Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1871-03-26 / 13. szám
888 887 más, mint az, mely századok előtt atyáinknak is világított. A tudomány eloszlatta a fellegeket, melyek annak fényét elborították, s ha mindamellet sugarai mindenhová el nem hatnak, ezt egyfelől a százados előítéletek fátyola, másfelől ezen előítéletek elleni küzdelemben kifejlett szenvedély okozza, mely a tiszta látást mindig akadályozza. Boldogok mi, hogy a nagy reformátorok nyomdokit követve, tört uton haladhatunk célunk felé; nem kell njitanunk, nem kell holmi Saint Simoni utópiákat alkotnunk, melyek ma születnek, s holnap meghalnak, hanem építhetünk azon fundamentumra, „amely egyszer vettetett, mely a Jézus Krisztus.” — Igenis, amire korunknak szüksége van, az nem egyéb, mint azon vallás helyreállítása és felelevenítése, melyet Jézus tanított, s melynek fényes példányképét maga életében állította szemünk elébe. E tanításnak veleje következő három igazságban központosul: 1. hogy lényege szerint isten az emberiségnek jóságos atyja, ki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön; 2. hogy minden ember tehetségében áll a lelkében nyilatkozó isteni szózatnak engedelmeskedve, igazság, jóság és bölcseség által magának a menyei atya szeretetét biztosítani, más szóval: tehetségében áll isten fiává lenni; 3. hogy az igazság, jóság és bölcseség terjesztése és általánossá tétele végett szükséges, miszerint a jobb emberek kölcsönös szeretetben egyesülve, a nagy emberiségi művet vállvetve munkálják. Az emberek testvériségén, s az istennek igaz tiszteletén alapuló ily nemű társadalmat nevezett Jézus istenországának, melynek eljöveteléért imádkozott, dolgozott, szenvedett és halálba ment. A vonások, melyekkel Jézus a maga beszédeiben ez ország társadalmát festi, oly eszményi állapotokat feltételeznek, melyek egész valóságukban aligha fognak létesülhetni. De épen e sajátságnál fogva válik az isten országának eszményképe különösen alkalmassá arra, hogy abban a vallás örök eszméje legmegfelelőbb kifejezését találja; mert amint egy nagy író szépen megjegyzi, az isten országának a bibliában olvasható képe, „a mi sok ügyf>lel elhalmozott polgárosult századunkban oly hatással van, mint egy más világról átszálló illat, mint a Hermon hegyének harmatja, amely meggátolja azt, hogy a szárazság és köznapiság az istennek földét teljesen el ne pusztítsák." Mily diadala az örök igazságnak! A hiedelmek, melyek az emberi gondolkodásnak századokig irányt adtak, elhomályosodtak, a formák, melyek közt az emberek nemzedékeken keresztül mozogtak, lassanként elmállottak és ma már azokat semmi egyéb nem tartja össze, mint azon kevesek pillanatnyi érdeke, kik azok közt még egy ideig kormányozhatni hisznek. Csak egy maradt fenn, amire bizton építhetünk, Krisztus élete és beszéde, mely ma ugy, mint tegnap, az elméket megragadja, az érző szívet megindítja és ugy hat ránk, mint az ég balzsamos levegője, melynek befolyását alig észlelhetjük, mégis üdít és fenntart. Ne tévesszük szem elől, hogy valamint nincs példa arra, miszerint puszta speculatív alapon, a gyakorlati élet igényeinek megfelelő vallási közösség valaha megalakult volna, úgy jövendőben is aligha lesz lehető a hitigazságok fogalomszerű tudományos fejtegetése útján a nagy közönség lelkéhez férkőzni. A mai társadalom nagy része szellemi műveltségére nézve cseppet sem áll magasabban, mint állott az a nép, melyhez Jézus intézte beszédeit. Ámde közel kétezer éves történelem tanúskodik a mellett, hogy a vallás igazságok azon alakban, melyet Jézus használt, az utat a lelkekbe mindég megtalálják. Ha ezek ellenében a túlsó tábor emberei a vallás lényegét kizárólagos dogmákba helyezik és az egyház, mint a kegyes élet előmozdítására alakult társaság fenállását, a zsinatok által alkotott hitcikkek codificálása nélkül lehetetlennek állítják , akkor azokat figyelmeztetnem kell, hogy nézetekben vagy nagy tiszteletlenség foglaltatik Krisztus ellen, állíttatván, hogy Krisztus műve magában elégtelen volt az emberiség vallás-erkölcsi üdvözítésére, s csak a későbbi zsinatok igazítása folytán vált sikeressé, vagy az van hallgatagul nézetekben kimondva, hogy Krisztus maga az egyház alakulását nem akarta, s ennélfogva fenállása Krisztus akarata ellen történik. Mert azon tényt, hogy Jézus beszédeiben a zsinatok által alkotott dogmák világosan nem taníttatnak, a legmegátalkodottabb orthodox is kénytelen bevallani. Meglehet — mondják tovább, — hogy elméletben nekünk van igazunk, ámde a gyakorlati élet mást igényel, az be nem érheti a puszta evangyéliumi eszménnyel, a gyakorlati életnek szabatosan körülírt pozitivum kell, ez pedig csak dogmákon alapuló vallásban található fel. E szerint hát az, amit Jézus maga tanított, ami minden emberi kebelben visszhangzik, egyesit, egy-