Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1866-02-25 / 8. szám
is, de későbben sok képen áldásossá nőhetné ki magát. S a terv lenne: egy „káplánokat segélyző egylet" alakítása. Hogy mily üdvös intézet lenne az, mindenki beláthatja. A tüzetesebb tájékoztatás tekintetéből azonban — mi engem illet — különösen három sarkpontra igyekeztem fektetni nézeteimet. Ez egylet mellőzhetlenül szükséges általában az egyház, különösen pedig 1) az egyének-, 2) a nevelésügy- , 3) a társadalmi élet tekintetéből. 1) Az egyénekre nézve, hogy az egyháznak méltó és hű szolgái lehessenek, fődolog a folytonos haladás, tökélyesbínlés. Minden haladhatásnak azonban legközvetlenebb kívánalma az, hogy a haladni akaró birtokában legyen azon eszközöknek, melyek pályájának sine qua non-jai. Ilyenek már a segédlelkészeknél a könyvek. S vajjon van-e módjukban azokat megszerezni? Legtöbb esetben inkább nem, mint igen, s főleg már állomáson. Az iskolai életben vajmi kevés ifjúnak jut a szerencse, oly kis könyvgyűjteményre szert tehetni, melynek darabjai célos és alkalmas eszközei lehetnének további önképzésének; onnan kijőve pedig — főleg ha közvetlen kápláni állomást foglal el — még kevésbé lesz birtokában oly pénzforrásnak, melynek erejével magát kellőleg fölszerelje. — E mellett kérdés, hogy főnöke — hasonló körülmények közt érve céljához — birja-e azon közegeket s folyóiratokat, melyek által a kezdő hiányai pótoltathatnának ? kérdés — mondom, — miután igen sok oly egyszerű lelkészi állomásunk van, melyeken épen nincs okunk csodálkozni, ha a legszükségesebb szószéki könyveknél többet alig találhatunk s melyeken, ha a család megalakulása előtt e hiány be nem tölttetett, s töltethetett, még csak kívánnunk sem lehet, hogy azután a tudománynak áldoztassanak fel az elélhetés — különben is szűk mérvű — eszközei. Szükséges tehát az egylet, hogy segélyezése által szellemi munkálkodhatásra képesítse a s. lelkészeket addig, mig az iskola tanai eleven emlékükben vannak, s mig a lélek rugalmassága meg nem lazul; mert később a tett és tudvágy lehűl, s előáll a szolgai utánzás, mely semmi téren nem épit, s nem hoz elő önálló gyümölcsöt; s igy lesz a szószék pusztán a szó széke, mely magában még nem élet; mert csak lélek az, mely megelevenit, pangó lélek pedig soha sem fog elevenséget előidézni. De mondhatná valaki, hogy hiszen minden ifjú lelkésznövendék előtt nyitva áll az itt tanítóságot elfoglalni, s igy csekély összegre szert tenni. Épen ide vág a második pont, melyben azt igyekszem megmutatni, hogy az egylet még kiáltóbban szükséges. 2) a nevelésügy érdekében. Ősi szokás szerint mind e mai napig azon egy mód van fölhagyva az ifjúnak némi vagyon gyüjthetésére, hogy tanulmányait bevégezve, néptanítói állomást foglalhat el. Bizony, bizony szerencsétlen egy mód! Soha egyházunk elöljárósága a nevelés ügyével nagyobb áldozatot nem hozatott, s ma sem hozat, mint midőn a néptanítói fontos állomásokat a s. lelkészek megélhetésének közegéül fölajánlá s fölhasználni engedi. Mert hány ifjú van, ki mily hivatott a lelkészi pályára, ép oly alkalmatlan a néptanítóságra. De mit tegyünk? Az elöljáróság kénytelen gondoskodni a lelkésznövendékekről, hogy a gyülekezetekben az ige hirdetése föl ne akadjon; az ifjú pedig szinte kénytelen e gondoskodást megragadni, hogy eljuthasson a célhoz, melyért már 16 — 18 évet átküzdött, s így történik meg, hogy a nevelés ügye neki, ő pedig annak lesz kipótolhatlan kárára — a legjobb akarat esetében is. Önkénytelenül eszembe jut itt Las Casas spanyol pap, kinek egy jóakaratú terve az emberi méltóságot századokon át megalázó rabszolga kereskedésre nyitott utat. Ily formán vagyunk mi is a néptanítóságnak eszközzé lealacsonyítása által. Mindkettőt boldogítani akarjuk, s mindkettőnél valóságos lelki deficit áll elő az egyház rovására. Nagy dolog ez uraim! Korunk a haladás kora, ugyanazért ma kell tennünk, nem holnap, mert különben a mivelt nemzetekkel egy polcra soha nem emelkedhetünk. Nem, mert míg mi a régi épület réseit vagyunk kénytelenek töltögetni, addig amazok uj csarnokot emelnek, melyre aztán hiába tekintünk bámulva és irigyen. Meg kell mentenünk a nem hivatottakat a nevelés terhétől, s ennek szent ügyét