Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1865 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1865-01-22 / 4. szám
frank egyháznagyokat is a pápa feltétlen hatalma alá hajtsa. Majd II. Károly lépett a frank trónra teremtő s szervező szellemével, ki azon nagy befolyásnál fogva, melyet részint ő, részint a körében levő püspökök, tudósok, az általa s alatta alapíttatott iskolák nyugotnak nemcsak politikai, de egyházi ügyeire, s magára a pápai székre is gyakoroltak, a gallo-frank nemzeti egyház ezen önállóságát nemcsak megőrizé, de capitulareiban oly tisztán kifejté, hogy Károly ezen intézkedéseiben, az egyház szabadságának későbbi védelmezői, a szabadabb szellemű királyai s püspökei Franciaországnak egy eszményképet nyertek. Ez eszménykép a francia nemzet egész történelmén keresztülhúzódik. Igaz hogy e kép nem állt mindenkor egyenlő fényben az egyházi tudat előtt, s a nemzeti szellem nem védelmező jogait Róma ellenében mindenkor egyenlő eréllyel, sőt a századok viharai között hol a király, hol a püspökök hátráltak ez önállóság védelmezése mellől, de valahányszor a francia trónra erélyes fejedelem lépett, vagy valamely szabadszellemű püspök tűnt fel, valahányszor a nemzet képviselői törvényesen együtt gyűléseztek, hivatását érző parlament ült össze, ez eszménykép teljes elevenségében előtűnt mindannyiszor. Elég legyen itt csak megemlítenünk Hinkmar rheimsi érseket, ki a pápák, többek közt a hatalmas I. Miklós ellenében (860 körül) oly eréllyel, merész bátorsággal, s ritka kitartással küzdött, midőn ezek a korlátlan pápai hatalmat a francia egyház felett is gyakorolni kezdették. Vagy a vallásos 9-ik vagy szent Lajos királyt, ki a Hohenstaufenekkel a legszenvedélyesebb küzdelmet folytató 9-ik Gergely pápa ellen is a frank egyház szabadságát híven megőrizte, sőt azt három rendbeli (1229, 1239 és 1270-ben kelt) rendeletében újra biztosította. Az első rendelet bevezetésében ugyanis kifejti Lajos a gallikán egyház szabadságait és kiváltságait (Libertés et immunités de l'Eglise gallicane); a másodikban az excommunicálhatási jogot szűkebb korlátok közé szoritja, s polgári ügyeikben a papokat is világi biróságok alá veti ; a harmadik a pragmatica sanctiot tartalmazza, mely a püspöki legfőbb hatalmat, és a frank egyház egyetemes gyűléseinek mégha A következő század elején azon eszménykép még tisztábban visszatükröződik. Ekkor ugyanis a pápai széken a nagyravágyó 8-ik Bonifacius (-1303) ült, ki azt ugyan a hatalom s fény tetőpontján találta, de az idők szellemét már változva új irányt váltva, ki azonban ezt megállítani és a pápai hatalmat nemcsak fenntartani, de kiebb terjeszteni törekvék, többek közt Franciaország fölé is. Itt a királyok régebb idők óta a megüresült főpapi székek jövedelmét, ezek betöltéséig „regalia" cím alatt húzni szokták, valamint a főpapi varanciák alatt megüresült papságok betöltési jogát is élvezék; másrészt az állam, a pápák által tőle „annata" cím alatt évenként kapott nagy összeget kezdé megtagadni. Bonifác e királyi jogok, illetőleg a francia államnak ezen szabadabb irányú mozgalma ellenében legtúlzóbb hierarchiai követeléseivel lépett fel, s úgy a királyt, mint a gallikán egyházat a pápai mindenhatóság járma alá hajtani, többek közt mindazokat, kik nem hiszik, hogy a király mind egyházi, mind világi dolgokban a pápának alattvalója, eretnekeknek nyilvánitja. Melyre a király még nyersebben felel, eszteleneknek és hazugoknak nyilvánítván mindazokat, kik a francia királyt világi dolgokban valaki alattvalójának gondolják; másrészt a parlament s a legtehetségdúsabb egyének léptek sorompóba a pápai hatalmaskodás ellen, s a frank egyház szabadságát papi, tanári szószéken, zsinatokon döntő érvekkel bizonyítgatták, s sáncolták újra körül. Valamint a következő évtizedek s a 15-ik század folytán is, míg egyfelől a pápai curia tett a gallikanismus ellen ujabb és ujabb kísérleteket, addig másfelől a francia fejedelmek, parlamentek, püspökök, a francia egyetemek, élükön a sorbonne, vagyis a párizsi theologiai facultás annál lelkesebben küzdöttek az egyház szabadsága mellett, sőt a pisai (1409), constanci (1414) és baseli (1432) nevezetes zsinatoknak szabadszellemü határozatai, és azon többségre emelkedett u. n. episcopalis pártnak megalakulása, mely a pápát az egyetemes zsinatok alatt állónak vallotta, jórészben Frankhon szabadszellemének köszönhetők. Csak a 16-ik század elején történik e szabad szellemtől némi, legalább látszólagos elpártolás. I ső Ferenc ugyanis Nápolyra, mint a pápazási jogát a királyság részére biztosítja. álla neki ajándékoztatni reményit hűbérre való PÁPA m