Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1871-01-22 / 4. szám
Tizennegyedik évfolyam: 4. Pest, január 22. ISZi. GYHÁZI PROTESTÁNS ISKOLAI SZERKESZTŐ- és KIADÓHIVATAL: Mária- x0-ik szám, első emelet. ELŐFIZETÉSI DIJ: Helyben házhozhordással és Vidékre postai küldéssel félévre 4 frt., egész évre 8 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál, helyben a kiadóhivatalban. c^Sji HIRDETÉSEK DIJA: 4 hasábos petii sor többszöri beiktatásánál 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. Bélyegdij külön 30 kr. JpfTMai számunkhoz ^rommer Sámuel magkereskedő árjegyzéke van mellékelve A községi patronatus és az ultrainontanismi is. A magyar ultramontánok, habár nagy óvatossággal is, de lassanként mindig jobban levetik az álarcot, s ha sorsunk intézőinek kedvök volna rájuk figyelni, minden újabb tényeknél észrevehetnék mi volna a teendő, hogy veszélyes törekvéseiket még ideje korán mérsékelhessék. De a mi befolyásos köreink és nagy lapjaink épen elégnek tartják teljesen ignorálni mindent, mi ezen oldalról történik , sőt még protestáns embereink sem elég figyelmesek és nem elég szigorúak törvényes jogaink követelésében. Ennél többet maga az ultramontanismus sem kiván, s minél jobban meggyőződik a mivelt elemek közönyéről, annál merészebb követelésekkel áll elő. Ilyen vakmerő fellépés a pesti kath. papság felirat az esztergomi érsekhez a népiskolai vallástanítás ügyében, mely alkalmat nyújt nekem, hogy végre nyilvánosságra hozzam egy nagy sérelmünket, mely itt az ország fővárosában, a magyar kormány és országgyűlés szemei előtt állandó visszaélés gyanánt szerepel az 1868-iLIII. törvénycikk 23 §.-a ellen. Pesten is, mint az ország több községében, a polgári község a római egyháznak patrónusa volt. E körülmény 1791 előtt, mig Pesten a protestánsoknak letelepedni nem volt szabad, különös felekezeti sérelmet nem rejtett magában; s az 1868-i törvényhozás előtt országos törvény alapján teljes biztossággal megtámadható nem volt, habár az 1791-i XXVI. t. c. 2. 3 és 6 §-ainak rendelkezése, hogy az evangélikusok nem kényszeríthetők a kath. egyházi célokra adózni, méltán aként magyaráztathatott volna, hogy az evangelikusok által is fizetett községi adóból a község kath. patronusi fizetéseket nem teljesíthet. De ez az említett törvénycikkben világos szavakkal kifejezve nincs, s mi e század első felében a helytartó tanács kegyelméből még azt sem nyerhettük meg, mihez a törvény szabatos kifejezésekkel jogot adott, nem hogy módunk lett volna a törvényhozás egész intentíóját érvényesítni. E bajon segített az 1868-i LIII. t. c. 23 §-a, mely szerint: „Különböző vallásfelekezetüek által lakott községben és városban, mely házi pénztárából egyházi célokra, vagy valamely felekezeti iskola javára segélyt szolgáltat ki, e segélyben igazságos arány szerint minden ottan létező vallásfelekezet részesítendő." E törvénycikk tehát szabadságot ad a községnek bárminő patronusi teher felvállalására , de kötelezi, hogy azon esetben minden ottan létező felekezetet igazságos arány szerint segélyezzen. E törvénnyel szemben Pest városa teljesen ellátja a római felekezet minden egyházi szükségét, gazdagon fizeti meg egy pár tucat papját, ékesíti isteni tiszteletét és még a községi iskolák mellé is katekhetákat állított részére. A többi felekezetnek pedig ad bizonyos, aránylag nagyon csekély összeget, s azt sem a törvény által rendelt címen, hanem csak a jótékonysági célokra utalványozott alapból. A római egyház összes szükségeit felveszi rendes költségvetésébe, a többinek pedig ad alamizsnát, amennyit akar, sőt a múlt évi előleges költségvetésben még erről is megfeledkezett, s csak később iktatta be. Mi eddig panaszhang nélkül tűrtük a törvénytelen helyzetet, mert szerettük remélni, hogy találkozni fog valaki kath. vallású polgártársaink közt, kiben a jog és igazság érzete felébred, s követelni fogja kormánytól és várostól a törvény pontos végrehajtását. Reméltük azt is, hogy a törvényhozás kimondja nemsokára a polgári s egyházi község különválasztását, s r %