kisebbíteni, de fájdalom! a' kö­rülmények mégis inkább az utolsóra mutatnak. Vágynak az igaz adatok, mellyekböl kiviláglik, mi­kép ők a' protestantismus' valódi szellemét nem fogták föl: igy p­ o midőn Luth­er «a schwei­ziakat ellenkező nézeteikért szóval és Írásban ,eretnekeknek' kiáltozza, 's azon — nem pro­testáns — elv által engedi magát vezettetni, hogy : „egyik félnek az ördögének kell lenni" nehezen ismerünk benne a' vorm­atiai hősre; valamint Kalvinnak Serveten elkövetett executiója is előbb emlékeztet Huss , Hieronym­ embertelen inqui­sitoraira, mint egy szabadelmű reformátorra, azon­ban az elválás­ okain nem annyira mutatkozik be­látási hiány , mint személyes ellenségeskedni kí­vánás. A­ ki tudja miként tanított Luther eleinte az uri vacsoráról és praedestinatióról; olvasta egy levelét a' strassburgiakhoz (1523), mellyben irja : mi sokat kellett vívni magával, mig a' római transsubstantiátioról lemondhatott, s mi jó néven veszen vala egy bizonyos eligazodási útat, melly által a' pápának legnagyobb puff adaltathatik vala" csodálkozhatik, miért nem nyujta hát Marburg­ban (1529) a' szabadabb 's Bibliánk' szellemével kétségkívül inkább megegyező elvű Zwinglinek kezet, ki a' magáét könny-özön közt ajánlotta. És vájjon a' Karlstadttali viszonyokat nem lehetett volna-e szelídebb úton eligazítani ? Zwingli Schtveizban kihányta egyszerre a' templombeli képeket, 's azért a' világ még sem veszett el; ez Wiltembergában is épen igy megeshetett volna, de Luther nem igen tudott tűrni maga mellett másokat, 's e­­miatt legjobb barátjával a' jámbor Melanchtonnal is egybeveszett, midőn azt tekintetéből osztozni tapasztalta. Ha Wart­burgból az ismeretes eldöntő órában Mel. térjen vissza, ma prot. egyházaink hihetőséggel nem lennének különszakadva. Szóval, noha Luther ezerszer kimondotta, hogy a' pápa nem csalhatat­lan; mindazáltal magának nagyon is hajlandó volt csalhatatlansággot követelni, 's e'miatt föláldozta a' Mel. és Kálvin által eszközölni kívánt egye­sülést is , mint már érintve van. Reformátoraink' halála után egy új eszme sem született; a' későbbi papok minden további vizs­gálódás nélkül csatlakoztak Luther vagy Kálvin' már kitalált nézetéhez, és — veszekedtek. Tartózkodás nélkül szólva, papi egymás el­len szegülés szülte eredetileg prot. egyházainknak különszakadását, 's a' tette sikeretlenekké későb­ben is mindenkor az egyesülési próbákat. A" jám­bor nép papi izgatás nélkül vallásos harczba soha sem keveredett, 's midőn egyházaink különszaka­dásának szomorú diplomáját már korán polgári vér­rel találjuk megpecsételve, tudnunk kell, hogy a­ gyilkoló fegyver szónokszékből osztatott szét. Prot. egyházunk' élete kétszer jutott legkényesebb erisis alá — értjük a' smalkaldi had és harminca éves háború' eldöntő szakait — 's fájdalom! al lutheránus és kalvinista papságot is épen ez idők' alkalmával találjuk legindulatosabb harczban egy-­más ellen , az alatt mig a' buzgó nép vérével és életével járult a' közügy' kivívásához. Mi lenne ma prot. egyházaink' sorsa , ha a' 30 éves háború' alkalmával olly szellem hatja vala át a' népet is, minőben Ph. Nicolai kátéja szerkezve van ? az ott rajzolt kálvinista istenért kétségkívül senkinek sem jutna eszébe fegyvert ragadni. Nem kellene ugyan itten a' történetek' intő táblái mellett be­hunyt szemmel haladni elő, de iszonyatosságuk által mintegy kényszerítve érezzük magunkat a' hallgatásra; mit annyival is inkább tehetünk, mi­vel az újabb kor sem szegény tanúságos példák' dolgában. Miután Poroszhonban az unió útba indítva lenni látszott, előáll d. Scheibel, ez a' brezlaui Westphel, ó-lutheri nézeteivel; előtte az unió indifferentismus' műve, Krisztusnak Beliallali szö­vetsége : azért készebb elveszteni kenyerét (1832) hogysem az egyesülést háborítatlanul haladni en­gedje. Nem sokára d. Guericke is Luther' kar­jai közé simul (1834) 's velők együtt Kellner' hason szellemű bujtogatásaival zavargatja az unió' békés folyamát. Már 1835-ig akkorára növekedett az ó-lutheranusok' száma, hogy akkor az első brezlaui synodus létre jöhetett. És kik tették annak tagjait? Zavargásaik­ következésében me­gyéjöktől elmozdítatott sine terra papok! Hengs­tenberg , Olshausen , Hahn­ közbeszólásainak is nem kibékülés, hanem még nagyobb ingerült­ség lett eredménye, míg végre a' brezlaui consti­tuáló synodus(1841) az urak' szorongó lelkismere­tét tökéletesen föloldozta az unió' kötelei alól Men­nyiben volt, vagy nem volt alapja a' reactiónak? hagyjuk fejtetlen; elég annyi, hogy papi és pap­professori fabrikából került korunk' utolsó évti­zedében! Idézhetnők még itt a' jámbor Zinzen­dorff fótumait is, de olvasóink' türelmével vis­­szaélni nem akarván, elégnek tartjuk megjegyezni röviden, hogy minden efféle bajoknak a' dolog' természeténél fogva, papok szoktak kovászai lenni. III. Az unio' form áj a. Föltéve most, hogy az egyesülési nehézsé­gei azoknak okaival együtt el vagynak hárítva, kérdés: minő alakban eshetnek az meg? Erre néz­ve a' história két példányt mutat elő: egyik a' Herrnhulereké, másik a' poroszoké. A' Herrn­huterek lutheránusokból és reformátusokból ala­kult közönségeket képeznek ugyan, de kebeli tro­pusaik által — mint ők nevezik — föntartják vallásuk' külön elemeit; tehát ha együtt vágynak is, egyesülve nincsenek. A' poroszok valódilag kívántak egyesülni, olly formán intézvén el dol­gukat, hogy az urivacsorára nézve Kálvin' közlő magyarázata mellett maradjanak; a­ reformátusok mondjanak le praedestinatiós dogmájukról; és — *

Next