Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1863 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1863-09-27 / 39. szám
legyen, hogy azon előnyön kivül, melylyel hitbeli tudományos belátása ön saját hivatalának szolgál, egyszersmind mintegy letéteményese legyen a tudós ismereteknek, melyeknek kell hogy általa a gyülekezetben is terjesztessenek. Csakugyan a gyülekezet a theologusok bibliafordítása, bibliamagyarázata által, vallástételek, prédikációk és káték által részesül a theologiának exegeticai, hittani, erkölcstani, történelmi és kritikai tanulmányaiban. Így hát a laicus is, ki a bibliai iratok hitelessége felől egyenként magát tájékozni akarja, vagy ellenfelei előtt védekezni kiván, kénytelen lesz a theologiai itészet kutatásait segítségül venni. Láttuk fölebb, hogy a bibliai történelem hitelessége felőli ítélet jobbára attól függ, mi eredményt szült a vizsgálat a történelmi könyvek szerzőire nézve. Vannak esetek, hol a szerző neve közömbös; némely esetben kettő közül akármelyik egyformán közel állott a történtekhez s igy egyformán hitelre méltók. Igy például semmi jelentőséggel nem bir a hitelességre nézve, hogy az apostolok cselekedeteit Lukács irta-e vagy, a mint többen vélekednek, Timotheus, miután mind a kettő Pál barátja és kísérője volt. Máskép van a dolog, midőn valamely történelmi előadás szerzőjét oly késő korba kell tenni, hol az események egyenes biztos tudomása nehézzé vagy épen lehetetlenné lesz. Így, ha Baur Keresztéllyel azt kellene hinnünk, hogy a Máténak tulajdonított evangélium jelen alakjában csak az első század második felének végén, a többi evangéliumok még későbben keletkeztek. Ami az ószövetség történelmi könyveit illeti, melyeknek szerzőiről hiteles tudomásunk nincs, azoknak szereztetését az ujjabb ítészek legtöbbjei benső érveknél fogva évszázadokkal az események utánra teszik. Mindenek közt legtöbb történelmi jellemet tulajdonítanak Sámuel könyveinek. Igaz, hogy a Pentateuchusban, a bírák könyvében, a királyok és a krónikák könyveiben is, még a legtagadólagosb kritikusok is régi, részben azon kora kútfőket ismernek el, de egyszersmind későbbi többszörös átdolgozásokat vesznek fel, mely alkalommal az anyag részint a dicsőítő monda befolyása, részint vallásbeli pragmatismus és az átdolgozóknak más, személyes nézetei folytán átalakulásokon mentek keresztül. De Wette a Pentateuchus utolsó szerkesztését a hetedik, Ewald a nyolcadik századba teszi Krisztus előtt. Ezen itészeti nézetek az ószövetségi történelmi iratok felett, a mint eddigi változékonyságuk bizonyítja, nem biztosak, feltételesek ugyan, de, miután a följegyzések egykoruságát is egész biztossággal vitatni nem lehet és más régi népek történetírása mutatja, hogy a hol följegyzések egykorusága hiányzik, ott a mult idők egy későbbi kor szempontjából felfogva többé kevésbé módosult subjectiv jellemet nyernek, akkor ezt itt is meg kell engednünk. (1. Ewald, „Geschichte des Volkes Israel" (Göttingen 1844) 1. 15 fg. és Hauff munkáját: „Offenbarungsglaube und Kritik der biblischen Geschichtsbücher" (Stuttgart 1845), mely, ha nem is kielégitőleg, az itészet igényeit a hit jogosultságával összeegyeztetni törekszik.) — Leghátrányosabban alakult az Ítélet Eszther és a Krónikák könyveinek hitelessége felől. De, hogy Eszther könyvének adatai, ha nem is egyáltalában, de mindenesetre sok tekintetben a persa régiségekkel és történelemmel egybehangzók a negatív ítészek is elismerik. (1. De Wette, „Lehrbuch der historisch kritischen Einleitung in die Bücher des alten Testaments" (6. Aufl. Berlin 1845) §. 198. a 199.). Ami ellenben a Krónikák könyveit illeti, orthodox theologok is megengedték, hogy nemcsak szóbeli hagyományok, hanem a szerző subjectiv szempontja a régibb okmányok tudósításait sokszorosan megmásította, amit itt könnyű bebizonyítani, ha az ember összehasonlítást tesz Sámuel valódi történetkönyveivel. (1. a katholikus Ítész Movers ítéletét: „Kritische Untersuchungen íiber die Bücher der Chronik" (Bonn 1834) 279. l. és az orthodox protestáns Meyer F.-ét a laiosok számára irt ily című munkában: „Inbegriff der christlichen Glaubenslehre" (Kempten 1832. 24. 1.) Egészen máskép mint az ószövetségi történelmi okmányokkal, áll a dolog az uj szövetségeivel. Itt már nem feküsznek évszázadok az események s az ezekre vonatkozó iratok szerkesztése közt. Krisztus és az apostolok életének történelménél határozott, a keresztyén régiségből ismert nevek neveztetnek: a kérdés tehát csak a körül forog, váljon hitelt érdemlők-e amaz adatok ? Ha igen, akkor az új szövetségi történelmi