Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1875 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1875-05-23 / 21. szám
ben, a lelkészi értekezletekre vonatkozólag, következő határozat olvasható : „felhivatnak az egyházmegyék, hogy ily egyleteket (t. i. lelkészi értekezleteket), mielőbb állítsanak fel, s azoknak jegyzőkönyveit és írásbeli dolgozatait áttekintés végett a püspöki hivatalhoz beküldeni szíveskedjenek." Ha ez csakis szíves kérés volna, akkor hozzá sem szólanánk. De mivel határozat, mint ilyenhez már van mondanivalónk , mert ehez nagyon sok szó fér. Önkéntelenül felveti magát az olvasó lelke előtt eme kérdés: mi akar e határozat lenni ? Censura ? ! Ha az: mi a célja, mire való az, a mai világban már ? ! Gondolkozzunk felette egy kissé. Ismerve a receni viszonyokat és irányelveket, kombináljunk is. de a Ország-világ előtt ismeretes a tiszántúli reform, egyházkerület eddigi többségének vélekedése a modern irány, a lelkiismereti szabadság alapján létrejött protestáns egylet, a tudománynak ez idő szerinti vívmányai, a szabad sajtó és szabad szókimondás, és a tudományos búvárkodás eredményei felől. Mindezekre ott átkot mondanak, éppen mint Rómában. Tudjuk, hogy nemrég egy képviselő, az esküminták készítése s megállapítása feletti vita alkalmával, a minta elleni felszólalásáért, azaz, a szentháromság egygyes, külön neveinek felemlítése helyett, az „egy élő örök isten" kifejezés ajánlásáért, nyílt ülésben, az egyházból kiutasíttatott. Tudjuk, hogy szóval ugy, mint írásban, minduntalan azzal érvelnek, azt hánytorgatják az orthodox férfiak a modernek, s protestáns egyleti tagoknak szembe épugy, mint hát mögött, hogy a ki a szentírás, helv, confessió, apostoli hitforma betűit, szavát nem ugy hiszi, mint írva van, vagy nem az ő vélekedésüket fogadja el a magyarázatnál : az istentelen, Krisztus-tagadó, nihilista, egyházunk felforgatója, s a jó isten tudná még, hogy mi ? ! . . . Egy nagy tudományu, és minden tiszteletre méltó vezérbajnoka az orthodox iránynak, csak azon feltétel alatt akart tagja lenni egy lelkészi értekezletnek, ha modern elvek és eszmékről az alapszabályokban, s az értekezleten szó sem lesz ; ha az általa, természetesen orthodox alapon formulázott programmot az értekezlet magáénak vallja, azaz ha az ő „Hiszek egy "-ét, mint egy tagtárs jellemző azt, az egyesület elfogadja ; sőt midőn arról volt szó, hogy minden iránynak legalább egy-egy közlönyét minden egyes olvasókör hordassa, az olvasandó könyvekre nézve is megszorítást lett volna hajlandó tenni; mert a modern irányú olvasmányok félrevezetik az embereket! . . . Ahol az elfogultság, türelmetlenség szelleme ily nyilvánvaló, ott a püspöki censura nagy dolgokat eredményezhet t. olvasó! Igen könnyen megtörténhetnék például, hogy a ki a modern irányban s elvek alapján állítana elő egy művet, a debreceni egyházkerület előtt maga el állítana tanút. S az engesztelhetlen gyűlölet és türelmetlenség mai nyilvánulásai mellett, ki bizonyos arról, hogy e dolgozatot a modern irányú paptárs ellen nem fogják-e corpus delicti gyanánt dokumentumul használni s alkalmazni ?! melynek alapján az anathemas egyházbeli kirekesztés végre is hajtatnék .... morú feltevésekre. A szót a tett Okunk van ilyen szószokra Hallani pedig több, mint elégszer hallánk követni . . . már, hogy: „Ki az egyházból !" „hagyják oda az egyházat" ! stb . . . Ezeket minden modern elvű ember tudja. Az orthodox közlönyökből merítjük azokat. Mert mi nem félünk az ő lapjaikat olvasni, hogy talán vélekedésünk s meggyőződésünket megváltoztatnák ; nem ugy, mint ők félnek olvasni a mieinket . . . De lássuk mit eredményezhet még a türelmetlenség, s a vele járó censura ? ! Sok mindent. Mindenekelőtt a lelkészi értekezletek alakításának teljesen útját állhatja, vagy ha létre jönnének is, azokat meddőségre kárhoztathatja. Továbbá a moderneket azokbóli kimaradásra, vélemények eltitkolására bírhatja. Így a censura a szabadelvű, modern irány terjedését korlátozhatná, — az egyháznak bizonyos kárára , sőt kárára a vallás-erkölcsi élet felelevenítésének s közvetve az emberiségnek is. Hogy ez kárára lenne az egyháznak, a magyar prot. egyháznak t. i., annyiban merjük mondani, a mennyiben ismerjük az emberiséget vezérlő eszmék irányát, s fejlődési processusát, és látjuk a tudománynak minden téren és körben való előhaladását; s amennyiben ismerjük a társadalomnak, sőt az emberiség legjobbjait és legnagyobbjainak az egyháztársadalmi intézményekrőli fogalmát és az ezek fennállhatása iránt táplált és nyilvánított igényeket és kívánalmakat. Eredményezheti hát a censura azt is, hogy a moderneket a munkálkodástól visszatartja, elriasztja, nehogy műveik alapján fejökre mondassák az anathema e sto. „Mily kár" ! mondhatják szokott gúnyolódó hangon orthodox paptársaink, ha vissza nem címet, igy irnám: testvéreink. Dolgoznak ám utasítanak e majd „az igazhitűek !" Én nem kételkedem. Hanem azt hozzá, hogy : „a magok gyönyörködtetésére". Mert teszem „észfeletti" elveik fejtegetésével, akarom mondani szélnek eresztésével, mert az „észfelettit" az ész nem fejtegetheti, ezzel tehát olvasó közönséget a mai világban nem toborzanak, nem teremtenek. Nem lesz-e ez állapot káros a magyar prot. egyházra s a valláserkölcsi életre nézve ? Én hiszem, hogy nagyon káros lesz. De nézzük még mit idézhet elő a türelmetlenséggel, elfogultsággal egyesült „Censura" ? ! . . . Azt, hogy a modern elvek hive, nem küzdhetvén s munkálkodhatván az egyházban, tiszta lelkiismerete sugallata szerint egyháza érdekében, az evangyeliomi szabadság s valláserkölcsiségért, oda hagyja az egyházat és elkeseredésében, fájó szívvel s lélekkel bár, de megválik állásától ; vagy kedvezőbb esetben is más tért s irányt vaszt a szellemi működésre, miként ezt már is anyian tevék. Igy az ifjú, munkabíró egyén. A ki pedig túl van már azon, 1 • más, uj életpályát válasszon, ha állásá- 42*