Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1869 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1869-11-21 / 47. szám
zasságot sacramentális jellegéből kivetkőztetve, pusztán mint jogi tényt állítja fel, s lehetővé teszi, hogy a házassági viszonyból idővel eredhető jogi kérdések, mint: elválás, birtokállapot, gyermeknevelés stb., minden idegen követelmények kizárásával, tisztán a polgári törvénykezés szempontjából, tehát könnyen, világosan és biztosan oldhatók meg és szabályozhatók. De kérdem, ugyanezen előnyökkel nem dicsekedhetett-e eddig is prot. házasságkötési eljárásunk? A legteljesebb mérvben ! Hiszen jogi szempontból a prot. házasság eddig is mint tisztán polgári szerződés tekintetett, ugy magunk, mint honi törvényeink által. Mindamellett azonban egyházunk népénél vérbe ment szokássá vált, s egyházi törvényeink is úgy kívánták, hogy a házasságkötést lelkipásztor közbejöttével, vallásos szertartással egybekötött ünnepélyes eskü ratifikálta legyen, s csakis ezen ünnepélyes eskü elhangoztával lépett a házasság jogérvényébe. És ki kárhoztathatná, ki ítélhetné el ezt ? A józanul vallásos ember önmagával, ellenmondás nélkül bizonyára nem. Hiszen ha az élet legfontosabb momentumaiban mint őrangyal, mint szentesítő, vigasztaló, bátorító, felemelő hatalom, mindenütt ott áll a vallás, az élet alphájánál úgy mint ómegájánál: hát elvessük, eltaszítsuk-e azt az élet oly válságos pontján, minő a házasság ? hová lesz ugy ana magasztos kerelv: Istennel kezdeni s végezni mindent. De hallom mondatni a polgári házasság barátjaitól: hiszen a szolgabíró vagy polgármester is szintén meg fogja esketni a házasulandókat, s a lelkipásztor általi vallásos megáldatás utja ezentúl sem leszen elzárva — ha tetszik nekik — a házasságra lépettek elől. — Az igaz, hogy a semminél az is jobb. Mindenesetre a concubinatusnak vagy vad házasságnak magasan felette áll a szövetkezés ezen módja. De bátor vagyok tagadni, hogy egy oly magasztos erkölcsi tényoek, minő a házasság, természete és szelleméből oly híven folyó, annak jövőjére oly áldólag, valláserkölcsi szempontból oly termékenyítően ható legyen, mint amaz. A vallás itt csakis oly indiffrens járulékká törpíttetik, mely, ha nem használ, nem is árt. Hányszor merül fel az eset — csak tíz éves fellelkészi pályámon is bizony számos izben — hogy a beborult házasság egéről alálövellő villámok feldúlták a házasélet békéjét, boldogságát. Ily esetben a házasfelek egyike vagy másika rendszerint a lelkészhez szokott folyamodni bizalommal a megrendült házi béke helyreállításáért. S dicsekvés nélkül mondhatom, hogy a szent vallás nevében a házasokhoz intézett kérő, intő, feddő szózatim tíz közül kilenc esetben megtermették? gyümölcseiket, sikerült a viszály ördögét száműznöm közülök, s a magzavart családi békét helyreállítanom. • Ha majd a polgári házasság lépne érvénybe, a lelkésznek a viszályos házasokhoz természetesen nem leendene semmi köze. Tartozni fognak a szolgabíró, polgármester vagy az illető hivatalos polgári közeg elébe. Fog-e az bajlódni azzal, csinál-e magának valami nagy lelkiismereti scrupulust, lesz-e ideje s képessége, hogy vallási, erkölcsi, lélektani s isten tudja, mi mindenféle érvekkel harcolva, békére birja őket ? Ö itél egyszerűen a rideg törvény betűi szerint , azzal rebene gesta, elutasítja őket. A viszály magvait ez méginkább elmérgesiti, s lesz minden házassági viszályból egyszersmind házassági válóper. Hogy üdvös lesz- e az az egyházra és társadalomra, arra feleljenek meg a polgári házasság barátai. De más tekintetben is aggasztó csorbát üt a polgári házasság a vallás tekintélyén. S bár semmi sincs távolabb tőlem, mint a sértési vagy leckéztetési szándék, de őszintén kimondom,hogy a ft. tiszamelléki egyházkerület kormányhatósága qna egyházhatóság, midőn a polgári házasságért petitionál, bizony maga alatt vágja a fát, s alig fontolta meg eléggé komolyan, hogy mit cselekszik. Egy egyházi kormányhatóság ezzel csak azért, hogy a modern szabadelvűséggel kacérkodhassék, degradálja a vallást. Kimondja és decretálja, hogy ő nem bírja üdvösen kezelni azon fontos tisztet, a házasságkötést, melyet egykor az állam tiszteletből s bizalommal helyezett kezei közé, hogy nem bírt híven sáfárkodni a talentumokkal, s kéri, hogy e jogot az állam mint méltatlantól vegye vissza. Az ilyen dolgok láttára nem lehet fájdalmasan meg nem döbbennünk. Hátha már az egyházhatóságok maguk mondják ki,hogy a vallás égi harmaza felesleges és szükségtelen az élet egy oly fontos és válságos pillanatában, aminő a házasság, a következtetést az együgyűen de természetesen okoskodó nép nem fogja-e megtenni akkép, hogy ő meg azt fogja kimondani, tehát akkor szükségtelen egyebütt is: a születésnél,a halálnál, a bűnösség érzetésénél, a jövő reményeinél, akkor szükségtelen a pap is, meg a templom is nazarénusok! bizony aligha nagy oka nincs a ti tömeges szaporodástoknak. S pláne a kötelezett polgári házasság behozata-