Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-12-03 / 49. szám

által élvezett társadalmi előnyöket. Lehet-e gondolni — csak elméletileg véve is, hogy ezen nagy poli­tikai ugrás s társadalmi zökkenés semmi kellemet­lenséget ne okozna? lehet-e képzelni, hogy az ezer éves szolga gyermekéből egyszerre salon-képes úr vál­jék, s hogy midőn a járomból felszabadultnak kezébe adják a kormányzói pálcát, s úrrá teszik önmaga, községe, s országa felett, úrrá a társadalomban, hogy ilyenkor kisebb nagyobb botlásokat, a hatalommal való visszaéléseket, sőt néha valódi esztelenségeket el ne kövessen. Ha pedig a gyakorlatban tekintjük a dolgokat, még hazánkban is, pedig itt még a nép­uralom csak papirosan van, vagy annak csak az ár­nyéka, annyival inkább egy némelyik nyugati nemzet körében bizony néha néha meglehetős fanyar gyü­mölcse van a népszabadságnak s a demokratiának, tízszerte fanyarabb pedig azon kevesekre nézve, a­kiknek hajdan kizárólagos birtokuk volt mind az a jog, szabadság, társadalmi előny, melylyel most a szolgautódok milliói felettök packáznak. Nem csoda azért, ha e tekintetben is harc fo­lyik m­ég az ó és uj világ között, ha az aristokrácia egynémely országban p. o. német s angol országban erőfeszitett kísérletet tesz uralmát a demokratia elle­nében megvédeni, illetőleg visszahódítani. Tudva már, hogy a római katholicismus az absolutistikus római császárság majd a középkori hű­béri viszonyok között képződött ki, s minden intéz­ménye azon idők jellegét viseli magán; mig másrészt a reformátió és kivált ennek puritán s presbyterialis ágazata eleitől kezdve az egyetemes emberi jogok ér­vényesítése s az egyéni szabadság érdekében hatott s harcolt: könnyen megérthetjük, hogy az aristokra­tikus kiváltságok egynémelyik túlbuzgó harcosa, egy­némelyik dúsgazdag angol lord s családja, erősebb vonzalmat érez Róma mint Genf, a bíbor övezte, s bibornokok környezte pápák, mint a szerény puritán külsejű, s puritán erkölcsű reformátorok iránt. Fáj lesz az — mi tagadás benne — mikor egy egy kitűnő családot az ellentáborhoz látunk pártolni, de egyházunk még­sem tehet mást, mint hogy ma­radjon hű ősi szelleméhez, hirdesse a szabadságot, az emberi jogok egyetemességét, ostromolja, döntögesse az embert embertársától elkülönítő válaszfalakat; de e mellett terjes­sze a tudományosságot, a népművelt­séget, és az egyetemes műveltség terjesztése által siessen a népszabadság fáján elősarjadzó fattyú haj­tásokat, szúró töviseket letisztítani, vagyis siessen egy a szabadságot józanul használni tudó népet nevelni. És ha ezen feladatát egyházunk betölti, az elpártoló egyes nagyok által okozott veszteséget a nép fiai kö­zül kiemelkedő ezerek fogják kárpótolni. Ne feledjük továbbá, hogy az egyetértés, az öszhangzó munkálkodás bámulatos eredményt hoz létre. Már­pedig a kathol. egyházban ha valamikor meg­volt, úgy most bizonyára megvan a legnagyobb egy­ség, egyetértés s öszhangzó tervszerű működés. Egé­szen más ugyan a főpapság eljárása hazánkban, mint Németországon, ismét más Francia- mint Angolország­ban, más Spanyol- s Olaszországban mint Északame­rikában. Igen de mindegyik említett országban kü­lömbözők is a viszonyok, következőleg az eltérő vi­szonyokhoz alkalmazott ezen eltérő eljárása a kath. egyház vezérférfiainak mutatja azt, hogy ott nagyon is megvan az egyetértés, megvan az egységes vezetés, de egyszersmind megvan a kulcsa is azon látszólagos rejtélynek, miszerint a katholicismus a közelebbi év­tizedek alatt nem hogy gyengült volna, sőt legtöbb helyütt erősködött. És e mellett megvan a kulcsa azon említett tényben a protestáns egyház által követendő iránynak is, a­mely nem lehet más, mint a­mely az egyesülés felé vezet. Egyik oldalon egy egységes vezetés alatt álló, összetartó compact tábor; a másik oldalon egy­mástól teljesen elszigetelt s minden összhang nélkül küzdő apró csoportok: ezer csoda, hogy az ellenfél fényesebb eredmén­nyel nem dicsekedhetik. Három szász éves történelmünk s az ellenfél harcmodora meggyőzhet bennünket végre, hogy nekünk is módo­sítani kell szerkezetünket, csoportosítani, egyesíteni erőinket. S úgy látszik meg is győzött. Az utóbbi évti­zedek alatt többrendbeli egyletek s szövetségek kelet­keztek úgy a német mint az angol ajkú protestánsok körében, melyeknek egyik fő célja épen a rokon ele­mek egyesítése. Sőt legközelebb is örömmel tapasz­taltuk és jeleztük azon mozzanatokat, melyek egyfe­lől a G­usztáv-Adolf-egylet hálózatának mindig szé­lesebb és szélesebb körre való kiterjedéséről, másrészt a presbyteriális elveket valló protestánsoknak egymás­hoz való közeledéséről, egyesülési szándékáról tanúskod­nak. Igaz, hogy ezek mind gyenge, s bennünket nem rögtön összefűző kötelékek; de mi csak ezek s az effélék által reményljük a protestánsok közötti egyet­értést, összhangzó működést elérhetni. Hogy azonban csak az ily módon való e:yesü- 97*

Next