Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1861-06-30 / 26. szám
tásban van—soha meg nem oldathatik. Az Őszinte szó ízója pedig épen ezen hibába esett. Ha szavaiból nem elvi és igy lényeges, hanem csupán kiviteli, és igy alaki különbség tűnnék ki, ha ö amaz egyetemesen elismert, s tervben is levő domestica kérdését tűzné ellentételül a tagositási eszmének, s ha beismerné, hogy jelen fizetési normák közt sok egyház tagosítás nélkül is tagosittatni leend kénytelen, hallgatnék, hanem hogy ő a vallásos élet hanyatlását a lelkészekben s nem a vallásos terhek tulságában keresi s e szerint még a domestikáról is csak ugy elvétve emlékezik, s ahelyett, hogy ezen tárgyban valami reform, szükségét beismerné, inkább a negatio terére lépve, lövöldözi nyilait egy szerény s jó akaratú indítvány ellenébe, nem gondolván meg, hogy a negatio bizonyos határokon túl rothadásba megy által, hogy épen úgy akar bánni e kérdéssel, mint felebb is említem — más positiot választva — nem megoldani , hanem megsemmisíteni szándékozván azt: őszinte szavai ellenébe szabad legyen őszinte szóval állani. Előre kell bocsátanom, miként én a gömöri inditvány formulázását egészben véve semmiképen nem osztom, s ennek következtében indítványozó úr az én mentségemre nem szorult; minthogy azonban a szó, az eszme, bár tőle származott, de többé nem övé, hanem édes mindnyájunké, igazságérzetemnek vélek eleget tenni, midőn gyakorlati alapeszméjének védelmére kelek. tr Azt állítja ugyanis az Őszinte szó írója, hogy ezen indítványban a fősuly a lelkészek gazdagulására van fektetve, s ezen lelkészi gazdagulás lelke előtt kísérteties phantom gyanánt lebegvén, cikkében ez ellen harcol, vágván a levegőt jobbra-balra nagy tüzesen. Felfogásom szerint az egyházak tagosításánál a fősúly nem annyira a lelkészek gazdagulására, hanem mit az Őszinte szó írója emleget, az egyházaknak Jézusban való gazdagulására van legfőképen irányozva, sehol sem lehetvén jobban alkalmazni a „divide et vinces" elvét, mint a vallásos terheknél. Bizonyítja ezt a kérdés ilyenforma felállítása: „Hogyan lehetne a protestáns lelkészek állapotán segíteni, hogy az által maguk az egyházak is vagyonosabbak legyenek," ehhez nem kell commentár?! !. i hogy többet ne említsek, a rádi hallgató ne fizetné évi jövedelmének egy negyedét papjának és tanítójának, s a rádi lelkész s tanító mindemellett is ne lenne kénytelen egy nyomorult viskóban nyomorogni, s legnemesebb törekvéseinek ily panaszos jutalmát aratni! Hogy mily szomorú következései szoktak lenni az ily túlterheltetésnek, magam is tudok szolgálni egy pár adattal: Kerecsen és Cs.Kenézben több mint husz család hagyta el őseinek hitét s keresett menedéket egy oly vallás kebelében, mely nem veszi ki gyermeke szájából az utolsó falatot is, hanem lehető legolcsóbban administrál. — Nem arról van itt szó, van-e olyan kis egyház, hol a lelkésznek kenyere ne volna, s nem arról van itt szó, hogy Kálvinnak mily csekély fizetése volt— bár az akkori pénzviszonyok közt nem gondolnám, hogy az nagyon csekélység lett volna — s mégis beérte vele, s fölebb emeltetni soha nem engedé , hanem arról, mily helyén volt az, hogy a roppant népességű Genf csak oly keveset fizetett szeretett papjának, s hogy Kálvin minő bölcs tapintatot tanúsított, midőn fizetését fölebb emelni soha nem engedé ? ? !! Így levén a dolog, önkényt elenyészhetik cikkíró lelke elől ama kísérteties phantom, a gazdagság iszonyú eretnek bűne, ha ezekhez még a következőket meggondolja, hogy nem is képzelhetünk lelkészt, ki minekelőtte lelkészi pályára lépett, számot ne vetett volna mind magával, mind pályájának nagy és küzdelmes tusáival; nem is képzelhetek lelkészt, ki nem egy nemével a hősies elszántságnak lépett volna azon pályára,a hol tőle oly sokat kívánnak s cserébe vajmi keveset adnak.—Ennélfogva nem is tudom elképzelni, hogy lehessen lelkész, ki csupán saját s övéi jobb sorsa tekintetéből óhajtaná akár a domestikát, akár a gömöri indítványban felállított affiliálási módot, hanem, ha kívánja, nemesebb szempontból teszi azt, miszerint magas hivatásának lelkében élő ideáját jobban megvalósíthassa; több szellemi siker és haszon reményében várja azt, mert látván fáradozásainak kevés gyümölcsét, látja azt is, hogy az ok nem annyira önmagában, hűségében, igyekezetében, lelkiismeretes buzgóságának hiányában, mint inkább tőle nem függő külső körülményekben rejlik. Mit gondol cikkíró úr, kik azok, kik a lelkészek közül a jelen fizetési állapottal meg vannak elégedve? bizonyára